PK BH 1990/136
PK BH 1990/136
1990.04.01.
I. Művészi fénykép felhasználása esetén a szerző ilyen irányú igénye vagy hozzájárulása nélkül nem mellőzhető nevének feltüntetése [Szjt1. 9. § (1) bek.; 8/1970. (VI. 24.) MM r.].
II. A szerzői jog megsértése miatt érvényesített kártérítési igény elbírálásának szempontjai [Szjt. 7. §, 52. § (1) bek. a) pont, (2) bek., 53. § (1) bek.; Ptk. 339. §, 359. §; Pp.. 206. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 134 490 Ft (helyesen: 124 490 Ft = 57 600 Ft szerzői díj + 66 890 Ft kártérítés) és ezen összeg után évi 8%-os kamat, valamint 9682 Ft perköltség megfizetésére kötelezte a felperes részére. A felperes ezt meghaladó – összesen 470 763 Ft kártérítés, valamint a szerzői jog megsértésének megállapítása iránt előterjesztett – keresetét pedig elutasította, és a felperest kötelezte 20 333 Ft le nem rótt kereseti illetéknek az állam javára való megfizetésére.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az alperes szerződésszegést követett el, amikor a felperes által neki átadott 18 db diakép szerzői díját, 57 600 Ft-ot a felperesnek nem fizette meg. Az élethivatásszerűen reklámfotók készítésével foglalkozó felperes számára ez a fizetési késedelem vagyoni hátrányt is okozott, mert a film ára jelentősen emelkedett, és ma már a felperes 66 890 Ft-al magasabb áron tudja megvásárolni ugyanazt a mennyiségű filmet, amelyet a szerzői díj határidőben való teljesítése esetén megvásárolhatott volna. A felperes e címen előterjesztett kárigényét ezért találta alaposnak. A szerzői jog megsértésének megállapítása iránt előterjesztett keresetet azonban elutasította, mert a felek a felhasználási szerződésben nem kötötték ki, hogy a felperes által készített fényképekkel illusztrált 1987. évi naptárakon a felperes nevét feltüntetik. A jogsértés és az okozati összefüggés hiánya miatt alaptalannak találta a felperes arra tekintettel előterjesztett, 222 521 Ft kárigényét is, hogy nevének a kérdéses naptárakon való feltüntetése hiányában csökkent megrendeléseinek száma, és ez a körülmény 1988-ban számára jelentős jövedelemveszteséget eredményezett. A felperes további kárigényével kapcsolatban az elsőfokú bíróság ugyancsak a kereset alaptalanságát állapította meg.
Az elsőfokú ítélet keresetet elutasító rendelkezéseinek részbeni megváltoztatása érdekében a felperes fellebbezett.
Az alperes az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott rendelkezéseinek a helybenhagyását kérte, emellett azonban csatlakozó fellebbezést jelentett be a marasztalási összegnek 57 600 Ft-ra való leszállítása iránt.
Az alábbi okok miatt a fellebbezés részben, a csatlakozó fellebbezés pedig teljes egészében alapos.
A szerzői jogról szóló 1969. évi III. tv. (Szjt.) 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerzőt megilleti a jog, hogy művén szerzőként feltüntessék. A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni.
Az Szjt.-nak a művészi fényképekre vonatkozó sajátos szabályokat is tartalmazó X. fejezete, valamint a művészi fényképek felhasználási szerződéseinek feltételeit és a felhasználásért járó szerzői díj mértékét meghatározó 8/1970. (VI. 24.) MM rendelet a megrendelésre készült művészi fényképek felhasználásával kapcsolatban nem tartalmaz az Szjt. 9. §-a (1) bekezdésének alkalmazása alól kivételt engedő szabályt.
A fentiekből következik: művészi fényképek felhasználása esetén is érvényesül a névjog mint a szerző alapvető személyiségi jellegű jogosultsága. A szerző kifejezett igénye vagy hozzájárulása nélkül (ami valójában a „negatív” névjog gyakorlása) tehát nem mellőzhető nevének feltüntetése.
Az alperes az 1986. május 12-én megkötött felhasználási szerződés alapján a felperes által készített fényképekkel illusztrálta az 1987. évi fali, asztali és kártya naptárait. A felperes nevét azonban nem tüntette fel. A felhasználási szerződésben a felek nem rendelkeztek arról, hogy a művészi fényképek a felperes nevének feltüntetése nélkül kerülhetnek felhasználásra, és az alperes egyéb módon sem bizonyította, hogy a felperes a nevének mellőzéséhez hozzájárult. Ebből – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – az következik, hogy az alperes az Szjt. 9. §-ában foglaltak megszegésével alaptalanul mellőzte a naptárakon a fényképek szerzőjeként a felperes megjelölését, és ezzel a felperes személyhez fűződő jogát megsértette.
A felperes e jogsértés megállapítását az Szjt. 52. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a keresetében megalapozottan kérte. Az elsőfokú ítélet ezzel kapcsolatos elutasító rendelkezését ezért a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta, és a jogsértés tényét megállapította.
Az Szjt.-nek a szerzői jog egységéről szóló 7. §-a értelmében a szerzőt a művével kapcsolatban személyhez fűződő jogok és vagyoni jogok illetik meg. Az Szjt. 52. §-ának (2) bekezdése szerint pedig a szerzői jog megsértése esetén a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint kártérítés jár.
A személyhez fűződő jog megsértése esetén is irányadó ezért a Ptk.-nak a kártérítés általános szabályairól szóló 339. §-a, amely szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni; mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Az idézett rendelkezések alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes személyhez fűződő jogot sértő magatartása következtében, azzal okozati összefüggésben őt kár érte.
A per alperes által sem cáfolt adatai szerint a felperes a megélhetését egyedi megrendeléseken alapuló reklámfotók készítésével biztosítja. A felperesnek ezért fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy neve szakmai körökben ismert legyen, és ezt az ismertséget jelentős mértékben az biztosítja, ha a művészi fényképei felhasználásával készített termékeken a nevét feltüntetik. Ennek ugyanis a szerzői minőség elismerése mellett reklámértéke és ennek folytán vagyoni kihatása is van.
A felperes a fellebbezésében helytállóan állítja: az alperes azáltal, hogy az 1987. évi naptárakon – a fényképek készítőjeként – nevének feltüntetését mellőzte, számára jogellenesen vagyoni hátrányt okozott. Az alperes a perben ugyanakkor nem bizonyította a jogsértésben való vétkességének hiányát, ezért a kártérítési felelősség alól nem mentesülhet. Miután az alperes jogellenes magatartása miatt a felperesnél bekövetkezett vagyoni hátrány, a kár mértéke pontosan nem számítható ki, a Legfelsőbb Bíróság a Ptk. 359. §-ának (1) alapján az alperest általános kártérítés megfizetésére kötelezte. A kártérítés összegét a per összes körülményeinek mérlegelésével 15 000 Ft-ban határozta meg [Pp. 206. §-ának (3) bekezdése], és az elsőfokú ítéletnek e kereseti kérelmet elutasító rendelkezését ennek megfelelően részben megváltoztatta. A felperes ezt meghaladó összegű kártérítés iránt előterjesztett fellebbezését azonban alaptalannak találta.
Az alperes csatlakozó fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következő álláspontot foglalta el.
A Pp. 244. §-ának (1) bekezdése szerint a fellebbező fél ellenfele annyiban, amennyiben az ítélet ellen fellebbezésnek van helye – csatlakozó fellebbezést nyújthat be. A jogszabály a csatlakozó fellebbezés lehetőségét – annak tárgya tekintetében – annyiban korlátozza, hogy nem teszi lehetővé a per főtárgyára vonatkozó csatlakozó fellebbezést, ha az ellenfél fellebbezése a per főtárgyát nem érinti. A csatlakozó fellebbezés megengedésével ugyanis a jogalkotó azt kívánta lehetővé tenni, hogy az a fél, aki azért nem fellebbezett, mert bízott abban, hogy a másik fél sem él fellebbezési jogával, és ezáltal az ítélet mielőbb jogerőre emelkedik, utóbb – feltevése meghiúsulása esetén – maga is kérhesse vélt vagy valós jogsérelme orvoslását.
A felperes az alperessel 1986-ban megkötött felhasználási szerződéssel, illetőleg az 1987. évi újabb felhasználási szerződés megkötésére irányuló megállapodással összefüggő szerzői jogait érvényesítette, és ennek keretében kártérítést is követelt. A szerzői jogviszonyból származó követeléseknek egy keresetben való érvényesítése és együttes elbírálása folytán a jogvita érdemében hozott ítéleti rendelkezéseket a per főtárgyának megítélése szempontjából egységesnek kell tekintetni. Ezért a per főtárgyára vonatkozó ítéleti rendelkezés egyikét támadó fellebbezésre tekintettel az alperes jogosult volt csatlakozó fellebbezést benyújtani az ítélet olyan rendelkezése ellen, amelyet a fellebbezés közvetlenül nem érintett.
A kifejtettek alapján hatályos csatlakozó fellebbezést érdemi elbírálás alá kellett vonni.
A csatlakozó fellebbezéssel támadott ítéleti rendelkezés az alperest szerződésszegéssel okozott kár címén 66 890 Ft megfizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban a tényállást a következőkkel egészíti ki, illetve pontosítja.
A felek az 1986-ban megkötött és teljesített felhasználási szerződést követően 1987. február 11-én újabb szerződés megkötését határozták el, és erre tekintettel a felperes 18 db diapozitívet – a megkötendő szerződés teljesítéseként – az alperesnek átadott. A felek azonban a szerzői díj összegében nem tudtak megállapodni, ezért a szerződés megkötésére nem került sor. Az alperes a perben nem vitatta, hogy a felperestől ez alkalommal átvett diapozitívok után is szerzői díj fizetésére köteles, és az ezzel kapcsolatos, az alperest 57 600 Ft-ban marasztaló ítéleti rendelkezés fellebbezés hiányában jogerős. Mindezekből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy az alperes szerződésszegés címén tartozik a felperesnek e szerzői díjat megfizetni, és a felperesnek a szerzői díjak késedelmes kifizetésével kapcsolatban érvényesített kárigénye sem vonható a szerződésszegéssel okozott kár fogalomkörébe.
Szerződésszegés hiányában a felek 1987. évi jogviszonya az Szjt. 53. §-ának (1) bekezdése szerint ítélhető meg, eszerint ugyanis a mű jogosulatlan felhasználása esetén a szerzőt megilleti a jogszerű felhasználás fejében járó díj. A felperest megillető szerzői díj késedelmes kifizetésével összefüggő kárigény jogi alapja pedig az Szjt. 52. §-ának (2) bekezdése. E kárigény tekintetében is a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes jogellenes magatartása és az őt ért kár között fennáll az okozati összefüggés [Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése].
A fényképek jogosulatlan felhasználásából adódó díjfizetési kötelezettség teljesítésének késedelme és a filmek árának hatósági felemelése között nincs a felperes károsodására vezető – az elsőfokú bíróság által vélt – okozati összefüggés. A felperes a perben ugyanis semmivel sem bizonyította azt a közfelfogással is ellentétes tényt, hogy az 57 600 Ft szerzői díjat – 1987-ben történő kifizetése esetén – nyomban és teljesen filmek vásárlására fordította volna, és egyéb pénzforrás hiányában a későbbi áremelkedésből eredő vagyoni hátrányt így hárította volna el. A filmek árának emelkedésével összefüggő vagyoni hátrány – elsősorban az okozati összefüggés hiánya miatt – az alperesre nem volt áthárítható, ezért az elsőfokú bíróságnak az alperest e címen kártérítésre kötelező rendelkezése téves jogi álláspont következménye, melyet a csatlakozó fellebbezés eredményesen támadott.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a szerzői díjak késedelmes kifizetésével kapcsolatos hátrányok kiküszöbölésére az elsőfokú ítéletben is megállapított kamat szolgál, melynek mértékét a Ptk.-nak az 1989. évi X. tv. 2. §-ával módosított 301. §-a alapján 1989. május 26-tól kezdődően a Legfelsőbb Bíróság évi 20%-ban állapította meg.
A fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta és a nem fellebbezett marasztaló rendelkezésére is tekintettel az alperes által a felperesnek megtérítendő összeget összesen 72 600 Ft-ra leszállította. A marasztalási összeg leszállítása folytán a Pp. 239. §-a és a 81. §-ának (1) bekezdése szerint mérsékelte az alperes által a felperes részére megtérítendő elsőfokú perköltséget, és úgy határozott, hogy másodfokú perköltségeiket a felek maguk viselik.
(Legf. Bír. Pf. IV. 20 575/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás