PK BH 1990/15
PK BH 1990/15
1990.12.31.
A nem vagyoni kártérítés iránti igényt nem zárja ki az a körülmény, hogy a kómás állapotban levő károsult a kárpótlás felhasználásával járó előnyöket nem képes érzékelni, ezért életminőségében változás nem áll be [Ptk. 355. § (1) bek.].
A II. és III. r. felperesek az I. r. felperes szülei. Az I. r. felperes tízévesen 1984. június 1-jén közúti baleset során súlyos koponyasérülést és agyroncsolódást szenvedett. Azóta ún. éber kómás állapotban van. Nyitott szemmel, mozdulatlanul fekszik, kontaktusképtelen, környezetét nem érzékeli. Fájdalom- és fényingere nincs. Spontán aktivitást nem mutat. Légcsövébe vezetett fémen át lélegzik, táplálása szájon át kanalanként adagolt pépes étellel, illetve cumisüvegből történik. Székletét, vizeletét nem tudja tartani. Tudatának tartalmi funkcióit teljes egészében elvesztette. Orvosi vélemény szerint állapota végleges, abban kedvező irányú változásra nincs lehetőség.
A felperesek keresetükben a károkozó felelősségbiztosítása folytán helytállni köteles alperestől vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítését igényelték. Ezeken belül az I. r. felperes 700 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére tartott igényt.
Az alperes peren kívüli megállapodásban vállalta a felperesek vagyoni kárának megtérítését, továbbá a II–III. r. felpereseknek 250 000–250 000 forint nem vagyoni kárpótlás megfizetését. Az I. r. felperes nem vagyoni kárpótlás iránti igényét azonban elutasította arra utalva, hogy kómás állapota, a környezetéhez fűződő kontaktushiánya folytán a nem vagyoni kárpótlás a helyzetén nem képes javítani.
Az elsőfokú bíróság a vagyoni károk tekintetében a peres felek között folyamatban levő egyezkedésre tekintettel részítélettel határozott az I. r. felperes nem vagyoni kárpótlás iránti igénye tárgyában, és azt elutasította. A részítélet indokolása szerint az I. r. felperesnél szóba sem jöhet, hogy helyzetében a kárpótlás bármiféle változást előidézzen.
A másodfokú bíróság az I. r. felperes keresetét elutasító elsőfokú részítéletet helybenhagyta. A jogerős részítélet indokolásában a bíróság rámutatott arra, hogy bár az I. r. felperesnek a társadalmi életbe való részvételi lehetősége megszűnt, részére a Ptk. 354. §-ában írt – személyiségvédelmi eszköznek tekintendő – nem vagyoni kárpótlás megítélése nem indokolt. A kártérítés reparációs funkciójából ugyanis az következik, hogy a nem vagyoni kárpótlás a károsult részére csak akkor állapítható meg, ha annak teljesítése esetén maga a károsult jut a kárpótláshoz, és ezzel a sérült életminőségén javítani képes. Az I. r. felperes azonban semmiféle kontaktussal nem bír a külvilággal, ezért az igényelt 700 000 forint az ő életminőségén nem változtatna, vagyis a kártérítés a reparációs funkcióját nem lenne képes betölteni.
A jogerős részítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Nem volt vitás a perben, hogy az I. r. felperes olyan jogellenes károkozó magatartással okozati összefüggésben szenvedett súlyos károsodást, amelyért az alperes helytállni tartozik. A polgári jogi kártérítési felelősség megállapíthatóságának tehát valamennyi előfeltétele fennáll. A jogerős részítélet is megállapította, hogy az I. r. felperes a társadalmi életben való részvétele lehetőségétől elesett, a baleset következményeként élete tartósan és súlyosan megnehezedett. A Ptk. 354. §-ában írt nem vagyoni kárpótlás törvényi előfeltételei tehát maradéktalanul, az elképzelhető legsúlyosabb mértékben megvalósultak, hiszen az adott esetben olyan végletesen elnehezült élethelyzetről van szó, amikor a társadalmi életben való részvétel gyakorlatilag megszűnt.
Az I. r. felperes kómás állapota ellenére élő személy, következésképpen a Ptk. 8. §-ának (1) bekezdése alapján jogképes, mert a jogképesség csak a halállal szűnik meg (Ptk. 22. §). A jogképes személynek a nem vagyoni kárpótlás iránti jogai csorbítatlanul fennállnak akkor is, ha belátási képessége állandó jelleggel és teljesen hiányzik. Tévedett tehát a perben eljárt mindkét fokú bíróság akkor, amikor az I. r. felperes nem vagyoni kárpótlás iránti igényét a törvényi előfeltételek fennállta ellenére elutasította azzal, hogy a kárpótlás nem lenne alkalmas reparációs funkciójának betöltésére. Ezzel kapcsolatban helyesen mutat rá a törvényességi óvás arra, hogy a nem vagyoni kárpótlás sajátos jellege éppen abban áll, hogy az elégtétel szükségképpen nagyobb szerephez jut az eredeti értelmében nem is érvényesülhető reparációval szemben. A jogképes személy nem fosztható meg az őt jogszerűen megillető kártérítéstől, kárpótlástól azon az alapon, hogy azt önmaga nem képes felhasználni.
Az élet elnehezülése olyan valóságos tényhelyzet, amely független attól, hogy a károsult ezt testileg vagy pszichikusan képes-e érzékelni, illetve tudatilag felfogni. A károsult tudattartalmának tehát nincs jelentősége a kártérítési felelősség szempontjából. Nincs jogszabályi alapja bármiféle különbségtételnek a károsult életkora, a sérülés előtti, illetve utáni szellemi állapota, a sérülés jellege stb. alapján. Az ellenkező álláspont éppen az olyan súlyos agyi, szellemi sérüléseket zárná ki a nem vagyoni kárpótlás köréből, mint amilyen a perbeli is. Helyesen mutat rá a törvényességi óvás, hogy az erkölcsileg is tarthatatlan eredményhez vezetne.
A kártérítési felelősség a társadalom károkozó magatartás feletti rosszallásának kifejezésre juttatása. Ebből a szempontból csak a társadalmi felfogásnak, értékítéletnek van, illetőleg lehet jelentősége, és nem a károsult szubjektív érzékelhetőségének. Ez utóbbi csak az összegszerűség megállapításánál juthat kifejezésre. Nem helytálló az eljárt bíróságoknak a Legfelsőbb Bíróság 16. számú Irányelvére való hivatkozása. A 16. számú Irányelv 5. pontjában foglalt jogelvek, különösen az indokolási rész harmadik bekezdésében körülírt szempontok – helyes értelmezés mellett – a nem vagyoni kárpótlás összegének meghatározásánál irányadók csak, de nem befolyásolhatják a jogalap eldöntésének kérdését.
Az I. r. felperes kereseti követelése mértéktartó, arányban van – az eset sajátos körülményeit is figyelembe véve – az elszenvedett hátránnyal, ezért annak a Legfelsőbb Bíróság teljes egészében helyt adott. A kiskorú I. r. felperesnek járó pénzösszeg megfizetése módjának meghatározásánál, figyelemmel a kereseti kérelemre, a Legfelsőbb Bíróság a 12/1987. (VI. 29.) MM rendelet 56. §-a (1) bekezdésének előírásait alkalmazta [Csjt. 82. § (2) bek.].
(P. törv. III. 20 703/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás