BK BH 1990/175
BK BH 1990/175
1990.05.01.
A bírósági mentesítésre irányuló eljárás során az érdemesség elbírálására csak a tárgyaláson kerülhet sor [Be. 381. § (2) bek.].
A katonai bíróság, illetve a Legfelsőbb Bíróság a terheltet 3 rendbeli, többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt 5 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A terhelt a szabadságvesztés büntetéséből egyharmad kedvezménnyel szabadult, a feltételes szabadság pedig 1974. december 17-én eredményesen eltelt.
A terhelt 1989. június 19. napján kérelmet nyújtott be a büntetett előéletéhez fűződő hátrányos következmények alóli mentesítése érdekében. Ebben arra hivatkozott, hogy a büntetésének letöltéséről a törvényben megkívánt várakozási idő már letelt, a szabadulása után pedig megfelelően beilleszkedett a társadalomba.
A katonai bíróság – a katonai ügyészség álláspontját elfogadva 1989. július 28. napján – tárgyalás tartása nélkül – meghozott végzésével a terhelt bíróság mentesítés iránti kérelmet elutasította.
A végzés ellen az elítélt felebezett.
A katonai bíróság végzésében a bírósági mentesítés iránti kérelem elutasítását azzal indokolta, hogy a terheltet 1988. május 2. napján a bíróság közokirat–hamisítás miatt 2 évre próbára bocsátotta, amelynek jelenleg is a hatálya alatt áll. Ugyanakkor megállapította, hogy a mentesítéshez a Btk. 103. §-a (1) bekezdésének c) pontjában megkívánt 10 éves törvényi várakozási idő letelt, egyébként pedig a terhelt a hosszabb időn keresztül kifogástalan magatartása alapján érdemes lenne a mentesítésre.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság álláspontjával.
A Be. 381. §-a (2) bekezdésének rendelkezéséből az következik, hogy tárgyalás nélkül csak akkor van helye a mentesítés iránti kérelem elutasításának, ha ez nem teszi szükségessé az érdemesség vizsgálatát. Az állandóan követett ítélkezési gyakorlat szerint az érdemesség hiányának elbírálása bizonyítás feltétele nélkül nem lehetséges. Bizonyítás felvétele esetében azonban – figyelemmel a Be. 356. § (2) bekezdése e) pontjára – tárgyalást kell tartani, és azon a terheltet meg kell hallgatni (BH 1979. évi 1. sz. 17. sorsz.). Az érdemesség elbírálása ugyanis mérlegelési feladat, az ezzel kapcsolatban felmerült ellentétes adatok ellenőrzése és a megnyugtató ténymegállapítás ezért csupán tárgyaláson lehetséges. Ennek során pedig azt is vizsgálni kell, hogy milyen súlyú az a bűncselekmény, amely miatt a terheltet próbára bocsátották.
Az elsőfokú bíróság így eljárási szabályt sértett ezzel, hogy az érdemesség hiányát tárgyalás megtartása nélkül állapította meg, és ez lényeges kihatása volt a határozatára.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján megállapította, hogy a katonai bíróság végzése megalapozatlan és törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte és az ügyet – új eljárás lefolytatása véget – a katonai bíróságnak visszaküldte.
(Katf. R. II. 322/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
