PK BH 1990/18
PK BH 1990/18
1990.12.31.
Az öröklés reményében nyújtott szolgáltatások érvényesítésének szempontjai (PK 89. szám).
Az 1983. március 22-én meghalt örökhagyó törvényes örökösei testvéreinek gyermekei: a felperes, illetőleg az alperesek jogelődje, M. I. volt. M. I. 1984. március 13-án meghalt, hagyatékának állagörökösei az I. és II. r. alperesek, az özvegyi haszonélvezeti jog pedig túlélő házastársát, a III. r. alperest illeti.
A felperes az örökhagyóval évtizedek óta szoros rokoni kapcsolatban állt: gyakran meglátogatta, és segített neki szőlőingatlanainak művelésében, és az ingatlanokon állagmegóvó, valamint értéknövelő tevékenységet is végzett, majd az örökhagyóról a kórházi gyógykezelései során továbbá néhány hónapig a saját háztartásában is gondoskodott, végül az eltemettetését is ő intézte.
Az örökhagyóval az alperesek is szívélyes rokoni kapcsolatban álltak, anyagi segítséget azonban neki nem nyújtottak.
Az örökhagyó 1982-ben egy, a felperes javára szóló és a helyi tanácsnál letétbe helyezett írásbeli magánvégrendeletet alkotott, ennek alaki hibája miatt azonban a közjegyző az örökhagyó hagyatékát (somlószöllői ingatlanait) a törvényes öröklés rendje szerint a felperesnek és az alperesi jogelődnek egymás között 1/2–1/2 arányban adta át.
A hagyaték átadása után a felperes az örököstársa ellen a megörökölt ingatlanok közös tulajdonának megszüntetése iránt indított pert, kérve, hogy a bíróság őt az alperesi illetőség magához váltására jogosítsa fel, a megváltási ár megállapítása során pedig az örökhagyó részére öröklési juttatás reményében teljesített szolgáltatásait hagyatéki teherként számoljon el. Keresetét az örököstárs halála folytán a jogutód alperesekkel szemben akként tartotta fenn, hogy a közös tulajdon megszüntetését 22 000 Ft megváltási ár ellenében kizárólag az örökölt házasingatlanra kérte. Az értékkiegyenlítés megállapításánál az elszámolás körébe vonandó hagyatéki hitelező igényét 248 968,80 Ft-ban jelölte meg, amelynek 1/2 része az alperesek terhére esik.
Az alperesek a közös tulajdon megszüntetését nem ellenezték, a felperes hagyatéki hitelezői igényének jogszerűségét azonban tagadták.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a somlószöllői ingatlan közös tulajdonát oly módon szüntette meg, hogy az I–II. r. alperesek 1/4–1/4 illetőségét a III. r. alperes haszonélvezeti jogától mentesen a felperes tulajdonába adta, a felperest 114 000 Ft értékkiegyenlítés 30 nap alatti megfizetésére kötelezte azzal, hogy ezen az összegen a III. r. alperest haszonélvezeti jog illeti meg. Az alpereseknek az örökölt ingatlant 1983. áprilisától kizárólagosan használó felperessel szemben többlethasználati díj címén érvényesített beszámítási igényét elutasította, és a felperes javára részperköltséget is megállapított. Ítéletének indokolása szerint az ingatlan értéke 300 000 Ft, amelyből 30 000 Ft-ot a felperes értékemelő beruházására kell elszámolni, ennélfogva 270 000 Ft 1/2 része az I–II. r. alperes tulajdoni hányadának értéke. A felperes állagfenntartásra további 11 665 Ft-ot fordított, ami azért nem számolható el a javára, mert az ingatlant kizárólag ő használja (nyilván ezen alapult az alperesi többlethasználati díj iránti igény elutasítása is). Az örökhagyó részére teljesített egyéb felperesi szolgáltatás – az elsőfokú bíróság álláspontja szerint – rokonok között szokásos olyan támogatás, amely hitelezői igényt nem alapoz meg. A felperes által a fogadott ápolóknak fizetett gondozási díj és a kegyeleti költségek viselése azonban már nem tartozik a szokásos rokoni támogatás körébe, így annak 42 000 Ft-ban elfogadott teljes összegéből 21 000 Ft az alperes örököstársakat terheli. A marasztalási összeg a 135 000 Ft és e 21 000 Ft-nak a különbözete.
A másodfokú bíróság – kijavított ítéletével – az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva az I–II. r. alperesek illetőségének a felperes tulajdonába adását nem érintette, az értékkiegyenlítést pedig – a III. r. alperes ezen fennálló haszonélvezeti jogával terhelten – 150 000 Ft-ra felemelte. Egyben az I–II. r. alperest egyetemlegesen arra kötelezte, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 nap alatt 18 900 Ft-ot és ennek 1983. április 1. napjától járó törvényes kamatát, a felperest pedig arra kötelezte, hogy 16 800 Ft többlethasználati díjat és ennek 1985. szeptember 1-jétől járó kamatát ugyancsak 15 nap alatt a III. r. alperesnek egyenlítse ki. A másodfokú részperköltségben a felperest marasztalta. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes által az örökölt ingatlanon végzett állagfenntartó és értékemelő beruházások elszámolásának nincs helye, azok ugyanis – jellegük miatt – dologi igényt [Ptk. 137. § (3) bekezdés] nem alapoznak meg. Az erre fordított költekezés és az állagfenntartás kiadásai ennélfogva kötelmi követelések. Figyelemmel arra, hogy a kifizetések 1976-ban, tehát az örökhagyó 1983. márciusában bekövetkezett halála előtt történtek, a kötelmi igény az örökhagyóval szembeni érvényesítés hiányában elévült. A bírósági úton nem érvényesíthető [Ptk. 325. § (1) bekezdés] elévült követelés pedig hagyatéki tartozásként [Ptk. 677. § (1) bek. c) pontja] sem vehető figyelembe. A felperes által személyesen teljesített gondozás, élelmezés, saját háztartásában történt átmeneti tartás, az ezek teljesítése érdekében kifizetett úti és egyéb költségek, valamint a gazdaságban végzett munka tekintetében a PK 109. számú állásfoglalásra utalva kifejtette, hogy ha az örökhagyó végintézkedés hátrahagyása nélkül halt meg, a hagyatékában a törvényes öröklés rendje érvényesül, a tartást teljesítő az az örökös, aki ennek – juttatás és ígéret ellenében – egyedül tett eleget, a tartásra alapított hagyatéki hitelezői igényt akkor érvényesítheti, ha egyben az örökhagyó tartásra kötelezett hozzátartozója volt. A felperes nem volt ilyen tartásra kötelezett rokon, tehát hitelezőként érvényesíthető igénye ezen a címen nem lehet. A felperes saját háztartásában teljesített tartás semmilyen jogcímen nem számolható el, csupán az idegen gondozóknak nyújtott tényleges kifizetés, amelynek ajándék jellegét az alperesek nem bizonyították. Ezen túlmenően a kegyeleti költség elszámolásának van helye. Ez tehát összesen 39 800 forint, amelynek a felét a felperes az I–II. r. alperesektől jogszerűen követelheti. A felperes ily módon az ingatlan 300 000 Ft-os forgalmi értékének a felét tartozik az I–II. r. alperesnek a III. r. alperes haszonélvezeti jogával terhelten kifizetni, a III. r. alperest pedig haszonélvezet joga folytán a havi 300 Ft-tal számított többlethasználati díj illeti meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes megtérítési igényeinek elutasításával kapcsolatban emelt törvényességi óvás az alábbiak szerint alapos.
A felperes, aki az örökhagyót hosszú éveken át rendszeresen látogatta, támogatta, részére alkalmanként élelmet vitt, és egyéb szívességeket tett, így a ház körül és a szőlőben is segédkezett, egyrészt ezekkel a segítségnyújtásaival kapcsolatosan támasztott megtérítési igényt, másrészt pedig az ingatlanon végzett értéknövelő és állagmegóvó beruházásainak ellenértékét, valamint az örökhagyó gondozását ellátó személyeknek kifizetett díjazás, s végül az örökhagyó temetésével felmerült költségei megtérítését kérte.
Ami az említett támogatási szolgáltatásokat illeti, az ilyen jellegű, közeli rokonnak végzett szívességekért utóbb ellenértéket nem lehet követelni. A felperesnek ezen túlmenően 1962-ig visszanyúló és részben nyilvánvalóan alaptalan (pl. az örökhagyónak a temetői látogatásra vitele stb.), illetőleg eltúlzott igényei bizonyítottaknak sem tekinthetők. Az ezzel kapcsolatosan felszámított tételek tekintetében a további bizonyítástól sem várható eredmény. Ezért az ebben a tekintetben támasztott igények megítélését a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.
Nem ez a helyzet a felperes ingatlanán végzett állagmegóvó és értéknövelő beruházások esetében. Ezek már meghaladják az idősebb rokonnak nyújtott szívességi szolgáltatásokat, ilyen kiadásokat ugyanis általában csak akkor végeznek, ha ezért ellenszolgáltatást, pl. örökséget várnak. Elfogadható ennélfogva a felperesnek az az előadása, hogy ezeket a munkálatokat az örökhagyó örökségi ígérete alapján végeztette el, amit F. S-né tanú is alátámasztott: tudott arról, hogy az örökhagyó a vagyonát a felperesre kívánta hagyni. Azt, hogy az örökhagyónak valóban ez volt a szándéka, kétségtelenné teszi az örökhagyó végrendelete, amelyet a közjegyző a hagyaték átadásánál csupán a végrendelet alaki hiányosságai miatt nem vett alapul. A végrendeletet egyébként a felperes testvérei is elfogadták, ami arra mutat, hogy a felperes öröklési igényét ők is elismerték. A végrendelet letétét az alperesek alaptalanul vonják kétségbe, mert azt az állami közjegyző hagyatékátadó végzése mint közokirat hitelesen igazolja.
A másodfokú bíróság alapvetően tévesen értelmezte a Legfelsőbb Bíróság PK 89. (korábban 109.) számú állásfoglalását. Ezzel az állásfoglalással a Legfelsőbb Bíróság a tartásra kötelezett hozzátartozói közül a tartást egyedül teljesítő hozzátartozók igényeit kívánta megóvni azokkal szemben, akik ennek a kötelezettségüknek nem tettek eleget. Teljesen hibás az állásfoglalás olyan értelmezése, amely szerint törvényes öröklés érvényesülése esetén hitelezői igény ilyen alapon csak azokkal a hozzátartozókkal szemben érvényesíthető, akik egyben tartásra kötelezettek voltak. Éppen ellenkezőleg: a tartásra nem kötelezett örökösök, akiknek szolgáltatása mellett, tisztán alkalmi és csupán szívességi jellegű szolgáltatásoktól eltekintve – az ingyenesség védelme sem szól, még inkább indokolt, hogy a szolgáltatásaik megtérítését igényelhessék, mint a tartásra kötelezett rokonok.
A kifejtettekre tekintettel a felperes jogszerűen támasztott megtérítési igényt az örökhagyó házasingatlanán végzett állagmegóvó és értéknövelő beruházásokkal kapcsolatosan, és ez az igénye azért is alapos, mert ezeknek a beruházásoknak az értéke az I–II. r. alperesek jogelődje által megörökölt ingatlanban is benne volt, ezek nélkül az ingatlan alacsonyabb értéket képviselt volna.
A szakértő az értéknövelő beruházások összegét 23 329 Ft-ban, az állagmegóvó beruházásokét pedig 11 104 Ft-ban határozta meg, és a felperes a fellebbezésében is ezen összegek felének, azaz 17 216 Ft-nak a megtérítését kérte. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az I–II. r. alperesek marasztalását ezzel az összeggel 36 116 Ft-ra felemelte, és erre figyelemmel a felperest terhelő fellebbezési eljárási költséget is megfelelően leszállította.
Végül az alperesek elévülési kifogását a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Az örökségi ígéret alapján térítési igény ugyancsak akkor keletkezik, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a várt öröklésre nem került sor. Az erre vonatkozó megállapítást pedig a közjegyző a hagyatéki eljárás során 1983-ban tette meg, és a felperes az igényét ezt követően rövid időn belül érvényesítette.
A jogerős ítélet egyéb rendelkezéseinek felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésének megfelelően mellőzte.
(P. törv. II. 20 300/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás