PK BH 1990/19
PK BH 1990/19
1990.12.31.
Annak eldöntésénél, hogy a szülők az ajándékot saját gyermeküknek vagy mindkét házastársnak szánták-e egyebek mellett az ajándékozással elérni kívánt célnak kiemelkedő jelentősége van [Csjt. 28. § (1) bek., 31. § (5) bek.]
A peres felek 1982. május 15-én kötöttek házasságot, melyből két gyermek született. A házasságkötést követően a felek 1982. novemberéig az alperes szüleinél, majd 1983. júniusáig a felperes szüleinél laktak. Ezt követően vásároltak egy két szobás 54 m2-es, összkomfortos öröklakást. Az előtörlesztéshez felhasználták a felperes 64 000 Ft-os ifjúsági takarékbetétkönyvében elhelyezett összeget, az alperes házasságkötés előttről származó 40 000 Ft különvagyonát, további 30 000 Ft-ot pedig a menyasszonytáncért kapott, illetve közösen megtakarított pénzükből fizettek be.
A peres felek között az életközösség 1986. szeptemberében megszakadt, és a városi bíróság ítéletével a házasságukat felbontotta. A lakásban a felperes lakik a két kiskorú gyermekkel.
A felperes a keresetében a házastársi közös vagyon megosztását kérte ekként, hogy a bíróság az ingatlant adja az ő kizárólagos tulajdonába, a közös ingóságok közül pedig a különvagyonaként vegye figyelembe azokat a vagyontárgyakat, amelyeket részére a szülei a velük való együttélés alatt, illetőleg a lakás megvételekor vásároltak.
Az alperes a házastársi közös vagyon megosztását nem ellenezte, de állította, hogy a felperes által a különvagyonként felsorolt ingóságok a házastársi közös vagyonhoz tartoznak, mert azokat a felek az alperes szüleivel való együttélés alatt megtakarított közös vagyoni pénzükből vásárolták.
A városi bíróság a bizonyítási eljárás során kihallgatta tanúként a felperes szüleit, valamint az alperes édesanyját, és igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményt szerzett be, majd ítéletével a volt házastársak közös vagyonát megosztotta. Ennek során a lakást a felperes kizárólagos tulajdonába adta 150 363 Ft megváltási ár ellenében, amelyből a felperes az általa vállalt feltételek szerint – 80 000 Ft-ot egy összegben, míg a fennmaradó részt havi 2500 Ft-os részletekben köteles teljesíteni. A közös vagyonhoz tartozó ingóságokat 15 850 Ft értékkiegyenlítés fejében a felperesnek adta. Kötelezte a felperest, hogy az alperes különvagyonaként elismert gázpalackot és bútort adja ki az alperesnek, ugyanakkor megállapította, hogy a felperes birtokában levő és felsorolt 32 000 Ft összértékű ingóság a felperes különvagyona. Ítéletének ez utóbbi rendelkezését azzal indokolta, hogy a kérdéses vagyontárgyakat a bizonyítás adatai szerint a felperes szülei ajándékozták a felperes részére. A felperes szüleinek a tanúvallomását az ügy egyéb körülményei is alátámasztják, hiszen a felek a szerzés idejében szűkös anyagi körülmények között éltek, támogatásra szorultak, mivel valamennyi megtakarított pénzüket a lakás vételére használták fel, a felperes pedig hat évig csupán gyermekgondozási segélyben részesült, és az alperes keresete is alacsony volt. A városi bíróság az alperesi különvagyon kiadására vonatkozó rendelkezést a felperes elismerésével indokolta.
A megyei bíróság ítéletével az ingatlanért fizetendő megváltási árat – változatlan fizetési feltételek mellett – 144 698 Ft-ra leszállította, a felperest az alperes javára OTP kölcsön törlesztése és lakásrezsi megtérítése címén 7715 Ft megfizetésére kötelezte, és a felperes által ingó értékkiegyenlítés címén fizetendő marasztalás összegét 31 850 Ft-ra felemelte. A megyei bíróság ugyanis az ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által a felperes különvagyonának tekintett 32 000 Ft értékű ingóság a felek házastársi közös vagyonához tartozik, miután a felperes anyjának, K. I-nének a tanúvallomásából az tűnik ki, hogy azokat a szülök mindkét házastársnak és nemcsak a lányuknak vásárolták és csupán a házasság felbomlására tekintettel kívánják azt, hogy a kettőjüknek ajándékozott vagyontárgyak a felpereséi legyenek. Az ajándékozási szerződést azonban utóbb egyoldalúan, a megajándékozott személyét illetően nem lehet megváltoztatni, és jelen perben az ajándék visszakövetelésére nem kerülhet sor.
A jogerős ítélet ellen az ingóságok vonatkozásában emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a házastárs különvagyonához tartozik – egyebek között – a házasság fennállása alatt ajándékba kapott vagyontárgy is. Annak eldöntésénél, hogy az ajándékot a szülök saját gyermeküknek vagy mindkét házastársnak szánták-e, az eset összes körülményeit, a szülőknek az ajándékozás alkalmával tett nyilatkozatát, de ezen felül az ajándékozással elérni kívánt célt és annak indokait is figyelembe kell venni. Ugyanakkor az egyes vagyontárgyak különvagyoni jellegének az eldöntése nem függetleníthető a házastársak egyéb vagyoni igényei rendezésének módjától sem. A Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése értelmében ugyanis a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.
Az adott esetben a felperes édesapja egyértelműen azt vallotta, hogy a kérdéses ingóságokat a leányuk részére vették abban az időben, amikor közös háztartásban éltek a fiatalokkal. A másik szülő tanúvallomásából az tűnik ki, hogy ezeket a lakásberendezési és felszerelési tárgyakat annak idején a házasság tartósságában bízva vették a fiatalok részére, de most már a házasság felbomlása miatt nem kívánják azt, hogy azokból ne csupán a leányuk és unokáik, hanem az alperes is részesüljön. A felperes szülei nyilatkozatának a helyes értelme tehát az, hogy az ajándékot a lányuknak, illetve a leányuk családjának juttatták, de szándékuk nem irányult arra, hogy a házasság esetleges felbontása esetén az ajándék ne a gyermeküket illesse meg, illetőleg az a gyermekük volt házastársát gazdagítsa, azaz mint közös vagyon a házasság felbontása esetén megosztásra kerüljön.
Az adott esetben különösen indokolatlan a 32 000 Ft-os ingó ajándék közös vagyonként számításba vétele azért, mert az eljárt bíróságok – a felperes elismerése folytán – az alperes szülei részéről a velük való együttélés alatt ugyancsak segítségképpen és azonos összegben vásárolt azonos rendeltetésű vagyontárgyakat az alperes különvagyonának tekintették. A megyei bíróságnak az a rendelkezése tehát, amelyik az egyik oldalon nyújtott hasonló jellegű szülői segítséget közös vagyonként, a másik oldalon pedig különvagyonként számolta el, nemcsak a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes, hanem a Csjt. 31. §-a (5) bekezdésének a méltányosságra utaló rendelkezésével is.
Mindezekre tekintettel tévedett a megyei bíróság, amikor a városi bíróság ítéletét megváltoztatva, a felsorolt 32 000 Ft összértékű ingóságot a felek közös vagyonának tekintette, és a felperest ingó értékkülönbözet címén terhelő marasztalás összegét ennek megfelelően felemelte. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek erre vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ebben a részében a városi bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pf. II. 20 361/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás