21/1990. (X. 4.) AB határozat
21/1990. (X. 4.) AB határozat
az Alkotmány 70/A §-ának értelmezéséről1
1990.10.04.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a Miniszterelnöknek a Kormány nevében az Alkotmány értelmezése tárgyában előterjesztett indítványa alapján meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A §-át - figyelemmel az Alkotmány 9. §-ára és a 13. § (1) bekezdésére - úgy értelmezi, hogy a személyeknek az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében meghatározottak szerinti megkülönböztetését jelenti az, ha alkotmányos indokok hiányában egyes személyek volt tulajdonát — aszerint, hogy mi volt a tulajdon tárgya — reprivatizálják, másokét viszont nem. Az ilyen megkülönböztetés alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 13. § (1) bekezdését a 12. § (1) bekezdésével összefüggésben úgy értelmezi, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek a tulajdonukban levő termőföldhöz való jogát is. Az Alkotmánynak a kisajátításról rendelkező 13. § (2) bekezdése olyan garanciális rendelkezés, amely a tulajdonnak nemcsak egyedi hatósági határozattal, hanem törvénnyel való elvonására is irányadó. A tulajdonnak mind egyedi hatósági határozattal, mind pedig törvénnyel való elvonása - figyelemmel az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére - csak azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás mellett lehetséges. A tulajdonnak azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás nélküli elvonása ezért alkotmányellenes.
INDOKOLÁS
I. A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke a Kormány nevében az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § g) pontja értelmében indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság értelmezze.
1. az Alkotmány 70/A. §-át — figyelemmel az Alkotmány 9. §-ára, valamint 13. §-ának (1) bekezdésére — arra tekintettel, hogy nem jelenti-e az embereknek az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározottak szerinti hátrányos megkülönböztetését az, ha egyes személyek volt tulajdona — aszerint, hogy mi volt a tulajdonukban — reprivatizációra kerül, másoké pedig — eltérő privatizációs és kártalanítási elvekre tekintettel — nem kerül a tulajdonukba való visszaadásra.
Az indítvány szerint a Kormány a tulajdonosi szerkezet átalakítása szempontjából alapvető céljának tekinti a privatizációt, amelynek megvalósításához számos törvény megalkotása, illetve korrekciója szükséges. E körben a privatizáció általános elvének tekinti a Kormány azt, hogy az új tulajdonosok visszteher ellenében jussanak az állami tulajdonból tulajdonhoz, míg a korábbi tulajdonosok esetén a részleges kártalanítás elvét kívánja követni. Ezen elvek alól a föld tulajdonának rendezése kivételt jelentene, mert a földtulajdon vonatkozásában vagy természetbeni visszaadásra — az eredeti tulajdonviszonyok helyreállítására — vagy csereföld tulajdonba adására kerülhetne sor;
2. az Alkotmány 13. §-át, összefüggésben az Alkotmány 12. §-ával a tekintetben, hogy mód nyílik-e a szövetkezetek esetében tulajdon elvonására törvény rendelkezése alapján, azonban kisajátítási eljárás és kártalanítás mellőzésével.
Az indítvány szerint a termőföld reprivatizációjának keretében kártalanítás nélkül szolgálna a reprivatizáció alapjául a szövetkezetek tulajdonában álló — nem a Polgári Törvénykönyvben meghatározott módon megszerzett — termőföld is.
A.
II. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
A (2) bekezdés úgy szól, hogy az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
A (3) bekezdés pedig: A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése kimondja, hogy Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A (2) bekezdés szerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
A 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
III. Az Alkotmánybíróság 90/B/1990/9 számú határozatában (Magyar Közlöny 36. szám) már értelmezte az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalmat. Egyebek között megállapította, hogy ,,a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.''
Az idézett határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy ,,az azonos személyi méltóság jogából esetenként következhet olyan jog is, hogy a javakat és esélyeket mindenki számára (mennyiségileg is) egyenlően osszák el. De ha valamely — az Alkotmányba nem ütköző — társadalmi cél, vagy valamely alkotmányos jog csak úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni. A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők. Bár a társadalmi egyenlőség mint cél, mint társadalmi érdek, megelőzhet egyéni érdeket, de nem kerülhet az egyén alkotmányos jogai elé.''
Az Alkotmánybíróság ezt az értelmezést e határozata meghozatalánál is követte.
IV. A Kormány indítványának 1. pontja annak megválaszolására irányul, hogy a volt tulajdonosok közötti alkotmányellenes megkülönböztetést jelent-e az, ha az állami tulajdon magántulajdonba adása során a tulajdon tárgyától függően egyes tulajdonosok visszakapják volt tulajdonukat, mások viszont nem.
Az alkotmányos jogok mindenfajta korlátozásának megengedhetőségét csak olyan indokok alapján lehet elbírálni, amelyek adott összefüggésben a korlátozás elkerülhetetlenségére vonatkoznak. Ilyen érveket a volt tulajdonosok közötti különbségtételre az indítvány nem tartalmaz.
Az Alkotmánybíróság azonban figyelembe vette, hogy maga a kérdés is utal arra, hogy azt a Kormány privatizációs programjának összefüggésében kell vizsgálni; továbbá, hogy e program szerint főszabály az állami tulajdon visszterhes magántulajdonba adása, elvileg bárkinek. A jelenleg állami tulajdonú javak korábbi tulajdonosai részleges kártalanítást kapnának. Ezen elvek alól kivétel a földtulajdon, amelyen az eredeti tulajdonviszonyokat állítanák természetben helyre.
Az indítvány megszövegezéséből arra lehet következtetni, hogy a korábbi nem-földtulajdonosok esetében a természetbeni visszaadást a részleges kártalanítás helyettesítené: az ő tulajdonuk ,,eltérő privatizációs és kártalanítási elvekre tekintettel nem kerül tulajdonukba való visszaadásra''.
Ezek a magyarázatok nem tartalmazzák a megkülönböztetés értékelhető okát, sőt koncepcionális bizonytalanságot tükröznek a reprivatizáció, a privatizácó és a részleges kártalanítás egymáshoz való viszonya tekintetében.
A fentiek miatt az Alkotmánybíróság mindenekelőtt tisztázza azokat a fogalmakat, amelyeket az Alkotmány értelmezésében használ.
a) A privatizálás az állami tulajdon magántulajdonba adását jelenti. A reprivatizálás a korábban magántulajdonban volt, jelenleg állami tulajdonú javak visszaadása a korábbi magántulajdonosnak. Mind a privatizálás, mind a reprivatizálás történhet ingyenesen vagy visszterhesen; a különbség tehát a jogosultak körében van.
Az állam olyan javakat privatizálhat és reprivatizálhat, amelyek tulajdonában vannak. Mind a privatizáció, mind a reprivatizáció tulajdonosi döntés. Az Alkotmány 10. § (2) bekezdéséből következően is az állam privatizálási és reprivatizálási joga elvileg korlátlan, ez a joga tulajdonosi szabadságából, és csakis abból következik. Privatizációra vagy reprivatizációra tehát az állam erre vonatkozó döntése nélkül, vagy attól eltérő feltételekkel senkinek sincs alanyi joga.
Az Alkotmánybíróság értelmezése a jogilag hibátlan állami tulajdonra vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy folyamatban van előtte a különböző államosítási jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata. Az Alkotmánybíróság emlékeztet az 1989. évi XXXII. törvény 40—43. §-aira, különösen arra, hogy a jogszabály megsemmisítése — főszabályként — nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat, s a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket. Az e szabálytól való eltérést, ha azt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja, csakis az Alkotmánybíróság mondhatja ki, mérlegelési jogköre alapján.
b) A kártalanítás — az általános jogi szóhasználat szerint — a jogosan okozott hátrányok és károk, így a tulajdonelvonás jóvátételét jelenti, szemben a jogellenesen okozott károkért járó kártérítéssel. Mind a kártalanításra, mind a kártérítésre a károkozónak jogi kötelezettsége, a károsultnak pedig alanyi joga van. A Kormány alkotmányértelmezési indítványa a ,,kártalanítás'' szót nem ebben a szokásos értelemben használja.
A Kormány által tervezett részleges kártalanításnak ugyanis kizárólag a méltányosság a jogi alapja: erre a kártalanításra nincs az államnak kötelezettsége, és nincs rá senkinek sem alanyi joga. Ahogy a reprivatizálás nem az államosításból vagy szövetkezetszervezésből következő igény, a kártalanítás sem az, hanem kizárólag a szuverén állami elhatározáson múlik.
A Kormány által tervezett kártalanítás alapja nemcsak az elvett tulajdon, hanem az elszenvedett sérelmek általában. Az ingyenes reprivatizálás és a kártalanítás lehetnek a politikai jóvátételen belüli változatok, jogilag azonban függetlenek, jogi rendezésük teljesen más összefüggésben történik (a piacgazdaság megteremtése, illetve a sérelmek enyhítése). Az egyiken belüli diszkrimináció így a másik megoldáson belüli fordított diszkriminációval nem egyensúlyozható ki. A volt földtulajdonosok kedvezményezését az állami tulajdonból való tulajdonszerzés során tehát nem egyenlíti ki az, hogy ők nem kapnának kártalanítást. Nem tekinthető a földre vonatkozó eredeti tulajdonviszonyok helyreállítása, illetőleg az egyéb vagyontárgyak tulajdonosainak eleve részleges pénzbeli kártalanítása ugyanazon kártalanítás különböző módjainak.
c) A megválaszolandó kérdés az, hogy a földtulajdon reprivatizálása, tekintettel az állami tulajdon egyéb tárgyainak privatizálására nem valósít-e meg az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző megkülönböztetést.
Az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy a tulajdon tárgya szerinti megkülönböztetés az adott esetben személyek közötti megkülönböztetéssé válik, mivel tulajdonszerzésre vonatkozik.
A kérdésben részben átfedi egymást kétfajta megkülönböztetés: egyfelől a különbségtétel volt tulajdonosok és nem-tulajdonosok között; másfelől a volt tulajdonosok között a tulajdon tárgya szerinti megkülönböztetés.
V. Az Alkotmánybíróság a 90/B/1990/9 számú határozata kimondta, hogy az Alkotmány 70/A. §-ában lefektetett hátrányos megkülönböztetés tilalma nem abszolút: attól a határozatban kifejtettek szerint el lehet térni.
a) Az Alkotmány 70/A. §-a az emberi, illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést. Az Alkotmánybíróság szerint a tulajdonhoz való jognak az állam részéről való biztosítása (Alkotmány 13. § (1) bekezdés) felöleli a tulajdonszerzéshez való jogot is. Az adott összefüggésben figyelembe kell venni a vállalkozáshoz való jogot is, mert a privatizáció és a föld reprivatizációja is elsősorban vállalkozói gazdaságok kialakítását szolgálja.
b) Az a kérdés, hogy a megkülönböztetés az alkotmányos határok között maradt-e, csakis a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggésében vizsgálható, hiszen ugyanaz a kritérium — például ,,földtulajdonos'' — a kontextustól függően minősülhet diszkriminatívnak. Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van.
Az állami tulajdon magántulajdonba adása során az állam az Alkotmány preambulumában célul tűzött szociális piacgazdaság megvalósításának feladatát látja el. Arra nézve azonban tulajdonosként szabadon cselekszik, hogy a magántulajdont — akár saját tulajdonának átadása révén is — miként támogatja.
Ha azonban az állam az állami tulajdon magántulajdonba adása során a tulajdonszerzés feltételeit tekintve megkülönbözteti és másként kezeli a volt tulajdonosokat, mint a nem-tulajdonosokat, sőt, a volt tulajdonosok csoportján belül tovább differenciál, csak akkor nem sérti meg az Alkotmány 70/A. §-át, ha indokai megfelelnek a megengedett pozitív diszkrimináció feltételeinek.
A különbségtétel alkotmányosságának az a bizonyosság a feltétele, hogy a tulajdonosok és a nem-tulajdonosok közötti megkülönböztetés olyan eljárásban alakul ki, amelyben a volt tulajdonosok és a nem-tulajdonosok szempontjait azonos körültekintéssel és elfogulatlansággal mérlegelték. A volt tulajdonosoknak, csakúgy, mint a nem-tulajdonosoknak nem az állami tulajdonból való részeltetésre van ugyanis joguk, hanem arra, hogy egy ilyen lehetőség szabályozásánál egyenlőkként kezeljék őket, és mindegyikük szempontjait hasonló figyelemmel és méltányossággal értékeljék. Enélkül a megkülönböztetés alkotmánysértő.
A fenti mérlegelés hibátlansága esetén is csak akkor nem alkotmányellenes a megkülönböztetés, ha a volt tulajdonosok ingyenes, és a többiek ellenérték fejében való tulajdonszerzése végső soron a kialakítandó piacgazdaság magántulajdonos szereplői közötti egyenlőséget alapozza meg. Ha igazolni lehet, hogy a volt tulajdonosok kedvezményezésével az állami tulajdon lebontásának társadalmi összeredménye kedvezőbb lesz, mint egyenlő elbánás esetén, s ha a tényekből egyértelműen következik, hogy más, a nem-tulajdonosokat nem diszkrimináló eljárás ezt az eredményt meg sem közelítené, akkor a nem-tulajdonosok nem hivatkozhatnak arra, hogy az Alkotmány 70/A. §-ában biztosított jogukat megsértették. A megkülönböztetés ismérve — a korábbi tulajdoni helyzet — nem lenne alkotmányellenes, ha magukból a fenti érvekből okszerűen következne.
Ugyanezt a vizsgálatot kell elvégezni a tekintetben, hogy a volt tulajdonosok között a tulajdon tárgya szerinti különbségtétel, vagyis ha kizárólag a földtulajdont reprivatizálják, nem ütközik-e az Alkotmány 70/A. §-ába. Bizonyosságot kell tehát először nyerni arról, hogy kielégítették-e a többi volt tulajdonos jogát arra, hogy szempontjaikat ugyanolyan alapossággal és pártatlanul vegyék figyelembe a diszkriminativ szabály megalkotásakor, mint a volt földtulajdonosokét. Ki kell mutatni ebből folyóan, hogy mi a volt tulajdonosok közötti különbségtételnek az objektív alapja. Bizonyítani kell továbbá, hogy a nem-földtulajdonosok hátrányos helyzetbe hozása szükséges volt ahhoz, hogy a majdani piacgazdaságban a személyek egyenlőségét a lehető legteljesebben megközelítsük, valamint azt is, hogy a többi korábbi tulajdonos hátrányos helyzetbe hozása nélkül a piacgazdaság induló feltételei sokkal rosszabbak lennének.
Annak bizonyítása során, hogy egyes személyek vagy csoportok diszkriminálása a feltétele a tökéletesebb társadalmi egyenlőségnek, az Alkotmánybíróság a fentiek értelmében nem fogadhat el preferált csoportokra vonatkozó olyan érveket, amelyek nem kizárólag erre a csoportra érvényesek (például a vállalkozói gazdaság megteremtése, igazságtalanságok orvoslása). Az egyenlőként kezelés bizonyítása másrészről megköveteli mind a preferált, mind a hátrányos helyzetbe hozott csoport saját szempontjainak teljes bemutatását az értékelés módjával együtt.
VI. Összegezve: az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a föld reprivatizációja és a ,,részleges kártalanítás'' eltérő gazdaságpolitikai és politikai összefüggésben jelentkeznek, különböző ismérveken nyugszanak és nincs közöttük jogi összefüggés sem, ezért az Alkotmány 70/A. §-a által megkívánt egyenlőség vonatkozásában egymással való összefüggésben nem is értelmezhetőek. Minthogy a volt tulajdonosok és a nem-tulajdonosok közötti különbségtétel, továbbá a tulajdonjog tárgya szerinti differenciálás fentiekben elemzett ismérveken nyugvó alkotmányosságát sem az indítvány, sem az Alkotmánybíróság rendelkezésére álló dokumentumok nem támasztják alá, az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A §-át úgy értelmezte, hogy a személyeknek hátrányos megkülönböztetését jelenti az, ha egyes személyek volt tulajdona reprivatizálásra kerül, másoké pedig nem kerül tulajdonukba való visszaadásra, ezért ezt a megkülönböztetést alkotmányellenesnek ítélte.
B.
VII. A Kormány alkotmányértelmezési indítványa 2. pontjában azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság értelmezze az Alkotmány l3. §-át, összefüggésben a l2. §-sal a tekintetben, hogy mód nyílik-e a szövetkezetek esetében tulajdon elvonására törvény rendelkezése alapján, azonban kisajátítási és kártalanítási eljárás mellőzésével. Az indítványból az tűnik ki, hogy a kérdés a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tulajdonában álló termőföld reprivatizációjával kapcsolatos. Az Alkotmánybíróság ezt szem előtt tartva az Alkotmány fenti szakaszait a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tulajdonára figyelemmel értelmezte, tekintet nélkül arra, hogy a szövetkezeteknek számos egyéb fajtája is van.
VIII. Az Alkotmány l3. §-a szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot, hozzátéve, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
Az Alkotmány l2. § (1) bekezdése értelmében az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát. Az Alkotmány rendelkezése tehát olyan szövetkezetekre vonatkozik, amelyek — az alapítás körülményeitől függetlenül — önkéntes társulás alapján állnak fenn. Annak eldöntésére pedig, hogy egy szövetkezet önkéntes, vagy nem-önkéntes társulás alapján áll-e fenn, a tagjaiból álló közgyűlés az egyetlen illetékes szerv. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján nem látott alkotmányos indokot arra, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket általános érvénnyel, törvényben megfosszák az Alkotmány 12. § (1) bekezdésében biztosított védelemtől.
Az Alkotmánybíróság álláspontjának kialakítása során különös figyelemmel volt arra, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó hatályos jogi szabályozás lehetővé teszi a szövezetkezet megszűnésének a közgyűlés általi elhatározását, és a szövetkezet tagjának kilépését, ám nem teszi lehetővé a szövetkezet vagyonának szétosztását. Mivel az alkotmányértelmezési indítvány erre a kérdésre nem terjed ki, az Alkotmánybíróság ezzel a problémával érdemben nem foglalkozik, de rámutat arra, hogy — figyelemmel az Alkotmány 9. §-ára — a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tulajdonát nem illeti meg több védelem, mint a gazdasági élet más szereplőinek tulajdonát, illetve mint a tulajdont általában. (Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a szövetkezeti vagyon szétosztásának problémája egyébként is megoldható a földről szóló l987. évi I. törvény, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló l967. évi III. törvény módosításával.) Az Alkotmánybíróság figyelembe vette továbbá azt, hogy az 1967. évi III. törvény alapján mód van arra is, hogy a szövetkezetek valamely egyéb gazdasági társaság formájába alakuljanak át.
IX. A szövetkezetek önállóságának állami elismerése magában foglalja a szövetkezetek tulajdonoz való jogának elismerését is, jóllehet az Alkotmány a szövetkezeti tulajdonra nézve kifejezett rendelkezést nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság ezért szükségesnek látta, hogy az Alkotmány l2. §-át a 9. § (1) bekezdésére tekintettel értelmezze.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ez a rendelkezés azonban nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való besorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének, valamint a 9. § (2) bekezdésbe foglalt vállalkozási jog és a verseny szabadsága általános tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése.
A 9. § (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az Alkotmány l3. §-ával, amely a tulajdonhoz való jogot egyébként is a 9. § (1) bekezdésében foglalt különbségtétel (magán- és köztulajdon) nélkül biztosítja. Alkotmányos védelem alatt áll a l3. § alapján — egyebek között — a gazdasági társaságok ugyancsak nem nevesített tulajdona is. Márpedig a szövetkezet, így a mezőgazdasági termelőszövetkezet a gazdasági társaság egyik fajtája, függetlenül attól, hogy — a törvény megalkotásakor fennálló politikai okok miatt — nem tartozik a gazdasági társaságokról szóló l988. évi VI. tv. hatálya alá.
Fentiekből következően az Alkotmánybíróság nem tulajdonít annak jelentőséget, hogy a szövetkezeti tulajdon az Alkotmány szövegében nevesítetten megjelenik-e vagy sem. Az Alkotmánybíróság ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tulajdona, ezen belül termőföldre vonatkozó tulajdona, mint gazdasági társaság tulajdona alkotmányos védelem alatt áll.
Az Alkotmány l3. § (l) bekezdése a l2. § (l) bekezdésével összefüggésben következésképpen úgy értelmezendő, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz, így a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek a tulajdonukban lévő termőföldhöz való jogát is.
X. Az Alkotmánybíróság az alkotmányértelmezési indítványnak megfelelően megvizsgálta azt is, hogy lehetséges-e a szövetkezetek tulajdonának törvény erejénél fogva, de kisajátítás és kártalanítás mellőzésével való elvonása. Az Alkotmánynak a kisajátításról rendelkező l3. § (2) bekezdése olyan garanciális szabály, amely a tulajdonnak nemcsak egyedi hatósági aktussal, hanem törvénnyel való elvonására is irányadó. A tulajdonnak mind egyedi hatósági határozattal, mind pedig törvénnyel való elvonása — figyelemmel az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére — csak azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás mellett lehetséges.
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szövetkezetek tulajdonának bár törvény rendelkezése alapján, de azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás mellőzésével végrehajtott elvonása sérti az Alkotmány l2. § (1) bekezdését, valamint l3. §-át, ezért alkotmányellenes.
XI. Az Alkotmánybíróság végül rámutat arra, hogy a szövetkezetek tulajdonának azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás nélküli elvonása emellett sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében rögzített azon elvet, amely szerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállakozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Az ilyen eljárás ugyanakkor az Alkotmány 70/A. §-ába foglalt jogegyenlőség elvének sérelmét is jelenti, mivel ez az elv nemcsak a természetes, hanem a jogi személyekre is vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság ügyszáma: 1057/G/1990/2.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás