GK BH 1990/221
GK BH 1990/221
1990.06.01.
Feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva megtámadható a szerződés, ha a felek által közösen kialakított (elfogadott) egységár olyan „közvetítői díjat” tartalmaz, amely jelentősen meghaladja az adott termékre megállapított kereskedelmi haszonkulcs mértékét [Ptk. 201. § (2) bek., 235. § (1) bek., 237. § (2) bek.; PK 267.].
Az alperes 1985. október 28-án összesen 500 000 db öntapadós címke készítését rendelte meg a felperestől 60–70 fillér/db áron. Ezt a megrendelést a felperes az abban megjelölt árral igazolta vissza. A felperes 1985. IV. negyedévében 200 000 db-ot leszállított, s ezek ellenértékét 64 fillér/db egységáron számolta el. Ennek megfelelően az alperes 128 000 Ft-ot kifizetett. Az ezt követően szállított 300 000 db-ot a felperes már 67 fillér/db egységáron, 192 000 Ft összegben számlázta. Az alperes ezt a számlát nem egyenlítette ki, hanem 1986. április 17-én közölte a felperessel, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között fennálló feltűnő értékkülönbség miatt a szerződést megtámadja, s azt érvénytelennek tekinti. Közölte azt is, hogy a perbeli öntapadós címke ára maximum 30 fillér/db lehet, s mivel 128 000 Ft-ot már átutalt a részére, így a teljes mennyiséget kifizetettnek tekinti.
A felperes 192 000 Ft és ennek évi 20%-os kamata megfizetése iránt fizetési meghagyás kibocsátását kérte. Az alperes ellentmondása folytán perré átalakult eljárásban követelésének jogcímeként előadta, hogy az alperes a számlát nem egyenlítette ki.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között feltűnően nagy az értékkülönbség, ezért a szerződést megtámadta. Arra is hivatkozott, hogy a felperes által érvényesített ár tisztességtelen árnak minősül.
Az elsőfokú bíróság Cs. Z. igazságügyi szakértőtől szakvéleményt szerzett be. A szakvélemény szerint a perbeli termék szabadáras, árkalkulációt nem kell készíteni. Az öntapadós címkéket ténylegesen nem a felperes, hanem az ő megrendelése alapján a S. Kisszövetkezet készítette el. A S. Kisszövetkezetnek a felperes 45 fillér/db egységárat ajánlott fel, s a szerződés ennek elfogadásával jött létre. A S. Kisszövetkezet ténylegesen 44 fillér/db egységáron az 500 000 db címke ellenértékéről 220 000 Ft összegű számlát állított ki. A felperes ehhez az árhoz 50%-os közvetítői díjat számított fel. Álláspontja szerint ez túlzott, de nem tisztességtelen, mert a perbeli méretű címkének a piacon kialakult elfogadható ára 5–6 fillér/cm2. A perbeli címke mérete 8,75 cm2, ezért ennek az ellenértéke 262 500 Ft, ezzel szemben a S. Kisszövetkezet 220 000 Ft-ot számított fel.
Az elsőfokú bíróság ezt a szakvéleményt ítélkezése alapjául elfogadta, és megállapította, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között nem áll fenn feltűnő értékkülönbség. Az egységárat az alperes jelölte meg, és nem bizonyította a perben, hogy ez feltűnően aránytalan. Ezért az alperest a kereset szerint 192 000 Ft és kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítélete a felperes címéről „megszűnt” jelzéssel érkezett vissza, s a bíróság megkeresésére az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közölte, hogy a felperessel szemben a felszámolási eljárás megindítását a Fővárosi Bíróság 1988. január 25-én elrendelte. Ezért az elsőfokú ítéletet a bíróság a Pénzintézeti Központba küldte meg.
Ezen ítélet ellen az alperes fellebbezett és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a szakvélemény megalapozatlan, mert a szakértő nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a felperes milyen árat volt jogosult felszámítani. Ezen túlmenően lényegében megismételte az elsőfokú eljárásban előterjesztett védekezését.
A fellebbezés részben alapos.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú eljárásban azt a kérdést kellett vizsgálni, hogy a szerződés megtámadása feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva megalapozott-e.
A Ptk. 201. §-a (2) bekezdése alapján ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet ajándékozási szándék vezetné, a szerződés megkötésének az időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedett fél a szerződést megtámadhatja.
A perbeli esetben a felperes 500 000 db öntapadós címkéért összesen 320 000 Ft ellenértéket számított fel. Ebből 220 000 Ft gyártási költséget a felperes a S. Kisszövetkezetnek kifizetett – a felperes ugyanis címke gyártással nem foglalkozott –, a fennmaradó 100 000 Ft-ot a felperes közvetítői díjként számította fel. A gyártási költséggel kapcsolatban az elsőfokú bírósággal egyezően Cs. Z. szakvéleményét a másodfokú bíróság is aggálytalannak találta, s e vonatkozásban azt ítélkezése alapjául elfogadta. A szakvélemény szerint a perbeli időben a piacon kialakult árakat figyelembe véve e vonatkozásban a 43/1987. (X. 13.) MT r.-tel módosított 38/1984. (XI. 5.) MT r. 3. §-ának (1) és (4) bekezdéseire is tekintettel 262 000 Ft az 500 000 db címke elfogadható ára. A felperes részére a S. Kisszövetkezet 220 000 Ft ellenértéket számított fel, tehát a felperes által kötött szerződés megfelelt a piaci viszonyok szerinti áraknak.
Más kérdés a felperes által felszámított 100 000 Ft közvetítői (ügynöki) díj összege, amelynek felszámítása ezen a címen egyébként sem jogszerű, hiszen ügynöki tevékenységre megbízást csak külkereskedelmi vállalat adhat, illetve fogadhat el [32/1967. (IX. 23.) Korm. r. 41. § (1) bek.], a felperes pedig nem tekinthető külkereskedelmi vállalatnak. E vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság megkeresésére az Országos Árhivatal a 11–381/1989. szám alatt azt közölte, hogy 1985-ben nyomdaipari termékek esetében 15%-os mértékű kereskedelmi haszonkulcs volt érvényben. Ennek megfelelően a 220 000 Ft után 33 000 Ft ügynöki díj volt felszámítható. Ebből kiindulva – figyelemmel a PK 267. sz. állásfoglalásban megadott szempontokra – a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felszámított 100 000 Ft ügynöki díj és a 33 000 Ft közötti értékkülönbség már feltűnően nagy. Az alperes tehát sikerrel támadta meg a szerződést, ez – a Ptk. 235. §-ának (1) bekezdése szerint – a szerződést érvénytelenné tette. A bíróságnak azonban a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján lehetősége van arra, hogy a feltűnő aránytalanságot – az érvénytelenséget – kiküszöbölje, ami azt jelenti, hogy az értékkülönbség feltűnő aránytalanságát kell megszüntetni. A Legfelsőbb Bíróság – figyelemmel az Országos Árhivatal véleményére és a feltűnő aránytalanság tekintetében követett bírói gyakorlatra – 42 000 Ft-ban találta megállapíthatónak azt a díjat, amellyel a feltűnő aránytalanság kiküszöbölhető, így a felperest megillető ellenérték összegét 262 000 Ft-ban állapította meg. Ebből az alperes már 128 000 Ft-ot kifizetett, így további 134 000 Ft megfizetésére köteles.
A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalási összeget 134 000 Ft-ra és kamatára leszállította.
(Legf. Bír. Gf. I. 30 244/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás