GK BH 1990/223
GK BH 1990/223
1990.06.01.
A hibásan teljesítő tervezővállalat nem mentesül a tervének szavatossági kötelezettsége alapján történő kijavítása alól azon okból, hogy a kivitelezés hibája nem a hibás terv alkalmazása miatt keletkezett [Ptk. 306. § (1) bek.].
Más vállalkozó által készített tervek alapján az alperes építette a felperes szolgáltató épületét. A felperes keresetében az alperest a létesítmény hibáinak a kijavítására kérte kötelezni. Az elsőfokú bíróság a pert a klímaszekrény hibái, valamint az aggregáthelyiség szellőztetési hibája vonatkozásában elkülönítette.
A felperes az elkülönített perben a keresetét fenntartotta, és az alperest a hibák kijavítására kérte kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását arra hivatkozással kérte, hogy kivitelezési hiba nem áll fenn.
Az elsőfokú bíróság szakértőt rendelt ki. A szakértő a klímaszekrény vonatkozásában megállapította, hogy a hiba fennáll. Ennek oka egyrészt tervezési jellegű hiba, mert a klímaszekrényt a tervező olyan helyre telepítette, ahol a megfelelő üzemeltetés és karbantartás nem oldható meg. A kivitelező pedig azért felel, mert a tervtől eltért, azt az alapvető követelményt azonban, hogy karbantartható legyen a szellőzőrendszer, nem tudta megoldani. A kivitelezési hiba ezért fennáll. A kijavítás kijavítási tervek alapján oldható meg. A szakértő az aggregáthelyiség szellőzése vonatkozásában azt állapította meg, hogy a sérelmezett hiba nem áll fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest a klímaszekrény hibáinak az általa szolgáltatott tervek alapján történő kijavításra kötelezte, míg a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a hiba az alperes kivitelező tevékenységével okozati összefüggésben keletkezett, amelyet kijavítani tartozik. Mivel az alperes vállalta a tervek módosítását, ezért a kijavítási terveket is szolgáltatni köteles.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, és annak hatályon kívül helyezését kérte a tervek szolgáltatására vonatkozó részében. Előadta, hogy a terveket ő csupán a hőszigetelésre vonatkozó részében korrigálta. Nem felel meg a valóságnak az az ítéleti megállapítás, hogy a tervezést az alperes vállalta.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés alapos.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes a felperes által szolgáltatott tervek alapján építette a perbeli létesítményt, és hogy a klímaszekrény vonatkozásában hibás volt a terv. Az alperes a terv hibáját megkísérelte korrigálni, az azonban nem vezetett eredményre. Mindebből azonban nem az következik, hogy az alperes tartozna a kijavítási tervet szolgáltatni, hanem az, hogy a kivitelező felel a saját szolgáltatása hibájáért, és ezért a klímaberendezést kijavítani tartozik, nem lehet azonban a felelősségét megállapítani a más által készített tervek hibáiért. A terv hibájának a kijavítására a Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése alapján a tervező vállalat lenne kötelezhető, amely azonban nem állt perben. Helyette maga a felperes köteles helytállni, ami nem zárja ki, hogy a tervező vállalattal szemben érvényesítse a szavatossági igényét.
Tévedett tehát az elsőfokú bíróság abban, hogy az alperest a kijavítási tervek díjtalan szolgáltatására kötelezte, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érintette, fellebbezett részében pedig a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperest kötelezte a klímaszekrény kijavításához szükséges terv 60 nap alatti szolgáltatására. Az alperes a kijavítást ettől számított 60 nap alatt köteles elvégezni.
(Legf. Bír. Gf. V. 31 377/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
