GK BH 1990/224
GK BH 1990/224
1990.06.01.
Hegesztési munkák végzését köteles a vállalkozó megtagadni, ha a megrendelő a gyúlékony anyagoktól mentes munkahelyet a részére nem biztosítja [Ptk. 392. § (2)–(4) bek.].
A felperes vállalkozási szerződés alapján csőszerelési munkát végzett az I. r. alperesnél, amelyet 1986 szeptemberében fejezett be. Az elvégzett munkákról 260 599 Ft összegű számlát küldött az I. r. alperesnek, az a számlát nem egyenlítette ki, ezért a felperes 260 599 Ft és évi 20%-os kamata megfizetése iránt fizetési meghagyás kibocsátását kérte. Az I. r. alperes ellentmondással élt, s ennek folytán az eljárás perré alakult át.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Elismerte, hogy a számla összegével tartozik a felperesnek, de előadta, hogy a felperes az engedély nélküli hegesztési munkák végzésével nála 1986. szeptember 9-én tüzet okozott. A tűz az üzem II–III. pódiuma közötti elektromos kábeleket megégette, és egyéb károkat is okozott. A tűz okozta károkat a II. r. alperessel állíttatta helyre, akinek a helyreállításáért 276 815 Ft-ot kifizetett. Ezért ezen összeget a felperes követelésébe beszámította. Egyben keresetet terjesztett elő a II. r. alperessel szemben, és őt a perbeli munkákkal kapcsolatban keletkezett számlák kiadására kérte kötelezni.
A felperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte. Ezzel kapcsolatban azt adta elő, hogy 1986. szeptember 8-án figyelmeztette az I. r. alperest, hogy – gyulladás veszélye miatt – polinterán szigetelő anyaggal ne dolgozzék. A felperes egyik kivitelezője ennek ellenére azon a helyen, ahol a felperes hegesztett, tűzveszélyes anyaggal szigetelt. Utalt arra is, hogy baleset-elhárítási oktatásban az I. r. alperes volt köteles részesíteni a dolgozókat. Azt elismerte, hogy a hegesztés megkezdése előtt írásban engedélyt nem kért, de utalt arra, hogy az I. r. alperes utasítására végezte a munkát, ezért az engedélyt megadottnak tekintette. Vitatta egyébként a tűzkár helyreállítási költségének összegszerűségét is.
A II. r. alperes a saját számláját ellenőrizte, s azt 276 818 Ft-ról 236 036 Ft-ra leszállította.
Az elsőfokú bíróság az Igazságügyi Könyvszakértői Intézettől a tűzeset következtében keletkezett károk összegére szakvéleményt szerzett be. A módosított szakvélemény szerint a perbeli tűzeset által okozott károk indokolt helyreállítási költsége 185 044 Ft volt. A szakvéleményt az elsőfokú bíróság elfogadta. Megállapította azonban, hogy a hegesztéshez a felperes külön engedélyt nem kért, az általa végzett munkáknak a hegesztése része volt. A hegesztést a felperes a munkanaplóba is bejegyezte, így az I. r. alperes, aki egyébként a munkavégzést végig irányította, ellenőrizte, tudott a hegesztésről, ennek ellenére a hegesztéshez megfelelő munkaterületről nem gondoskodott. Mindezeket együttesen mérlegelve, az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a tűzeset bekövetkeztében az I. r. alperes is közrehatott. A közrehatás arányát egyenlő arányban 50–50%-ban állapította meg. Ezért a szakértő által kimunkált 185 044 Ft-ból az 50%-nak megfelelő összeg, vagyis 92 522 Ft erejéig találta az I. r. alperes beszámítási kifogását megalapozottnak. Ennek megfelelően kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 168 077 Ft-ot (260 599 Ft – 92 522 Ft), az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította.
Ezen ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett, és sérelmezte a kármegosztás alkalmazását, a beszámítási kifogását a szakvélemény szerinti összegre (185 044 Ft) tartotta fenn. Ezért az ítélet marasztaló rendelkezésének a megváltoztatását és a 75 555 Ft-ot meghaladó rész tekintetében a kereset elutasítását kérte. A tűzeset körülményeit illetően megismételte az elsőfokú eljárásban előterjesztett védekezését, ezzel kapcsolatban utalt a Ptk. 392. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra. E szerint a felperesnek – mivel a gyulladásveszélyről tudott – még akkor is meg kellett volna tagadnia a hegesztést, ha erre az I. r. alperes utasította volna, ilyen utasítás azonban nem volt.
Az I. r. alperes fellebbezése alapos.
A peres felek között a fellebbezési eljárásban is az volt a vitás, hogy az I. r. alperes beszámítási kifogása egészben vagy részben alapos-e. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, de ez a felek között nem is volt vitás, hogy a felperes által végzett munkához hegeszteni kellett, a hegesztés a vállalt munka része volt. Annak a megítélése, hogy a hegesztés feltételei adottak-e, nem áll-e fenn tűzveszély, vagyis a hegesztés biztonságosan végezhető-e, a felperes feladata volt. Az építési naplóba tett felperesi bejegyzésből (1986. szeptember 8.) megállapítható, hogy a felperes a tűzveszély lehetőségét felismerte, és kérte az I. r. alperest, hogy polinterán anyaggal ne dolgozzanak. Az 1987. május 6-án tartott bírósági tárgyaláson a felperes előadta, hogy a szigetelési munkálatokat egyidőben végezték a hegesztéssel, a gyúlékony anyagra a hegesztés során a fém lefolyt, s ez okozta a tüzet.
A Ptk. 392. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a vállalkozó a megrendelő által adott anyaggal, illetve utasítása szerint nem végezheti el a munkát, ha ez jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértésére, vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetésére vezetne.
Az építési napló fent írt bejegyzéséből megállapítható, hogy a felperes az I. r. alperest a tűzveszélyre figyelmeztette. Ezzel a felperes eleget tett ugyan a Ptk. 392. §-ának (2) bekezdésében írt figyelmeztetési kötelezettségének, de a perbeli esetben – tekintettel a vagyonbiztonság tűzveszélyből eredő veszélyeztetésére – a felperesnek a további hegesztést mindaddig meg kellett volna tagadnia, amíg a tűzveszély fennáll, vagyis a biztonságos hegesztés feltételeit az I. r. alperes nem teremti meg. Így függetlenül attól, hogy a figyelmeztetés megtörtént, a Ptk. 392. §-ának (4) bekezdése alapján a tűzeset következtében keletkezett kárt a felperes köteles viselni. Ezért ennek összegét az I. r. alperes a Ptk. 296. § (1) bekezdése alapján jogszerűen számította be a felperesi követelésbe.
A felek között a fellebbezési eljárásban a szakértő által kimunkált tűz okozta kár összege nem volt vitás, ezért a másodfokú bíróság a felperes jogos számlaköveteléséből – 260 599 Ft-ból – az I. r. alperes által jogszerűen beszámított 185 044 Ft-ot levonta, és a különbözet (75 555 Ft) megfizetésére kötelezte az I. r. alperest, illetve marasztalását erre az összegre leszállította.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján ennek megfelelően változtatta meg.
(Legf. Bír. Gf. I. 30 945/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás