• Tartalom

GK BH 1990/227

GK BH 1990/227

1990.06.01.
A szakértői díj előlegezését elrendelő végzés nem támadható fellebbezéssel [Pp. 187. § (2) bek., 233. § (3) bek. b) pont, 237. §].
A felperes keresetet nyújtott be az alperes ellen épülete tetőszigetelésének kijavítása iránt. Az alperes szavatossági felelősségét nem vitatta, vállalta a tetőszigetelés kijavítását azzal, hogy a javítási költségek 20%-át a felperes – közrehatására tekintettel – viselje.
Az elsőfokú bíróság a 6. sorszámú végzésével szakértőt rendelt ki a hiba okának, valamint annak a megállapítása végett, hogy a peres felek a hiba bekövetkezésében milyen arányban hatottak közre. A szakértő szakvéleményét a költségjegyzékkel együtt benyújtotta. Az elsőfokú bíróság 27. sorszámú végzésében a szakértő díját 18 280 Ft-ban, útiköltségét 2640 Ft-ban, egyéb költségeit 3445 Ft-ban, összesen 24 365 Ft-ban állapította meg, és a költségek előlegezésére az alperest kötelezte.
A végzés ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, és annak megváltoztatásával a költségek előlegezésére a felperest kérte kötelezni. Előadta, hogy a felperesnek mint bizonyító félnek az érdekkörében merült fel a szakértő kirendelésének szükségessége, ezért annak díját a felperes kell hogy előlegezze.
A Pp. 187. §-ának (2) bekezdése értelmében a szakértői díj megállapítása tárgyában hozott határozat ellen a szakértő és a felek fellebbezéssel élhetnek. A Pp. 233. §-a (3) bekezdésének b) pontja értelmében azonban nincs helye fellebbezésnek azon határozat ellen, amely a felet arra kötelezi, hogy a szakértői költséget előlegezze. A Pp. 237. §-a szerint ha a fellebbezés olyan határozat ellen irányul, amely ellen a fellebbező nem élhet fellebbezéssel, a bíróság a fellebbezést hivatalból elutasítja. Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság az alperes fellebbezését elutasította.
(Legf. Bír. Gf. V. 31 355/1989. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére