BK BH 1990/292
BK BH 1990/292
1990.08.01.
A dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és könnyű testi sértés bűnhalmazatban megállapítása rablás helyett [Btk. 316. § (2) bek. d) pont, 170. § (1) bek., 321. § (1) bek., 12. § (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében, lopás bűntettében, lopás vétségében, rablás bűntettében, 5 rb. lopás vétségében – amelyek közül 2 rb. folytatólagosan elkövetett – állapította meg, ezért őt mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 4 évi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
Az elsőfokú bíróság a tényállást megalapozottan állapította meg, és annak alapján okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a cselekmények minősítése is túlnyomó részében törvényes.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, mikor a tényállás 4. pontjában írt és N. E. sértett sérelmére elkövetett vádlotti magatartást a Btk. 321. §-ának (1) bekezdése szerinti rablás bűntettének minősítette.
Az ezzel kapcsolatos tényállás szerint a vádbeli napon N. E. sértett a testvérével az utcán az úttest felőli részen ment, karján volt kézitáskája. A vádlott a sértettet és testvérét futva közelítette meg, majd mikor a sértettel egyvonalba ért, hirtelen elkapta kézitáskáját, és azt a sértett kezéből ki akarta rántani. A vádlott szándékát észlelte a sértett, aki a táskát erőteljesen megragadva fogta. Ezért a vádlott a táskát a kezéből nem tudta elvenni. Az erőteljes fogás következtében a sértettet a táskájánál fogva a földre rántotta, majd néhány méteren át a földön húzta. Végül is a táska füle elszakadt, így a vádlott megszerezte, majd a helyszínről elszaladt.
A sértett a földön húzás eredményeképpen nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.
Az elsőfokú bíróság a védői érvelést elvetve – amely szerint a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás valósult meg – a vádlott fenti cselekményét a váddal egyezően rablás bűntettének minősítette.
Jogi indokolásában kifejtette, hogy amikor a vádlott a sértett táskáját az utóbbi erőteljes fogása miatt nem tudta elvenni, a táskával a földre rántott sértettet a földön húzta, ezzel a dolog ellen irányuló erőszak áttevődött a személyre. Következésképpen a sértett személye ellen is erőszakot alkalmazott, amikor a sértettet a táskával mindaddig húzta, amíg annak füle el nem szakadt. A vádlott tehát a sértettnek sérülést is okozva tudta megszerezni a táskát, magatartásában ekként a tényállás 3. pontjában írtaknál lényeges többlet lelhető fel. Ugyanis a tényállás 3. pontjában írtak szerint a vádlott egy mozdulattal kitépve a sértett kezéből a táskát, szerezte azt meg.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogi indokolásával nem értett egyet.
A Btk. 321. §-ának (1) és (2) bekezdésében írt elkövetői magatartás az elvétel, amely két elkövetési móddal, az erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel vagy valakinek öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezésével valósul meg.
Leszűkítve most már a kérdést az erőszak alkalmazására – miután a törvény az erőszak fogalmát nem határozza meg –, az állandó bírói gyakorlat szerint annak lenyűgöző erejűnek, akaratot bénítónak, tehát olyannak kell lennie, amely általában alkalmas a fizikai ellenállás leküzdésére. A személy fizikai ellenállását kell megtörni, tehát személy ellen kell irányulni. Embertől eredő és közvetlenül ható fizikai erőre van szükség, amely a cél elérésére alkalmas. Az adott esetben a dolog ellen irányuló, azt közvetlenül érintő erőszak közvetett módon, tehát dolgon keresztül személyre áttételesen hatott, amely nem lehetséges a rablás törvényi tényállásában meghatározott elkövetési mód megállapítására. Az ily módon történő dologelvétel ugyanis nem lép ki a lopás keretéből. A teljesség kedvéért arra is utal a másodfokú bíróság, hogy a jelen ügyben közvetetten a személyre ható erőszak lenyűgöző erejűnek nem tekinthető, és a testi sértés okozására irányuló célzatos magatartásra sincs kellő ténybeli alap.
Törvényi tényállási elem hiányában pedig rablás bűntette a vádlott terhére nem állapítható meg.
A helyes tényeket alapul véve a vádlott szándéka a táska megszerzésére irányult. A sértettet nem bántalmazta, azonban azzal, hogy a táskát húzva a sértettet a földre rántotta, majd húzta, a sértett megsérült. A vádlottnak tehát, amikor a táskát fogva, pár méteren keresztül húzta a sértettet, számolnia kellett azzal, hogy a sértett részben a földre kerüléstől, de a húzástól is megsérülhet. A bekövetkezett testi sérülésért ekként felelős, és miután N. E. sértett törvényes határidőn belül magánindítványát előterjesztette, a vádlott terhére a könnyű testi sértés vétsége megállapítható.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlott rablási cselekményét a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdése II. fordulatának d) pontja szerint minősülő lopás vétségének, valamint a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott könnyű testi sértés vétségének minősítette.
Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Baranya Megyei Bíróság 2. Bf. 840/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás