PK BH 1990/298
PK BH 1990/298
1990.08.01.
Nem vagyoni kártérítés megítélése személyiségi jogok sírfelirattal történő nyilvános megsértése miatt [Ptk. 354. §1, 84. § (1) bek.].
A felperes, valamint az I–VI. r. alperesek testvérek. Szüleik közül előbb anyjuk halt meg, aki hosszabb időn át ápolásra, gondozásra szorult. Az ápolást és a gondozást döntően a felperes és az I. r. alperes nyújtotta. Apjuk később halt meg, halála előtt nem szorult különösebb ápolásra.
A felek között a szülők hagyatékával kapcsolatban vita támadt. A felperes nem mondott le az őt megillető törvényes örökrészről egyik testvére javára, mint ahogy azt a többiek tették. Az I–VI. r. alperesek készítettek síremléket szüleiknek 1985-ben, és arra – többek között – a következő szöveget vésették: „Margit, annyiszor gyere e sírhoz, amennyiszer betegágyunkhoz”. A sírkövet és a feliratot a sírkőkészítő kisiparos, VII. r. alperes készítette megrendelésre.
A felperes keresete alapján a bíróság kötelezte az alpereseket az előbbi felirat eltávolítására, és megállapította, hogy azzal az alperesek a felperes személyiségi jogát sértették meg, egyben eltiltotta az alpereseket a hasonló jogsértéstől [Ptk. 84. § (1) bek.].
A felperest korábban időszakosan a körzeti orvos, illetve belgyógyászati szakrendelő kezelte. Panaszai között szapora szívműködés, gyengeség, alvászavar, szorongás szerepelt. A sírkőfelirat miatt elszenvedett sérelem hatására 1986. május 15. óta áll ideggyógyászati kezelés alatt. Kiváltott ideggyengeségi állapotba került, részben primitív hisztériás reakció, részben szorongásos depressziós tünetek alakultak ki nála. Az eset óta visszahúzódóvá vált, magatartása a családon belül is kiegyensúlyozatlan lett.
A felperes módosított keresetében 100 000 Ft nem vagyoni kártérítés fizetésére és havi 1500 Ft járadék fizetésére kérte az alperesek kötelezését. Előadta, hogy az alperesek jogsértő magatartásának hatására élete és a társadalmi életben való részvétele súlyosan megnehezült. Munkát nem tud a korábbiakhoz hasonló mértékben végezni, s ezért jövedelemveszteség is mutatkozik nála.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint a felperesnek nincs kára.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, és a felperest 5200 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolásában a bíróság kifejtette, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága felülvéleményéből megállapítható: a felperes ideggyengesége 26 éve fennáll. A történtek nem okozták a betegségét, csupán súlyosították azt. A történtek egészséges embernél nem szoktak ilyen hatást kiváltani, csak akkor, ha már meg van ehhez a megfelelő személyiségstruktúra. A felperes állapotát az a benne kialakult meggyőződés okozza, hogy az emberek most már mindenkor hátrányos értékítéletet vonnak le vele szemben, holott az egészséges emberi felfogás szerint a hátrányos értékítélet az alpereseket illeti. Nem a felperesnek, hanem az alpereseknek kell szégyellni magukat.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest 1800 Ft másodfokú perköltség fizetésére. A másodfokú ítélet indokolása szerint a felperest nem érte súlyos hátrány, mert betegségét nem az alperesek jogsértése okozta, csupán felerősítette. A felülvélemény megalapozott, a pszichológiai vizsgálat szerint az esemény folytán nem történt változás a felperes személyiségében.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.
A periratokból megállapítható, hogy az alperesek a felperes által sérelmezett sírfelirattal a felperest személyhez fűződő jogában sértették meg. Ezt egyébként a bíróság a korábban hozott jogerős ítélettel is megállapította. A felperes tehát nincs elzárva attól, hogy a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést követeljen az alperesektől, s ha annak feltételei fennállnak, nem vagyoni kárpótlásra tartson igényt a Ptk. 354. §-a alapján. A bíróságoknak tehát azt kellett vizsgálniuk, hogy az alperesek jogsértő magatartása folytán a felperest érte-e kár, és a társadalmi életben való részvétele tartósan vagy súlyosan megnehezedett-e.
A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a felperes kiegyensúlyozott élete – a családon belül és kívül – megromlott. Ebben a körben különös és fokozott jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy a sírkő felállítása olyan kis község temetőjében történt, ahol a felperes és az I–VI. r. alperesek „őslakosnak” számítanak, ahol őket az emberek széles körben ismerik, és ahol egy sírkőre vésett gúnyos, elmarasztaló szöveg alkalmas lehet a közösség értékítéletének alakítására.
A felperes által sérelmezett sírkőfelirat alkalmas arra, hogy a felperesnek a társadalmi életben való részvételét alapvetően megváltoztassa, s életét elnehezítse, még akkor is, ha ehhez külön egészségkárosodás nem csatlakozik.
Téves az elsőfokú bíróságnak az az okfejtése, hogy a felperes marasztalható el azért, mert saját maga számára hátrányos értékítéletet alakított ki, holott egészséges felfogás szerint az esetért az alpereseket kell elítélni. Nem lehet ugyanis a felperes terhére róni túlzott érzékenységét, és azt, hogy fél a közvélemény hátrányos értékítéletétől. A gyakorlati tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a közvélemény legtöbbször nem objektív, gyakran fontosabb a látszat, mint a valóság. A közvéleménynek nincs is módja ellenőrizni, hogy a felperes valóban törődött-e a szüleivel. Hiába állapítja meg a felek részére kézbesített ítélet indokolása azt, hogy az esetért az alpereseket kell elítélni, mert erről a közvélemény nem feltétlenül és semmiképpen sem kellően széles körben szerez tudomást.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a felperes életének és a társadalmi életben való részvételének súlyos megnehezedése akkor is megállapítható, ha az egyébként kimutatható egészségkárosodás nem lenne bizonyított.
Ami a felperes egészségkárosodását illeti: a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy tévedtek a bíróságok, amikor döntésüket kizárólag az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának a felülvéleményére alapították. A polgári jogi felelősség feltételeinek és a nem vagyoni kárért való felelősség külön feltételeinek a megállapítása ugyanis a bíróság feladata. A szakértői vélemény csak segíti a bíróságot a szakértői megítélést igénylő tények megállapításában, illetve ezek nem jogi, hanem szakértői feladatot jelentő értékelésében.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a károkozó felelősségét nem zárja ki és nem enyhíti az a körülmény, ha az ő magatartása mellett egyéb körülmények – így a károsult szervezeti adottságai, alkati tényezői – is közrejátszottak a kár bekövetkezésében; feltéve, hogy a károkozó magatartás nélkül ezek a tényezők önmagukban nem vezettek volna a kialakult káros eredményre. Valójában ilyenkor a bekövetkezett kárnak több oka van, s ezek közül a vétkes magatartást kell a felelősség szempontjából jogilag értékelni.
A kár bekövetkezését tehát akkor is meg kell állapítani, ha ez a korábbi betegség súlyosbodásában mutatkozik. Az ezzel ellenkező álláspont azt eredményezné, hogy a beteges, labilis személyiségkarakterű személyekkel szemben mindenféle jogi következmények nélkül lehetne egészségkárosító magatartást tanúsítani.
Mindebből pedig az következik, hogy tévedtek a bíróságok, amikor a felperes keresetét elutasították. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az I–VI. r. alperesek egyetemlegesen kártérítési felelőssége állapítható meg, ezért őket egyetemlegesen 60 000 Ft nem vagyoni kártérítés fizetésére kötelezte a Ptk. 354. §-a, illetve 344. §-ának (1) bekezdése alapján. Az összes körülmény mérlegelésével ezt az összeget találta ugyanis arányban állónak a felperest ért sérelemmel, a felperes élete megnehezedésének súlyával. Ebben a körben értékelte azt is, hogy a felperest ért sérelem hatása nem feltétlenül végleges, az időmúlással halványodhat.
Nem tévedtek azonban a bíróságok, amikor az ezt meghaladó keresetet elutasították. A Legfelsőbb Bíróság sem találta ugyanis alaposnak a járadék formájában fizetendő vagyoni kár megtérítése iránti követelést.
Helyesen döntöttek továbbá a bíróságok, amikor a VII. r. alperessel szemben a keresetet teljesen elutasították. A VII. r. alperes ugyanis a megrendelésnek megfelelően készítette el a sírkőfeliratot. A vállalkozási szerződés teljesítése és a felperes nem vagyoni kára közötti okozati összefüggés nem mutatható ki – a kárt az I–VI. r. alperesek okozták, - ezért a felperesnek a VII. r. alperessel szemben előterjesztett keresete megalapozatlan.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Arra kötelezte az I–VI. r. alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek a felperesnek 15 nap alatt 60 000 Ft-ot s ennek 1985. április 15-től járó törvényes mértékű kamatát. A per főtárgyára vonatkozó egyéb rendelkezéseket pedig helybenhagyta.
(P. törv. III. 20 883/1989. sz.)
1
A Ptk. 354. §-át az 1993: XCII. törvény 40. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás