PK BH 1990/300
PK BH 1990/300
1990.08.01.
A helyi szokáshoz igazodó halotti tor és sírkőállítás költsége az illő eltemetés költségei körébe vonhatók, s így a hagyatékot terhelik [Ptk. 677. § (1) bek. a) pont].
Az 1987. szeptember 7-én végintézkedés hátrahagyása nélkül meghalt örökhagyó a felperes apja, a II. r. alperesnek pedig a testvére volt.
Az örökhagyó – a felperes anyjával kötött házasságának a felbontása után – a szüleihez költözött. Ebben az időben az alperesek is a szülőkkel laktak, és valamennyien közös háztartásban éltek: a háztartást az örökhagyó és a II. r. alperes anyja vezette, annak költségeihez a család többi tagja, így az örökhagyó, valamint az alperesek is hozzájárultak. A felperes 1982-ben anyjától az örökhagyó gondozásába került. Tanulmányainak befejezése után munkaviszonyt létesített, és keresetéből a háztartás költségeihez ő is hozzájárult.
Az örökhagyó 1983-ban 160 000 forintért eladta a házasingatlanát. Az eladási árból 60 000 forintot a szüleivel szemben fennálló kölcsöntartozás törlesztésére fordított, a fennmaradó 100 000 forintot pedig az alpereseknek azzal adta kölcsön, hogy azt az alperesek a felperes nagykorúságának elérésekor kötelesek visszafizetni.
Az örökhagyónak két, összesen 25 000 forint betéti összegű takarékbetétkönyve volt, és a felperes nevére 1984-ben egy további takarékbetétkönyvet is váltott, amelyben a halála időpontjában 30 000 forint betéti összeg volt. Ezt a betétkönyvet az örökhagyó szülei a per során a felperesnek kiadták.
Az örökhagyót a szülei temettették el; a meg nem térült temetési költség 8444 forint volt. A család az örökhagyónak síremléket állíttatott, és a halotti tor költségeit is a család viselte. A szülők a temetéssel felmerült költségek érvényesítését az alperesekre engedményezték.
A felperes a módosított keresetében az alpereseket elsődlegesen 135 000 forint összegű öröksége kiadására, másodlagosan kötelesrész címén 52 500 forint megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint a 100 000 forintot ajándékba kapták az örökhagyótól, a két, összesen 25 000 forint betéti összegű takarékbetétkönyv pedig nem került a birtokukba, azokat 1987-ben még az örökhagyó szüntette meg és használta fel. Figyelemmel arra, hogy az örökhagyó temetésével, a halotti torral és a sírkőállítással mintegy 70 000 forint költségük merült fel, álláspontjuk szerint a felperes részére kiadott 30 000 forint betéti összegű takarékbetétkönyvvel a felperes kötelesrészét kiegyenlítettnek tekintették.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alpereseket arra kötelezte, hogy a felperesnek 15 nap alatt 10 000 forintot fizessenek meg, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította. Ítéletének indokolása szerint az örökhagyó az ingatlana eladási árából megmaradt 100 000 forintot az alpereseknek ajándékozta. A felperes azt sem tudta bizonyítani, hogy a két, összesen 25 000 forintos takarékbetétkönyv az alperesek birtokába kerültek volna. Az örökhagyó eltemetésének, a halotti tornak és a síremlék állításának költsége – az elsőfokú bíróság álláspontja szerint – 50 000 forintot tett ki. A kötelesrész alapjának számításánál figyelembe vehető 130 000 forint értékre tekintettel a felperes örökrésze 80 000 forint volna, amelyből őt kötelesrészként 40 000 forint illeti meg. Ebből 30 000 forintot a per során megkapott, így az alperesek a különbözetként mutatkozó 10 000 forintot kötelesek megfizetni.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a marasztalási összeget 116 556 forintra felemelte. A jogerős ítélet indokolása kifejti, hogy az örökhagyó a 100 000 forintot nem ajándékba, hanem kölcsön adta az alpereseknek, akik ezt az összeget az örökhagyó jogutódjának (a felperesnek) kötelesek visszafizetni. A két takarékbetétkönyv, illetőleg az abban elhelyezett 25 000 forint ugyancsak az alperesek birtokába került, ezért az alperesek ezt az összeget is mint az örökhagyó hagyatékát kötelesek a törvényes örökös felperesnek megfizetni. A hagyatéki tartozások közül csak a temetéssel felmerült és meg nem térült 8444 forint számolható el, a Ptk. 677. §-a (1) bekezdésének a) pontja ugyanis csak az örökhagyó illő eltemetésének költségeit minősíti hagyatéki tartozásnak. Az „illő eltemetés” fogalma „két irányban is korlátozza a hagyatéki tartozásként felszámítható temetési költségeket. Egyrészt… temetés céljára azt az összeget kell fordítani, ami szokásos, ami illő, tehát ami az örökhagyó helyzetének, volt életkörülményeinek megfelel, amit az általános szokások, a kegyeleti szempontok megkívánnak. Másrészt ez a szabály kizárja azt, hogy túlzott költségeket fel lehessen számítani. Így nem számítható fel a síremlék-állítás és a halotti tor költsége, mert bár ezek a kiadás oka temetéshez kapcsolódnak ugyan, de nem az örökhagyó eltemetésének módjára vonatkoznak.”
A jogerős ítéletnek a síremlék-állítás és a halotti tor költségeivel kapcsolatos rendelkezések ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 677. §-ának (1) bekezdése a hagyatéki tartozások között első helyen az örökhagyó illő eltemetésének költségeit jelöli meg. Az „illő eltemetés” fogalmát a jogszabály nem határozza meg. A jogalkalmazás korábban – az akkori társadalmi, gazdasági viszonyokra tekintettel – a síremlék állításának és a halotti tornak a költségét nem vonta az illő eltemetés költségei körébe. A Polgári Törvénykönyv hatálybalépése óta eltelt hosszabb időszak alatt azonban a temetéssel kapcsolatos társadalmi szokások változtak. Ez idő szerint az elhunyt személy illő eltemetése már nemcsak az elhantolást, a gyászszertartást és a tartós fejfa állítását jelenti, hanem ahhoz a helyi szokásoknak megfelelően halotti tor is hozzátartozik, s általánosan elfogadottá vált a meghalt személy emlékére síremlék állítása is.
A baleseti kártérítési perekben folytatott ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy az elhunyt személy hozzátartozói a károkozótól (a kárért felelős személytől) a halotti tor és a szokásos méretű, közepes minőségű síremlék készítésének és felállításának költségeit általában jogszerűen követelhetik. Nem indokolt, hogy az öröklési jogi szabályok körében az örökhagyó illő eltemetésének fogalma ettől eltérően kerüljön meghatározásra, és a halotti tor, illetőleg a síremlék állításának költségei az eltemetés költségeinél figyelmen kívül maradjanak. A Legfelsőbb Bíróság ezért több eseti döntésében már oly értelemben foglalt állást, hogy ezek a költségek az illő eltemetés költségei körében is a hagyatékot terhelik. Nyilvánvaló, hogy a hagyatéki tartozásként is csak a helyi szokásokhoz igazodó, nem túlzott mértékű halotti tor, illetőleg csak a szokásos méretű és minőségű síremlék állításának költségei számolhatók el. A mérték meghatározásánál – a helyi szokások mellett – az örökhagyó vagyoni viszonyai is irányadók.
Az adott esetben a bíróságok nem vizsgálták, hogy az örökhagyó lakóhelyén a halotti tor tartása szokásos-e, és azzal kapcsolatban az alpereseknek, illetőleg a családnak milyen költsége merült fel. Nem tisztázták a sírkőállítás költségeit és azt sem, hogy a síremlék szokásos mértékűnek tekinthető-e. Arra sincs adat, hogy a síremléket csak az örökhagyó emlékének emeltették-e, vagy a sírhely más személy temetkezési helyéül is szolgál. Ez utóbbi esetben az örökhagyó hagyatékát a síremlék-állítás költségének csupán arányos része terheli.
A megismételt eljárásban a fenti körülményekre a szükséges bizonyítást le kell folytatni, és a feltárt tényállás alapján kell dönteni a halotti tor és a síremlék-állítás költségeinek hagyatéki teherként való elszámolása felől.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet óvással támadott rendelkezését a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(P. törv. II. 20 973/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás