PK BH 1990/301
PK BH 1990/301
1990.08.01.
A lakáshasználati jog ellenértékének mérséklésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/C. §].
A peres felek 1975. augusztus 23-án kötöttek házasságot, amelyből 1978. január 21-én László, 1981. december 2-án Attila nevű gyermekeik születtek. A felek az együttélést a felperes édesanyjánál kezdték meg, majd albérletbe költöztek, és 1983-ban jutottak önálló, egyszobás, komfortos tanácsi bérlakáshoz. 1987 decemberében a korábbi lakás helyett utalták ki részükre a jelenlegi, kétszobás összkomfortos tanácsi bérlakást.
A felek együttélése a házasság megkötését követően hamarosan megromlott, majd a sorozatos és egyre durvább viták odavezettek, hogy az életközösséget 1987 júniusában megszakították. A gazdasági kapcsolat ezután csak olyan formában maradt fenn köztük, hogy az alperes alkalmanként kisebb összegeket adott át a felperesnek, a gyermekek tartásához és a házastárs költségeihez nem járult hozzá, ezzel szemben a felperestől ellátást igényelt.
Az életközösség megszakadása után a felek részére kiutalt lakás 16 000 Ft-os használatbavételi díjához az alperes nem járult hozzá, csak a költözködés céljaira adott 2000 Ft-ot a felperesnek. A lakás-használatbavételi díj felét a beköltözéskor, a fennmaradó törlesztést pedig havonkénti részletekben kizárólag a felperes fizeti, akinek havi átlagkeresete 5058 Ft, és ebből két kiskorú gyermekéről is gondoskodik.
A felperes a keresetében a házasság felbontását, mindkét gyermeknek nála való elhelyezését és tartásdíjat, valamint a közös lakás kizárólagos használatát kérte, az alperes rosszhiszeműségének megállapítása mellett. Az alperes az elsőfokú eljárásban megtartott tárgyalásokon személyesen nem vett részt, írásban előterjesztett nyilatkozatában azonban kijelentette, hogy a házasságához ragaszkodik, az egyéb járulékos kérdésekben nyilatkozatot nem tett.
A kerületi bíróság ítéletével a házasságot felbontotta, mindkét gyermeket a felperesnél helyezte el, és kötelezte az alperest 1987 decemberétől 1988. június 30-ig összesen 18 760 Ft hátralékos tartásdíj megfizetésére. 1988. július 1-jétől kezdődően pedig a tartásdíj mértékét az alperes valamennyi jövedelmének a levonások utáni, gyermekenként 20–20%-ában, gyermekenként havi 1200 Ft alapösszegben állapította meg. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a házasság megromlásához az alperes egyre fokozódó italfogyasztása, valamint az vezetett, hogy ittas állapotban az alperes a családjával szemben durva, goromba magatartást tanúsított, nyugalmukat zavarta, a lakás berendezési tárgyait megrongálta, és ezzel a magatartásával a gyermekekben is félelmet, rémületet keltett. Az alperes a család ellátásához csak hiányosan és alkalomszerűen, 1987. nyarától pedig egyáltalán nem járult hozzá.
A kerületi bíróság az alperesnek kétszobás összkomfortos tanácsi bérlakáson fennálló bérlőtársi jogát megszüntette, kötelezte az alperest a lakás 15 napon belüli kiürítésére azzal, hogy elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Ugyanakkor azt is kimondta, hogy a felperesnek a lakáshasználati jog ellenértéke megfizetésére való kötelezését mellőzi. Ez utóbbi döntését azzal indokolta, hogy a felperes volt az, aki a használatbavételi díjat kifizette, az alperes a bíróság felhívására sem nyilatkozott az ellenértékkel kapcsolatos igényére nézve.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, elsődlegesen a felperes keresetének az elutasítását kérte, de külön sérelmezte a lakáshasználat tárgyában meghozott döntést is. Arra hivatkozott, hogy a kerületi bíróság a tényállást egyoldalúan állapította meg; állította, hogy a házasság megromlásában a felperes is közrehatott.
A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítésével ítéletében megállapította, hogy az alperes az elsőfokú bíróság által leírt magatartást megvalósította, a házasság megromlásában azonban a felperes is közrehatott azzal, hogy az alperes hibáival és nem kifogásolható kedvteléseivel szemben nem mutatott kellő elnézést.
A lakáshasználattal kapcsolatban az elsőfokú ítéletet részben és úgy változtatta meg, hogy a felperest az alperes távozásával egyidejűleg 120 000 Ft lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetésére kötelezte. Rámutatott arra, hogy a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése értelmében térítésre a lakásból távozó házastárs jogosult. Az ellenérték összegszerűségét pedig úgy számították ki, hogy a lakás-használatbavételi díj hatszoros összegéből kiindulva, annak 1/3 része jár az alperesnek. Az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezéseit helybenhagyta.
A jogerős ítéletnek a lakáshasználati jog ellenértékének az összegére vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bíróság helyesen jutott arra az álláspontra, hogy a lakásból távozásra kötelezett alperes a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részére jogosult.
A lakáshasználati jog ellenértéke összegének a megállapításánál azonban a jogerős ítélet figyelmen kívül hagyott olyan lényeges körülményeket, amelyeknek kellő mérlegelésével az ellenértéket – a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdésében írt méltányosság folytán – az alperesnek járó 1/3 arány alatt kellett volna megállapítani. Az említett jogszabályi rendelkezésben foglalt az az általános szabály ugyanis, hogy a jogosultnak járó összeg – különös méltánylást érdemlő esetet kivéve – a használati jog ellenértékének 1/3-ánál kevesebb nem lehet, azt a tipikus helyzetet tartja szem előtt, hogy a vagyoni értékkel bíró lakáshasználati jogosultság megszerzésében a házasfelek nagyjából azonos tevékenységgel és anyagi áldozatvállalással vettek részt, így a lakásban maradó fél oldalán jelentkező családvédelmi érdek sem indokolja a másik fél oldalán az alacsonyabb részesedést.
Az adott esetben azonban a nagyobb és a megfelelőbb lakás kiutalására már az életközösség megszakadása után, a felperes azt sürgető intézkedései nyomán került sor. A használati jog megszerzéséhez szükséges lakás-használatbavételi díj megfizetésével járó anyagi terheket ugyancsak a felperes vállalta magára úgy, hogy annak felét egy összegben fizette ki, a fennmaradó részét pedig csekély jövedelméből, havi törlesztésként egyenlíti ki, és ő viselte a lakás valamennyi rezsiköltségét, valamint a fenntartásokkal járó kiadásokat is. Az alperes a kedvezőbb lakáskörülmények megteremtése érdekében semmit nem tett, ahhoz anyagilag sem járult hozzá.
Ilyen tényállás mellett a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint megvalósult a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdésében írt, különös méltánylást érdemlő eset, amely a lakáshasználati jog ellenértékének a jogosultat illető egyharmad résznél alacsonyabb mértékű megállapítását indokolja. Ellenkező esetben ugyanis az alperes méltánytalan vagyoni előnyhöz jutna.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a törvényességi óvással támadott rendelkezését a Pp. 274. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, a kerületi bíróság ítéletét pedig megváltoztatta, és a kifejtettek mellett a felek jövedelmi és vagyoni viszonyait, valamint a kiskorú gyermekek érdekeit figyelembe véve a felperest az alperes lakáshasználati jogának ellenértéke fejében 70 000 Ft térítés megfizetésére kötelezte. A használati jog ellenértéke az alperest akkor illeti meg, amikor a lakást – a jogerős ítéleti rendelkezésnek megfelelően – elhagyja. [Csjt. 31/C. §-ának (5) bekezdése].
(P. törv. II. 20 840/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás