• Tartalom

321/1990. (XII. 29.) KE határozat

321/1990. (XII. 29.) KE határozat

köztársasági megbízottak kinevezéséről

1990.12.29.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 100. §-ának (1) bekezdése alapján – az Országgyűlés illetékes bizottságai által történt meghallgatás figyelembevételével – a miniszterelnök javaslatára
dr. Szentgyörgyvölgyi Pétert (Budapest-Főváros),
dr. Skultéty Sándort (Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Nógrád megye),
dr. Virágh Pált (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye),
dr. Gyulai Gábort (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves megye),
dr. Farkas Lászlót (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye),
dr. Bőgner Miklóst (Baranya, Somogy, Tolna megye),
dr. Hegedűs Tamást (Fejér, Veszprém, Zala megye),
dr. Horváth Józsefet (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas megye)
működési területtel – 1991. január 1-jei hatállyal –
köztársasági megbízottá kinevezem.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére