BK BH 1990/325
BK BH 1990/325
1990.09.01.
A kiskorú veszélyeztetésének bűntettét és súlyos testi sértés bűntettének a kísérletét elkövető vádlott felmentése – a megváltozott jogszabályra tekintettel – a közveszélyes munkakerülés vétségének a vádja alól (Btk. 195. § (1) bek., 170. § (2) bek., 2. §; 1989. évi XXIII. tv1. 2. § (2) bek.; Be. 214. § (3) bek. a) pont].
A megyei bíróság a vádlottat 4 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és közveszélyes munkakerülés vétsége miatt – halmazati büntetésül – 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre, valamint 2 évre közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás szerint a megelőzően közveszélyes munkakerülés szabálysértése miatt már elzárással sújtott vádlott idült alkoholista. Munkaképes volta ellenére 1986. évtől állandó munkaviszonyt nem létesített, és alkalmi munkát is csak esetenként végzett, ám az ebből szerzett keresetét nagyrészt italra költötte. A vádlottnak R. R-val létesített élettársi kapcsolatából négy gyermeke született. A gyermekeket a vádlott és élettársa nevelte, a vádlott azonban – italozó életmódjából fakadóan – a kiskorú gyermekek ellátásáról nem gondoskodott, nevelésükben, ápolásukban nem vett részt. Ittas állapotban többször bántalmazta élettársát és a gyermekeit is, akik ilyenkor a szomszédoknál kerestek menedéket. A rendszeres veszekedések miatt az egyébként is gyengén táplált gyermekek megfelelően pihenni, tanulni nem tudtak, állandó rettegésben éltek.
A vádbeli napon reggel a vádlott és élettársa között ismét veszekedés kezdődött. Ennek során az ingerült vádlott a kezében levő 7 cm pengehosszúságú késsel – kisebb erejű kaszáló mozdulattal – R. R. hátára csapott. Ennek következtében a nevezett a bal vállának felső harmadában egy 10 cm hosszú karcolt hámhorzsolást, a bal mellkas hátsó részén pedig 1,5 cm hosszúságú szúrt-metszett sérülést szenvedett. E sérülések 8 napon belül gyógyultak.
A legfőbb ügyész átiratában a vádlott terhére bejelentett perorvoslatot a javára változtatva, a közveszélyes munkakerülés vétsége alóli felmentésre, és a büntetés mérséklésére tett indítványt.
A felülbírálatot lefolytatva a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a megyei bíróság a megalapozott tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és nem tévedett a cselekmények jogi minősítésével összefüggően sem.
Nem vitatható ugyanis, hogy a vádlottnak a tényállásban részletezett magatartása a négy kiskorú gyermekének nevelésével, gondozásával kapcsolatos kötelessége olyan súlyos megszegéseként értékelendő, amellyel a kiskorúak testi és szellemi fejlődését veszélyeztette. E tevőlegessége tehát – minthogy azt négy sértett sérelmére valósította meg 4 rb., a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására alkalmas.
Helyes jogi álláspontot foglalt el a megyei bíróság a R. R. ellen végrehajtott cselekmény minősítése kapcsán is.
Kétség sem férhet ahhoz, hogy a vita során ingerültté vált vádlott testbántalmazási szándékkal csapott a késsel a sértett hátára, és bár reálisan számolnia kellett azzal, hogy ennek nyomán a sértett súlyos sérülést szenvedhet, e következménybe mégis belenyugodva cselekedett. Eme súlyosabb eredményt átfogó eshetőleges szándékára figyelemmel tehát – függetlenül attól, hogy a szerencsés véletlennek köszönhetően az adott esetben a sérülés gyógytartama nem haladta meg a nyolc napot – a vádlott a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt tartozik büntetőjogi felelősséggel.
Mindebből viszont értelemszerűen következik, hogy a Legfelsőbb bíróság sem látta méltányolhatónak a védelem azon okfejtését, amely szerint a vádlottat mind az elkövetési magatartás, mind pedig az eredmény tekintetében csupán gondatlanság terheli.
Az ítélet meghozatalának időpontjában érvényben levő törvényi rendelkezésnek megfelelően állapította meg az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét a Btk. 266. §-a (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt közveszélyes munkakerülés vétségében is. 1989. augusztus hó 31. napján azonban hatályba lépett az 1989. évi XXIII. törvény 2. §-ának (2) bekezdése, amely a Btk. 266. §-át, valamint az 1968. évi I. törvény 91. §-át hatályon kívül helyezte. Minthogy tehát a közveszélyes munkakerülés ma már nem bűncselekmény, a vádlott esetén a Btk. 2. §-ából kitűnően az új büntetőtörvényt kell alkalmazni.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlottat a közveszélyes munkakerülés vétségének vádja alól a Be. 214. §-a (3) bekezdése a) pontjának első fordulata alapján felmentette.
A büntetés kiszabása szempontjából lényeges tényezőket az elsőfokú bíróság hiánytalanul tárta fel, és azokat helyesen is értékelte, bár nagyobb mérvű enyhítő hatást kell tulajdonítani annak, hogy a vádlottra – önhibáján kívül – hosszabb ideje nehezedett a büntető eljárás súlya.
E körülményeket, valamint a bűnösség körének szűkülését is alapul véve, a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az eddig büntetlen vádlottal szemben elsőfokon kiszabott főbüntetés tartama eltúlzottan szigorú. Ezért az ítélet idevonatkozó rendelkezését megváltoztatva, a halmazati büntetés mértékét – a büntetés céljához igazodóan – 1 évi börtönbüntetésre enyhítette, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Bf. II. 1048/1989. sz.)
1
A törvényt a 2003: VIII. törvény hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás