GK BH 1990/343
GK BH 1990/343
1990.09.01.
Az épületen jelentkező repedések miatt felmerülő felelősséget kizáró szerződési feltétel attól függően lehet hatályos, hogy a repedés milyen méretű és veszélyezteti-e az épület állagát [Ptk. 200. § (1) bek., 314. § (1) és (2) bek.; GK 45. sz.; GKT 29/1973. sz.].
A felperes és alperes építési szerződése alapján az alperes építette a perbeli 7 db lakóépületet. Az egyes épületek átadására 1982. december 21. és 1986. április 27. napja között különböző időpontokban került sor. A felperes az attikafalakon repedéseket észlelt, ezért 1986. szeptember 15-re egyeztetést hívott össze, amelyen az alperesen kívül az épületek tervezője is részt vett. A tervező a hiba miatti felelősségét elismerte, és javítási költségek 50%-ának a megfizetését vállalta, az alperes viszont a kijavítás elől elzárkózott. Ezért a felperes 1987. november 13-án benyújtott keresetében az érintett épületek attikafal-repedéseinek kijavítására kérte kötelezni.
A felperes perbehívása alapján a tervező a perbe beavatkozott.
Az alperes elévülés miatt a kereset elutasítását kérte, de azt is állította, hogy teljesítése megfelel a szerződésnek. Hivatkozott a szerződés 14. pontjára, mely szerint a kivitelező nem követ el szerződésszegést, ha a kivitelezés a tervdokumentációban foglaltak szerint történt, vagy egyébként megfelel a hatályban levő műszaki előírások és szabványok rendelkezéseinek. A hőhatás folytán előálló hajszálrepedések – amelyek nem szerkezeti jellegűek, és nem veszélyeztetik az épület állagát – nem minősülnek hibának.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A kirendelt szakértői intézet megállapította, hogy az épületek ún. No-fines technológiával épültek. Az ilyen rendszerű öntött beton alkalmazására vonatkozó ME 101–79 műszaki előírás a hőtágulási együtthatóról ugyan külön nem rendelkezik, 25 m2-ként külön előírás hiányában is hőtágulási hézagot kellett volna tervezni és készíteni. Amennyiben a hőtágulási hézagok elkészülnek, repedések nem keletkeztek volna. A kivitelezés a tervdokumentációnak megfelelően történt ugyan, de nem felelt meg a szabványok rendelkezéseinek. A hajszálrepedések nem szerkezeti jellegűek, nem veszélyeztetik az épület állagát, és kifejezetten a hőhatás következményeként keletkeznek.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elévülés ugyan nem következett be, a felek azonban a szerződés 14. pontjában a hajszálrepedést olyan hibának minősítették, amely nem tekinthető szerződésszegésnek. Egyébként az alperes ezen csekély hiba miatti hátrányt kiegyenlítette azáltal, hogy 240 db lakás megépítésére a felperestől kapott tervek szerint a kért ütemezésben vállalkozott, és azokat új technológiával építette meg. A felek ezen megállapodása a jogszabályi követelményeknek megfelel, amelyre tekintettel az alperest sem a szavatossági, sem pedig a kártérítési felelősség nem terheli.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes fellebbezését elbírálva az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, és csak az eljárási illetékre vonatkozó rendelkezésen változtatott. Az ítélet indokolása szerint a szerződésnek az alperes felelősségét kizáró 14. pontja kifejezetten kitér a hőhatás miatti repedésekre. A szerződés felelősséget csökkentő kikötése az alkalmazott No-fines technológia folytán egyébként az építkezés kísérletezési jellegére is utal, a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet XIII. fejezete szerint ugyanakkor a kutatási-fejlesztési szerződések esetében lehetőség van a kártérítési felelősség kizárására, illetve csökkentésére. Mivel a hibák kizárólag tervezési eredetűek, és az újszerű módozatból következően a felismerhetőség is korlátozott volt a kivitelező előtt, az alperes felelőssége a felelősséget korlátozó szerződéses megállapodás jogszerű voltától függetlenül sem állapítható meg.
Az elévülési kifogással kapcsolatban a másodfokú bíróság azt az álláspontját fejtette ki, hogy a hiba a felperes előtt már 1986. évben ismert volt, ennek ellenére keresetét csak 1987. november 13-án nyújtotta be, az tehát elévült.
Az ítéletek ellen a Legfelsőbb Bíróság elnöke törvényességi óvást emelt, és mindkét ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per új tárgyalására és új határozat hozatalára való utasítását indítványozta.
Az óvás szerint mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság ítélete jogszabályba ütközik és megalapozatlan. Az óvás utalt a Ptk. 314. §-ának (2) bekezdésére azzal kapcsolatban, hogy jogi személy a szerződésszegésért való felelősségét – ha a jogszabály másként nem rendelkezik – nem zárhatja ki és nem korlátozhatja, kivéve, ha az ezzel járó hátrányt az ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny kiegyenlíti. E rendelkezés alkalmazásánál az elsőfokú bíróság téves álláspontra helyezkedett. Az óvás szerint a másodfokú bíróság a jogszabály téves értelmezésével jutott arra az álláspontra is, hogy a felek között építési kísérletezési szerződés jött volna létre annak ellenére, hogy erre kifejezetten nem utaltak. A jelen esetben a szerződés tárgya nem újfajta építési mód kikísérletezése, hanem 240 lakás sorozatban történő felépítése volt. Az a körülmény, hogy az alperes először végzett munkát ilyen technológiával, azt nem teszi „építési kísérletezéssé”. Az óvás szerint végül téves az eljárt bíróságok álláspontja az elévülés kérdésében is.
Az óvás alapos.
A szerződés vitatott 14. pontja lényegében azt mondja ki, hogy a hajszálrepedéseket – meghatározott feltételek esetén – a felek nem tekintik hibás teljesítésnek. Ez a kikötés tehát nem a kivitelező hibás teljesítése esetén fennálló, jogszabályból eredő felelősségének kizárására vagy korlátozására, hanem a szolgáltatás tárgyának meghatározására irányul (az attikafalon a hajszálrepedés nem hiba). A felek ezen megállapodása ezért nem ütközik jogszabályba, és nincs olyan kötelező műszaki előírás sem, amely az épület állagát nem veszélyeztető és nem szerkezeti jellegű hajszálrepedéseket minőségi hibáknak tekintené.
Ilyen kötelező előírás hiányában a felek – a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – szabadon megállapodhattak a hajszálrepedések minőségi hiba jellegét illetően anélkül, hogy ez a megállapodás – a Ptk. 314. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint – érintette volna a szerződésük érvényességét. A periratokban egyébként utalás van arra, hogy a hajszálrepedéssel a felek már a szerződés megkötésekor is számoltak. A kivitelezési tervdokumentáció ugyanis a hajszálrepedések eltüntetése érdekében takaróvakolat felhordását irányozta elő, a felek azonban a tervdokumentációban erre előirányzott költségvetési összeget a vállalkozói díj meghatározásánál már nem vették számításba. Nyilvánvaló tehát, hogy a megrendelő gazdasági megfontolásainak eredményeként maradt el a hajszálrepedéseket eltüntető vakolat – díj ellenében történő – felhordása. Az egyenértékűség elvébe ütköznék viszont, ha a kivitelező olyan „hibákért” felelne, amely kiküszöbölésére szolgáló munkarész ellenértékét nem kapja meg. De indokolatlan megkötést jelentene a megrendelő terhére is, ha kénytelen lenne olyan anyagi megterhelést vállalni, amely igényének gazdaságos kielégítéshez nem szükséges.
Mindebből következik, hogy az attikafal hajszálrepedésének minőségi hiba jellegét kizáró megállapodás nem tekinthető semmisnek. Más kérdés az, hogy ez a „hiba” olyan jellegű-e, amelyet a felek a szerződésükben nem tekintettek minőségi hibának. Ha ugyanis ezek a „hibák” meghaladják azt a mértéket, amelyet még hajszálrepedésnek lehet minősíteni – ez műszaki szakkérdés –, vagy ha azok szerkezeti jellegűek és az épület állagát veszélyeztető repedések lennének, a felek szerződésnek vitatott 14. pontja már nem alkalmazható. Ez esetben pedig vizsgálni kell, hogy az alperes részéről volt-e olyan – az ellenszolgáltatás megfelelő csökkentéséből vagy egyéb előnyből álló – vállalás, amely a felelősségének korlátozásból származó felperesi hátrányt csökkenti.
Ha e körben bizonyításra sor kerül, akkor az óvásban foglaltakat a bíróságnak maradéktalanul vizsgálnia kell, illetőleg figyelembe kell vennie. Nem vitatható ugyanis, hogy az országban már több helyen alkalmazott építési technológia önmagában azon az alapon nem tekinthető építési kísérletezésnek, hogy az alperes ezzel a technológiával még nem építkezett. Ha pedig az építési kísérletezés feltételeit a maga részéről érvényesíteni kívánta, a szerződésben az erre vonatkozó jogszabályra [7/1978. (II. 1.) MT rendelet 106. §-a] való utalással e rendelkezéseket a szerződés részévé tehette volna. Az óvás tehát indokoltan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a „No-fines” technológiával történő építkezés nem tekinthető kísérleti (kutatási-fejlesztési) szerződésnek, ehhez képest a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet 101. §-a alapján a kártérítési felelősség kizárása ezen az alapon nem lenne jogszerűnek tekinthető.
Amennyiben az alperes elévülési kifogását az új eljárásban is fenntartaná, ebben a kérdésben is az óvásban foglaltakat kell irányadónak tekinteni. Ehhez képest vizsgálni kell azt, hogy az alperes a részéről felismerhető tervezési hibáról – az őt a Ptk. 392. §-ának (3) bekezdése alapján fennálló figyelmeztetési kötelezettségének eleget téve – a felperest tájékoztatta-e. Ha nem, úgy az alperest mint vállalkozót kártérítési felelősség terheli, amelynek elévülésére GKT 29/1973. számú állásfoglalás tartalmaz részletes iránymutatást. Az elévülés vizsgálata során a GK 45. számú állásfoglalás rendelkezéseit sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy ha a követelés elévült, úgy a bíróságnak a kereset érdemi megalapozottságával nem kell foglalkoznia. Ezért az új eljárás keretében is elsősorban ezt a kérdést kell vizsgálni.
Mindezek vizsgálata széles körű bizonyítási eljárás lefolytatását teszi szükségessé, ezért a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa az óvással érintett ítéleteket a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot a per új tárgyalására és új határozat hozatalára utasította.
(Eln. Tan. G. törv. 31 848/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás