MK BH 1990/362
MK BH 1990/362
1990.09.01.
A munkaügyi bíróságot az egészségügyi szervnek a munkaköri alkalmasság kérdésében adott orvosi szakvéleménye nem köti. Az e véleményen alapuló munkáltatói intézkedés (felmondás, munkaszerződés módosítása stb.) ellen indított munkaügyi vitában helye lehet orvosszakértő kirendelésének. Az egészségügyi szerv véleményén alapuló munkaszerződés-módosítás miatt bekövetkezett keresetveszteségért azonban a munkáltató nem tehető felelőssé [1967. évi II. törvény1 24. § (1) bek.; Pp. 6. § (1) bek., 182. § (4) bek.; 4/1981. (III. 31.) EüM r. 20. § (2) bek.; 22/1979. (Eü. K. 15.) EüM ut. 1. § (1) bek.].
A felperes 1987. március 30. napjától csillés az alperes bányaüzemben. A felvételét megelőzően végzett munkaalkalmassági vizsgálatok során az üzemorvosi szolgálat – magas vérnyomás megbetegedése miatt alkalmatlannak találta a föld alatti bányamunkára. Az 1987. március 12-én kiállított felvételi jegyre vezetett „alkalmatlan” minősítés mellé később azonban „munkába léphet, alkalmas” megállapítás került az előző bejegyzés javítására utaló megjegyzéssel.
A felperes 1988. január 11-én csípőtáji panaszokkal jelentkezett az üzemorvosnál, aki panaszokat a csípőizület elfajulásos megbetegedésére vezette vissza, és táppénzes állományba vette. 1988. január 26-án pedig közölte a munkáltatóval, hogy a dolgozó föld alatti bányamunkára – a jobb csípőizület elfajulása és az időközben megállapított I. keresztcsonti csigolyaív hasadtsága miatt – alkalmatlan.
A felperes, mivel fájdalmai az alkalmazott kezelés hatására nem szűntek meg, felkereste a klinikát, ahol megállapították, hogy a panaszait a szeméremcsont csonthártyagyulladása okozta. Az alkalmazott kezelésre 1988. február 24. napjáig teljesen meggyógyult. A klinikán készített röntgenfelvételen – az üzemorvosi lelettel ellentétben – a jobb csípő meszesedésére utaló jeleket nem találtak. A klinika igazolása szerint következmény nélkül végezhet nehéz fizikai munkát is. A másodfokú munkaalkalmassági vizsgálat 1988. február 26-án – a klinikai megállapítások ellenére – a felperest továbbra is alkalmatlannak minősítette a föld alatti bányamunkára.
Az alperes az egészségügyi alkalmatlanságra tekintettel a föld alatti csillés munkakörből külszíni segédmunkás munkakörbe kívánta áthelyezni a felperest. A munkaszerződés módosításáról elkészített okiratot 1988. február 29-én a felperes aláírta, még ugyanezen a napon azonban a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult. A szakorvosi vélemény alapján vitatta, hogy a föld alatti bányamunkára alkalmatlan, és csillés munkakörbe való visszahelyezését kérte.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította a kérelmét.
A felperes a határozat ellen keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, és föld alatti csillés munkakörbe történő visszahelyezését kérte annak megállapítása mellett, hogy erre a munkakörre egészségileg alkalmas. Igényelte az áthelyezésből eredő keresetveszteségének megtérítését is.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet. A perben beszerzett orvosszakértői vélemény alapján megállapította, hogy a felperes 1988. február 28-án nem volt alkalmatlan a föld alatti bányamunkára, a munkaköri alkalmatlanságra vonatkozó orvosi véleményt azonban a munkáltató köteles a foglalkoztatás során figyelembe venni. Az üzemorvosi véleményre alapozott munkaszerződés-módosítás a felek közös megegyezése alapján történt, ezért az annak hatályon kívül helyezésére előterjesztett kereset alaptalan. A felperes külszínre helyezését megalapozó természetes megbetegedésért a munkáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Az alperest nem terheli vétkesség az egészségügyi helyzet kialakulásáért.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes a döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében és a keresetében is a csillés munkakörbe való visszahelyezését kérte. Vitatta a munkaköri alkalmatlanságát megállapító orvosi vélemények helyességét és egyben az áthelyezési jogszerűségét is.
Miután a felperes a munkaszerződés módosítására vonatkozó okiratot aláírta, a bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy a felek között a munkaszerződés módosításához szükséges közös megegyezés létrejött-e.
Az 1967. évi II. törvény 24. §-ának (1) bekezdés szerint a munkáltató és a dolgozó a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja. A közös megegyezés létrejöttének megállapításához azonban mindkét fél feltétel nélküli, végleges akaratelhatározása és ennek egyértelmű, félreérthetetlen kifejezésre juttatása szükséges. Ezért a bíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy a felperes fenntartás nélkül hozzájárult-e a munkaszerződés módosításához, külszíni munkakörbe helyezéséhez.
Tény, hogy a peres felek a 4/1981. (III. 31.) EüM rendelet alapján az üzemorvosi véleményt kötelesek voltak figyelembe venni a felperes munkakörének meghatározásánál. A munkaszerződés-módosítás alapjául kizárólag az orvosszakértői vélemény szerint tévesnek minősített üzemorvosi véleményt szolgált.
A peres feleket tehát az üzemorvosi vélemény kötötte, ezért a felperesnek is alá kellett írnia a munkaszerződés-módosítást munkaviszonyának fenntartása érdekében. Az ellentétes orvosi véleményekre tekintettel azonban a felperes jogszerűen kérte, hogy az általa kezdeményezett munkaügyi vitában vizsgálják meg: alkalmas-e az eredeti munkakörének betöltésére, és ha igen, az eredeti munkakörébe helyezzék vissza. Meg volt győződve, hogy földalatti csillés munkakör ellátására alkalmas, és az üzemorvosi vizsgálatok a munkaalkalmasságával kapcsolatban megalapozatlanok.
Az ellentétes orvosi megállapításokra figyelemmel a felperes jogosult volt munkaügyi vitát kezdeményezni alkalmassága tisztázására. E körben – az ellentétes szakvéleményekre és orvosi megállapításokra is figyelemmel – a szerződéses nyilatkozat érvényessége vagy érvénytelensége tekintetében az üzemi orvosi vélemény az eljárt bíróságot nem köti a következők miatt.
Az eljárás során beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperes – ellentétben a munkaköri alkalmatlanságát megállapító orvosi véleményekkel – 1988. február 29-én és azt követően folyamatosan alkalmas a föld alatti csillés munkakör betöltésére azzal a megszorítással, hogy magas vérnyomás észlelése esetén gyógyszeres kezelése szükséges. Az orvosszakértő véleménye szerint a felperes alkalmatlanságát megalapozó diagnózis részben téves volt, mert a jobb csípőizület elfajulását a klinikán készített többirányú röntgenfelvétel nem igazolta, másrészt a megállapított keresztcsonti csigolyaív hasadtsága miatt a felperes a föld alatti bányamunkára nem alkalmatlan, mert a keresztcsont nagy tömege, összecsontosodott állapota nehéz fizikai munka esetén sem vezet az egészség további károsodásához.
Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a felperes egészségi állapotára vonatkozó orvosszakértői véleményt figyelmen kívül hagyta, és arra hivatkozott, hogy a munkaköri alkalmatlanságra vonatkozó másodfokú orvosi vélemény a dolgozó foglalkoztatásánál köti a munkáltatót.
A Pp. 6. §-ának (1) bekezdése szerint – amennyiben a törvény másként nem rendelkezik – a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyító eszközök alkalmazásához nincs kötve. Szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás kiderítésére alkalmas.
A bíróságot tehát a munkaköri alkalmasságra vonatkozó orvosi vélemény nem köti. Ezért a munkaköri alkalmatlanságra alapozott munkáltatói intézkedés (felmondás, munkaszerződés-módosítás stb.) ellen indított munkaügyi vitában orvosszakértőt rendelhet ki a dolgozó állapotára vonatkozó tények, körülmények tisztázása érdekében. Különösen szükséges az orvosszakértői bizonyítás elrendelése, ha a dolgozó vitatja az alkalmatlanságát, vagy az azt megállapító vélemény helyességéhez kétség fér.
A munkaügyi bíróság tehát akkor járt volna el helytállóan, ha az ellentétes orvosi megállapításokra tekintettel a Pp. 180. §-ának (4) bekezdése alapján beszerzi az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvéleményét.
Tény, hogy az alperes a 4/1981. (III. 31.) EüM rendeletben foglaltak alapján nem hagyhatta figyelmen kívül az első- és másodfokú üzemorvosi munkaköri alkalmassági véleményeket, eljárása nem volt jogellenes. Ezért a munkaszerződés-módosítás folytán bekövetkezett keresetveszteségért – amely az üzemorvos magatartására vezethető vissza – a munkáltató nem tehető felelőssé [22/1979. (Eü. K. 15.) EüM utasítás 1. § (1) bek., BH 1983. évi 422. sorsz.].
(M. törv. II. 10 233/1989. sz.)
1
Lásd az 1992: XXII. törvényt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás