PK BH 1990/424
PK BH 1990/424
1990.11.01.
A vadásztársaságot nem terheli kártérítési felelősség gazdátlan háziállatok által a vadásztársaság működési területén okozott károkért [30/1970. (XII. 24.) MÉM r1. 11. § (1) bek.; 14/1971. (XII. 14.) MÉM r2. 12. § (2) bek. e) pont; Ptk. 341. §, 339. §, 4. § (3) bek.].
A felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében 57 000 Ft kára és annak 1988. december 31. napjától járó évi 8%-os kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Ebben azt adta elő, hogy az alperes vadásztársaság területére eső helység külterületén levő tanyáján kóbor kutyák elpusztították 4 db borjúját. Az alperes a keletkezett kárért azért felelős, mert a kóbor ebek irtását – bár ez kötelessége – még a felügyeleti szerve és a helyi tanács, valamint a rendőrség felszólítására sem végzi.
Az alperes a fizetési meghagyást ellentmondással támadta meg. Azt adta elő, hogy a vadásztársaságnak nincs olyan jogszabályban megfogalmazott kötelezettsége, amely a kóbor ebek pusztítását számára előírná.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 3790 Ft perköltséget. Úgy rendelkezett, hogy a személyes költségmentesség folytán le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli.
Az ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvényt (EVT) rendelkezései értelmében a vadásztársaságot a hasznos vadak mezőgazdaságon és erdőgazdaságon kívüli kártételei esetén és a kártékony vadak által okozott kárért terheli felelősség. A 30/1970. (XII. 24.) MÉM rendelet (R) 11. §-ának (1) bekezdésében meghatározott vad fogalma alá a kutya nem tartozik, még abban az esetben sem, ha elkóborol, így az alperest a kóbor ebek kártételeiért jogszabály alapján nem terheli felelősség, de nincs olyan szerződés sem, amelynek alapján fennállana a kártérítési felelőssége.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, s annak megváltoztatásával a keresetének történő helytadást kért. A fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az alperes felelősségét az általános kártérítési szabályokra alapította, és a Ptk. 341. §-a alapján igényelte a megelőzéshez szükséges intézkedések megtételét, illetőleg kérte a bíróságtól a veszély megszüntetését.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 45 600 Ft-ot és az összeg után 1988. december 31-től évi 8%-os, 1989. május 26-tól évi 20%-os kamatot. Kötelezte továbbá az alperest, hogy a vadászterületén folyamatosan irtsa a kóbor ebeket. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak 2738 Ft kereseti és 1368 Ft fellebbezési illetéket, és úgy rendelkezett, hogy az ezt meghaladó kereseti és fellebbezési illetéket az állam viseli.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy kóbor ebek miatt kialakult egy, a károsodás állandó veszélyével fenyegető állapot, amely a Ptk. 341. §-a alapján tényleges károkozás nélkül is polgári jogi jogviszonyt keletkeztet. Ebben a jogviszonyban a feleket kölcsönös együttműködési kötelezettség terheli [Ptk. 4. § (3) bek.]. A vadásztársaság az R. 15. §-ának (6) bekezdése alapján jogosult lelőni a kóbor ebet, de köteles is a kialakult veszélyhelyzet miatt, „hiszen neki joga van a leghatékonyabb védekezésre, a fegyverhasználatra, míg a felperes úgyszólván kiszolgáltatottja a vérebeknek”.
A továbbiakban rámutatott: „ez a kötelezettség a már hivatkozott Ptk. 341. §-ában gyökerezik, általánosságban a már ugyancsak felhívott 4. §-ának (3) bekezdésében fogalmazódik meg, konkrét előírásként pedig a 339. § (1) bekezdésében – figyelemmel a 348. § (1) bekezdésére – és a 340. § (1) bekezdésében jelentkezik. Ezekből egyrészt az alperes kártérítési kötelezettsége következik, másrészt kötelessége «az ebek támadásai elleni intézkedéseket megtenni«.”
Ezért a Ptk. 341. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság kötelezte az alperest arra is, hogy vadászterületén rendszeresen és folyamatosan irtsa a kóbor ebeket. Mivel azonban a felperes sem tett elegendő óvintézkedéseket az állatai őrzésére, a reá kedvezőbb 80–20%-os kármegosztást alkalmazott, és az így számított kár megtérítésére kötelezte az alperest a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése alapján, általános kártérítésként.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bíróság alapvetően téves jogszabály-értelmezéssel jutott arra a következtetésre, hogy a felperes káráért az alperes kártérítő felelőssége megállapítható.
Az R. 11. §-ának (1) bekezdése szerint az EVT és a rendelet alkalmazása szempontjából vadnak kell tekinteni a Magyarországon honos, előforduló, illetve átvonuló, a vadgazdálkodás szempontjából jelentős szabadon álló emlősállat – és madárfajokat.
A kutya háziállat, és így az EVT és az R. alkalmazásában abban az esetben sem tekinthető vadnak, ha gazdátlan, kóbor. Az EVT és az R. csak a vadak által okozott károk megelőzéséről és rendezéséről tartalmaznak rendelkezéseket, de a kóbor kutyákra vonatkozóan nem rónak kötelezettségeket a vadásztársaságokra. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen fejtette ki, hogy az alperes az EVT és az R. alapján nem felel a területén kóbor ebek által okozott károkért.
A Hivatásos Vadászok Szolgálati Szabályzatáról szóló 14/1971. (XII. 14.) MÉM rendelet 12. §-a (2) bekezdésében e) pontja szerint is csupán a vadgazdálkodási érdekek által indokolt esetben köteles a hivatásos vadász a vadászterületen – a lakott helyek kivételével – a macskát, a nem pórázon tartott vagy kolonc nélküli kóbor kutyát elpusztítani.
Tévesen alkalmazta az ügyben a másodfokú bíróság a Ptk. 341. §-ának (1) bekezdését is. A Ptk. 341. §-ának (1) bekezdése szerint károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt, akinek részéről a veszély fenyegeti, tiltsa el a veszélyeztető magatartástól, illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére és – szükség szerint – biztosíték adására. E rendelkezés alapján – annak helyes értelmezésével – csak azzal szemben lehet fellépni, akinek a részéről a veszély fenyeget.
Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a felek között nincs olyan szerződés sem, amely az alperes számára a kóbor ebek irtását tenné feladattá. Ilyen kötelezettséget – jogszabály hiányában – a különböző hatóságok (rendőrség, államigazgatási szerv) kérései sem keletkeztettek.
Polgári jogilag értékelhető kapcsolat hiányában nincs tehát olyan kötelezettség, amelynek megszegésével okozott kárért az alperes felelőssége megállapítható lenne. A Ptk. 99. §-a alapján a tulajdonosnak kell viselnie a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(P. törv. III. 20 953/1989. sz.)
1
A rendeletet a 3/1990. (VIII. 17.) FM rendelet hatályon kívül helyezte.
2
A rendeletet a 8/1993. (I. 30.) FM rendelet ezt pedig a 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet az utóbbit a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet hatályon kívül helyezte és a tárgykört újra szabályozta.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás