GK BH 1990/438
GK BH 1990/438
1990.11.01.
A bejegyzett cég automatikusan nem törölhető a cégjegyzékből önmagában azért, mert a jogszabályban előirt határidőig nem jelentette be a cégbíróságnak a társasági szerződésének módosítását. A cégbírónak a törlés elrendelése előtt vizsgálnia kell, hogy az adott társasági szerződés megfelel-e az új jogi szabályozás kogens rendelkezéseinek, illetőleg, hogy nem tartalmaz-e az új szabályozás szerint semmisnek minősülő rendelkezéseket [1988. évi VI. tv. 20. §, 21. § (1)–(2) bek., 56. §, 332. § (1) bek. b) pont].
A gazdasági munkaközösség tagjai társaságukat 1982. április 29-én kelt társasági szerződéssel hozták létre. A bíróság a céget 1982. július 1-jén kelt végzésével a cégjegyzékbe bejegyezte. A társaság több ízben jelentett be szerződés-módosítást, utoljára 1988. szeptember 27-én.
Az elsőfokú bíróság a céget 1990. március 12-én kelt 15. sorszám alatti végzésével a cégjegyzékből törölte. A végzés indokai szerint a társaság a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (Gt.) 332. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt módosítási kötelezettségének nem tett eleget.
A végzéssel szemben a cég fellebbezést jelentett be, melyben a végzés megváltoztatását és a törlés mellőzését kérte. A fellebbezésben utalt arra, hogy a többször módosított társasági szerződés csak minimális mértékben tér el az új társasági törvény rendelkezéseitől.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Gt. 332. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a törvény hatályba lépésekor működő gazdasági munkaközösségek kötelesek szerződéseiket 1989. december 31-ig e törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítani és a módosítást a cégbíróságnak bejelenteni. A (2) bekezdés akként rendelkezik, hogy azt a gazdasági társaságot, amely e kötelezettségének nem tett eleget, a cégbíróság hivatalból törli a cégjegyzékből. A törvény szövegéből azonban az következik, és az e törvényhelyhez fűzött indokolás is azt szögezi le, hogy ha egy eddig működő társasági alakzat társasági szerződése megfelel az új jogszabályi előírásoknak, úgy szerződésmódosításra és annak cégbírósági bejelentésére nincs szükség.
Pusztán az a tény, hogy szerződésmódosítást a cég nem jelentett be, nem teremti meg a törlés jogi feltételeit. Ehhez annak megállapítása is szükséges, hogy a korábban hatályos szabályok szerint megkötött szerződésnek vannak-e a Gt. szabályaival ellentétes – s ezért változtatásokat igénylő – rendelkezései. Ebben a körben tehát azt kell vizsgálni, hogy a társasági szerződés tartalmazza-e mindazokat a kötelező rendelkezéseket, amelyek nélkül a szerződés a Gt. 21. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint 56. §-a értelmében semmis, továbbá hogy a szerződés rendelkezései – a szabályozásnak a Gt. 20. §-a szerinti alapvetően diszpozitív voltára is figyelemmel – nem ütköznek-e olyan törvényi rendelkezésekbe, amelyektől viszont a törvény eltérést nem enged.
Az elsőfokú bíróság ezeket a körülményeket nem vizsgálta. A megismételt eljárásban tisztázni kell, hogy a cég által hivatkozott „minimális eltérés” milyen jellegű, semmisséget okozó eltérés-e, vagy csak a törvény által nem tiltott eltérő szabályozásról van-e szó.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az 1989. évi 23. tvr. 25. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 259. §-a és a 252. § (2) bekezdése értelmében az elsőfokon eljárt bíróság határozatát hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Cgf. II. 30 579/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
