• Tartalom

1990. évi LXV. törvény

1990. évi LXV. TÖRVÉNY

a helyi önkormányzatokról1

2013.10.01.

Az Országgyűlés — követve hazánk haladó önkormányzati hagyományait, továbbá az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeit — elismeri és védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogait.

A helyi önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége — közvetlenül, illetőleg a választott helyi önkormányzata útján — önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeit.

Az Országgyűlés, támogatva a helyi közösségek önszervező önállóságát, segíti az önkormányzáshoz szükséges feltételek megteremtését, előmozdítja a közhatalom demokratikus decentralizációját.

Az Országgyűlés e célok megvalósítása érdekében a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

Az önkormányzati jogok

1–5. §2

Feladatok és hatáskörök

6–7. §3

II. Fejezet

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

A települési önkormányzat feladata, hatásköre, szervei

8–11. §4

A képviselő-testület működése

12–18. §5

A települési képviselő

19. § (1)6 A települési képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit. Részt vehet a képviselő-testület döntéseinek előkészítésében, végrehajtásuk szervezésében és ellenőrzésében. A települési képviselők jogai és kötelességei azonosak.A települési képviselő az alakuló ülésen, illetve a megválasztását követő ülésen a 32. § szerint esküt tesz.

(2) A települési képviselő:

a) a képviselő-testület ülésén a polgármestertől (alpolgármestertől), a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen — vagy legkésőbb tizenöt napon belül írásban — érdemi választ kell adni;

b) kérésére az írásban is benyújtott hozzászólását a jegyzőkönyvhöz kell mellékelni; illetőleg kérésére a véleményét rögzíteni kell a jegyzőkönyvben;

c)7 tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén. Javasolhatja a bizottság elnökének a bizottság feladatkörébe tartozó ügy megtárgyalását, amelyet a bizottság legközelebbi ülése elé kell terjeszteni és tárgyalására a települési képviselőt meg kell hívni. Kezdeményezheti, hogy a képviselő-testület vizsgálja felül bizottságának, a polgármesternek, a részönkormányzat testületének, a helyi nemzetiségi önkormányzat testületének — a képviselő-testület által átruházott — önkormányzati ügyben hozott döntését.

d) megbízás alapján képviselheti a képviselő-testületet;

e) a képviselő-testület hivatalától igényelheti a képviselői munkájához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közreműködést. Közérdekű ügyben kezdeményezheti a képviselő-testület hivatalának intézkedését, amelyre a hivatal tizenöt napon belül érdemi választ köteles adni.

f)8 köteles részt venni a képviselő-testület munkájában.

20. § (1) A települési képviselőt a testületi munkában való részvételhez szükséges időtartamra a munkahelyén fel kell menteni a munkavégzés alól. Az emiatt kiesett jövedelmét a képviselő-testület téríti meg, melynek alapján a települési képviselő társadalombiztosítási ellátásra is jogosult. A képviselő-testület átalányt is megállapíthat.

(2)9 A képviselő-testület a települési képviselőnek, a bizottsági elnöknek, a bizottság tagjának, a tanácsnoknak — törvény keretei között — rendeletében meghatározott tiszteletdíjat, természetbeni juttatást állapíthat meg.

21. § A képviselő-testület a polgármesternek, bármely települési képviselőnek a javaslatára a települési képviselők közül tanácsnokokat választhat. A tanácsnok felügyeli a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátását.

A képviselő-testület bizottságai

22–29. §10

A polgármester, az alpolgármester, a jegyző

30–31. §11

32. §12

33. §13

33/A. §14 (1) A polgármester nem lehet:

a)15 köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagja, országgyűlési biztos,

b) az Állami Számvevőszék elnöke, elnökhelyettese és számvevője,

c)16 a Kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, központi államigazgatási szerv köztisztviselője,

d)17 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának és felügyelő bizottságának elnöke és tagja, vezető alkalmazottja és munkavállalója,

e) bíró, ügyész, közjegyző, bírósági végrehajtó,

f)18 a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja,

g) más önkormányzatnál polgármester, alpolgármester,

h) más települési önkormányzat képviselő-testületének tagja,

i)19 a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője, köztisztviselője; annak a területi, helyi államigazgatási szervnek a köztisztviselője, amelynek feladatkörébe az adott önkormányzatot érintő ügyek tartoznak, és illetékessége az önkormányzatra kiterjed,

j) jegyző (főjegyző, körjegyző), aljegyző, a képviselő-testület hivatalának köztisztviselője,

k) a területileg illetékes területfejlesztési tanács hivatali szervezetének munkavállalója,

l) a képviselő-testület által alapított költségvetési szerv vezetője, vezetőhelyettese, gazdasági vezetője, továbbá olyan közalkalmazott, aki kinevezését, megbízását a képviselő-testülettől kapja,

m) aki, illetve akinek a személyes közreműködésével működő gazdasági társaság önkormányzati feladatot a képviselő-testületel vagy a képviselő-testület szervével kötött vállalkozási, megbízási szerződés vagy munkaszerződés alapján lát el,

n) kuratóriumi tagság kivételével a képviselő-testület által létrehozott közalapítvány kezelő szervének tisztségviselője,

o) a képviselő-testület által alapított önkormányzati vállalat vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, vezető testületének tagja,

p) az önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság vezető tisztségviselője, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének, valamint a társasággal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban álló vezetője (vezérigazgatója),

r) az önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság által alapított gazdasági társaság vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének tagja,

s)20 helyi és körzeti médiaszolgáltató, lapkiadó, lapterjesztő vezetője, vezető testületének tagja, ügyvezetője, ezek vezető állású alkalmazottja,

sz)21 a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnöke, a Pénzügyi Békéltető Testület elnöke és a pénzügyi békéltető testületi tag, továbbá a Magyar Nemzeti Bank fizetési, elszámolási, és értékpapír-elszámolási rendszerek felvigyázásával, a makroprudenciális politika kialakításával, a szanálási hatósági feladatok ellátásával és a pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletével kapcsolatos feladatköréhez kapcsolódó feladatot ellátó alkalmazottja.

(1a)22 A főállású polgármester:

a) a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti és jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység kivételével egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt – az országgyűlési képviselői megbízatás kivételével – nem létesíthet;

b) a képviselő-testület hozzájárulása nélkül nem lehet

ba) vállalatnak vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, vezető testületének és felügyelő bizottságának tagja,

bb) gazdasági társaság vezető tisztségviselője, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének, felügyelő bizottságnak tagja, valamint a társasággal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban álló vezetője (vezérigazgatója),

bc) szövetkezet tisztségviselője,

bd) alapítvány kezelő szervezetének tagja, tisztségviselője.

(2)23 Ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a polgármesternek,

a) akit – képviselői megbízatásának ideje alatt – bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, kivéve ha a közügyek gyakorlásától eltiltották,

b) akinek az állammal szemben – a lehetséges jogorvoslati eljárások kimerítését követően – köztartozása áll fenn, és azt az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül – részletfizetés vagy fizetési halasztás esetén az ezt engedélyező határozat rendelkezéseinek megfelelően – nem rendezi.

(2a)24

(3) A polgármester az összeférhetetlenségi okot a megválasztásától, illetve az összeférhetetlenségi ok felmerülésétől számított 30 napon belül köteles megszüntetni.

(3a)25 A polgármester köteles az ellene indított büntetőeljárás során az első tárgyalás időpontjáról, illetve a bűnösséget megállapító jogerős ítéletről az idézés, illetve a jogerős ítélet kézhezvételétől számított három napon belül tájékoztatni a képviselő-testületet, a helyi választási bizottságot és a fővárosi és megyei kormányhivatalt.

(4)26 Ha a polgármester a (3) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget, bármely képviselő indítványára – a száz, vagy a száznál kevesebb lakosú község kivételével a képviselők közül választott háromtagú bizottság javaslata alapján – a képviselő-testület a következő ülésén, legkésőbb az összeférhetetlenség megállapításának kezdeményezését követő 30 napon belül határozattal megállapítja az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmények fennállását, és kimondja az összeférhetetlenséget, illetőleg dönthet a hozzájárulás megadásáról, ha e törvény ezt lehetővé teszi. A képviselő-testület határozatát az ülést követő munkanapon a polgármesternek kézbesíteni kell.

(5)27 A polgármester az összeférhetetlenségét, illetőleg a megbízatás megszűnését megállapító képviselő-testületi határozat felülvizsgálatát kérheti – jogszabálysértésre hivatkozással – a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a közigazgatási és munkaügyi bíróságtól.

(6)28 A bíróság a kérelemről – annak beérkezésétől számított harminc napon belül – nemperes eljárásban, három hivatásos bíróból álló tanácsban határoz. A bíróság a polgármestert, a keresettel megtámadott határozatot hozó képviselő-testület képviselőjét, illetőleg a kereset előterjesztőjét meghallgathatja. A bíróság döntése ellen további jogorvoslatnak, felülvizsgálatnak helye nincs.

(7)29 A fővárosi és megyei kormányhivatal a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál kezdeményezheti a polgármester összeférhetetlenségének a kimondását, ha a képviselő-testület nem dönt az összeférhetetlenségről vagy döntése jogszabálysértő. A bíróság eljárására a (6) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a bíróság döntése ellen – annak kézhezvételétől számított nyolc napon belül – az érintett polgármester, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatal fellebbezést nyújthat be. A fellebbezésről, annak beérkezésétől számított három napon belül a másodfokú bíróság nemperes eljárásban, három hivatásos bíróból álló tanácsban határoz. A bíróság döntése ellen felülvizsgálatnak helye nincs.

33/B. §30 A polgármester megválasztásakor, majd azt követően évente vagyonnyilatkozatot köteles tenni a helyi önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok szerint.

33/C. §31 (1)32 A polgármester sorozatos törvénysértő tevékenysége, mulasztása miatt, továbbá vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége szándékos elmulasztása vagy a valóságnak nem megfelelő teljesítése esetén a képviselő-testület – minősített többséggel hozott határozata alapján – keresetet nyújthat be a polgármester ellen a helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes közigazgatási és munkaügyi bírósághoz a polgármester tisztségének megszüntetése érdekében. Egyidejűleg kérheti a polgármesternek e tisztségéből történő felfüggesztését is. A bíróság a keresetet soron kívül bírálja el.

(2) A bíróság eljárása során a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a perben viszontkeresetnek, szünetelésnek és egyezségnek nincs helye.

34. §33 (1)34 A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg. Az alpolgármester megbízatása megszűnik, ha a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja.

(2) Azon alpolgármester, akit nem a képviselő-testület tagjai közül választottak, nem tagja a képviselő-testületnek, a polgármestert a képviselő-testület elnökeként nem helyettesítheti, de a képviselő-testület ülésein tanácskozási joggal részt vesz. A nem a képviselő-testület tagjai közül választott alpolgármester jogállására egyebekben a képviselő-testület tagjai közül választott alpolgármesterre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait.

(4) Az alpolgármester megbízatása a megválasztásával kezdődik és amennyiben az önkormányzati választáson települési képviselőnek megválasztották, akkor az új képviselő-testület alakuló üléséig tart. Ha az alpolgármestert az önkormányzati választáson települési képviselőnek nem választották meg, akkor az alpolgármesteri megbízatása a választás napjával megszűnik.

35–37. §35

A képviselőtestület hivatala

38. §36

Körjegyzőség

39–40. §37

III. Fejezet

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSAI

41. §38

Hatósági igazgatási társulás

42. §39

Intézményi társulás40

43. §41

Társult képviselő-testület42

44. §43

IV. Fejezet

HELYI NÉPSZAVAZÁS, NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS

45. §44 (1)45 A helyi népi kezdeményezésben az vehet részt, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választó.

(2) A helyi népszavazás

a) érvényes, ha a választópolgárok több mint a fele szavazott, és

b) eredményes, ha a szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

(3)–(5)46

46. § (1) A képviselő-testület helyi népszavazást köteles kiírni a következő kérdésekben:

a)47 a településnek a területével határos másik megyéhez történő átcsatolására irányuló kezdeményezése,

b)48 a községegyesítésnek és a községegyesítés megszüntetésének kezdeményezése,

c)49 új község alakításának kezdeményezése,

d)50 lakott területrész átadása, átvétele, cseréje,

e)51 társult képviselő-testület alakítása, a társult képviselő-testületből való kiválás, továbbá

f)52 abban az ügyben, amelyet az önkormányzati rendelet meghatároz.

(2)53

(3) A képviselő-testület helyi népszavazást rendelhet el:

a)54 a képviselő-testület feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben,

b) az önkormányzati rendelet megerősítésére.

(4) Nem rendelhető el helyi népszavazás:

a) a költségvetésről való döntésre,

b) a helyi adónemeket, illetőleg mértéküket megállapító rendelet tárgyában,

c)55 a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési, személyi kérdésekben, a képviselő-testület feloszlásának a kimondásáról.

47. § (1) A helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezheti:

a) a települési képviselők legalább egynegyede,

b) a képviselő-testület bizottsága,

c)56 a helyi egyesület vezető testülete,

d) az önkormányzati rendeletében meghatározott számú választópolgár, ami nem lehet kevesebb a választópolgárok tíz százalékánál, és nem lehet több a választópolgárok huszonöt százalékánál.

(2) A képviselő-testület köteles kitűzni a helyi népszavazást, ha azt az önkormányzati rendeletében meghatározott számú választópolgár kezdeményezte.

(3)57

(4) A képviselő-testület az ötszáz lakoson aluli községben a helyi népszavazást a falugyűlés hatáskörébe utalhatja, azzal a feltétellel, hogy a falugyűlés döntése abban az esetben számít népszavazási döntésnek, ha a falugyűlésen a választópolgároknak több mint a fele jelen van.

48. § A népszavazás eredménye kötelező a képviselő-testületre. Eredménytelen helyi népszavazás esetén a népszavazásra bocsátott kérdésben a képviselő-testület dönthet. Ugyanabban a kérdésben helyi népszavazást egy éven belül nem lehet kitűzni, akkor sem, ha a helyi népszavazás eredménytelen volt.

49. § (1) Népi kezdeményezés útján a képviselő-testület elé terjeszthető minden olyan ügy, amelynek eldöntése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

(2)58 A képviselő-testület önkormányzati rendeletében meghatározott — a választópolgárok öt százalékánál nem kevesebb és tíz százalékánál nem nagyobb — számú választópolgár a népi kezdeményezést a polgármesternek nyújthatja be. A képviselő-testület köteles megtárgyalni azt a népi kezdeményezést, melyet a képviselő-testület által meghatározott számú választópolgár indítványozott.

50. § (1)59

(2) A képviselő-testület önkormányzati rendeletben szabályozza a helyi népszavazás és népi kezdeményezés további feltételeit, az eljárás rendjét.

51. §60

V. Fejezet

A KÖZSÉG, A VÁROS ÉS TERÜLETÜK

52–60. §61

VI. Fejezet

A MEGYEI JOGÚ VÁROS

61. § (1)62

(2)–(6)63

61/A. §64

VII. Fejezet65

A FŐVÁROS

Általános rendelkezések

62. §66

A helyi önkormányzati feladat- és hatásköröknek
a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti megosztása

63–63/A. §67

A fővárosi önkormányzatok társulásai

63/B. §68

A fővárosi településrendezés szabályai

63/C. §69

A főváros és a kerületi önkormányzatok
gazdálkodása

64–64/C. §70

A fővárosi és a kerületi önkormányzatok
érdekvédelmének alapvető elvei

65. §71

A fővárosi közgyűlés és a kerületi képviselő-testületek rendeletalkotása

65/A. §72

A kerületi tagozódás megváltoztatása

66–66/C. §73

66/D. §74

A fővárosi főpolgármester és a fővárosi kerület polgármestere, valamint a fővárosi főjegyző
és a kerületi jegyző államigazgatási feladatainak
és hatásköreinek gyakorlásáról

67. §75

A fővárosi önkormányzatok tulajdonára vonatkozó szabályok

68–68/D. §76

VIII. Fejezet

A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

A megyei önkormányzat feladata és hatásköre

69. §77

70. §78

71. §79

A megyei önkormányzat szervezete

72. §80

73. §81 A megyei közgyűlés elnökét a megyei közgyűlés — saját tagjai sorából — titkos szavazással választja a megbízatásának időtartamára.

74. § (1)82 A megyei közgyűlés tisztségviselői: az elnök, egy vagy több alelnök. A megyei közgyűlés a megyei közgyűlés elnökének javaslatára a titkos szavazással, minősített többséggel egy vagy több alelnököt választhat. A megyei közgyűlés legalább egy alelnököt saját tagjai közül választ meg. A megyei közgyűlés alelnökének megbízatása megszűnik, ha a megyei közgyűlés az elnök javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja. Azon megyei közgyűlési alelnök, akit nem a megyei közgyűlés tagjai közül választottak, nem tagja a megyei közgyűlésnek, a megyei közgyűlés elnökét, mint a testület elnökét nem helyettesítheti, a megyei közgyűlés ülésein tanácskozási joggal vesz részt. A nem megyei közgyűlés tagjai közül választott alelnök jogállására egyebekben a megyei közgyűlés tagjai közül választott alelnökre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2)–(3)83

75–76. §84

IX. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZATOK GAZDASÁGI ALAPJAI

77. §85

Az önkormányzat vagyona

78–80. §86

80/A–80/B. §87

Az önkormányzat bevételei

81–87. §88

Az önkormányzat gazdálkodása

88. §89 (1) A helyi önkormányzat:

a)90

b)91

c)–d)92

(2)–(4)93

89–90. §94

Tervezés, számvitel, információ

91. §95

Ellenőrzés

92. §96

92/A–92/C. §97

92/D. §98

92/E. §99

X. Fejezet

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÉS A KÖZPONTI ÁLLAMI SZERVEK, AZ ÖNKORMÁNYZATI JOGOK VÉDELME

A központi állami szerveknek a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos feladata és hatásköre

93–96. §100

96/A. §101

97. §102

A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése103

98–99. §104

100. §105

A felterjesztési jog

101. §106

A helyi önkormányzatok érdekképviselete

102. §107

X/A. Fejezet108

XI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

103. §109

103/A. §110

103/B. §111

103/C. §112

104–107. §113

107/A. §114

108. §115

109. §116

110–114. §117

115. § (1)118

(2)119

(3)120

(4)121

(5)122

(6)123

116. §124 Felhatalmazást kap a fővárosi közgyűlés, hogy a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztással kapcsolatban

a) a forrásmegosztás évenként korrigált mértékét, és

b) a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető mértékből az egyes kerületi önkormányzatokat megillető részesedés mértékét

– a kerületi önkormányzatok véleményének kikérésével – rendeletben állapítsa meg.

117. §125 E törvénynek az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. törvénnyel megállapított 45. § (1) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1

A kihirdetés napja: 1990. augusztus 14. A törvényt a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte a 2014. évi általános önkormányzati választások napjával.

2

Az 1–5. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 6–7. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 8–11. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 12–18. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 19. § (1) bekezdésének negyedik mondata az 1994: LXIII. törvény 11. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 19. § (2) bekezdés c) pontja az 1994: LXIII. törvény 11. §-ának (2) bekezdése, a 2011: CLXXIX. törvény 182. § e) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 19. § (2) bekezdésének f) pontját az 1994: LXIII. törvény 11. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

9

A 20. § (2) bekezdése az 1994: LXIII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

10

A 22–29. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 30–31. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 32. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 33. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 33/A. §-t az 1994: LXIII. törvény 20. §-a iktatta be, szövege a 2000: XCVI. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

15

A 33/A. § (1) bekezdésének a) pontja a 2007: XXXVII. törvény 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

A 33/A. § (1) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 155. § c) pontja, a 2010: XLIII. törvény 80. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 33/A. § (1) bekezdésének d) pontja a 2007: CVI. törvény 57. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 33/A. § (1) bekezdés f) pontja a 2011: CXLI. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

19

A 33/A. § (1) bekezdésének i) pontja a 2006: CIX. törvény 8. § a) pontja, a 2010: CXXVI. törvény 38. §-a, a 2011: CLXXXIX. törvény 148. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 33/A. § (1) bekezdés s) pontja a 2010: CLXXXV. törvény 223. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

21

A 33/A. § (1) bekezdés sz) pontját a 2010: CLVIII. törvény 122. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXLIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

22

A 33/A. §-t a 2012: CXC. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

23

A 33/A. § (2) bekezdése a 2012: XXXVI. törvény 149. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 33/A. § (2a) bekezdését a 2010: CLXIV. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXC. törvény 3. § (2) bekezdése.

25

A 33/A. § (3a) bekezdését a 2010: CLXIV. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXXIX. törvény 148. § c) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 33/A. § (4) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 33/A. § (5) bekezdése a 2012: CCXI. törvény 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 33/A. § (6) bekezdése a 2007: LIX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 3. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. július 12. napját követően indult összeférhetetlenségi eljárásokban kell alkalmazni.

30

Az új 33/B. §-t a 2001: CII. törvény 4. § (4) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti 33/B. § számozását 33/C. §-ra változtatva.

31

A 33/B. §-t az 1994: LXIII. törvény 20. §-a iktatta be, számozását a 2001: CII. törvény 4. § (4) bekezdése 33/C. §-ra változtatta.

32

A 33/C. § (1) bekezdése a 2001: CII. törvény 4. § (5) bekezdése, a 2012: CCXI. törvény 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 34. § a 2010: LXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

34

A 34. § (1) bekezdése a 2010: CLXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

35

A 35–37. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

36

A 38. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 39–40. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 41. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 42. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

40

A 43. §-t megelőző alcím az 1997: CXXXIV. törvény 5. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 43. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

42

A 44. §-t megelőző alcímben a „közös képviselő-testület” szövegrészt „társult képviselő-testület” szövegrészre változtatta az 1997: CXXXIV. törvény 6. §-a.

43

A 44. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

44

A 45. § az 1994: LXIII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

45

A 45. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 45. § (3)—(5) bekezdését az 1997: C. törvény 155. §-ának i) pontja hatályon kívül helyezte.

47

A 46. § (1) bekezdésének új a) pontját a 2001: CXV. törvény 5. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti a)–d) pontok jelölését b)–e) pontokra változtatva.

48

A 46. § (1) bekezdése eredeti a) pontjának jelölését a 2001: CXV. törvény 5. §-a b) pontra változtatta.

49

A 46. § (1) bekezdése eredeti b) pontjának jelölését a 2001: CXV. törvény 5. §-a c) pontra változtatta.

50

A 46. § (1) bekezdésének új d) pontját a 2003: CXXXII. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a korábbi d)–e) pont jelölését e)–f) pontra változtatva. E módosító törvény 6. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. január 1-jét követően induló területszervezési kezdeményezések esetén kell alkalmazni.

51

A 46. § d) – eredeti c) pontja – az 1997: CXXXIV. törvény 6. §-a szerint módosított szöveg, jelölését e) pontra változtatta a 2003: CXXXII. törvény 1. § (1) bekezdése.

52

A 46. § e) – eredeti d) – pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2003: CXXXII. törvény 1. § (1) bekezdése.

53

A 46. § (2) bekezdését a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

54

A 46. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 36. § d) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 46. § (1) bekezdésének c) pontja az 1994: LXIII. törvény 30. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 47. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXV. törvény 84. § b) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 47. § (3) bekezdését az 1997: C. törvény 155. §-ának i) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 49. § (2) bekezdésének második mondatát az 1997: C. törvény 155. §-ának i) pontja hatályon kívül helyezte.

59

Az 50. § (1) bekezdését az 1997: C. törvény 155. §-ának i) pontja hatályon kívül helyezte.

60

Az 51. §-t az 1997: C. törvény 155. §-ának i) pontja hatályon kívül helyezte.

61

A 52–60. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

62

A 61. § (1) bekezdését a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

63

A 61. § (2)–(6) bekezdését a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

65

A VII. Fejezetet az 1994: LXIII. törvény 38. §-a iktatta a szövegbe.

66

A 62. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

67

A 63–63/A. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

68

A 63/B. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

69

A 63/C. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 64–64/C. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

71

A 65. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 65/A. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 66–66/C. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

74

A 66/D. §-t az 1999: XLI. törvény 22. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

75

A 67. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 68–68/D. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

77

A 69. §-t a 2011: CLIV. törvény 18. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

78

A 70. §-t a 2011: CLIV. törvény 18. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

79

A 71. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

80

A 72. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

81

A 73. § az 1994: LXIII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

82

A 74. § (1) bekezdése a 2010: CLXIV. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

83

A 74. § (2)–(3) bekezdését a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

84

A 75–76. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

85

A 77. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

86

A 78–80. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

87

A 80/A–80/B. §-t a 2005: XCII. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (1) bekezdés a) pontja.

88

A 81–87. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

89

A 88. § a 2005: XCII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

90

A 88. § (1) bekezdés a) pontját a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

91

A 88. § (1) bekezdés b) pontját a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

92

A 88. § (1) bekezdés c)–d) pontját a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

93

A 88. § (2)–(4) bekezdését a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

94

A 89–90. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

95

A 91. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 92. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

98

A 92/D. §-t az 1996: L. törvény 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja.

100

A 93–96. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

102

A 97. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

103

A 98. §-t megelőző alcím a 2010: CXXVI. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 98–99. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

105

A 100. §-t az 1996: LXXII. törvény 2. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XLIII. törvény 77. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXVI. törvény 39. §-a.

106

A 101. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

107

A 102. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

108

A X/A. Fejezetet (A kisebbségi önkormányzat) az 1994: LXIII. törvény 56. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: CXIV. törvény 72. § (5) bekezdésének c) pontja.

109

A 103. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

110

A 103/A. §-t a 2003: CXXXII. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja.

113

A 104–107. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

114

A 107/A. §-t az 1995: LXX. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja.

115

A 108. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

116

A 109. §-t a 2010: CXXVI. törvény 39. §-a hatályon kívül helyezte.

117

A 110–114. §-t a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

118

A 115. § (1) bekezdését a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

119

A 115. § (2) bekezdése beiktatva az 1972: V. törvény 13. §-a (2) bekezdésének c) pontjánál. A 115. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 63. pontja hatályon kívül helyezte.

120

A 115. § (3) bekezdését az 1998: III. törvény 21. §-a (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

121

A 115. § (4) bekezdését az 1994: LXIII. törvény 61. §-ának (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja.

122

A 115. § (5) bekezdését az 1994: LXIII. törvény 61. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLIV. törvény 18. § (2) bekezdése.

123

A 115. § (6) bekezdését az 1995: XLVIII. törvény 159. §-ának (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXXIX. törvény 156. § (2) bekezdés a) pontja.

124

A 116. §-t a 2003: I. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 4. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

125

A 117. §-t a 2011: CCI. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére