76/1990. (XI. 2.) OGY határozat
76/1990. (XI. 2.) OGY határozat
az Európa Tanács Alapszabályához és az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló Általános Egyezményhez való csatlakozásról, valamint az Európai Emberi Jogi egyezmény aláírásáról1
1990.11.02.
Az Országgyűlés
— figyelembe véve, hogy a Magyar Köztársaság céljai egybevágnak az Európa Tanács Londonban, 1949. május 5-én kelt Alapszabályában megfogalmazott elvekkel és célokkal;
— figyelembe véve a Magyar Köztársaság eltökéltségét, hogy szabad, független és demokratikus európai jogállamként együttműködjék az Európa Tanács tagállamaival az Alapszabályban megfogalmazott célok megvalósításában;
— emlékeztetve arra, hogy a Magyar Köztársaság kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy az Európa Tanács tagjává váljék;
— megelégedéssel nyugtázva az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának azon döntését, hogy meghívja Magyarországot az Európa Tanács tagjai közé;
a Kormány javaslatára
1. elhatározza a Magyar Köztársaság csatlakozását az Európa Tanács Londonban, 1949. május 5-én kelt Alapszabályához;
2. elhatározza a Magyar Köztársaság csatlakozását az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló Párizsban, 1949. szeptember 2-án kelt Általános Megállapodáshoz és az azt kiegészítő 1952. november 6-i jegyzőkönyvhöz;
3. elhatározza az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló 1950. november 4. napján Rómában kelt Egyezménynek és az ahhoz tartozó kiegészítő jegyzőkönyveknek a Magyar Köztársaság nevében történő aláírását;
4. felkéri a Magyar Köztársaság elnökét, hogy az 1. és 2. pontban említett okmányokra vonatkozóan a Magyar Köztársaság csatlakozási okiratát kiadja;
5. felhatalmazza a külügyminisztert, hogy a csatlakozási okiratokat az Európa Tanács főtitkáránál letétbe helyezze, valamint arra, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló Egyezményt és a kiegészítő jegyzőkönyveket a Magyar Köztársaság nevében aláírja.
INDOKOLÁS
I.
A Magyar Köztársaság részéről kifejezésre juttatott, azon kívánságra, hogy az Európa Tanács tagjává váljék, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a Tanácskozó Közgyűlés kedvező ajánlása alapján az 1990. október 17-én tartott 445. ülésén elfogadott határozatával felkérte Magyarországot az Európa Tanácsba való belépésre és az Európa Tanács Alapszabályához való csatlakozásra.
Az Európa Tanács Alapszabályának 4. Cikke értelmében az ilymódon meghívott állam az alapszabályhoz való csatlakozási okiratának az Európa Tanács főtitkáránál való letétbe helyezésével válik a Tanács tagjává.
Az Alapszabályhoz való csatlakozással egyidejűleg indokolt a Tanács működését intézményi-funkcionális oldalról, a nemzetközi jog idevágó általánosan elfogadott szabályaival összhangban biztosító, az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló Egyezményhez is csatlakoznunk.
Az Európa Tanács elvárja, hogy az új tagállamok csatlakozásukkal egyidejűleg aláírják az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről 1950. november 4. napján kelt Egyezményt is. E kívánalmukat a magyar tagságról folytatott tárgyalások során is kifejezték. Ezen a napon kell megtörténnie tehát az Egyezmény aláírásának is. Az Egyezménynek az Európa Tanács valamennyi tagállama részese.
A két egyezményhez való csatlakozásunkra, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezmény aláírására az Európa Tanács javaslatának megfelelően az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1990. november 6-án Rómában tartandó ülése alkalmával kerül sor. Tekintettel arra, hogy a Miniszteri Bizottság tagjai a tagállamok külügyminiszterei, indokolt, hogy a külügyminiszter kapjon felhatalmazást a csatlakozási okiratok letétbe helyezésére és az emberi jogi egyezmény aláírására.
II.
Az Európa Tanács Londonban, 1949. május 5-én kelt alapszabályának I. fejezete rögzíti az Európa Tanács azon célját, hogy a tagállamokat szorosabb egységbe vonja a közös örökségüket képező eszmék és elvek megóvása és megvalósítása, valamint gazdasági és társadalmi fejlődésük előmozdítására, amelynek érdekében a tagállamok a Tanács Intézményrendszere révén tanácskoznak az őket foglalkoztató kérdésekről, illetve megállapodásokat kötnek és más közös lépéseket tesznek gazdasági, társadalmi, kulturális, tudományos, jogi és igazgatási téren, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok megszilárdításában és elmélyítésében.
Az Európa Tanács-béli tagsággal foglalkozó II. fejezet tartalmazza a tagállamok azon legfontosabb kötelezettségét, hogy elismerik a jog elsőbbségét és azt az elvet, hogy a joghatóságuk alá tartozó minden személy jogosult az emberi jogok és alapvető szabadságjogok élvezetére, s hogy ennek megvalósítása érdekében eltökélten és aktívan együttműködnek egymással.
Az Alapszabály további fejezetei az Európa Tanács szerveivel, azok összetételével, valamint a működésükre vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket tartalmazzák.
Az Alapszabály VIII. fejezete rendelkezik általánosságban az Európa Tanács, valamint a tagállamok és a Titkárság képviselői mentességeiről és kiváltságairól, továbbá arról, hogy a tagállamok mielőbb állapodjanak meg e rendelkezések megvalósításáról.
E rendelkezés alapján jött létre Párizsban 1949. szeptember 2-án az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló Általános Megállapodás, amely — a kialakult és általános elismert nemzetközi joggal összhangban — az alábbiak szerint határozza meg az Európa Tanács jogállását.
Az Európa Tanács jogi személyiséggel bír tagállamai területén. A tulajdonában lévő javak tekintetében joghatóság alóli mentességet élvez. Helyiségei, épületei sérthetetlenek és mentesek a bírói, vagy államigazgatási kényszerintézkedésekkel szemben.
A tagállamok képviselői, illetve a Titkárság alkalmazottai a diplomáciai kapcsolatok jogában, valamint a nemzetközi kormányközi szervezetek gyakorlatában kialakult kiváltságokat és mentességeket élvezik.
Az Általános Megállapodáshoz tartozik az 1952. november 6-án Strasbourgban aláírt Jegyzőkönyv, amely az Európa Tanács működésének kibővülésével összefüggésben létrejött újabb intézményekre és kategóriákra terjeszti ki az Általános Megállapodás alkalmazását, továbbá megteremti az ahhoz való csatlakozásnak a Megállapodásból hiányzó lehetőségét.
A fenti két nemzetközi jogi okmányhoz való csatlakozásunkkal, azaz az Európa Tanácsba való belépésünkkel egyidejűleg az Alapszabály 3. Cikkében foglalt kötelezettségre tekintettel, ha nem is jogi, de politikai-erkölcsi kötelezettségünk, hogy a Magyar Köztársaság aláírja az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezményt.
Az Egyezmény 66. Cikk 1. bekezdése kimondja, hogy azt az Európa Tanács tagállamai írhatják alá, továbbá, hogy az Egyezményt meg kell erősíteni.
A nemzetközi szerződéses kötelezettségek elvállalása során a szerződés aláírása és megerősítése (ratifikációja) általában két, egymástól időben is elkülönülő fázist képvisel. Nemzetközi jogi értelemben az Egyezmény a megerősítésről szóló okirat letétbe helyezésének napján lép majd hatályba Magyarországra nézve.
Habár az Egyezményhez hasonlóan nagy horderejű többoldalú nemzetközi szerződések aláírása, megerősítése, valamint hatálybalépése között szükségképpen szokott bizonyos időbeli eltolódás lenni, az Egyezmény esetében az alábbiakban kifejtésre kerülő körülmények miatt mind Magyarország, mind az Európa Tanács abból fog kiindulni, hogy a ratifikációra csak az aláírást követő mintegy egy—másfél év eltelte után kerül majd sor.
Az Egyezmény öt fejezetből áll, ezekből az emberi jogok és alapvető szabadságjogok meghatározását és védelmét az 1. fejezet foglalja össze tizenhét Cikkben (2—18. Cikkek). Az Egyezmény további rendelkezései az Európai Emberi Jogi Bíróság eljárását, valamint a záró rendelkezéseket tartalmazzák.
Az Egyezmény az emberi jogokat hozzávetőleg ugyanabban a körben határozza meg és rendeli védeni, mint az ENSZ keretében 1966-ban elfogadott nemzetközi egyezségokmány a polgári és politikai jogokról (ezt Magyarország 1976-ban ratifikálta és az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet iktatta törvényeink közé). Az Egyezmény és az Egyezségokmány közötti hasonlóság, sok tekintetben azonosság természetesen nem a véletlen műve, mindkettő az emberi civilizáció sok évszázados vonulatainak terméke, és ugyanannak a fejlődésmenetnek az állomásai, amely korábban az amerikai alkotmány részét képező emberi jogok okmányának (Bill of Rights), és a francia felvilágosodás és forradalom egyik nagy teljesítményeként kidolgozott és elfogadott, az ember és a polgár jogai deklarációjának létrehozatalához vezetett.
Az Egyezmény elfogadása óta nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet dolgoztak ki, amelyek közül a 3., az 5., és a 8. számú jegyzőkönyveket, minthogy azok elsősorban technikai és eljárási szabályokat tartalmaznak, az Egyezmény szövegével egységes szerkezetbe foglalták. A további kiegészítő jegyzőkönyvek közül az 1., a 4., a 6. és a 7. számú jegyzőkönyv újabb jogokkal és szabadságjogokkal gazdagítja az emberi jogoknak az 1950. évi Egyezménnyel kialakított tárházát, a 2. számú jegyzőkönyv pedig tanácsadó vélemény adására jogosítja fel a Bíróságot.
A hazánkban bekövetkezett gyökeres átalakulás eredményeként jogrendszerünk alapjaiban összhangba került az Egyezménnyel annyiban, hogy a módosított Alkotmány, elsősorban annak az alapvető jogokról és kötelességekről szóló XII. fejezete, valamint az egyes emberi jogokat érintő törvényeink (például a gyülekezési jog, egyesülési jog, a szabadsághoz való jog korlátozásának bírói ellenőrzés alá helyezése, a katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadásának bevezetése) ugyanazokat az emberi jogokat lényegében ugyanolyan módon szabályozzák, mint az Egyezmény.
Annak ellenőrzésére és biztosítására, hogy az Egyezményben részes ország betartja-e az Egyezmény elfogadásával vállalt kötelezettséget, az Európa Tanács egy világszerte egyedülálló nemzetközi bíráskodási mechanizmust hozott létre.
A 24. Cikk alapján bármely szerződő állam az Európai Emberi Jogi Bizottsághoz fordulhat, ha szerinte egy másik szerződő állam megsértette annak rendelkezéseit. De a 25. Cikk szerint egyének és ezek csoportjai is élhetnek ezzel a joggal, ha megítélésük szerint áldozatai az Egyezményben részes valamely állam jogsértő magatartásának, feltéve, hogy valamennyi hazai jogorvoslati lehetőséggel már éltek, és amennyiben ez az állam elismeri a Bizottság ebbéli illetékességét. Megjegyzendő, hogy az Egyezményben részes valamennyi állam a Bizottság illetékességét elismerő nyilatkozatot tett.
A Bizottság elsősorban a tények megállapítására, és az ügy békés rendezésére törekszik (28. Cikk), de ha erőfeszítései nem vezetnek eredményre, jelentést készít a Miniszteri Bizottságnak, s ebben állást foglal abban a kérdésben is, hogy a panaszolt állam megsértette-e az Egyezményt (31. Cikk).
A Bizottság jelentésének a Miniszteri Bizottsághoz eljuttatását követő három hónapon belül az Egyezményben meghatározott érdekelt felek az ügyet az Európai Emberi Jogi Bíróság elé terjeszthetik, amennyiben az érintett államok elismerték a Bíróság joghatóságát (46. Cikk). Ezzel összefüggésben is ki kell emelni, hogy valamennyi európa tanácsi tagország elismerte a Bíróság joghatóságát.
A Bíróság, vagy ha az ügyet három hónapon belül nem terjesztették a Bíróság elé, a Miniszteri Bizottság az államokra nézve kötelező határozatot hoz. Az Egyezmény elfogadásával valamennyi állam kijelentette, hogy kötelezőnek ismeri el a Miniszteri Bizottság és a Bíróság döntését (32. Cikk 4. bekezdés, 53. Cikk).
Ha valamely tagállam mégsem fogadná el vagy hajtaná végre a döntéseket (ítéleteket) a presztízsveszteségen kívül súlyos jogi szankcióknak is kitenné magát; ezekből végső soron az Alapokmány 8. Cikke alapján európa tanácsi tagsága is felfüggeszthető, vagy megszüntethető.
A Bizottság, a Miniszteri Bizottság és a Bíróság mintegy harminc esztendeje folytatja a fentiekben ismertetett tevékenységét, és sokezer ügyben fejtette ki álláspontját akár annak kapcsán, hogy a kérelmet elutasította, akár úgy, hogy a jogsértést ítéletében megállapította. A bírói fórumok előtti eljárások tétje az Európa Tanács 23 tagállama részére az, hogy egy-egy ügy kapcsán a bíróság megállapít-e vagy nem valamely mulasztást az adott állam oldalán az Egyezményben vállalt kötelezettségének a teljesítése terén. E mulasztás gyökere az, hogy az állam, melynek terhére megállapítják, hogy hazai eljárása során az Egyezmény adott rendelkezését megsértették, nem hozta összhangba hazai jogát az Egyezmény rendelkezéseivel. Következésképpen egy elmarasztaló bírói döntés nyomán nemcsak a szóbanforgó egyéni panaszt kell orvosolniuk, hanem egyszersmind a hibásnak tartott jogszabályt is módosítani kell, és hozzá kell igazítani az Egyezmény rendelkezéseihez, különben ez az állam kiteszi magát annak, hogy a későbbiekben az Egyezménnyel ellentétesnek minősített jogszabályának alkalmazásával hozott újabb hazai döntések elleni panaszok nyomán a közösségi igazságszolgáltatás szervei újból és újból megállapítják az állam jogsértését, amiből előbb-utóbb a fentebb, az Alapokmány 8. Cikkével összefüggésben már említett általánosabb kedvezőtlen következmények is adódhatnak.
E jogalkalmazó szervek ítélkezési gyakorlata tehát egyszerre alkalmas egyedi emberi jogi sérelmek orvoslására, és az Európa Tanács tagállamai emberi jogokat érintő jogszabályainak és jogalkalmazási gyakorlatának közös irányba vitelére. E jogegységesítő tevékenység hosszabb távon nyilvánvalóan alkalmas az európai integrációs folyamatok elősegítésére is, számunkra azonban abból, hogy e jogalkalmazási gyakorlat megismerhető — az egyes ügyek kapcsán született fontosabb dokumentumokat, elsősorban a Bizottság jelentéseit és a Bíróság ítéleteit közzéteszik — rövidebb távon az a kedvező lehetőség adódik, hogy e jogalkalmazási gyakorlat és a magyar jogrendszer összevetésével már az Egyezmény Magyarországra nézve történő hatályba lépését megelőzően, ha nem is küszöbölhetjük ki teljes mértékben, de ésszerű minimumra csökkenthetjük az Egyezmény hatályba lépését követően keletkezhető abból adódó konfliktusokat, hogy az Egyezmény emberi jogi követelmény-rendszerének a magyar jog egyes megoldásai nem felelnek meg.
A fentebb már kifejezésre juttatott azon megállapítás, hogy Magyarország törvényei az alkotmány és az alapvető jogokat meghatározó törvények szintjén már összhangban állónak tekinthetők az Egyezményben az emberi jogokkal és szabadságjogokkal kapcsolatban megfogalmazott követelményekkel, nem áll ellentmondásban azzal, hogy ennek az összhangnak a megteremtése jogrendszerünk teljességét tekintve még előttünk áll.
Magyarországot megelőzően kizárólag olyan államok váltak az Egyezmény részesévé, melyek korábban is a pluralista parlamenti demokrácia viszonyai között működtek, politikai és jogi berendezkedésük az Európában hagyományos megoldásokat tükrözte. Mégis valamennyi ország esetében viszonylag jelentős idő telt el az Egyezmény aláírása és megerősítése között. Magyarországot közvetlenül megelőzően az Egyezményt elfogadó Finnország például 1989. májusában írta alá, de csak 1990-ben erősítette meg az Egyezményt. Erre az időbeli eltolódásra azért van szükség, hogy mód nyíljék a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kifejeződő elvek megismerésére, azoknak a nemzeti jogrendszer egészével való összevetésére, és ha szükséges, egyes jogszabályok módosítására.
Minthogy Magyarország az elmúlt évtizedekben az emberi jogi szabályozásokat illetően jelentős pontokon messze távolodott az Egyezményben megfogalmazott elvektől, az elmúlt mintegy másfél év során az Alkotmány és az alapvető törvények terén bekövetkezett pozitív változások ellenére nyilvánvaló, hogy a részleteket illetően még sok a tennivaló. Ezért jutott az Egyezmény magyar részről történő elfogadását megtárgyalva a Kormány arra a következtetésre, hogy ugyanakkor, amikor az Egyezmény aláírására felhatalmazást kér az Országgyűléstől, megbízást ad az igazságügyminiszternek, hogy az Egyezmény mielőbbi megerősítése érdekében végezze el a magyar jogrendszer teljes terjedelmű áttekintését, és ha szükséges, folyamatosan tegyen javaslatokat az Országgyűlésnek az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelő jogszabály alkotási lépésekre.
Az Európa Tanács azon illetékeseivel, akikkel erről előzetesen tárgyalások folytak, az Egyezmény elfogadásának ezen eljárásmódját illetőleg teljes egyetértés alakult ki.
Az Egyezmény 64. Cikk 1. bekezdése szerint az Egyezmény aláírása, vagy a megerősítésről szóló okirat letétbe helyezése alkalmával bármely állam fenntartást tehet azon rendelkezések viszonylatában, melyekkel saját törvényei ebben az időpontban nincsenek összhangban. (A halálbüntetést eltörlő 6. sz. Jegyzőkönyv fennntartást nem tesz lehetővé).
Az aláírás alkalmával nincs okunk fenntartást tenni. Azt, hogy a megerősítésről szóló okirat letétbe helyezésekor célszerű lesz e fenntartással élni, csak jogrendszerünknek az előző pontban jelzett áttekintése eredményeként lehet majd megítélni.
III.
Az Alkotmány 19. szakasz (1) bekezdés f) pontja szerint a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedő szerződéseket az Országgyűlés köti meg. Az Európa Tanács Alapszabálya, valamint a kiváltságokról és mentességekről szóló Általános Megállapodás kétségtelenül e kategóriába tartozik; e szerződések megkötése az azokhoz való csatlakozással történik meg. Habár e mozzanat az Egyezmény esetén a megerősítés, illetőleg a megerősítésről szóló okirat letétbe helyezése lesz, az Egyezmény jelentőségére tekintettel feltétlenül szükséges az, hogy az Országgyűlés a két egyezményhez való csatlakozásra vonatkozó döntésével egyidejűleg felhatalmazást adjon az emberi jogi egyezmény aláírásához is.
Az Európa Tanács Alapszabálya és az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezmény magyar nyelvű fordítása, valamint az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló Általános Megállapodás kivonatolt magyar nyelvű fordítása az Indokolás mellékleteiben található.
1
A határozatot az Országgyűlés az 1990. október 30-ai ülésnapján fogadta el.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás