9/1990. (IV. 25.) AB határozat
9/1990. (IV. 25.) AB határozat
a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. XLV. tv. 34. § (3) a) és b) pontjában foglalt rendelkezések megsemmisítésére irányuló kérelem elutasításáról1
1990.04.25.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Bruzák István budapesti (1119 Simonyi út 5.) lakos, úgyis mint kiskorú Bruzák Gabriella és kiskorú Bruzák István gondviselője által az 1989. évi XLV. tv. 34. § (3) bekezdés a) és b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére előterjesztett indítvány ügyében az Alkotmánybíróság meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. tv. 34. § (3) bekezdés a) és b) pontja nem alkotmányellenes, ezért a sérelmezett rendelkezések megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja. Ezt a határozatát az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I. Indítványozó a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvénynek a saját háztartásban legalább három gyermeket, vagy egyedülállóként legalább kettő gyermeket nevelők adóalap-csökkentését szabályozó 34. § (3) bekezdés a) és b) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Kérelmét azzal indokolta, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény — kifogásolt előírásaival — sérti az állampolgárok Alkotmányban is meghatározott és védeni rendelt egyenlőségét. Véleménye szerint a kifogásolt jogszabályhely különbséget tesz a gyermekek között aszerint, hány testvérük van, illetve élnek-e, avagy közös háztartásban élnek-e szüleik. Az említett megkülönböztetést hátrányosnak minősítve gyermekenként azonos mértékű, családi körülményeiktől függetlenül megállapított adóalap-csökkentési lehetőség megadását javasolta.
II. Az eljárás során — az Alkotmánybíróság megkeresésére kifejtett álláspontjában — a pénzügyminiszter helyettese az alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet megalapozatlannak tartotta.
A sérelmezett jogszabályhely által biztosított adóalap-csökkentési lehetőséget az állam szociális gondoskodásának minősítette.
III. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság egyrészről azt vizsgálta, hogy sértik-e a gyermekek valamilyen alkotmányos jogát a kifogásolt rendelkezések; másrészről, hogy ezek az előírások Alkotmányba ütköző módon érintik-e hátrányosan az adózók jogait.
1. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a gyermekeknek arra vonatkozóan semmiféle joguk nincs, hogy szüleik adókedvezményt (adóalap-csökkentési lehetőséget) kapjanak. Joguk van viszont arra, hogy szüleik (eltartóik), illetve az állam megfelelő gondoskodásában részesüljenek. Az indítvány megítélése szempontjából elvi jelentőségű az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése, amely szerint ,,a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.''
A jogegyenlőség megvalósításáról, az esélyegyenlőtlenség kiküszöböléséről a gyermekek vonatkozásában a jogalkotó az Alkotmány más, önálló rendelkezéseivel is lényeges szabályokat állapított meg. Így az Alkotmánybíróság figyelembe veendőnek tartja az Alkotmány 16. és 17. §-aiban foglaltakat.
Az Alkotmány 16. §-a kijelenti, hogy a ,,Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.''
A 17. § pedig leszögezi, hogy a ,,Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.''
Az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy a sérelmezett rendelkezések a gyermekek megfelelő gondozása, szociális biztonsága érdekében alkotott — esélyeik egyenlőtlenségének kiküszöbölésére irányuló — előírások.
A gyermekek jogait, így egyenlőségüket sem sérti — épp esélyeik egyenlőségét célozza —, hogy a kifogásolt törvényhelyek tekintettel vannak arra: szüleik (eltartóik) közös háztartásban gondoskodnak-e róluk, illetve e háztartásban hány gyermeket nevelnek.
2. Az indítványozó álláspontja szerint a jogalkotó nemcsak a gyermekek között hozott létre eltérő joghelyzetet, hanem Alkotmányba ütköző módon hátrányosan érintette az adózó szülők jogait.
E megállapítás elbírálásához mellőzhetetlen az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének felidézése. Eszerint ugyanis ,,a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül''.
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a sérelmezett törvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelyet az Alkotmány fenti előírása tilt. Az adózó szülőknek az indítványozó által hátrányosnak minősített megkülönböztetése tehát nem alkotmányellenes.
IV. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom értelmezésével az is megállapítható: a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.
Mindebből következik, hogy a gyermekek számától, vagy családi helyzetétől függő — és így egyenlőtlen — elosztás egyrészt nem nyugodhat olyan szempontokon, amelyek a gyermekeket mint személyeket nem egyenlően kezelik, és ezek nem különböztethetnek meg valamely más szabadságjog megsértésével (például vallás, vagy faj, nemzetiség stb. szerint).
A három vagy több gyermek, illetve egyedülállóként legalább két gyermek nevelése az adóalany számára esélyegyenlőtlenséget jelentő, hátrányos helyzetnek minősül.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény kifogásolt pontjaiban ennek az esélyegyenlőtlenséget teremtő hátrányos helyzetnek a kiküszöbölését célozza a jogalkotó.
Mindezek alapján foglalt állást úgy az Alkotmánybíróság, hogy az 1989. évi XLV. törvény 34. § (3) bekezdése a) és b) pontja nem az Alkotmány által tiltott módon tesz különbséget a gyermekek, illetve az adózó polgárok között.
* * *
Az Alkotmánybíróság a fenti ügy kapcsán szükségesnek tartja megállapítani: az azonos személyi méltóság jogából esetenként következhet olyan jog is, hogy a javakat és esélyeket mindenki számára (mennyiségileg is) egyenlően osszák el. De ha valamely — az Alkotmányba nem ütköző — társadalmi cél, vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni.
A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők. Bár a társadalmi egyenlőség mint cél, mint társadalmi érdek, megelőzhet egyéni érdekeket, de nem kerülhet az egyén alkotmányos jogai elé.
(Az Alkotmánybíróság ügyszáma: 90/B/1990/9.)
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás