BK BH 1990/92
BK BH 1990/92
1990.03.01.
Az ügyészi vádelejtés indokait a bíróság nem vizsgálhatja, és vádelejtés esetén bűncselekmény helyett szabálysértést sem állapíthat meg [Be. 9. § (2) bek., 209. § (1) bek., 216. §].
A városi bíróság az I. r. terheltet társtettesként folytatólagosan, részben kísérletként elkövetett lopás vétsége miatt 70 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 80 forintban állapította meg. Megállapította továbbá, hogy az I. r. terhelt a tulajdon elleni szabálysértést is elkövette, és ezért 800 forint pénzbírságot is kiszabott.
Az ítéleti tényállás szerint a terhelt társával együtt személygépkocsin a vállalat bekerített telephelyére ment, ott a kerítésen átmászva 17 db U szelvényt tulajdonított el és szállított a lakására. Még ugyanezen a napon az esti órákban visszamentek a helyszínre, ahol az I. r. terhelt ismét a kerítésen átmászva újból 17 db U szelvényt készített össze eltulajdonítás céljából. Miután a cselekményében megzavarták, a vasakat nem szállította el. A 34 db U szelvény értéke 9094 forint.
Az I. r. terhelt a munkahelyén 1200 forint értékű fúrógépet használatra átvett, a gépet engedély nélkül a lakására vitte és ott használta.
A terhelt által okozott kár a lefoglalással teljes egészében megtérült.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az iratoknál lévő végindítványból kitűnően a szabálysértési cselekményt tekintve az ügyész a vádat a Be. 209. §-ának (1) bekezdése alapján elejtette.
A Be. 9. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság az ügyészi indítványhoz kötve van, csak olyan cselekményről dönthet, amelyet a vád tartalmaz. Az ügyészi vádelejtést követően a bíróság nem vizsgálhatja, hogy a vádelejtés indokai helyesek-e, de a bűncselekmény helyett szabálysértést sem állapíthat meg a terhelt terhére. Az ügyész vádelejtésének egyetlen és szükségszerű következménye tehát az eljárás megszüntetése. Ebből követezően eljárási szabályt sértett a városi bíróság, amikor a vád elejtése ellenére I. r. terhelt terhére a tulajdon elleni szabálysértéssel kapcsolatban tényállást állapított meg, abból jogi következtetést vont le, és a megállapított szabálysértés miatt a terheltet pénzbírsággal súlytotta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapította, a városi bíróság ítéletének a megtámadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és az ellene emelt váddal kapcsolatban az eljárást megszüntette.
[B. törv. I. 791/1989. sz.]
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
