BK BH 1991/139
BK BH 1991/139
1991.04.01.
I. Megvalósítja a csempészetet az a külföldi tranzitutas, aki 96 db aranyérmet kíván az ország területén átvinni anélkül, hogy a belépés során eleget tett volna az árubemutatási és bejelentési kötelezettségének [Btk. 312. § (1) bek. a) pont; 1966. évi 2. tvr. 2. §; 1/1974. (I. 17.) PM r. 1. § d)/1. és 3. Pont; 39/1976. (XI. 10.) PM—KkM r. 20. § (1) bek.].
II. Nincs akadálya a lefoglalt vámáru (aranyérmék) méltányosságból az elkövető részére történő kiadásának, ha a csempészet megvalósulása olyan igazgatási jellegű szabályszegéssel állt összefüggésben, amely a vám-érdekeknek csupán a veszélyeztetésével járt [Btk. 314. § (5) bek.; 39/1976. (XI. 10.) PM—KkM r. 20. § (1) bek.].
L. BH 91/4/139
Az érdekelt ügyében a városi bíróság tárgyi eljárás során hozott végzésével az érdekelttől lefoglalt 96 db különféle aranyérme, 30 db arany nyaklánc medállal, valamint 1 db arany, pillangó alakú kövekkel díszített bross elkobzását rendelte el (összesen 471 807 forint érték).
A megállapított tényállás lényege a következő.
A külföldi állampolgárságú érdekelt az Orient- Expressz nemzetközi gyorsvonaton belépésre jelentkezett. A vámvizsgálat során elhallgatta, hogy az elkobozni rendelt aranyérméket és aranytárgyakat a bőröndjében elrejtve kívánta Magyarországon keresztül Bécsbe vinni.
A végzés indoklása szerint az érdekelt megszegte a 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet 20. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 84. §-a (3) bekezdésének h) pontjában foglaltakat, s ezzel elkövette a Btk. 312. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdésének c) és d) pontjai szerint minősülő csempészet büntettet.
Az érdekelt jogi képviselője tárgyalás tartását kérte. A városi bíróság a tárgyaláson hozott végzésével az elkobzásról hozott korábbi határozatát hatályában fenntartotta. A jogerős határozat indoklása szerint az érdekelt a nála levő tárgyakat elrejtette, eredetüket nem igazolta, érték-behozatali tanúsítványt nem állított ki, azonkívül úgy nyilatkozott, hogy a tőle lefoglalt dolgokat felajánlja a magyar államnak.
A városi bíróság végzései ellen emelt törvényességi óvásban kifejtett álláspont szerint helyesen járt el a városi bíróság, amikor a lefoglalt aranytárgyak - nevezetesen a 30 db medállal ellátott arany nyaklánc és az 1 db arany bross - elkobzását rendelte el. Ezekre a 67 568 forint értékű aranytárgyakra nézve ugyanis az érdekelt a Btk. 312. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző csempészetet elkövette, minthogy a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet 20. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében az államhatáron behozott árut a határ-vámhivatalnál be kell mutatni, és ez a kötelezettség az utast abban az esetben is terheli, ha tranzit-utas. Az érdekelt ezt a kötelezettségét a magával hozott és az ország területén átvinni szándékolt aranytárgyakra nézve megszegte.
A törvényességi óvásban kifejtettek szerint tévedett azonban a városi bíróság, amikor ugyancsak a vámbűncselekmény fennállást látta megállapíthatónak az érdekelt által átvinni szándékolt 96 db aranyérme tekintetében, minthogy az aranyérmék nem vonhatók a vámáru fogalma alá. A tervszerű devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. törvényerejű rendelet 4. §-a (1) bekezdésének a/5. pontja értelmében ugyanis az aranyérme amely aranynak tekintendő - a devizaérték fogalma alá tartozik, mely összhangban áll az 1/1974. (I. 17.) PM rendelet 1. §-ának d/2. pontjában foglaltakkal.
Minthogy pedig az említett értelmező rendelkezések folytán a 96 db aranyérme devizaérték: az utasforgalomra vonatkozó és az 1/1974. (XI. 17.) PM rendelet 24. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy az érdekelt ezekre nézve megvalósította-e a devizagazdálkodás megsértésének bűncselekményét. Az izraeli állampolgárságú érdekeltre az a rendelkezés vonatkozik, amely szerint devizaértékeit engedély nélkül viheti ki az országból, feltéve, hogy azok behozatalát érték-behozatali tanúsítvánnyal igazolja. Ez a kötelezettség azonban nem minden külföldit terhel, így olyan államok állampolgárai, amelyek állami bankjával az MNB a valuták kölcsönös átváltására megállapodást kötött (ezek között Izrael nem szerepel), érték-behozatali tanúsítványt kötelesek kérni a magukkal hozott olyan külföldi fizetőeszközökről, amelyek az e körbe tartozó országban nem minősülnek törvényes fizetőeszközöknek; az e körbe nem tartozó államok állampolgárai pedig azokról a külföldi fizetőeszközökről kötelesek érték-behozatali tanúsítványt kérni, amelyek az említett kölcsönös megállapodás hatálya alá tartoznak.
Az érdekelt által behozni szándékozott aranyérmék még feltételesen sem törvényes fizetőeszközei ezeknek az államoknak, tehát nem terhelte az érdekeltet a belépéskor az érték-behozatali tanúsítvány kérésére vonatkozó kötelezettség, csupán a kivitelhez kellett volna kérnie devizahatósági engedélyt, erre azonban a lefoglalás miatt már lehetősége nem volt. Minthogy tehát az érdekelt a 96 db aranyérmére nézve sem csempészetet, sem devizagazdálkodás megsértésének bűncselekményét nem valósította meg: az elkobzás kimondása törvénysértő volt.
A Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvásban kifejtett jogi állásponttal nem értett egyet.
Az igaz, hogy a vonatkozó igazgatási jogszabályokban foglalt rendelkezések értelmében az aranyérme - mint arany - a devizaérték forgalma alá esik, ez azonban kizárólag a devizajogszabályok alkalmazása szempontjából érvényesül, míg egyéb vonatkozásban - így a vám-igazgatási szabályok alkalmazása szempontjából - ez nem érvényesül. Az érdekelt az aranyérméket az ország területére úgy hozta be, hogy azokra nézve semmiféle bejelentési, árubemutatási kötelezettségnek nem tett eleget. Az aranyérme a vámjogi rendelkezések körében vámárunak tekintendő. A vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. törvényerejű rendelet 2. §-ának (1) bekezdése úgy határozza meg a vámáru fogalmát, hogy ennek tekintendő a külföldről behozott áru mindaddig, amíg azt a belföldi forgalom számára nem vámkezelték, a (2) bekezdés értelmében pedig a vámárut a vámhivatal ellenőrzése alatt kell tartani. Ez a rendelkezés pedig - a fizetőeszközökön kívül - vonatkozik az aranyra, így nemcsak az arany pénzérmére, hanem a színaranyra, a rúdaranyra, az aranytömbre, az aranylemezre és az ipari aranyra [1/1974. (I. 17.) PM rendelet 1. § d/1. és 3. pont] is.
Az arany áru jellegét nem zárja ki az a körülmény, hogy nem lehet korlátlan tárgya a közforgalomnak, nem a forgalomképesség fennállása vagy annak hiánya a meghatározható jelentőségű ugyanis annak eldöntésénél, hogy valamely tárgy árujelleggel bír-e vagy sem. Az aranyérme áru jellegén nem változtat tehát az sem, hogy az - a devizagazdálkodásról szóló jogszabályok alkalmazása szempontjából - egyszersmind devizaértéknek tekintendő.
Mindezekre tekintettel az a külföldi tranzit-utas, aki külföldről érkezve aranyat akar átvinni Magyarország területén, erre nézve is köteles a már említett vám-igazgatási jogszabály 20. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tenni. Ennek a rendelkezésnek a nyilvánvaló célja ugyanis az, hogy a vámhatóság az ilyen értéktárgyak tekintetében is gyakorolhassa a jogszabályban biztosított ellenőrzési jogát, és így megakadályozhatóvá váljék, hogy az ilyen tranzit-áru a belföldi forgalom tárgya lehessen.
Nem tévedett tehát a városi bíróság, amikor a tárgyi eljárás során hozott végzéseiben azt a megállapítást tette: az érdekelt azáltal, hogy a 96 db 404 239,20 forint értékű aranyérmét és a már említett aranytárgyakat anélkül hozta be az ország területére, hogy azokra nézve a vám-jogszabályokban írt kötelezettségét teljesítette volna, megvalósította a Btk. 312. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdésének c) pontja szerint minősülő csempészet büntettet. Ezzel kapcsolatban vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a már említett igazgatási szabályban előírt kötelezettség megszegésekor az érdekelt tévedésben volt-e, vagyis a tudata átfogta-e a magatartás jogellenességét; az igazgatási jogszabály nem tudása vagy téves ismerete ugyanis kizárttá teheti a bűnösség fennállását.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, az érdekelt tisztában volt azzal, hogy a nála levő értékek eltitkolása során a törvényes előírások megszegésével jár el. Ez a következtetés vonható le abból, hogy a határ-vámhivatal közegei részéről folytatott vizsgálatot megelőzően a korábban bőröndjében levő aranytárgyakat és érméket a vasúti kocsiban elrejtette.
Annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvásban kifejtett jogi állásponttal nem értett egyet, alaposnak találta a törvényességi óvást abban a részében, amely a 96 db aranyérme elkobzását kifogásolja.
Az érdekelt úticélja Bécs volt, és Romániából érkezve mint tranzitutas, Magyarországon való huzamosabb tartózkodás nélkül, csupán itt átutazva akarta a magával hozott értéktárgyakat az országból kivinni, így lényegében a tranzit-árura vonatkozó, az ellenőrzés biztosítását célzó, kizárólagosan igazgatási jellegű szabályszegés állapítható meg részéről, amely csupán a magyar vámérdekek veszélyeztetésével jár.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az aranyérmék elkobzása az érdekeltre nézve a cselekmény tárgyi súlyához képest aránytalanul méltánytalan helyzetet eredményezne, ezért a Btk. 314. §-ának (5) bekezdése alkalmazásával a lefoglalás megszüntetése mellett a 96 db aranyérmét az érdekeltnek rendelte kiadni. A vámáru kiadásának nem volt törvényi akadálya. A tranzit forgalomban behozott, illetve kivinni kívánt árukra nem vonatkozik ugyanis a becsempészett áru kiadására a vámjogszabályban foglalt mennyiségi korlátozás, mert a tranzitutas - az előírt jelzési kötelezettség betartása mellett - korlátlan mennyiségben és értékben vihet át az országon árut, így a kiadás sem kötött sem mennyiségre, sem értékre nézve.
A 96 db aranyérme kiadására vonatkozó rendelkezés nem jelenti egyben a kiviteli engedély megadását, erre nézve a jogszabályban előírt külön engedély beszerzése szükséges. (B. törv. III. 429/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás