PK BH 1991/145
PK BH 1991/145
1991.04.01.
A szoftver szerzői mű jogosulatlan felhasználásának és átdolgozásának kérdései [1969. évi III. tv. (Szjt.) 1. § (1) bek., 4. § (1)–(2) bek., 13. § (3) bek., 17. § (3) bek., 53. § (1) bek.; 9/1969. (XII. 29.) MM r. 1. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. r. felperesnek 360 000 Ft-ot, a II. r. felperesnek 40 000 Ft-ot és ezek törvényes kamatait. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az indokolás lényege szerint az alperes az általa értékesített fordítóprogram kialakításához a felperesek által átdolgozott programot használta fel, az ettől történt eltérés csak minimális. Szakértői vélemény alapján megállapította azt is, hogy a program nagy része azonos az M. cég programjával is. Ennek azonban nem tulajdonított jelentőséget a bíróság arra való hivatkozással, hogy az alperes ezt csak 1980. júniusában ismerte meg, viszont a felperesek programját már két évvel korábban megismerte.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. r. felperes és az alperes fellebbezett. Az I. r. felperes fellebbezésében kérte a megítélt összeget felemelni és az alperest további 382 500 Ft megfizetésére kötelezni. Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte.
Az alperes fellebbezése részben alapos, az I. r. felperes fellebbezése alaptalan.
A szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (Szjt.) 1. §-ának (1) bekezdése védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat. E törvény végrehajtásáról rendelkező 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 1. §-ának, a 15/1983. (VII. 12.) MM rendelet 1. §-ával kiegészített (1) bekezdése szerint e körbe tartoznak a számítógépi programalkotások is. Az Szjt. 4. §-ának az (1) bekezdése értelmében a szerzői jog azt illeti meg, aki a művet alkotta. Az alkotás új eredeti művet feltételez. A szerzői jogi védelem a törvény rendelkezésén alapuló abszolút hatályú jog, amely független az érdekeltek megállapodásától. A megállapodásnak csak a felhasználás, értékesítés tekintetében van jelentősége.
Ezért abból kellett volna kiindulni, hogy van-e a felpereseknek olyan önálló, új eredeti alkotásuk, amelyet a szerzői jog véd. A per adatai ezt csak kis részben igazolták. Az I. r. felperes az 1986. október 20. napján tartott tárgyaláson személyesen azt adta elő, hogy az általa az alperes részére átdolgozott fordítóprogramot amerikai programkészítőtől szerezte, aki ezt 1977. májusában publikálta. Ebből az előadásból kétségtelen, hogy az alperes részére alkalmazott (applikált) program nem a felperesek alkotása. Egyébként a felek közötti szerződés tárgya nem fordítóprogram megalkotása, hanem csupán annak az alperes ME rendszerű gépéhez való alkalmazása volt.
A perben tehát elsősorban azt kell vizsgálni, hogy ennek az alkalmazásnak az eredményét az alperes jogosulatlanul felhasználta-e az általa kifejlesztett számítógéphez kialakított fordítóprogramok létrehozásához, és ezzel sértette-e a felperesek szerzői jogát.
A jogosultság kérdésében vizsgálni kell, hogy a kérdéses átdolgozás tekinthető-e önálló szerzői jogi alkotásnak, a felhasználás megtörtént-e, továbbá, hogy a felek között korábban kötött szerződés feljogosította-e az alperest erre a felhasználásra.
Más szerző művének az átdolgozása az Szjt. 4. §-ának a (2) bekezdése értelmében akkor részesül szerzői jogi védelemben, ha az átdolgozásnak egyéni, eredeti jellege van, és az átdolgozás nem sértheti az átdolgozott mű szerzőjét megillető védelmet.
A per adatai szerint az alperes gépéhez szükséges átdolgozás tekintetében az eredeti jelleg nem állapítható meg. A másodfokú tárgyaláson a felperesek képviselője is előadta, hogy az átdolgozás minimális volt. Az I. r. felperes 1986. február 11-én benyújtott beadványa szerint a fordítóprogramnak az alperes számítógépre való alkalmazása nem igényelt semmiféle önálló alkotó tevékenységet. Ezért az átdolgozás folytán nem jöhetett létre olyan önálló alkotás, amely szerzői jogi védelemre alkalmas. Ezt nem pótolja az alperesnek a felek szerződésében foglalt nyilatkozata, mert az alkotó jelleg ténykérdés, és nem a felek megállapodásának a kérdése.
A felek között kötött szerződés alapján a felperesek az általuk végzett alkalmazás ellenértékét megkapták, és ezzel kapcsolatban a szerződésben bármiféle egyéb címen történő díjazásról lemondtak.
A felperesek a per során utóbb arra is hivatkoztak, hogy az alperes gépéhez történő alkalmazáson kívül más átdolgozást is végeztek a más szerzőtől átvett programon, amely átdolgozás a felperesek szellemi alkotó munkáját jelentő eltéréseket eredményezett, és amit az alperes utóbb felhasznált.
Az elsőfokú bíróság ítéletében ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. A műszaki szakértő is csupán utalt arra, hogy a felperesek az általuk idegen forrásból átvett programot a saját alkotó munkájukkal módosították, kiegészítették. Lehetetlennek tartotta azonban annak a meghatározását, hogy ezáltal milyen mértékű volt a felperesek közreműködése az így kialakított fordítóprogram létrejöttében. Az ilyen bizonyítási nehézségeknek azonban legfeljebb az összegszerűség tekintetében lehet jelentőségük.
Az Szjt. 4. §-ának a (2) bekezdése alapján az egyéni, eredeti jellegű átdolgozás csak az átdolgozott mű szerzőjének a sérelme nélkül részesülhet oltalomba. Ezért az átdolgozó az átdolgozással nem szerezheti meg az eredeti mű feletti rendelkezési jogot, nem válhat – jogszerű felhasználás esetén sem – az átdolgozott mű szerzőjévé.
A perben nincsenek adatok arra, hogy az átdolgozásra a felperesek jogot nyertek-e. A felperesek által állított nyilvánosságra hozatal az Szjt. 17. §-ának a (3) bekezdése értelmében nem jogosította fel a felpereseket az átdolgozásra. Ha az átdolgozás jogszerűtlen volt, akkor az átdolgozott mű tekintetében a felperesek és az alperesek által történt felhasználás egyaránt jogosulatlan volt. Ezt a kérdést ebben a perben – az átdolgozott mű szerzőjének a perben állása nélkül – nem lehet eldönteni. Ettől függetlenül el lehet azonban bírálni a felperesek önálló, eredeti tevékenységére alapított igény kérdését.
A felperesek átdolgozása csak részleges volt, az eredetinek a kiegészítése, egyes részeinek az átalakítása, ami az átdolgozott részektől elkülöníthető. Ezért – az átdolgozott mű szerzőjének sérelme nélkül – az így létrejött mű felperesek önálló, eredeti alkotásának minősülő részei az Szjt. 4. §-ának (2) bekezdése alapján önálló védelemben részesíthetők. Ez a védelem természetesen nem zárja ki azt, hogy az átdolgozott mű szerzője saját szerzői jogait külön érvényesítse. Az ilyen esetleges külön perben eljáró bíróságot nem kötik a most folyó perben eljárt bíróság megállapításai.
Egyéb adatok hiányában a bíróság mérlegeléssel állapította meg, hogy az alperes az általa kidolgozott és értékesített fordítóprogramban mennyiben használta fel a felperesek új, eredeti alkotását. Tekintettel arra, hogy a felperesek alkotó tevékenysége csak kiegészítette, részlegesen módosította az eredeti programot, jelentősége kisebb mértékű. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a szakértő véleménye szerint bizonyos kisebb jelentőségű átalakítást az alperes is végzett, illetőleg hogy a felhasználáskor egyéb más hasonló programok is voltak ismeretesek. Mindezeket mérlegelve a Legfelsőbb Bíróság a felperesek alkotómunkájának a közrehatását az alperes által értékesített fordítóprogram kialakításában a Pp. 206. §-a alapján 20%-ra értékelte.
A szerzői díj összegének a megállapításánál nem lehet figyelembe venni a felek közötti szerződés alapján végzett átalakításért kikötött ellenértéket. Ez a díj ugyanis nem egyszeri felhasználás, hanem a felperesek teljes munkájának a végleges ellenértéke volt, függetlenül attól, hogy az alperes a kidolgozott módszert milyen terjedelemben használja fel. A szerződésben ilyen korlátozás nem volt, azt is kikötötték, hogy a felperesek semmiféle egyéb címen nem tarthatnak igényt díjazásra.
A díj összegének a meghatározásánál az értékesített programok értékesítési árából kell kiindulni. A Legfelsőbb Bíróság ennek a 60%-át látta megállapíthatónak, figyelemmel arra, hogy a számítógépi programokat tartalmazó hordozó eszközök kialakításánál a szellemi munkának van döntő jelentősége, viszont önmagában nem elegendő az árbevétel eléréséhez.
Az értékesített 50 számítógépi programhordozó után az alperes összesen 1 millió Ft árbevételt ért el. Ennek a 60%-a 600 000 Ft, amelynek a 20%-a tekinthető a felpereseket – az Szjt. 13. §-ának a (3) bekezdésére tekintettel – a 53. § (1) bekezdése alapján megillető díjnak. Ez 120 000 Ft-ot tesz ki. A felperesek által egymás között megállapított szerzőségi arányra tekintettel ennek a 90%-át követelheti az I. r., 10%-át a II. r. felperes, azaz: 108 000, illetve 12 000 Ft-ot. Erre az összegre szállította le a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított marasztalás összegét.
(Legf. Bír. Pf. IV. 20 540/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás