PK BH 1991/152
PK BH 1991/152
1991.04.01.
Kiskorú gyermeknek harmadik személynél (nagyszülőnél) való elhelyezésére nemcsak a szülők alkalmatlansága esetén, hanem akkor is sor kerülhet, ha a gyermek helyzetének megnyugtató rendezése, elsődleges érdeke ezt kívánja meg [Csjt. 76. §, 17. IE III. pontja].
A peres felek 1982. májusától élettársi kapcsolatban éltek, majd 1983. szeptember 10-én kötöttek házasságot. A házasságkötést követően az alperes tulajdonát képező öröklakásba költöztek, amely az utolsó közös lakóhelyük is volt. A házasságból 1986. március 6-án Petra nevű gyermekük született.
A gyermek megszületése után a felek házassága fokozatosan megromlott. A felperes és az alperes szülei között kezdettől meglevő ellentétek ettől kezdve elmélyültek, az alperes viszont erős szálakkal kötődött szüleihez.
A felperes 1987. szeptemberéig vette igénybe a gyermekgondozási segélyt, és nehezen viselte az otthonléttel együttjáró szerényebb életvitelt. Az alperes ugyanakkor – a konfliktusok hatására – fokozott mértékben italozni kezdett, italozásának következménye az lett, hogy munkaviszonyát megszüntették, és ittas vezetés miatt büntető eljárás is indult ellene. A felek közötti viták eldurvultak, kölcsönös veszekedésekhez, sőt az alperes részéről tettlegességhez vezettek. Az életközösséget a felek a felperes munkába állását követően, 1987. őszén szakították meg.
A felperes 1a keresetében a gyermeknek nála való elhelyezését és kiadását kérte, később mindkét fél önálló keresetet terjesztett elő a házasság felbontása és járulékai iránt, amely pereket a kerületi bíróság a gyermek–elhelyezési perhez egyesítette.
A kerületi bíróság a perben széles körű bizonyítást folytatott le, és tanúvallomások, környezettanulmányozások, nevelői vélemények, valamint a beszerzett, a felek jellemzését mélyrehatóan elemző pszichológus szakértői vélemény alapján meghozott ítéletével a felek házasságát felbontotta, a négy éves kislányt az apai nagyanyánál helyezte el, és megkereste a gyámhatóságot, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után a nagyszülőt a gyermek gyámjául rendelje ki.
A kerületi bíróság a házasság megromlásának okaként a felek kölcsönösen felróható magatartását állapította meg. A gyermekelhelyezés tárgyában ítéletét azzal indokolta, hogy a szülők nevelési alkalmassága – más-más okból, de egyaránt – alulmotivált, a felperes a gyermek nevelését csak idegen személy igénybevételével lenne képes megoldani, míg az apai nagyszülők stabil személyiségű, jól strukturált érzelmi szintje – az állandóság követelményét is mérlegelve – alkalmas az egyébként is frusztrált agresszivitásra hajló gyermek fejlődésének pozitív irányítására.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte a köteléki tényállás módosítását úgy, hogy a bíróság a házasság megromlásában kizárólag az alperes magatartását állapítsa meg, továbbá kérte a gyermek nála való elhelyezését és tartásdíjat, ehhez képest a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezés megváltoztatását is.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta és Petrát a felperesnél helyezte el. A másodfokú bíróság szerint a köteléki tényállást a kerületi bíróság helyesen állapította meg, a gyermekelhelyezés tárgyában azonban kiemelte, hogy a harmadik személynél történő elhelyezésre csak abban az esetben kerülhet sor, ha a nevelésre egyik szülő sem alkalmas, a nagyszülők segítségnyújtása pedig nem járhat azzal a következménnyel, hogy a gondozásban korábban részt vevő nagyszülő a gyermeknek nála való elhelyezését kellő alappal kérhesse.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 76. §-ának (1) bekezdése szerint a szülők megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődés biztosítva van. Ha a szülőnél való elhelyezés a gyermek érdekeit veszélyezteti, a bíróság a gyermeket másnál is elhelyezheti, feltéve, hogy ez a személy a nála való elhelyezést maga is kéri.
A Legfelsőbb Bíróság 19. számú Irányelvével módosított 17. számú Irányelve (a III. pontjában) az elhelyezés elsődleges és alapvető szempontjaként a gyermek érdekét emeli ki. Ezért a bíróság feladatává teszi, hogy döntésénél a gyermek életét érintő valamennyi körülményt együttesen mérlegelje, mert egyes kiragadott körülmények túlértékelése, másoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél az alapvető cél: a gyermek érdeke megfelelően érvényesüljön. Ilyen vizsgálódás mellett a komplex tényfeltárás körébe tartozik annak megítélése is, hogy indokolt-e a gyermeknek harmadik személynél való elhelyezése.
Az alapul szolgáló ügyben tévedett a másodfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a gyermek érdekei az anyánál való elhelyezéssel biztosíthatók.
A pszichológus szakértői vélemény a felperes személyiségében rejlő olyan negatívumokra mutat rá, amelyek nevelési alkalmasságát egyértelműen csökkentik. Ebben a körben említi a szakértő az érzelmi labilitást, amely az anyai készségrendszerében is jelentkezik, továbbá a megterhelőbb élethelyzetekben nála jelentkező egocentrizmust és agresszív beállítódást. Ezeket a felperesi tulajdonságokat a peres adatokból is regisztrálni lehet. A felperes önkényesen járt el, amikor a házasság feldúltságának következményeként úgy költözött el a közös lakásból, hogy a gyermek tartózkodási helyét a másik szülő előtt eltitkolta, de saját szempontjait helyezte a gyermek érdekei elé akkor is, amikor az alperesi szülők önzetlen, a gyermek gondozásában való jelentős közreműködését és áldozatvállalását igényelte és elfogadta, ugyanakkor velük szemben az alapvető magatartási normákat megsértve, fölényes és megalázó viselkedést tanúsított. A gyermek iránt felelősségérzet őszinteségének hiányát mutatja az a tény is, hogy 1988. júniusa óta a gyermek tartásához nem járul hozzá, sőt „felháborítónak” tartja ezt az igényt, mert a kislány a hozzájárulása nélkül tartózkodik az apánál.
A gyermek ellátásához szükséges objektív feltételeket az anya – a másodfokú ítélet indokolásával ellentétben – nem hátrányos anyagi helyzete miatt tudja kedvezőtlenebbül biztosítani. A nála való elhelyezés esetén ugyanis foglalkozásával járó időbeosztása miatt az egyébként is zaklatott érzelmi helyzetű gyermek nevelésébe idegen, külső személyt kíván bevonni, ami a születése óta megszokott környezetből a kislányt kiszakítaná, és ezzel a gyermek biztonságérzetét tovább gyengítené. Ebben nem jelent ügydöntő változást az sem, hogy a felperest időközben – a törvényességi eljárásban csatolt igazolás szerint – a korábbi légi utaskísérői munkaköréből „földi” munkakörbe osztották be.
A fentiekkel szemben áll az apai környezet, az abban élő személyek, akiket a gyermek megszokott és elfogadott. A jelenlegi helyzet a gyermek számára biztonságot és állandóságot jelent, melynek stabilitását elsődlegesen az apai nagyanya pozitív személyisége, megalapozott érzelmi szintje és a gyermekhez fűződő meleg kapcsolata jellemez. Az apai nagyanya – aki maga is kérte a gyermeknek nála való elhelyezését – már a felek együttélése alatt jelentékenyen kivette a részét a kislány gondozásából: a felperes munkavégzése alatt vagy fáradtsága esetén, valamint a gyermek betegsége idején, hol saját lakásán, hol a felek lakásán látta el a gyermeket. A pszichológus szakértőnek a nagyanya pozitív személyiségére vonatkozó megállapításait a per egyéb adatai is alátámasztják, így a felperesnek a szakvéleményt e vonatkozásban kétségbevonó álláspontja alaptalan.
Az apa korábbi alkoholfogyasztása a szakvélemény szerint személyiségjegyeiben nem jelentkezik, a perbeli adatok szerint életvitele rendeződött, munkaviszonyban áll. Mivel a gyermekéhez ragaszkodó, de nevelésére önállóan nem alkalmas apa életvitelszerűen él a szüleivel, az így kialakult helyzet a teljes családmodell pótlására alkalmasabb, mint az egyedülálló és önálló nevelési készségében ugyancsak alulmotivált, saját családjától is elkülönülten élő felperes által megteremthető körülmények. Ilyen szempontból tehát a másodfokú bíróságnak az az érvelése, mely szerint a harmadik személynél való elhelyezésre csak mindkét szülő alkalmatlansága esetén kerülhet sor, a felek tényleges helyzetének csupán formális megítélésén alapul és nem kellően veszi figyelembe azt az elsődleges érdeket, amit a gyermek helyzetének megnyugtató rendezése jelent.
A pszichológus szakértő erre irányuló vizsgálata alapján sem tárt fel olyan adatokat, amelyek az alperesi környezet részéről az anya elleni direkt vagy indirekt befolyásolási törekvést mutatnának, így a kapcsolattartásban jelentkező problémák okaként az apai környezet bizalmatlanságát, illetve a felek kellő együttműködésének hiányát kell feltételezni. Ennek a helyzetnek javítása a gyermek érdekében elengedhetetlen követelmény, és valamennyi érintett félnek is érdeke.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének a gyermek elhelyezésére és ezzel összefüggésben a gyermek átadására és a gyermektartásdíjra vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a kerületi bíróság ítéletét e részeiben – a gyámhatósági megkeresést is fenntartva – helybenhagyta. Az alperes a perben gyermektartásdíjat felhívás ellenére, kifejezetten nem igényelt a felperestől, így a kérdésben határozni nem kellett.
(P. törv II. 20 986/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás