GK BH 1991/160
GK BH 1991/160
1991.04.01.
I. Az alkotóközösség feloszlatással jogi személyiségű jogutód nélkül szűnik ugyan meg, de az alkotóközösség volt tagjai – a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint – a hitelezőkkel szemben, vagyoni részesedésük arányában, helytállni tartoznak [Ptk. 361. § (1) bek., 363. § (1)–(2) bek.; 83/1982. (XII. 29.) MT r. 7–11. §-ai].
II. A peres fél halála esetére irányadó szabályok alkalmazhatók a jogi személyeknek – jogképességüket s ezzel együtt perképességüket is megszüntető – jogi személyiségű jogutód nélküli megszüntetése esetén is [Pp. 61. §, 62. §, 111. § (1) bek.].
A Z. G. Képző– és Iparművészeti Alkotó közösség alperest az alapító tagok 1984. december 18-án kelt alapszabállyal hozták létre. Az alapszabályt a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja a 83/1982. (XII. 29.) MT rendelet (a továbbiakban: MT rendelet) 8. §-ának (1) bekezdése alapján jóváhagyta.
A Művészeti Alap az 1988. év folyamán több ízben pénzügyi ellenőrzést tartott az alperesnél, ahol különböző szabálytalanságokat tapasztalt. Ezeket a szabálytalanságokat az alperes – felhívás ellenére – nem szüntette meg, ezért a Művészeti Alap igazgatója – élve az MT rendelet 11. §-ának (3) bekezdésében foglalt jogkörével – az alperesi alkotóközösséget 1989. december 31-i hatállyal feloszlatta. A felszámolással az egyik pénzintézetet bízta meg, az azonban 1990. január 26-án a Művészeti Alappal közölte, hogy a megbízási szerződéstől eláll, mert az alperes olyan mértékben akadályozza munkáját, hogy ilyen körülmények között a szerződésnek nem tud eleget tenni.
Az alperes jogorvoslat iránti kérelmet terjesztett elő, melyet a művelődésügyi miniszter az 1977. évi I. törvény 17. §-ának (1) bekezdése alapján a Művészeti Alaphatározata elleni panasznak tekintette, és mint alaptalant elutasította.
Az alperes ezek után alkotmányjogi panasszal fordult a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához, melyben alkotmányellenesnek minősítette az MT rendelet 11. §-ának (3) bekezdését, mert az nem ad jogorvoslati lehetőséget a feloszlatással szemben. A panasz szerint alkotmányellenes továbbá maga a felosztó határozat is, mert sérti a művészeti élet szabadságát. Az Alkotmánybíróság a panaszt elutasította.
A felperes még 1988. október 4-én vállalkozási szerződést kötött az alperessel, melynek értelmében vállalta, hogy műsorfüzetében az alperesi alkotásokat reklámozni fogja. A vállalkozási díjat a szerződésben ÁFA-val együtt – 18 750 Ft-ban határozta meg. Az alperes a vállalkozási díjat nem fizette ki. Ezért a felperes a keresetében 17 750 Ft megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes – a felperes szerződésszegésére hivatkozva – a kereset elutasítását kérte. Utóbb – 1990. január 25-én a határozat becsatolásával – bejelentette, hogy perbeli jogképességét a felosztó határozat következtében elvesztette, és vele ez okból is elutasítandó a kereset.
Az elsőfokú bíróság ennek ellenére 1990. február 22-én határozatot hozott, és az alperest a kereseti kérelemmel egyezően marasztalta.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes fellebbezéssel élt. Az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és – a feloszlatás tényére hivatkozva – a kereset elutasítását kérte.
A fellebbezés csak az alábbiak szerint alapos.
Az alkotóközösségek alapításáról, az alapítás pénzügyi feltételeiről és a Művészeti Alapnak az alkotóközösségre vonatkozó jogköréről az MT rendelet 7–11. §-ai rendelkeznek. Megállapítják, hogy létrehozásához a tagok vagyoni hozzájárulása szükséges, jogi személyként működik, létrejöttéhez azonban a Művészeti Alap hozzájárulása kell, és a Művészeti Alapot megilleti a felosztás joga is. A konkrét szervezeti felépítést, a tagsági viszony megszűnésének módját az alapszabályra bízza a jogszabály. Egyáltalán nem tartalmaz viszont rendelkezéseket a megszűnésből adódó jogkérdések megoldására. Az egész szervezet megszűnése esetére az alapszabály sem tartalmaz rendelkezéseket.
Az alapszabály irányadó rendelkezése [II/2,5 pont] ugyanakkor meghatározza a követendő eljárást a tagsági viszony megszűnése esetére akként, hogy a tagot a munkaközösség vagyonából őt megillető rész erejéig, a tartozások levonása után ki kell elégíteni, és amennyiben a tartozások fedezeteként nincs rá szükség, azt vagyoni betétjével együtt ki kell adni. A feloszlatás az alkotóközösséget megszünteti, ami egyben valamennyi tag tagsági viszonyának megszűnését vonja maga után. Ilyen körülmények között az alkotóközösség vagyonát fel kell mérni, és azt a tartozások levonása után a tagok között – vagyoni hozzájárulásuk és személyes közreműködésük arányában – fel kell osztani.
A jogi személy a felosztás következtében valóban megszűnik, és ez a megszűnés jogutód nélküli abban az értelemben, hogy nincs másik olyan jogi személy, amely a megszűnő szerv vagyonát átvéve a tevékenységet tovább folytatja. Vannak azonban személyek – a megszűnt alkotóközösség volt tagjai –, akik a megmaradt vagyont megszerezték. Ezeknek a volt tagoknak a részesedési aránya a felosztott vagyonból nyilván kisebb lett volna, ha a jogi személy megszűnésére a hitelezők kiegyenlítése után került volna sor. Ebből a helyzetből nem származhat előny a volt alkotóközösségi tagok számára, de nem keletkezhet hátrány a hitelezőkre nézve sem.
Alkotóközösség esetében az MT rendelet mint speciális jogszabály nem rendezi a volt tagoknak a hitelezőkkel szembeni felelősségét. Ilyen jogi helyzetben a Polgári Törvénykönyv mint generális jogszabály rendelkezései kerülnek alkalmazásra. A Ptk. XXXII. fejezetének a 361–364. §-ába foglalt jogalap nélküli gazdagodás szabályai olyan hitelezői igények esetében kerülhetnek alkalmazásra, amikor szerződéses jogviszonyon vagy szerződésen kívüli károkozáson alapuló jogcíme nincs az igénylőnek, illetve ilyen – valamilyen oknál fogva – nem lehet. A felperesnek nincs kötelmi jogviszonyon alapuló jogcíme a volt tagokkal szemben, de az előbb kifejtettek alapján a volt tagok a felperes hátrányára mégis jogalap nélkül jutnának vagyoni előnyhöz. Ez a jogi megoldás nem idegen a magyar jogrendszerben, hiszen például a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 54. §-a gazdasági társaság megszűnése esetén is fenntartja az elévülési időn belül a tagok felelősségét akkor is, ha a megszűnt társaság jogi személyiséggel rendelkezett.
A felosztás azonban nem teheti terhesebbé a volt tagok felelősségét sem; csak azzal a vagyonnal felelhetnek amelyhez a vagyon felosztása következtében jutottak, és csak olyan arányban, amilyen mértékű a vagyonból való részesedésük. Mivel osztható szolgáltatásról van szó, helytállásukra a Ptk. 334. §-ának (1) bekezdése lesz irányadó.
A Pp. 157. §-a a) pontjának és 130. §-a (1) bekezdése e) pontjának alkalmazására akkor van lehetőség, ha a félnek már az eljárás megindulása idején sem volt jogképessége. Az adott esetben azonban nem erről van szó, hanem egy perbeli jogképességgel rendelkező peres fél jogképességének – és a feloszlatás folytán a perképességének – későbbi elvesztéséről. A Pp. 111. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a per során valamelyik fél meghal, az eljárás a jogutód perbelépéséig, illetve perbevonásáig félbeszakad. A Pp.-nek ez a rendelkezése nemcsak a természetes személyekre, hanem a jogi személyek megszűnésének esetére is irányadó, annál is inkább, mert gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogvitáiban alkalmazásra kerülő különleges eljárási szabályok – a Pp. 365. §-ának (3) bekezdése – nem zárják ki a Pp. 111. §-ának alkalmazását. Ezzel összhangban állapította meg a Legfelsőbb Bíróság azt, hogy az eljárás a feloszlató határozat rendelkezése szerint 1989. december 31-ével félbeszakadt.
A félbeszakadás megszüntetése érdekében a felperesnek gondoskodnia kell az alkotóközösség valamennyi volt tagjának megfelelő perbevonásáról (Pp. 61–62. §-ai), és ennek megtörténte után kerülhet sor az eljárás folytatására.
Az alkotóközösségnek azonban – mint erre alapszabálya is utalt [II/1. pont] – csak természetes személyek voltak a tagjai, így a további eljárásra már nem a Pp. XXV. fejezetében foglalt különleges szabályok, hanem a Pp. általános szabályai lesznek az irányadóak. Ez érinti a Pp. 366. §-ában írt hatásköri szabályt is, mert a magánszemélyek perbevonása után a perben a Pp. 22. és 29. §-ában foglalt általános hatásköri és illetékességi szabályok, valamint a 40. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabály kerül alkalmazásra. Az alperesek ismerete hiányában azonban a Legfelsőbb Bíróság nem tudott határozni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz való áttétel kérdésében. Az esetleges áttétel felől a megyei bíróság fog dönteni az alperesek perbevonása után.
Az elsőfokú bíróság jogszabályt sértett, amikor az alperes megszűnése után – és annak ellenére – érdemi határozatot hozott, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az alperesi jogutód perbevonásáig az eljárás félbeszakadását állapította meg.
(Legf. Bír. Gf. II. 31 296/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás