GK BH 1991/163
GK BH 1991/163
1991.04.01.
A tervező és a kivitelező ellen egyaránt folyó per tárgyalása nem függeszthető fel azon a címen, hogy a kivitelező ellen felszámolási eljárás van folyamatban. A pernek a kivitelező vonatkozásában történő megszüntetése viszont indokolt lehet, mivel a felszámolási eljárásra a polgári perrendtartás körén kívül eső eljárási szabályok az irányadók [Pp. 130. § (1) bek. b) pont, 152. § (2) bek., 157. § a) pont; 1986. évi 11. tvr. 17. § (4) bek.].
A Budapest, IV., T. u-i ABC Áruház az I. r. alperes tervei alapján, a felszámolás alatt álló II. r. alperes kivitelezésében készült el Az épület átadására az átadás–átvételi jegyzőkönyv szerint 1985. november 22-én került sor. Az ABC Áruház kezelője a hatósági határozatok értelmében a felperes. A felperes – általa közelebbről meg nem határozott, de 1989. július 13-át követő időpontban – az ABC Áruház tetőzetén beázást észlelt. A felperes, miután a hiba okát nem tudta megállapítani, 1989. október 18-án az alperesekkel szemben szavatossági igénybejelentéssel élt. Az I. r. alperes mint tervező az igényt azzal utasította el, hogy tervezési hiba nem forog fenn, a II. r. alperessel szemben pedig a Fővárosi Bíróság előtt felszámolási eljárás van folyamatban. A felszámolás közzétételére a Magyar Közlönyben 1989. július 13-án került sor.
A felperes 1989. november 24-én nyújtotta be keresetét az alperesekkel szemben. Keresetében – a perértéket 500 000 Ft-ban jelölve meg – az I–II. r. alpereseket vagylagosan kijavításra kérte kötelezni. Kereseti előadása szerint miután nem szakvállalat, nem tudja megállapítani, hogy kivitelezési vagy tervezési magatartás okozta-e a beázást.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a tervezés időszakában a szabványoknak megfelelő terveket készített, tagadta, hogy részéről hibás teljesítés történt volna.
A II. r. alperes ugyancsak a kereset elutasítását kérte. Védekezésében utalt arra, hogy a folyamatban levő felszámolási eljárásra tekintettel vele szemben igényt csak ezen eljárás keretében lehet érvényesíteni. Az igényérvényesítési határidőt azonban a felperes elmulasztotta.
Az elsőfokú bíróság a per tárgyalását a folyamatban levő felszámolási eljárás jogerős befejezéséig – az iratoknak a felszámolási csoporthoz való áttételével egyidőben – felfüggesztette.
A végzéssel szemben a felperes fellebbezéssel élt. Fellebbezésében keresetét annyiban módosította, hogy a kijavítás helyett vagylagosan a javítási költségek megfizetését igényelte. Álláspontja szerint az I. r. alperessel szembeni igény a felszámolási eljárástól független.
A II. r. alperes a fellebbezésre tett észrevételeiben a per megszüntetését kérte arra való tekintettel, hogy az ügy elbírálása nem bírósági eljárás keretébe tartozik.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A felszámolási eljárásról szóló, az elbírálás idején hatályos 1988. évi 26. tvr.-tel módosított 1986. évi 11. tvr. (a továbbiakban: tvr.) 17. §-ának (4) bekezdése értelmében a felszámolási eljárás közzététele után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos követelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Ez irányadó az olyan – peres eljárás keretében érvényesített – igényre is, mely a felszámolás közzététele után keletkezett. Ez alól kivételt kizárólag a választott bíróság előtt folyamatban levő perek képezik, ahol legalább az egyik fél külföldi.
Az elsőfokú bíróság helyesen észlelte, hogy az adott ügyben a II. r. alperessel szemben nincs helye szavatossági igény tárgyában folyó peres eljárásnak. A felszámolási, nemperes eljárás viszont a Fővárosi Bíróságon már folyamatban van. Miután a II. r. alperessel szemben igényérvényesítésnek kizárólag ezen eljárás keretében van helye, nincs meg a felfüggesztésnek a Pp. 152. §-ában meghatározott feltétele, hiszen a felszámolási eljárás befejezését követően a peres eljárást a már felszámolt szervezettel szemben nem lehet folytatni.
A Pp. 157. §-ának a) pontja és 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja akként rendelkezik, hogy per megszüntetési ok az, ha a felperes követelése más bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik. Ebbe a fogalmi körbe tartozik az is, ha az adott ügyben a bíróság hatásköre, illetékessége megállapítható ugyan, de az adott igény érvényesítésére nem a polgári perrendtartás általános rendelkezései, hanem különleges, a polgári perrendtartás körén kívül eső szabályok az irányadóak. A tvr. 17. §-ának (4) bekezdése kogens módon meghatározza, hogy felszámolási eljárás folyamatban léte alatt a felszámolt vagyon körébe tartozó igényeket csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Ezen eljárás lefolytatására is a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre és illetékessége. Ezért a pernek a Pp. 157. §-ának a) pontja, illetve 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján történő megszüntetése mellett, nem az áttétel, hanem az iratok a felszámolási ügyben eljáró Fővárosi Bíróság felszámolási csoportjához való megküldése iránt kellett intézkedni. A felszámolási eljárás keretében kell azt is elbírálni, hogy a felperes keresete minősíthető-e a II. r. alperessel szemben igénybejelentésnek, azt határidőben megtettnek kell-e tekinteni, mert amennyiben igen, az igényt érdemben el kell elbírálni.
A Legfelsőbb Bíróság a pert az I. r. alperessel szemben is felfüggesztő végzést az alábbi indokok alapján helyezte hatályon kívül. A Pp. 152. §-ának (2) bekezdése a tárgyalás felfüggesztését akkor teszi lehetővé, ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában más polgári per vagy más bíróság hatáskörébe tartozó más polgári eljárás már folyamatban van. Az adott esetben a II. r. alperessel szemben folyó felszámolási eljárás semmilyen tekintetben nem befolyásolja azt a kérdést, hogy a felperes és az I. r. alperes között a hibás teljesítés miatt lehet-e igényt érvényesíteni. Abban a kérdésben, hogy a hibás teljesítés milyen okra vezethető vissza, a bizonyítási eljárás lefolytatható anélkül is, hogy a felszámolási eljárás befejezését meg kellene várni.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a per tárgyalását felfüggesztő végzést az I. r. alperes vonatkozásában a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte azzal, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást az I. r. alperessel szemben folytassa le, míg a II. r. alperes tekintetében a pernek a Pp. 251. §-ának (1) bekezdése alapján történő megszüntetése iránt intézkedett.
(Legf. Bír. Gf. II. 30 510/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
