GK BH 1991/164
GK BH 1991/164
1991.04.01.
A perújítási kérelem benyújtására megállapított objektív határidő az ismételt perújítási kérelem esetén is az ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó [Pp. 261. § (3) bek., 390. §1].
Tetőszigetelés hibás kivitelezése miatt indult perben az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest arra, hogy az általa beszerzendő kijavítási terv alapján a hibát 60 napon belül díjtalanul szüntesse meg. Ezt a rendelkezést a fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajthatónak nyilvánította. Ez az ítélet 1987. június 10. napján jogerőre emelkedett.
A jogerős ítélet ellen az alperes perújítási kérelmet terjesztett elő. A kereset elutasítására irányuló kérelmében arra hivatkozott, hogy az általa beszerzett szakvélemény szerint az ítélet alapjául elfogadott szakvélemény nem helytálló. A hiba oka ugyanis nem az általa végzett munka, hanem a burkolat alatti szerkezet hibája. Ez a tény csak később jutott a tudomására. Az ő feladata a tipox műgyanta réteg lefektetése volt, nem pedig a vízzárás megoldása.
Az elsőfokú bíróság a perújítási kérelmet elutasította. Döntését a szakértői véleménnyel indokolta, amely szerint amennyiben az alperes a tipox bevonatot szakszerűen teríti le, biztosította volna a kívánt vízszigetelést és a kopásállóságot.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Állította, hogy a hiba oka az általa végzett burkolat alatti vízszigetelés hibája, erről a beszerzett javítási tervből győződött meg.
A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a megtámadott elsőfokú ítéletet. Ítélete indokolásában rámutatott, hogy az alperes nem tárt a bíróság elé olyan bizonyítékot, amely azt igazolná, hogy az általa készített burkolat a meglévő szigetelő réteg hibájára visszavezethető okból vált a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná.
Az alperes 1989. május 29-én újabb perújítási kérelmet terjesztett elő. Arra hivatkozott, hogy az ÉMI mint hatóság megállapítása szerint a tipox réteg azért repedezett meg, mert az alattá levő – más által kivitelezett – aljazatbetonból hiányzott a dilatáció.
Az elsőfokú bíróság a megtámadott ítéletet hatályában fenntartotta. Az ítélet indokolásában a bíróság a szakvélemény alapján megállapította, hogy a hibák kizárólag azért következtek be, mert a perújító alperes technológiai mulasztásokat követett el.
A fenti ítélet ellen a perújító alperes fellebbezett annak megváltoztatása, a marasztaló ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása érdekében.
Az alperes perújítási kérelme az alábbiak miatt alaptalan.
A Pp. 261. §-ának (3) bekezdése szerint az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt év elteltével perújításnak nincs helye, e határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet. Ez a határidő objektív jellegű, a fél személyes értesülésének, tudomásának időpontjától függetlenül érvényesül.
A gazdasági perekre vonatkozóan a Pp. a perújítás objektív határidejét az előzőektől eltérően rendezi. A 309. § értelmében ezekben a perekben az ítélet jogerőre emelkedésétől számított egy év elteltével perújításnak nincs helye.
Az előbbi határidőket – tehát gazdasági perekben az egy évet – az alapperbeli ítélet jogerőre emelkedésétől, nem pedig a fél kérelme alapján folyamatban volt perújítási eljárásban hozott ítélet jogerőre emelkedésétől kell számítani. A határidő számítását tehát az újabb perújítás nem módosítja, nem hosszabbítja meg.
A fentieket az adott ügy tényállására alkalmazva az állapítható meg, hogy az alperes az újabb perújítási kérelmét a jogszabályban előírt objektív határidő eltelte után terjesztette elő. Erre tekintettel az újabb perújítási kérelmet a Pp. 390. §-ában foglaltakra figyelemmel már az elsőfokú bíróságnak hivatalból el kellett volna utasítania.
Miután az elsőfokú bíróság ezt figyelmen kívül hagyva érdemben bírálta el az újabb perújítási kérelmet, a Legfelsőbb Bíróság az alperes fellebbezése folytán az elsőfokú bíróság eljárási szabályba ütköző határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperes perújítási kérelmét elkésettség okából hivatalból utasította el.
(Legf. Bír. Gf. IV. 30 318/1990. sz.)
1
A Pp. 390. §-át az 1992: LXVIII. törvény 31. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
