PK BH 1991/192
PK BH 1991/192
1991.05.01.
A gyermekek elhelyezése és a lakáshasználat rendezése egymással szorosan összefüggő olyan kérdések, amelyek általában csak egységesen bírálhatók el [Csjt. 31/B. § (3) bek.].
A peres felek 1964. július 25-én megkötött házasságából négy gyermek született, közülük a már nagykorú Katrin ténylegesen nem tartózkodik a közös lakásul szolgáló, három szobából és étkezőfülkéből álló összkomfortos honvédségi szolgálati lakásban.
A kerületi bíróság az 1989. szeptember 6-án kelt házasságot felbontó ítéletével az 1971-ben született Péter nevű gyermeket a felperes apánál, az 1976-ban született Ildikó és Tünde nevű ikergyermekeket pedig az alperes anyánál helyezte el, és az alperest feljogosította az ikrek által használt 16 m2 alapterületű lakószoba továbbá a felek között kialakult használati megosztásnak megfelelően – az általa lakott 12 m2 alapterületű szoba kizárólagos használatára, a mellékhelyiségek közös használatával. A lakás harmadik lakószobáját, valamint a Péter nevű gyermeknek biztosított étkezőfülkét a bíróság a felperes kizárólagos használatába adta, rendelkezett a felperes tartásdíj fizetési kötelezettségéről és ikergyermekekkel való kapcsolattartásról.
A leánygyermekek elhelyezését és az ezzel kapcsolatos gyermektartásdíj fizetési kötelezettséget érintő felperesi fellebbezés következményeként a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató ítéletével Ildikót és Tündét is a felperesnél helyezte el, és a nevezett tartásdíj fizetési kötelezettségét megszüntette. Az ikrek elhelyezésére vonatkozó elsőfokú döntés megváltoztatását a másodfokú bíróság lényegében azzal indokolta, hogy a másodfokú eljárás során is személyesen meghallgatott 14 éves gyermekek azt a határozott kívánságukat fejezték ki, hogy a jövőben az édesapjuknál szeretnének maradni, és ezt a korábbi nyilatkozatuktól eltérő óhajukat meg is indokolták.
A lakáshasználatra vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést a másodfokú bíróság ítéletével – mint nem fellebbezett rendelkezést – nem érintette.
A jogerős ítélet ellen a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezést illetően emelt törvényességi óvás alapos.
A gyermekek elhelyezése és a lakáshasználat rendezése egymással szorosan összefüggő olyan kérdések amelyek általában csak egységesen bírálhatók el. A lakáshasználat mikénti rendezését ugyanis a családvédelmi érdekek is befolyásolják, és a volt házastársi közös lakás használatának módjára kihatással van az, hogy a kiskorú gyermekek elhelyezése melyik szülőnél történt. Különösen olyan esetben, amikor önálló szoba szolgál az érintett gyermekek elhelyezésére – mikén a jelen esetben is –, a gyermekek részére biztosított szoba használatának kérdése nem különíthető el a gyermekek elhelyezésére vonatkozó döntéstől. A gyermekek szobáját ugyanis rendszerint annak a szülőnek a kizárólagos rendelkezésére kell bocsátani, akinél az azt használó gyermekek elhelyezésre kerültek. Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően döntött úgy, hogy az alperes az általa használt 12 m2 alapterületű szoba mellett a kiskorú leánygyermekek által használt 16 m2 alapterületű lakószoba kizárólagos használatára is jogosult.
Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor a lakáshasználat kérdésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy e részben – fellebbezés hiányában – az elsőfokú ítéletet nem érinti. A fent kifejtettek ugyanis a a felperesnek a gyermekelhelyezésre vonatkozó fellebbezése értelemszerűen kihatott a lakás használatára is. Amennyiben ebben a vonatkozásban a másodfokú bíróságnak aggálya merült fel, úgy meg kellett volna nyilatkoztatni a felperest, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatása mellett a két kiskorú leánygyermeknek nála történő elhelyezése esetén a lakáshasználat rendezésének a módosítását is kéri-e vagy sem.
A jogerős ítélet által teremtett helyzet ugyanis azt eredményezte, hogy az alperes továbbra is két lakószoba kizárólagos használója maradt, s ugyanakkor a kiskorú leánygyermekek lakhatásáról a felperes köteles gondoskodni.
A házastársak volt közös lakása – a perbeli lakás – szolgáltai lakás, amelynek használata rendezésére a Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdése az irányadó. Tény az, hogy a lakás méreteinél és beosztásánál fogva, valamint benne lakó személyek számát is tekintve alkalmas a megosztott használatra. A peres felek maguk sem ellenezték a megosztott használatot, a felperes hozzájárult ahhoz, hogy a házasság felbontása után az alperes lakáshasználata megmaradjon.
A bíróságnak azonban a házasságot felbontó ítélet meghozatalakor a lakáshasználat rendezése során arra kell törekednie, hogy olyan megoldást találjon, amely a felek lakáshasználatát, ha nem is végleges jelleggel, de megnyugtatóan rendezze.
Az alperes a fellebbezési eljárás során előadta, hogy a megosztott használat ellenére a felperes, valamint a felek felnőtt gyermeke nem teszi számára lehetővé a lakás közös használatát. Nevezetesen a lakásból kizárták, a mellékhelyiségek és az ott elhelyezett berendezési tárgyak használatától elzárják, előadta, hogy közös nagykorú fiúgyermekük fenyegetőleg lép fel vele szemben.
Ilyen körülmények között – figyelemmel arra is, hogy a kiskorú gyermekek elhelyezésére a felperesnél kerül sor, – nyilatkozattételre kellett volna felhívni az alperest abban a vonatkozásban, hogy igényli-e a továbbiakban a lakás közös használatát, vagy pedig megfelelő lakáshasználati jog ellenértéke mellett hajlandó a lakás kiürítésére. Az alperes nyilatkozatához képest ebben a kérdésben is állást kell foglalnia.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 247. §-ának (3) bekezdése alapján a lakáshasználat kérdésében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(P. törv. II. 21 043/1990/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás