KK BH 1991/210
KK BH 1991/210
1991.05.01.
A bíróság a lakásügyi hatóságnak mérlegelési jogkörben hozott határozatát is felülvizsgálhatja [1957. évi IV. tv. 72. § (1) bek.; 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 17. § (2) bek.].
A perbeli tanácsi bérlakás hármas társbérlet volt. A lakás 25 m2 alapterületű lakószobájának és egy 10 m2 alapterületű helyiségnek kizárólagos használója az I. és II. r. felperes, a mások 25 m2 alapterületű lakószoba kizárólagos használója pedig az alperesi beavatkozó. A harmadik, ugyancsak 25 m2 alapterületű lakószoba kizárólagos használója özv. K. L. volt, aki 1987. augusztus 26. napján elhunyt. A megüresedett lakószoba kiutalása iránt mindkét társbérlő kérelmet nyújtott be.
Az alperes lakásügyi hatóság határozatával az a beavatkozó kérelmének adott helyt, és a megüresedett lakrészt – a felperesek kérelmét elutasítva – neki utalta ki. Az elsőfokú lakásügyi hatóság határozatát másodfokon eljáró szerv helybenhagyta. A jogerős államigazgatási határozat ellen a felperesek nyújtottak be keresetet, amelyben az államigazgatási határozat hatályon kívül helyezését kérték. Az alperes elsősorban a per megszüntetésére tett indítványt, másodsorban a kereset elutasítását kérte. A beavatkozó kérelmével csatlakozott az alperes ellenkérelméhez.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az alperesnek a per megszüntetésére irányuló kifogását alaptalannak találta, és érdemben elbírálta a felperesek kereseti kérelmét. Az ítélet szerint a kereseti kérelem azért alaptalan, mert az alperes az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 17. §-ának (2) bekezdése alapján jógszerűen döntött a megüresedett társbérleti lakrész kiutalása tárgyában. Az államigazgatási hatóság ugyanis a jogszabály rendelkezése szerint mérlegelési jogkörben döntheti el, hogy melyik visszamaradt társbérlőnek utalja ki a megüresedett lakrészt, milyen körülményeket vesz figyelembe, azokat milyen súllyal értékeli. Ezért e mérlegelési körben hozott határozat törvénysértő eleve nem lehet, azt jogszerűnek kell tekinteni.
A másodfokú bíróság a felperessel fellebbezését a Pp. 340. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és az elsőfokú bíróság ítéletét – helyes indokaira utalással – helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Téves az az álláspont, hogy a bíróság az államigazgatósági hatóság mérlegelési tevékenységét nem bírálhatja felül.
Az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 17. §-ának (2) bekezdése szerint az államigazgatási hatóság mérlegelési jogkörében „a körülmények figyelembevételével” dönti el, hogy melyik visszamaradt társbérlőnek utalja ki a megüresedett lakrészt. A lakásügyi hatóság dönti el, hogy milyen körülményeket vesz figyelembe, s azokat milyen súllyal értékeli a döntése során. Tény, hogy a jogszabály – a rendelkezés szűkítő értelmezésének elkerülése érdekében – még példálózó felsorolást sem tartalmaz a figyelembe veendő körülmények tekintetében. A kérdés eldöntésére hivatott lakásügyi hatóságnak azonban ismerni kell, és az érintett felek előtt is nyilvánvalóvá kell tennie az ilyen tárgyú döntéseknél releváns körülményeket, s indoklási kötelezettsége körében számot kell adnia arról, hogy e tényeket megfelelően választotta-e ki, s mely körülményeknek milyen jelentőséget tulajdonított, illetőleg mely körülményeket nem talált bizonyítottnak. Ha az államigazgatási határozat a bizonyítékok fent részletezett mérlegelését nem tartalmazza, úgy az jogszabályt sért. A szabad mérlegelés joga nem azonos a szabad belátás szerinti döntéssel. Az ügyben eljárt bíróságok a Pp. 3. §-ának (1) bekezdésében és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. 72. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértésével hozták meg döntésüket, amikor az ügyben hozott államigazgatási határozat jogszerűségének felülvizsgálatát mellőzték, és így nem törekedtek az igazság kiderítésére.
A bíróságok a keresettel támadott államigazgatási határozat jogszerűségét nem vizsgálták, ezért döntésük törvénysértő és megalapozatlan. Így különösen azért, mert sem az államigazgatási hatóság, sem az eljárt bíróság nem indokolta meg kellően, hogy a megüresedett egy lakószobára miért az egyedülálló beavatkozó, és miért nem a felperesek tarthatnak igényt; mi indokolja, hogy a beavatkozó egyedül két lakószobát, a két felperes pedig csak egy lakószobát használhat.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján az eljárt bíróságok ítéletét hatályon kívül helyezte, és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy az alperes által hozott határozat releváns tényeket feltáró eljárás eredményeként született-e, továbbá e tények bizonyítottságát megalapozottan állapította-e meg az alperes. Ezeknek a körülményeknek a határozat indoklási részéből is ki kell tűnniük, az alperes az érdekeltek által felhozott körülmények tárgyában folytatott-e le bizonyítást, illetőleg kellő indokát adta-e valamely tény, illetőleg bizonyíték figyelmen kívül hagyásának.
(K. törv. I. 25 214/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás