PK BH 1991/22
PK BH 1991/22
1991.01.01.
Különvagyoni lakásból a visszatérés szándéka nélkül önként eltávozott házastárs részére a lakáshasználati jogának ellenértéke címén térítés nem jár [Csjt. 31/C. §, 31/D. §].
A peres felek 1986-ban kötöttek házasságot, amelyből egy fiúgyermekük született. Együttélésüket az alperes szüleinek lakásában kezdték meg, 1987. július 26-án pedig beköltöztek a felperes kizárólagos tulajdonában álló és a szülei haszonélvezeti jogával terhelt kétlakásos házasingatlan egyik kétszobás lakásába. A beköltözést megelőzően a lakásban 27 005 Ft értékű tapétázási, burkolási és egyéb munkálatok elvégzésére került sor. A lakásban a felek mintegy három hétig éltek együtt, majd onnan az alperes a gyermekkel együtt 1987. augusztus 10-e körül elköltözött, azóta ismét a szüleinél lakik, és a volt közös lakásba nem kíván visszatérni.
Az elsőfokú bíróság a kijavított ítéletével a felek házasságát felbontotta, a volt közös lakás használatára a felperest jogosította fel, és őt az alperes javára 100 000 Ft lakáshasználati jog ellenértékének 15 nap alatti megfizetésére kötelezte, a közös vagyon megosztása körében pedig elszámolta a perbeli lakásra fordított közös vagyoni beruházás értékét is. Ítéletének indoklása szerint az alperes a Csjt. 31/C. §-a alapján a volt közös lakás elhagyása fejében a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részére jogosan tart igényt, mert a felek a lakásban rajtuk kívül álló okok miatt laktak rövid ideig, abból azonban, hogy a lakást rendbe hozatták, és ott ingóságokat is elhelyeztek, arra lehet következtetni, hogy véglegesen ott kívántak lakni. A lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének a különbözete a szakvélemény alapján 500 000 Ft, amelyből az alperesnek a rövid házasságra tekintettel csupán a marasztalási összeg, nem pedig annak 1/3-a jár.
A felperes az alperes lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó követelésének elutasítása, az alperes pedig a marasztalási összegek felemelése végett fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével a felperest a közös vagyon megosztása címén terhelő értékkiegyenlítés összegét 21 146 forintra felemelte, a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó elsőfokú rendelkezését pedig azzal az indoklással hagyta helyben, hogy az összegszerűség az elsőfokú bíróság helytálló okfejtésén alapul, „nem kerülhet sor azonban arra, hogy a bíróság ellenértéket egyáltalán ne ítéljen meg.”
A jogerős ítéletnek a felperest lakáshasználati jog ellenértéke megfizetésére kötelező rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Családjogi törvény (Csjt.) 31/C. §-a általános szabályként valóban úgy rendelkezik, hogy a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részére az a házastárs is igényt tarthat, aki a másik házastárs különvagyonában levő lakásból köteles eltávozni. A Csjt. 31/D. §-a azonban kivételes szabályt állít fel arra az esetre, ha valamelyik házastárs a lakást már korábban, önként és a visszatérés szándéka nélkül elhagyta. Ilyen esetben a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó igény eredményesen csak akkor érvényesíthető, ha a volt házastársi közös lakás bérlakás. Ebből következik, hogy ha a lakás a házastársak közös tulajdonában vagy valamelyikük kizárólagos tulajdonában van, az eltávozott házastársat lakáshasználati jog ellenértéke nem illeti meg, és a lakáshoz fűződő vagyoni jogainak, védelméről egyéb módon (pl. közös tulajdon esetén annak megszüntetésével, többlethasználati díj iránti igény érvényesítésével stb.) lehet gondoskodni (1. a BH 1989/10/403. sz. jogesetet).
A perbeli esetben az alperes a személyes nyilatkozata szerint (8. sorszámú jegyzőkönyv 6. oldal) a visszatérés szándéka nélkül, önként távozott el a felperes különvagyoni lakásából, részére ezért lakáshasználati jogának ellenértéke címén térítés nem jár, és annak megítélése a rövid házasságra, valamint az alig három hetes együttlakásra tekintettel a felperesre nézve rendkívül méltánytalan is volna. Az alperesnek a lakáshoz fűződő vagyoni igénye teljes kielégítést nyert azzal, hogy a bíróság a közös vagyonból a lakásra fordított beruházások értékét a házastársi közös vagyon megosztása körében elszámolta.
Figyelemmel egyébként arra, hogy az ingatlant a felperes szüleinek haszonélvezeti joga terheli, és arra vonatkozó adat, hogy a szülők a lakás használatát a feleknek visszterhesen engedték volna át nem merült fel, a felek a lakás használati jogával nem rendelkezhettek, s arról a bíróság sem dönthetett volna. Ebben az esetben pedig lakáshasználati jog ellenértéke az alperest önkéntes elköltözés hiányában sem illette volna meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet óvással támadott rendelkezéseit a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletnek a lakáshasználati jog ellenértékét megállapító – felperest terhelő – rendelkezését mellőzte.
(P. törv. II. 20 271/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás