BK BH 1991/223
BK BH 1991/223
1991.06.01.
Tartás elmulasztásának vétsége esetén az eljárási kegyelem alkalmazása [Btk. 196. § (1) bek.; 1990. évi XXXIX. tv. 6. § (1) bek. a) pont].
L. BH 91/6/223
A kerületi ügyészség 2 rb. tartás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a kerületi bíróság előtt.
A vádindítványban rögzített tényállás szerint a terheltnek a korábban megállapított tartásdíj-fizetési kötelezettsége mértékét a kerületi bíróság az 1987. október 30. napján kelt ítéletével a Pál utónevű gyermeke vonatkozásában K. M. jogosult javára havi 400 forintra, míg Csaba és Ildikó utónevű gyermekei vonatkozásában Sz. B. jogosult javára gyermekenként 400-400 forintban állapította meg.
A terhelt a tartásdíj-fizetési kötelezettségének K. M. esetében 1988. március 4. napjától, Sz. B. esetében pedig 1987. november 1. napjától önhibájából szinte egyáltalán nem tett eleget.
Így önhibájából eredő kötelezettsége folytán az 1988. március 4. napjától 1990. február 26. napjáig terjedő időben K. M. tekintetében 8400 forint; az 1987. november 1. napjától 1990. február 26. napjáig terjedő időben pedig Sz. B. vonatkozásában összesen 44 190 forint gyermektartásdíj hátraléka keletkezett.
A vádindítvány alapján a kerületi bíróság az ügyben 1900. május 16. napjára tárgyalást tűzött ki. E tárgyaláson a terheltet és Sz. B. tanút hallgatta meg. A terhelt vallomásában beismerte, hogy K. M. jogosultnak a tartásdíjat nem fizeti. A Sz. B. jogosulttal szemben fennálló kötelezettsége tekintetében pedig előadta, hogy vele közös háztartásban él, és alkalmi munkával szerzett keresményét neki átadja. Sz. B. tanú a vele kapcsolatosan előterjesztett terhelti védekezést részben alátámasztotta.
A bizonyítás felvételét követően a kerületi bíróság a tárgyalást elnapolta; új határnapul 1990. június 20. napját tűzte ki.
Az 1990. június 20. napjára kitűzött tárgyaláson a terhelt és Sz. B., valamint K. M. megjelentek. A bíróság azonban ennek ellenére további bizonyítást nem folytatót, hanem a terhelt ellen indított büntető eljárást végzésével az időközben hatályába lépett, a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 6. §-a (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel megszüntette.
Az eljárást megszüntető végzés ellen az ügyész a terhelt terhére, az eljárás folytatása, a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett fellebbezést jelentett be.
A fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az 1990. július 11. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság eljárást megszüntető végzését helybenhagyta.
A kerületi bíróság és a másodfokú bíróság határozatai ellen a terhelt terhére emelt törvényességi óvásban kifejtettek szerint a megtámadott határozatok megalapozatlanok, következésképpen törvénysértők. Az ügyben eljárt bíróságok ugyanis nem vizsgálták, nem derítették fel a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény alkalmazásának feltételeit, nevezetesen azt, hogy a vád tárgyává tett cselekmény elkövetése ténylegesen csupán 1990. június 1. napja előtt történt-e. Ezért indítványozta a megtámadott határoztak megalapozatlanságának és törvénysértő voltának megállapítását: azok hatályon kívül helyezését és az ügynek új eljárásra a kerületi bírósághoz történő visszaküldését.
A törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
A Btk. 196. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartás elmulasztásának vétségét az követi el, aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt tartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti.
E bűncselekmény elkövetési magatartása a tartási kötelezettség nem teljesítése, annak elmulasztása, illetve e mulasztások sorozata.
Töretlen az ítélkezési gyakorlat abban a kérdésben, hogy a bűncselekmény elkövetése a vád tárgyává tett első mulasztással kezdődik, de a bíróságnak az elsőfokú ítélet meghozatalának időpontjáig történt összes mulasztást is el kell bírálni, mivel a vádirat benyújtása utáni mulasztások is a vád tárgyához tartoznak. A mulasztások tehát a vád tárgyává tett első mulasztástól az elsőfokú ítéletig terjedő időben történt utolsó mulasztásig természetes egységet képeznek.
Ez az elv azonban csak azokban az ügyekben érvényesülhet, amelyeket a bíróság érdemi döntéssel zár le, amelyekben tehát minden egyes mulasztást, illetve azt is megvizsgálja, hogy az önhibából történt-e.
A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 6. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint nem indítható, illetve nem folytatható büntető eljárás az elkövető ellen 1990. június 1. napja előtt elkövetett vétség miatt.
A bíróságnak a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény hatályba lépésének napján rendelkezésre álló adatok alapján kell állást foglalnia. További bizonyítás lefolytatására, különösen arra nézve, hogy a terhelt a bűncselekményt utóbb is megvalósította-e, nem kerülhet sor, mert a már hivatkozott törvény 6. §-ának (1) bekezdéséből következően a büntető eljárás nem folytatható, hanem azt meg kell szüntetni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvást nem találta alaposnak. Helyesen döntött ugyanis az ügyben eljárt kerületi bíróság akkor, amikor a terhelttel szemben 2 rb. tartás elmulasztásának vétsége miatt indított büntető eljárás - közkegyelem okából - megszüntette. Ugyancsak nem tévedett a másodfokú bíróság sem ebből következően akkor, amikor a kerületi bíróság határozatát helyben hagyta. Ezért a Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvást elutasította. [B. törv. IV. 938/1990. sz.]
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás