PK BH 1991/238
PK BH 1991/238
1991.06.01.
A fellebbezési eljárásban a keresetváltoztatás megítélésének szempontjai [Pp. 233. § (3) bek.; Pp. 247. § (1) bek.].
A városi bíróság ítéletével a peres feleknek 1976-ban kötött házasságát felbontotta, az 1977-ben és 1980-ban született fiúgyermekeket a felperesnél helyezte el, az alperest gyermektartásdíj fizetésére kötelezte, a közös tulajdonú kétszobás hallos lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, az alperest pedig elhelyezési igény nélkül 120 000 forint lakáshasználati jog ellenértéke megállapításával annak elhagyására kötelezte azzal, hogy a felperes az említett összeget az alperes elköltözésével egyidejűleg köteles a volt házastársának megfizetni. Ítéletének indoklása szerint a felek életközössége 1988. március elején szűnt meg, s a felperes – az alperes erőszakos magatartása miatt – 1988. június 24-én a gyermekekkel együtt a szüleihez költözött.
Az alperes ezt követően zárcserével megakadályozta a felperesnek a lakásba való visszatérését, a birtokháborítási eljárás során azonban a felperesnek az új zár kulcsát átadta, majd a lakást 1989. április 1-jén elhagyta. Azóta a lakást a felperes és a két gyermek használja, a felperes azonban az alperes javára megítélt lakáshasználati jog ellenértékét ezideig nem fizette meg.
A felek között ezt követően a házastársi közös vagyon megosztása iránt indult perben a felperes keresete arra irányult, hogy a bíróság az alperesnek a lakáson fennálló 1/2 tulajdoni hányadát 226 500 Ft megváltási árért adja az ő tulajdonába, ebből az összegből azonban vonja le az alperest terhelő 111 800 Ft ingó–értékkülönbözetet, továbbá az OTP hitelek és a közös költség alperesre eső részét. Ezeknek az összegeknek, valamint az alperesnél maradt felperesi különvagyoni ingóságok értékének, a korábbi perben a felperes javára megítélt perköltségnek és a bontóper óta felgyülemlett gyermektartásdíj hátralékának az elszámolása után 22 992 forint megfizetését vállalta.
Az alperes a közös tulajdon megszüntetését nem ellenezte, de a megváltási árat alacsonynak tartotta. Előadása szerint az ingók megosztása során neki 35 750 forint jár, a felperes által a közös tartozásokra teljesített kifizetések pedig vitásak. Viszontkeresetében a felperest 1989. április 1-jétől havi 1500 forint lakáshasználati díj megfizetésére kérte kötelezni.
A felperes a viszontkereset jogalapját 1989. július 1-étől ismerte el, minthogy azonban a lakást 1988. júliusától 1989. február végéig kizárólag az alperes használta, az erre az időre az alperest terhelő többlethasználati díj beszámítására is igényt tartott.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a lakásingatlan alperesi 1/2 tulajdoni hányadát 200 000 Ft megváltási árért a felperes tulajdonába adta, 63 460 forint értékű ingóságot a felperesnek, 60 000 forint értékűt pedig az alperesnek juttatott, és a felperest – a pénzkövetelések beszámítása után – 136 916 forint értékkülönbözet megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolása szerint a két kiskorú gyermekre tekintettel az ingatlan részben lakott forgalmi értéke irányadó. A megváltási ár az ebből az OTP javára fennálló 255 000 Ft hitel levonása után fennmaradó 400 000 Ft fele, amelyből az időközi hiteltörlesztések, a közös költség, az alperes különvagyonához tartozó személygépkocsi vámjára befizetett összeg fele, illetőleg a felperest terhelő többlethasználati díj és ingó értékkülönbözet elszámolása után a felperes a marasztalási összeget köteles megfizetni.
A felperes az ítélet elleni fellebbezésében az értékkiegyenlítésnek 45 716 forintra való leszállítását arra hivatkozással kérte, hogy: a) a lakás OTP törlesztő részleteinek elszámolásához képest neki 11 087 forint jár, b) az alperes a Cs. J-nek és feleségének a felperes apja által teljesített 60 000 forint kölcsön felét is köteles neki megfizetni, c) többlethasználati díjat 1989. július 1-jétől és csak havi 400 forintot kell fizetnie, d) az elsőfokú bíróság alaptalanul mellőzte az alperes gyermektartásdíj–hátralékának a beszámítását.
A másodfokú bíróság ítéletével a felperest terhelő értékkiegyenlítés összegét – a fellebbezésnek megfelelően – 45 716 forintra leszállította. Döntésének indokolása szerint a lakás közös tulajdonának megszüntetése során el kell számolni az alperesnek már megítélt 120 000 forint lakáshasználati jog ellenértékét. A megváltási árnak a lakáshasználati jog ellenértékével való csökkentése esetén az értékkiegyenlítés 16 916 forint volna, a fellebbezési kérelem korlátaira tekintettel azonban a felperesnek a további hiteltörlesztés elszámolására, az apja által kifizetett közös tartozás alperesre eső felének megtérítésére, a többlethasználati díj csökkentésére vonatkozó fellebbezése nem alapos. A gyermektartásdíj–hátralék beszámítására – a másodfokú bíróság álláspontja szerint – sor kerülhetne ugyan, „az adott esetben azonban szükségtelen volt ennek összegszerűségével foglalkozni, mert a fellebbezésnek e nélkül is teljes egészében helyt adott.
A másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között (247. §) változtathatja meg. A Pp. 247. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a másodfokú eljárásban a keresetet megváltoztatni – az a)–c) pontokban foglaltak kivételétől eltekintve – nem lehet. Ezeknek a rendelkezéseknek a helyes értelmezése szerint a másodfokú bíróság nincs elzárva attól, hogy a fellebbezési korlátok között a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozzon, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott. A kereseti, illetőleg a fellebbezési kérelemben érvényesített jogcímhez tehát a másodfokú bíróság nincs kötve, magához a követeléshez azonban igen. Ebből következik, hogy a fellebbezésben érvényesített kérelmekkel érdemben foglalkozni kell, nem dönthet azonban olyan kérdésekben, amelyekre a fellebbezési kérelem és ellenkérelem nem terjed ki.
A perbeli esetben egyik fél sem kérte az alperes javára a házassági bontóperben megítélt lakáshasználati jog ellenértékének az elszámolását, sőt az alperes a fellebbezési ellenkérelmében kifejezetten az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Ha a másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a lakáshasználati jog ellenértékét a közös tulajdon megszüntetése során figyelembe veszi, akkor járt volna el megfelelően, ha az alperest figyelmezteti, hogy módjában áll a 120 000 forint beszámítását annak kamataival együtt kérni. Ebben az esetben a másodfokú bíróság az alperes követelését beszámíthatta volna. Tévedett azonban, amikor a lakáshasználati jog ellenértékét fellebbezési kérelem nélkül elszámolás tárgyává tette, s ennek következtében egyrészt érdemben nem foglalkozott a fellebbezésben foglaltakkal, másrészt a fellebbezési kérelem korlátaira hivatkozással a felperes részére még azokat a követeléseket sem ítélte meg teljes egészében, amelyeket maga is jogosnak tartott. Ily módon a másodfokú bíróság a fellebbező felperes számára méltánytalan helyzetet teremtett.
A megyei bíróság ítélete egyébként saját álláspontjához képest sem következetes, mert jóllehet a fellebbezési kérelemben foglaltakat nem vette figyelembe, azokra utalásszerűen mégis kitért. Emiatt nem állapítható meg, hogy a jogvitát mely kérdésekben zárta le, illetőleg hagyta rendezetlenül, kétséges tehát, hogy az ítélet jogereje milyen kérdésekre terjed ki (Pp. 229. §).
A másodfokú bíróságnak a kölcsöntartozások elszámolására vonatkozó utalásai sem helytállóak. A 25. sorszám alatti okiratokból kitűnik, hogy a felperes munkabéréből a lakással kapcsolatos OTP kölcsönre 1988. június 21-én 3840 forintot és járulékait hátralék címén, a jövőre nézve pedig havi 1500 forint törlesztő részletet letiltottak. 1988. augusztus 16-án ugyancsak a felperes munkabéréből személyi kölcsöntartozás címén 21 750 forintot tiltották le járulékaival együtt. A munkáltató a két letiltás alapján a felperestől 17 704+19 358 = 37 062 forintot vont le. Az alperes mind a lakáshitel, mind a személyi kölcsön vonatkozásában elismerte, hogy azokat 1989. április 1-jétől a felperes fizette, illetőleg a hátralékot is ő teljesítette. A másodfokú bíróságnak az a megállapítása tehát, hogy a felperes által követelt 19 460 forint nem a lakást terhelő OTP tartozása volt, hanem személyi kölcsöntörlesztés, iratellenes. Ugyancsak iratellenes az a megállapítása is, hogy a felperes apja a Cs.-féle kölcsöntartozás kifizetéséből eredő – az alperessel szemben fennálló – követelését nem engedményezte a felperesre, az engedményezési megállapodást ui. a felperes Pf. 2/F/1. alatt csatolta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(P. törv. II. 21 071/1990/4. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás