• Tartalom

1991. évi XXV. törvény

1991. évi XXV. törvény

a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról1

2024.09.01.

Az Országgyűlés a tulajdonviszonyok rendezése, a forgalmi viszonyok és a piacgazdaság jegyében szükséges vállalkozások biztonságának megteremtése érdekében — a jogállamiság elvétől vezérelve, a társadalom igazságérzetét és teherbíróképességét egyaránt figyelembe véve — az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk orvoslása céljából a következő törvényt alkotja:

A törvény hatálya

1. § (1) Részleges kárpótlás (a továbbiakban: kárpótlás) illeti meg azokat a természetes személyeket, akiknek magántulajdona az állam által 1939. május 1-jét követően alkotott, az 1. és 2. számú mellékletben felsorolt jogszabályok alkalmazása által sérelmet szenvedett.

(2) E törvény alapján kárpótlás illeti meg azokat a 2. §-ban meghatározott természetes személyeket, akiknek magántulajdona az 1949. június 8-át követően alkotott, a 2. számú mellékletben felsorolt jogszabályok alkalmazása által sérelmet szenvedett.

(3) Az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-áig terjedő időben alkotott, az 1. számú mellékletben felsorolt jogszabályok alkalmazásával okozott károk kárpótlására az e törvényben meghatározott elvek szerint 1991. november 30-áig megalkotandó külön törvény2 rendelkezései alapján kerül sor.

2. § (1) Kárpótlásra jogosult:

a) a magyar állampolgár,

b) aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt,

c) akit a magyar állampolgárságtól való megfosztással összefüggésben ért sérelem,

d) az a nem magyar állampolgár, aki 1990. december 31-én életvitelszerűen Magyarországon élt.

(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott jogosult (a továbbiakban: volt tulajdonos) elhalálozott, a kárpótlásra leszármazója, ennek hiányában túlélő házastársa tarthat igényt.

(3) A leszármazók kizárólag az elhalt felmenő után, a felmenőt megillető rész erejéig, egymás között egyenlő arányban jogosultak kárpótlásra. Ha valamely leszármazó elhalt és nincs leszármazója, az elhaltat megillető tulajdoni hányad után kárpótlás nem jár.

(4) Leszármazó hiányában az a túlélő házastárs jogosult kárpótlásra, aki a volt tulajdonossal, annak halálakor és a sérelem elszenvedésekor házasságban együtt élt.

(5) Nem illeti meg kárpótlás azt, akinek igényét nemzetközi szerződés már rendezte.

A kár mértékének meghatározása

3. § (1) A kár mértékét átalányértékben kell meghatározni. Az egyes vagyonelemek átalányértékét a 3. számú melléklet tartalmazza.

(2)3

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szabályozott átalányérték magában foglalja az ingóságok értékét is.

(4) Egy vagyontárgy után csak egyféle kárpótlás jár, de a tulajdonost megilleti a választás lehetősége.

A kárpótlás mértéke

4. § (1) A kárpótlás mértéke a 3. § szerint megállapított összesített kárnak a (2) bekezdésben meghatározott táblázat alapján számított, ezer forintra kerekített és a (3)4 bekezdésben említett mértéket meg nem haladó összege.

(2) A kárpótlás mértéke:

A kár mértéke

A kárpót-
lás mértéke

0—200 000 Ft

100%

200 001—300 000 Ft között
200 000 Ft és a 200 000 Ft-on felüli rész

50%-a

300 001—500 000 Ft között
250 000 Ft és a 300 000 Ft-on felüli rész

30%-a

500 001 Ft-tól
310 000 Ft és az 500 000 Ft-on felüli rész

10%-a.

(3) A kárpótlás mértéke tulajdoni tárgyanként és volt tulajdonosonként az 5 000 000 Ft-ot nem haladhatja meg.
(4) Több tulajdonos esetén a kárpótlás mértékét a tulajdonostársak között tulajdoni hányaduk arányában kell megállapítani.

A kárpótlás módja

5. § (1)5 A kárpótlás összegéről kárpótlási jegyet kell kiállítani.

(2) A kárpótlási jegy bemutatóra szóló, átruházható, a kárpótlás összegének megfelelő, az állammal szemben fennálló követelést névértékében megtestesítő értékpapír.

(3)6 A kárpótlási jegy 1991. augusztus 10. napjától 1994. december 31. napjáig kamatozik, a kamat mértéke a jegybanki kamat 75%-a.

(4)7

(5)8

6. § (1) A kárpótlási jegy tartalmazza:

a) a ,,kárpótlási jegy'' elnevezést,

b) a névértéket és a kamatjóváírásra [5. § (5) bekezdése] vonatkozó utalást,

c) a felhasználás módját (7. §),

d) a kibocsátás napjának és helyének a megjelölését,

e) a sorozatjelet [(2) bekezdés] és a sorszámot,

f)9 a kárpótlási hatóság vezetőjének aláírását,

g) a kárpótlási jegy címletét (ezer forint, ötezer forint, tízezer forint).

(2)10 A kárpótlási jegyet A—T sorozatjellel kell ellátni. Az egyes sorozatokat azonos mennyiségben és ütemezésben kell kibocsátani.

(3) A kárpótlási jegy kibocsátására és forgalmára az e törvény rendelkezései az irányadóak.

7. § (1) Az állam biztosítja, hogy a kárpótlási jegyet annak birtokosa az e törvényben foglalt feltételekkel

a)11 az állami tulajdon privatizációja során értékesítésre kerülő vagyontárgyak, részvények, üzletrészek megvásárlására

b)12

felhasználhatja.

(2) A kárpótlásra jogosult az e törvény alapján őt megillető kárpótlási jegyeket az állam tulajdonában álló, illetőleg az e törvény kihirdetése után az állam tulajdonából az önkormányzat tulajdonába ingyenesen kerülő lakás értékesítése során fizetőeszközként névértékben felhasználhatja.

(3) Az Egzisztencia Hitelről szóló jogszabály13 alapján történő hitelfelvétel, illetve privatizációs hitel igénylése esetén a kárpótlási jegyet névértéken saját erőként kell figyelembe venni.

(4) A kárpótlásra jogosult kérésére a kárpótlási jegy ellenében a társadalombiztosítás keretében — külön törvény14 rendelkezései szerint — életjáradék folyósítható.

8. § (1)15 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.16 javaslatára a Kormány a forgalomban levő valamennyi kárpótlási jegy vásárlási célú felhasználását [7. § (1) bekezdés a) pont] 1996. év december 31-ig, évente legfeljebb összesen hat hónapos időtartamra felfüggesztheti. Ezt az időpontot követően a kárpótlási jegy vásárlási célú felhasználása nem korlátozható.

(2)17

(3) A gazdasági társasággá átalakuló állami vállalatok vagyonmérleg szerinti vagyonának, illetőleg a közvetlenül értékesítésre kerülő állami tulajdonú vagyontárgyak értékének legalább 10%-áig kell ellenértékként kárpótlási jegyet elfogadni. Az ezen felüli mértéket az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.18 határozza meg.

(4) A szövetkezet által a 26. §-ban meghatározott módon szerzett kárpótlási jegyet a gazdasági társasággá átalakuló állami élelmiszeripari vállalatok vagyonmérleg szerinti vagyonának legalább 20%-áig kell ellenértékként elfogadni. Az ezen felüli mértéket az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.19 határozza meg.

(5) Ha az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.20 igazgatótanácsa a gazdasági társasággá átalakuló állami vállalat vagy a közvetlenül értékesítésre kerülő állami tulajdonú vagyontárgy egy tulajdonos részére történő értékesítéséről dönt, a (3)—(4) bekezdésekben meghatározott legkisebb mértéktől az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.21 eltérhet.

9. § A kárpótlásra jogosultat a volt tulajdonának az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.22 vagy önkormányzat által történő értékesítése során elővásárlási jog illeti meg, kivéve az 1990. évi LXXIV. törvény hatálya alá tartozó eseteket, továbbá ha az önkormányzat, illetőleg az állam tulajdonában álló bérlakást az abban bent lakó vásárolja meg, valamint ha a tulajdon vagyoni értékű jogra (például társasági tagsági jog) vonatkozott, vagy ha vagyontárgyat megszerző, vagy ilyen vagyontárgy apportálásával létrejött társaság tagsági jogát értékesíti az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.23

Eljárási szabályok

10. § (1)24 Az e törvény hatálya alá tartozó ügyekben a kárpótlási hatóság jár el.

(2)25

(3)26

(4)27

11. § (1)28 A kárpótlás iránti kérelmet a jogosult 1991. december 16. napjáig nyújthatja be az illetékes területi kárrendezési kirendeltséghez.

(2)–(4)29

12. § (1) A kérelmet írásban kell benyújtani. A kérelem benyújtására a 11. § (1) bekezdésében előírt határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

(2) A kérelemhez csatolni kell a jogosultságot igazoló valamennyi okiratot vagy annak másolatát, illetőleg ezek hiányában hivatkozni kell az egyéb bizonyítási eszközökre.

(3)–(4)30

(5)31

(6)32 Az e törvény alapján a kárpótlási hatóság előtt induló eljárások illetékmentesek.

A termőföldre vonatkozó sajátos szabályok

13. §33

14. §34

15. §35

16. §36

17. §37

18. §38

19. §39

20. §40

21. §41

22. §42

23. §43

24. §44

25. §45

26. §46

27. §47

28. §48

Zárórendelkezések

29. § E törvény végrehajtásáról — ideértve az Iroda felállítására és működésére vonatkozó szabályok megállapítását is — a Kormány gondoskodik.49

30. § Ez a törvény a kihirdetése napját követő 30. napon lép hatályba, kivéve a 7. § (2) bekezdését és a 29. §-t, amelyek a kihirdetés napján lépnek hatályba.

31. §50

1. számú melléklet az 1991. évi XXV. törvényhez

1939
1. 1939: IV. tc. a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról
1940
2. 3350/1940. ME r. az 1939: IV. tc. földbirtokpolitikai rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó szabályok kiegészítéséről
1942
3. 1942: XV. tc. a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól és végrehajtására a 3600/1943. ME r.
4. 550.000/1942. FM r. a zsidók tulajdonában lévő kisebb ingatlanok átengedéséről
1943
5. 4070/1943. ME r. a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól szóló 1942: XV. tc. hatálya alá eső ingatlanokhoz tartozó állatállomány és holtfelszerelés forgalmának korlátozásáról
1944
6. 1600/1944. ME r. a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről51
7. 1830/1944. ME r. a zsidók zár alá vett műtárgyainak számbavételéről és megőrzéséről
8. 2650/1944. ME r. a zsidók vagyonával kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról
9. 50.550/1944. KKM a zsidó kereskedők üzletéhez tartozó árukészletek és üzleti berendezések zár alá vételéről
1945
10. 1945: VI. tc. a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmívesnép földhözjuttatása tárgyában kibocsátott 600/1945. ME r. törvényerőre emeléséről
147/1950. (V. 24.) MT r.-tel módosított és kiegészített 5410/1945. ME. r. az iparügyi miniszternek üzemi felszerelési tárgyak és anyagkészletek igénybevételére szóló felhatalmazása tárgyában52

11. A Nemzeti Kormány 12.330/1945. ME r. a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről

12. 2.400/1945. FM r. házhelyeknek, valamint a közérdekű telkeknek juttatásáról

13. 5.600/1945. FM r. a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmívesnép földhözjuttatásáról szóló 600/1945. ME r. további végrehajtása tárgyában

1946

14. 1946: IX. tc. a telepítésről és a földreform befejezésének előmozdításáról

15. 1946: XIII. tc. a szénbányászat államosításáról

16. 1946: XX. tc. egyes villamosművek energiatelepeinek és távvezetékeinek állami tulajdonba vételéről és a villamos energiagazdálkodással kapcsolatos egyéb rendelkezésekről

8400/1946. ME. r. a külföldi fizetési eszközök és követelések, a külföldi értékpapírok és az arany forgalmának, valamint a fizetési eszközök kivitelének újabb szabályozása tárgyában53

1947

17. 1947: V. tc. a földreform befejezése érdekében szükséges egyes rendelkezésekről

18. 1947: XIX. tc. a szovjet—orosz katonai emlékművek és hősi temetők kegyeleti gondozása tárgyában

19. 1947: XXX. tc. a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó, részvénytársasági alapon működő pénzintézetek magyar tulajdonban levő részvényeinek állami tulajdonbavételéről

20. 12.200/1947. Korm. r. a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12.330/1945. ME r., valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosítása, kiegészítése és összefoglalása

1948

21. 1948: XIII. tc. a bauxitbányászat és az alumíniumtermelés államosításáról

22. 1948: XXV. tc. az egyes ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről

23. 1948: XXVI. tc. külföldön tartózkodó egyes személyeknek magyar állampolgárságuktól való megfosztása és vagyonuk elkobzása tárgyában

1948: XXVIII. tc. az elhagyott javak kérdésének rendezéséről54

24. 1948: XXXIII. tc. a nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonba vétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában

25. 1948: LX. tc. a magyar állampolgárságról

26. 10.010/1948. Korm. r. a földbirtokreform végrehajtása során megváltott vagy elkobzott ingatlanokhoz tartozó mezőgazdasági ipari üzemek igénybevétele tárgyában

27. 12.770/1948. Korm. r. a vitézi telek, a haditelek, a családi birtok és védett birtok különleges jogi minőségének megszüntetése tárgyában

28. 22.140/1948. FM r. a földbirtokreform végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában

29. 22.900/1948. FM r. a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12.200/1947. Korm. r. vagyonjogi rendelkezéseinek végrehajtásáról

30. 13.390/1948. (1949. I. 5.) Korm. r. a közforgalmú és korlátolt közforgalmú keskenynyomközű vasútak állami tulajdonba vételéről

1949

(1949. június 8-ig)

31. 1949. évi I. tv. a szovjet katonai emlékművek és hősi temetők céljára szolgáló ingatlanoknak (községi) városi tulajdonba vételéről

32. 1949. évi VII. tv. a hitbizományok megszüntetéséről és a végrehajtásáról szóló 33.000/1949. IM r.

33. 450/1949. (I. 15.) Korm. r. egyes gazdasági vasútaknak az államkincstár tulajdonába vételéről

34. 690/1949. (I. 22.) Korm. r. a földreform végrehajtása során megváltozott vagy elkobzott ingatlanokhoz tartozó erdőgazdasági ipari üzemek igénybevételéről

35. 1.310/1949. (II. 12.) Korm. r. az ország területéről engedély nélkül eltávozott személyek bejelentése és visszahagyott vagyonuk kezelése tárgyában

36. 2.050/1949. (III. 5.) Korm. r. a cséplőgépek műszaki állapotának felülvizsgálásáról és egyes cséplőgépek igénybevételéről

326.400/1949. (XII. 30.) PM r. az ipari és kereskedelmi tevékenység körébe tartozó arany- és platinakészletek letétbe helyezése tárgyában55

2. számú melléklet az 1991. évi XXV. törvényhez

1949

1. 1949. évi XXIV. törvény a földreform és a telepítés befejezésével összefüggő egyes kérdések rendezéséről

2. 1949. évi 3. tvr. a mező- és erdőgazdasági ingatlanok részleges tagosításáról

3. 1949. évi 20. tvr. egyes ipari és közlekedési vállalatok állami tulajdonba vételéről

1954. évi 13. tvr. a múzeumokról és műemlékekről szóló 1949. évi 13. tvr. kiegészítéséről és módosításáról [9. § (1) bek.]56

4. 4091/1949. (VI. 16.) Korm. r. a mezőgazdasági ingatlanok és azok felszerelésének felajánlásáról

5. 4096/1949. (VI. 18.) Korm. r. a temetkezési tennivalóknak egyes városokban és községekben községi vállalat útján való ellátása tárgyában

6. 4153/1949. (VII. 29.) Korm. r. a fűrészüzemek felülvizsgálása és kijelölése, valamint a 470/1949. (I. 15.) Korm. r. módosítása tárgyában, amennyiben a 4. § (4) bekezdésében foglaltak alapján zár alá vett üzemet a későbbiekben kártalanítás nélkül állami tulajdonba vették

7. 4162/1949. (VII. 26.) Korm. r. a jogtalan határátlépés és a határon folyó csempészés egyes határrészeken való fokozottabb megakadályozásának előmozdításáról, amennyiben az 1. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az állam használatába átment ingatlant a későbbiekben kártalanítás nélkül állami tulajdonba vették

113/1950. (IV. 18.) MT r.-tel kiegészített és módosított 4247/1949. (IX. 22.) MT r. az egyes vállalatok felszámolásának szabályozása tárgyában57

8. 4314/1949. (XI. 13.) MT r. egyes szövetkezetek egyesülésének megkönnyítése tárgyában

326.400/1949. (XII. 30.) PM r. az ipari és kereskedelmi tevékenység körébe tartozó arany- és platinakészletek letétbe helyezése tárgyában58

1950

9. 1950. évi 25. tvr. a közforgalmú gyógyszertárak állami tulajdonba vételéről

10. 284/1950. (XII. 10.) MT r. ipari munkások, bányászok és közlekedési alkalmazottak ingatlanainak az állam részére történő felajánlásáról

11. 16100/1950. (VIII. 23.) FM r. a mező- és erdőgazdasági ingatlanok részleges tagosításáról szóló 1949. évi 3. tvr. végrehajtásáról az 1950. évre

1951

12. 94/1951. (IV. 17.) MT r. a vagyonelkobzással kapcsolatos eljárás újabb szabályozásáról

13. 101/1951. (IV. 29.) MT r. a lakásra alkalmas, de egyéb célra használt helyiségek bejelentéséről és átadásáról, valamint a kiegészítéséről és módosításáról szóló 165/1951. (IX. 7.) MT r., amennyiben az igénybe vett helyiségeket a későbbiekben kártalanítás nélkül állami tulajdonba vették

14. 145/1951. (VII. 24.) MT r. termelőszövetkezeti községekben (városokban) a mező- és erdőgazdasági ingatlanok tagosításáról

1952

15. 1952. évi 4. tvr. az egyes házingatlanok állami tulajdonba vételéről, kivéve azokat, akiknek házingatlanát az 1957. évi 28. tvr.-ben foglaltak alapján mentesítették az állami tulajdonbavétel alól

15/A.59 Az 1949—1953 közötti időszakban született államosítási — vagy olyan egyéb — jogszabályok, amelyekkel összefüggésben az ipari és kereskedelmi engedélyeket megvonták, vagy az iparengedélyek beadásával kényszerítették az állampolgárt a vállalkozása felszámolására.

1956

16. 1956. évi 15. tvr. a földrendezésekről és tagosításokról

1957

17. 1957. évi V. törvény az állampolgárságról

18. 1957. évi 32. tvr. az 1956. évi október 23. napját követően jogellenesen külföldre távozott személyek vagyonjogi helyzetének rendezéséről, kivéve azokat a vagyontárgyakat, amelyek tulajdonjoga a 3. §-ban foglaltak szerint az öröklésre jogosult családtagokra szállt át

19. 1957. évi 52. tvr. a mezőgazdasági ingatlanok tulajdoni és használati viszonyairól szóló 1957. évi 10. tvr. kiegészítéséről

1958

20. 1958. évi 13. tvr. az állami tulajdonba vett házingatlanokkal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 1957. évi 28. tvr. módosításáról

1959

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 674. § (2) bekezdése, amennyiben a visszautasítás következményeképpen az állam örökölt60

21. 1959. évi 24. tvr. a mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területek kialakításáról

1960

22. 1960. évi 22. tvr. a mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területek kialakításáról szóló 1959. évi 24. tvr. kiegészítéséről és módosításáról

1961

Az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény 8. §-ának (1) és (2) bekezdése61

1965

23. 1965. évi 20. tvr. a földfelajánlás szabályainak módosításáról

24. 1965. évi 21. tvr. az 1960. évi 22. tvr. kiegészítéséről

1967

25. 1967. évi IV. törvény a földtulajdon és a földhasználat továbbfejlesztéséről

1971

26. 31/1971. (X. 5.) Korm. r. az állampolgárok telektulajdonának egyes kérdéseiről

27. 32/1971. (IX. 5.) Korm. r. az állampolgárok lakás- és üdülőtulajdonának egyes kérdéseiről

1976

Az 1976. évi 35. tvr. az ingatlannyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. módosításáról (13. §)62

1987

3. számú melléklet az 1991. évi XXV. törvényhez63

A kár mértékének meghatározásához figyelembe veendő átalányértékek a különböző vagyonelemeknél:
a) Az ingatlan (a lakás, az üzlet, a műhely és az üres belterületi telek) alapterülete után

A kárpót-
lás alapjá-
ul szolgáló
érték
(Ft/m2)

Fővárosbanmai lakbérövezet szerint

I. (+25%)

2000

II. (+10%)

1500

III. (normál)

1000

Városban (mai közig. besorolás szerint)

800

Egyéb településen

500

Üres belterületi építési telek

200

b) A vállalatok esetén az állandó alkalmazottként foglalkoztatottak létszámától függően

Alkalmazottak száma

A kárpót-
lás alapjá-
ul szolgáló
érték
(ezer Ft)

0–  2 fő

150

3–  5 fő

500

6– 10 fő

700

11– 20 fő

1000

21– 50 fő

1700

51–100 fő

2500

100–200 fő

5000

minden további megkezdett 100 fő után további 1000 Ft

1

A törvényt az Országgyűlés az 1991. június 26-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1991. július 11.

3

A Tv. 3. § (2) bekezdését a 2020: XL. törvény 13. §-a hatályon kívül helyezte.

4

A Magyar Közlöny 1991. évi 81. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.

5

Az 5. § (1) bekezdésének második mondatát az 1997: XXXIII. törvény 7. §-a (2) bekezdének b) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A Tv. 5. §-ának (3) bekezdése az 1994: II. törvény 2. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A Tv. 5. §-ának (4) bekezdését az 1994: II. törvény 6. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A Tv. 5. § (5) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 8. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

9

A Tv. 6. § (1) bekezdés f) pontja a 2009: LVI. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

10

A Tv. 6. §-a (2) bekezdésének első mondata az 1995: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

11

A Tv. 7. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: CII. törvény 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A Tv. 7. § (1) bekezdés b) pontját a 2016: CII. törvény 1. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A Tv. 8.§-ának (1) bekezdése az 1994: II. törvény 3.§-ával megállapított szöveg.

16

Az 1995: XXXIX. törvény 70. §-ának (1) bekezdése szerint az Állami Vagyonügynökség helyett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell érteni.

17

A Tv. 8. §-ának (2) bekezdését az 1994: II. törvény 6. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

18

Az 1995: XXXIX. törvény 70. §-ának (1) bekezdése szerint az Állami Vagyonügynökség helyett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell érteni.

19

Az 1995: XXXIX. törvény 70. §-ának (1) bekezdése szerint az Állami Vagyonügynökség helyett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell érteni.

20

Az 1995: XXXIX. törvény 70. §-ának (1) bekezdése szerint az Állami Vagyonügynökség helyett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell érteni.

21

Az 1995: XXXIX. törvény 70. §-ának (1) bekezdése szerint az Állami Vagyonügynökség helyett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell érteni.

22

Az 1995: XXXIX. törvény 70. §-ának (1) bekezdése szerint az Állami Vagyonügynökség helyett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell érteni.

23

Az 1995: XXXIX. törvény 70. §-ának (1) bekezdése szerint az Állami Vagyonügynökség helyett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell érteni.

24

A Tv. 10. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

25

A Tv. 10. § (2) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

26

A Tv. 10. § (3) bekezdését a 2017: L. törvény 14. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A Tv. 10. § (4) bekezdését a 2016: CIV. törvény 8. § (1) bekezdése iktatta be, a 2017: L. törvény 14. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

28

A Tv. 11. §-ának (1) bekezdése az 1991: L. törvény 1. §-ával megállapított, a 2010: CLIII. törvény 8. § (1) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint az „az illetékes megyei kárrendezési hivatalhoz” szövegrész helyébe az „a kárpótlási hatósághoz” szövegrész lép, nem vezethető át.

29

A Tv. 11. § (2)–(4) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 8. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

30

A Tv. 12. § (3)–(4) bekezdését a 2009: LVI. törvény 27. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

31

A Tv. 12. § (5) bekezdését a 2017: L. törvény 14. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

32

A Tv. 12. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A Tv. 13. §-át a 2020: XL. törvény 13. §-a hatályon kívül helyezte.

34

A Tv. 14. §-át a 2020: XL. törvény 13. §-a hatályon kívül helyezte.

35

A Tv. 15. §-át a 2020: XL. törvény 13. §-a hatályon kívül helyezte.

36

A Tv. 16. §-át a 2020: XL. törvény 13. §-a hatályon kívül helyezte.

37

A Tv. 17. §-át a 2020: XL. törvény 13. §-a hatályon kívül helyezte.

38

A Tv. 18. §-át a 2020: XL. törvény 13. §-a hatályon kívül helyezte.

39

A Tv. 19. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

40

A Tv. 20. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

41

A Tv. 21. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

42

A Tv. 22–23. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

43

A Tv. 22–23. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

44

A Tv. 24. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

45

A Tv. 25. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

46

A Tv. 26–28. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

47

A Tv. 26–28. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

48

A Tv. 26–28. §-át a 2016: CII. törvény 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A Tv. 31. §-át a 2016: CXXI. törvény 4. § (1) bekezdése iktatta be, a 2024. évi XII. törvény 5. §-a hatályon kívül helyezte.

51

Lásd az 1992: XXIV. törvény 3. §-át és 3. számú mellékletét.

52

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7.§-ának (2) bekezdése alapján.

53

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

54

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7.§-ának (2) bekezdése alapján.

55

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

56

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

57

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

58

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

59

A Tv. 2. számú mellékletének 15/A. pontját az 1994: II. törvény 5.§-a iktatta a szövegbe .

60

A 2. számú melléklet 21. pontot megelőző szövegrésze az 1992: XXIV. törvény 2. számú melléklete szerint módosított szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

61

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

62

Az 1992: XXIV. törvény 2. számú mellékletével kiegészített szöveg. Az e jogszabályon alapuló igényt 1992. október 5. napjáig lehet benyújtani a kárrendezési hivatalhoz az 1992: XXIV. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján.

63

A 3. számú melléklet az 1992: XXIV. törvény 7. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére