BK BH 1991/306
BK BH 1991/306
1991.08.01.
Bármely bűncselekmény miatt 3 évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítélt szülő a közkegyelem folytán mentesül a szabadságvesztés végrehajtása alól, ha a 14. életévét be nem töltött gyermekét egyedül neveli, függetlenül attól, hogy a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény hatályba lépésének időpontjában (1990. június 18.) előzetes letartóztatásban vagy szabadlábon volt-e [Be. 92. § (1) bek., 97. § (1) bek.; 1990. évi XXXIX. tv. 1. § (2) bek. d) pont].
L. BH 91/8/306
Az elsőfokú bíróság a vádlottat különösen nagy kárt okozó csalás büntette miatt - mint különös visszaesőt - 2 év 8 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte. Egyúttal megállapította, hogy a vádlott - közkegyelem folytán - mentesül a szabadságvesztés végrehajtása alól.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal az állásponttal, mely szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a vádlott az 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének d) pontja alapján közkegyelem folytán - mentesül a szabadságvesztés végrehajtása alól.
A közkegyelmi törvény alkalmazhatósága szempontjából jelentős tények a következők.
A vádlott felesége 1990. február 6. napján, azt követően, hogy férje előzetes fogvatartásba került, elhidegült a férjétől. Ennek eredményeként a közös lakásból egyre többet távolmaradt, majd gyakorlatilag elköltözött, és egy férfi ismerősével élettársi kapcsolatot létesített. Ezt követően a vádlottal közös 3 és fél éves gyermeke neveléséről, gondozásáról gyakorlatilag nem gondoskodott, a gyermeket legfeljebb heti kéthárom alkalommal látogatta meg. A gyermek gondozását és nevelését amíg a vádlott előzetes fogvatartásban volt - a vádlott apósa látta el, azt követően pedig, hogy 1990. július 24. napján szabadlábra került, a vádlott.
Az nem állapítható meg, hogy a vádlott felesége pontosan mikor hagyta el véglegesen a közös lakást, és mikor hagyott fel teljesen a gyermek nevelésével, de az biztos, hogy ez a helyzet 1990. június 18. napjáig már bekövetkezett.
Ezek a tények egyértelműen következnek a vádlott apósának a tanúvallomásából, és ezért nem helytálló az az érvelés, amely szerint az állapítható meg, hogy a gyermeket 1990. július 24. napjáig - amikor a vádlottat szabadlábra helyezték - az anyja nevelte.
Azzal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett, hogy az 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-ának (2) bekezdésében megjelölt okok alapján kizárólag akkor kerülhet sor a végrehajtási kegyelem alkalmazására, ha ezek az okok a törvény hatálybalépésekor - 1990. június 18. napján fennállottak. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy a vádlott csak abban az esetben mentesülhet a három évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtása alól, ha az említett időpontban létezett helyzetet úgy kell értékelni, hogy a 14. életévét be nem töltött gyermeket egyedül nevelte.
A vádlott azonban a szóban levő időben előzetes fogvatartásban volt, tehát a nevelés tartalmát kitöltő tevékenységeket ténylegesen nem gyakorolhatta.
Az előzetes letartóztatás az azt elszenvedő egyes személyi jogait kétségtelenül súlyosan korlátozó intézkedés, melynek alkalmazására a törvényben pontosan és kimerítően felsorolt okok fennállása esetén kerülhet sor [Be. 92. § (1) bek. a) pont].
A törvény ezen okok kifejtésével megfogalmazza azokat a célokat is, amelyek ezzel a személyi szabadságot korlátozó intézkedéssel elérhetők (a bűnismétlés, szökés megelőzése stb.). A személyi szabadság elvonása kizárólag e célok megvalósulását szolgálja, tehát nem járhat azzal az eredménnyel, hogy az előzetes letartóztatást elszenvedőre olyan hátrány is háruljon az intézkedés következtében, amely e célok elérése érdekében nem szükséges, ezért indokolatlan és méltánytalan lenne.
A Be. 97. §-ának (1) bekezdése ezzel az elvvel összhangban szögezi le, hogy az előzetes letartóztatottal szemben csak olyan korlátozásoknak van helye, amelyeket a büntető eljárás feladatának megvalósítása vagy a letartóztatást foganatosító intézet rendje szükségessé tesz.
Mindebből pedig az következik, hogy indokolatlan és a törvény céljával ellentétes eredmény állna elő azáltal, hogy a terhelt a személyi szabadságának elvesztésén túl más súlyos hátrányokat is elszenvedne, így elesne a közkegyelmi törvény által nyújtott kedvező lehetőségtől, amennyiben az e törvény által megfogalmazott előfeltételek megvalósultak.
Az eddig kifejtettekkel összhangban áll az 1990. évi XXXIX. törvény indokolásában leszögezett elv is, mely szerint a szóban levő törvény 1. §-a (2) bekezdésének b) pontjaiban megfogalmazott rendelkezések előírását humanitárius szempontok indokolták.
A három évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítélt szülő tehát mentesül a szabadságvesztés végrehajtása alól, ha a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermekét egyedül neveli, attól függetlenül, hogy a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény alkalmazása szempontjából lényeges időpontban - 1990. június 18. napján - előzetes letartóztatásban volt-e vagy sem.
A gyermek nevelésére, gondozására és felügyeletére elsősorban a szülei jogosultak és kötelesek. Amennyiben az egyik szülő ezt a jogosultságát (kötelezettségét) nem gyakorolja, a másik szülő egyedül neveli a gyermeket, abban az esetben is, ha ehhez ideiglenesen más személy (aki nem lehet természetesen a másik szülő) segítségét veszi igénybe. Erről van szó akkor is, amikor a gyermekét egyedül nevelő szülő előzetes letartóztatásba került.
Az elsőfokú bíróság - a kifejtettekre tekintettel - helyesen döntött, amikor megállapította, hogy a vádlottal szemben kiszabott 2 év 8 hónapi börtönbüntetés közkegyelem folytán nem hajtható végre. (Legf. Bír. Bf. III. 81/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás