PK BH 1991/310
PK BH 1991/310
1991.08.01.
Találmány hasznosítására és továbbfejlesztésére kötött szerződés megszűnésével kapcsolatos kérdések [1969. évi II. tv. 17–20. §-ai; Ptk. 87. § (2) bek., 277. § (1) és (2) bek., 319. § (2) bek., 321. §].
A felperes az 1986. december 18-án megkötött szerződés értelmében kizárólagos jogot engedélyezett az alperes szövetkezetnek a szabadalmi bejelentés alatt álló „Tetőre záródóan is lezárható tartószerkezet, főleg személy–gépjárművekhez” című találmányának hasznosítására. A szerződésben a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a műszaki tapasztalatait a hasznosítónak átadja, és vállalta, hogy az alaptípusok gyártási dokumentációjának, prototípusának és prospektusának elkészítésében, valamint továbbfejlesztésükben – külön szerződésben megállapított díjazás ellenében – közreműködik. A hasznosítási jog ellenértékeként a szerződő felek 8 napon belül fizetendő 70 000 Ft egyösszegű díjazásban és a gyártott és értékesített termék nyeresége 55%-ának megfelelő, havonta folyamatosan fizetendő díjazásban állapodtak meg. A felek kikötötték, hogy amennyiben a találmányra 1987. június 30-áig minimum 250 000 Ft értékű megrendelést nem sikerül biztosítani, a feltaláló köteles a 70 000 Ft „egyszeri belépőt” a hasznosítónak visszafizetni. A szerződésben a felek egymás részére kölcsönösen felmondási jogot biztosítottak – egyebek mellett – abban az esetben, ha a másik fél a szerződés lényeges rendelkezéseit megsérti, és felszólítás ellenére sem „adja azt fel”, illetőleg ha a hasznosító csak 10%-os nyereség alatt tudná a terméket előállítani.
A felek ugyanezen a napon megkötött „Együttműködési szerződésben” arról állapodtak meg, hogy a licencia szerződésben vállalt közreműködői tevékenységért a felperes 1000 Ft / munkanap díjra és gépkocsi használati díjra, egyéb költségeinek pedig számla alapján való megtérítésére jogosult. A felek szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését nem tették függővé a találmány szabadalmi oltalmától, sőt a licencia szerződésben kifejezetten úgy rendelkeztek, hogy oltalom hiányában a megállapodás „know–how szerződésbe megy át”.
A felperes közreműködése mellett, a felperes által átadott és többször átdolgozott műhelyrajzok alapján az alperes a találmány szerinti termékből mintadarabokat gyártott, amelyek azonban gyártási dokumentáció hiányában sorozatgyártásra alkalmatlanok voltak. 1987. májusában a felek között az együttműködés megszakadt, a felperes a további tervezési feladatok elvégzése elől elzárkózott, az alperes pedig 1987. októberében a felperessel azt közölte, hogy a termék gyártásával a továbbiakban nem kíván foglalkozni.
A felperes keresetében az alperest „minimál licencia díj” folyósítására, 22 200 Ft szabadalom fenntartási illeték megfizetésére, 5000 Ft anyagköltség, 325 000 Ft tervezői díj, 7000 Ft megbízási díj és 6003,60 Ft költség, valamint kamatai és perköltség megtérítésére kérte kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és 240 546 Ft megfizetése iránt viszontkeresetet emelt. A viszontkeresetben érvényesített követelés a felperes részére kifizetett 70 000 Ft egyösszegű licencia díj, az együttműködési szerződés alapján a felperesnek kifizetett 75 777 Ft közreműködői díj és költségtérítés, valamint a mintadarabok gyártásának 94 769 Ft-ban felmerült költsége.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet és a viszontkeresetet is elutasította, és úgy rendelkezett, hogy perköltségeiket a felek maguk viselik. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az alperest megillette a szerződéstől való elállás joga, és a bíróság feladata az volt, hogy a teljesített szolgáltatásokat elszámolja. Miután a felek között a szerződéses kapcsolat megszűnt, szolgáltatásaik értéke pedig azonos volt, alaptalannak találta az egymással szemben érvényesített igényeket.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a módosított keresetnek megfelelő ítélet meghozatala érdekében a felperes fellebbezett, az alperes pedig a 70 000 Ft egyösszegű licencia díj visszatérítése érdekében csatlakozó fellebbezést jelentett be.
A felperes fellebbezése az alábbi okok miatt részben alapos, a csatlakozó fellebbezés azonban alaptalan.
A Ptk. 277. §-ának (1) és (2) bekezdései értelmében a szerződéseket a tartalmuknak megfelelően a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt a rendeltetésnek, illetőleg a szerződésben kikötött vagy egyébként a szerződéskötéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelően lehessen felhasználni. A felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek.
A Ptk. idézett rendelkezései egyaránt irányadók arra az esetre, ha a felek szabadalmi oltalom alatt álló találmány hasznosítására és a találmánnyal kapcsolatos műszaki tapasztalatok átadására, a találmány megvalósításában való közreműködésre kötnek szerződést (1969. évi II. tv. 17–20. §-ai), illetőleg ha a szerződés tárgya szabadalmi bejelentés alatt álló találmány vagy pedig a külön jogszabályok hatálya alá nem tartozó szellemi alkotás, műszaki tapasztalat, ismeret [Ptk. 87. §-ának (2) bekezdése].
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a felperes és az alperes szervezeti keretei között működő szakcsoport két szerződést kötött egymással: az egyik szerződés tárgya a szabadalmi bejelentés alatt álló találmány kizárólagos hasznosítási jogának ellenérték fejében való biztosítása, a másik szerződés pedig a találmány szerinti megoldás megvalósításában díjazás ellenében való közreműködés.
Valamely műszaki megoldás hasznosítási jogának engedélyezése nem jelenti szükségképpen a feltaláló részéről a megvalósításban való közreműködést, a műszaki tapasztalatoknak és a gyártási terveknek a hasznosító részére való átadása azonban nagymértékben elősegítheti a hasznosítás sikerét.
Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a szerződésekkel érintett termék mintadarabjának legyártása után a felperes tervezési feladata nem szűnt meg. A felperes azonban a gyártási tervek elkészítése elől elzárkózott, és az alperes sem bízott meg szaktervezőt, hogy a gyártási terveket a felperes bevonásával készítse el. A felek 1987. májusát követően tanúsított magatartásából tehát az a következtetés vonható le, hogy a gyártmány kifejlesztése érdekében elhatározott együttműködést nem kívánták fenntartani. Miután pedig az alperes a sorozatgyártásra alkalmas feltételek megteremtése hiányában a hasznosítási jogával nem kívánt élni, az 1987. október 27-én a felpereshez intézett levélben lényegében a hasznosítási szerződést felmondta. A hasznosító részére a szerződés ugyanis a másik fél szerződésszegése esetén is csak felmondási jogot és nem elállási jogot biztosított. Az elsőfokú bíróság ezért tévesen minősítette az alperes jognyilatkozatát elállási jog gyakorlásának.
A Ptk. 321. §-a értelmében a felmondás a szerződést megszünteti.
A kifejtettek alapján megállapítható: a felek együttműködési szerződése lényegében kölcsönös akaratkifejezéssel, a hasznosítási szerződés pedig az alperes felmondásával megszűnt.
A Ptk. 319. §-ának (2) bekezdése értelmében a szerződés megszüntetése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatás pénzbeli ellenértékét meg kell fizetni, amennyiben pedig a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás visszajár.
A felperes az alperesnek kizárólagos hasznosítási jogot biztosított, és ezért 70 000 Ft egyösszegű díjazásban részesült. A felperes tehát ezzel pénzbeli ellenszolgáltatáshoz jutott, amelyet a szerződés megszűnése folytán sem köteles visszatéríteni. Visszatérítési kötelezettségét a Ptk. 319. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseken kívül a hasznosítási szerződésbe foglalt kikötés sem alapozta meg. Eszerint ugyanis a felperes akkor lett volna köteles a 70 000 Ft egyösszegű hasznosítási díjat a hasznosítónak visszafizetni, ha a találmányra 1987. június 30-áig nem sikerül legalább 250 000 Ft értékű megrendelést biztosítani. E szerződési kikötés teljesülésének azonban értelemszerűen előfeltétele kellett legyen a gyárthatóság követelményének teljesülése, amely azonban az előzőekben részletezett és nem kizárólag a felperesnek felróható okokból hiányzott. Az alperes ezért a csatlakozó fellebbezésében alaptalanul érvényesítette ezzel kapcsolatos követelését.
A felperes az együttműködési szerződés megszűnése folytán a Ptk. 319. §-a (2) bekezdése alapján 77 870 Ft tervezési díjat és 5000 Ft anyagköltséget megalapozottan igényelhet. Az elsőfokú ítéletnek – a keresetet ebben a részében elutasító – döntése ezért megváltoztatásra szorul [Pp. 253. §-ának (2) bekezdése], egyéb rendelkezéseit azonban a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pf. IV. 21 007/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás