GK BH 1991/325
GK BH 1991/325
1991.08.01.
A fuvarozás meghiúsulása esetén a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezménynek a fuvarozási határidő túllépésének esetére vonatkozó rendelkezései szerint kell a kártérítést megállapítani. A kártérítés összegének meghatározásánál irányadó szempontok [az 1986. évi 2. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (CIM) 40., 42., 43., 44. cikke].
A felperes keresetében 156 500 Ft kártérítés és kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy exportcélú alma fuvarozására rendelt vagont, az alperes azonban alkalmatlan vasúti kocsit állított ki, ezért azt a határállomáson visszatartották. Az árut belföldön kellett értékesíteni, és ezzel a keresetben megjelölt összegű kára keletkezett.
Az alperes védekezésében arra hivatkozott, hogy áruban károsodás nem történt, a felperes keresete elmaradt haszonra irányul, amelyet a rendelkezések szerint nem érvényesíthet.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. Elfogadta a felperes jogi álláspontját, amely szerint a kár a beszerzési és az eladási ár közötti különbözet, és az annak a következménye, hogy az alperes nem szabványméretű vagont állított ki a küldemény továbbításához.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett azzal, hogy a jogalapot már nem vitatta, csupán az összegszerűséget.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A felek a perbeli fuvarozásra az 1986. évi 2. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (CIM) alapján kötöttek szerződést. Ez egyébként a CIM 1. cikkének 1. §-a értelmében számukra kötelező is volt. A perbeli esetben a fuvarozás tulajdonképpen meghiúsult, amire nézve a CIM nem tartalmaz rendelkezéseket, valamint a belföldi fuvarjog sem. Ezért a bírói gyakorlat az ilyen vagy hasonló tényállások mellett a CIM 43. cikkét alkalmazza, a szerződés meghiúsulását végtelen határidő túllépésnek tekinti.
A CIM 40., illetve 42. cikke tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek mellett a vasútnak az áru elveszése vagy megsérülése mellett kártérítést kell fizetnie. Ezek lényege szerint a vasút kártérítési kötelezettsége mindig az áru értékéhez igazodik, minden további kár megtérítése nélkül. E szabályok alól kivétel a CIM 43. cikke, amely a fuvarozási határidők túllépése esetére egyszerűen kárt említ. A késedelem révén általában a küldeményben kár nem keletkezik, habár a CIM 43. cikke ide érti a késedelemmel összefüggő árukárokat is, ami gyakorlatilag megromlásban jelentkezhet. A késedelemmel össze nem függő károkra pedig kimondja, hogy azokra a 42. cikk szerinti szabályok vonatkoznak (43. cikk 4. §). A fuvarozási határidő túllépése esetén tehát a vasút tartozik megtéríteni a fuvaroztató bármilyen jellegű kárát, az esetleges áruromlásból eredőket is, de a felelőssége kiterjesztését a CIM egyben azzal korlátozza, hogy a kártérítés összegének felső határát a fuvardíj háromszorosában határozza meg.
A CIM fuvarozások esetében az áru értékére, a kártérítés mértékére és módjára szintén a 40. cikk határozza meg az alapelveket. Ezek szerint az áru értékét a tőzsdei ár, a piaci ár, illetve a feladás napja és helye szerinti szokásos ár szerint kell figyelembe venni, a bírói gyakorlat azonban általában a külkereskedelmi szerződésben meghatározott árat tekinti alapnak.
Az újabb eljárásban ezért a külkereskedelmi árat és a fuvardíj nagyságát meg kell állapítani, ez utóbbit akként, mintha a fuvarozás eredeti külföldi rendeltetéssel teljesedésbe ment volna (mivel azonban feltehetően a külkereskedelmi ár devizában volt meghatározva, ezért ezt az összeget a károsodás szerinti időpont hivatalos devizaszorzójával forintértékre kell átszámolni, mert a kényszerértékesítésből befolyt összeg is belföldi pénznem volt). A kettő közötti különbözet mutatja a felperes kárát. A felperes azonban elmaradt hasznot, elmaradt exporttámogatást és egyéb kiadásokat is érvényesíthet, illetve a kára szempontjából beszámíthat, de mindezt a fuvardíj háromszorosa mértékéig, illetve ha kimutatható az alperes szándékossága vagy súlyos gondatlansága, úgy a CIM 44. cikke értelmében a fuvardíj hatszorosáig.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (3) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a fentiekben megadott szempontok szerint újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Gf. III. 31 095/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás