GK BH 1991/33
GK BH 1991/33
1991.01.01.
I. Ha a perbeli – részben külföldi illetőségű – felek a szerződésükben különleges joghatósági kikötést nem tettek, a szerződésszegés folytán indult per elbírálása a magyar bíróság joghatósága alá tartozik [1979. évi 13. tvr. 54. §].
II. A teljesítésnek a kötelezett hibájából történő elmaradása esetén, a lehetetlenülés jogkövetkezményeként kártérítés követelhető, megállapítási kereset azonban nem terjeszthető elő [Ptk. 312. § (2) bek., 313. §; Pp. 123. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a peres felek között 500 tonna 1988. évi termelésből származó meghatározott minta szerinti mustármag 1988. évben történő szállítására 498 DM/tonna egységáron hatályos szerződés jött létre, továbbá kötelezte az alperest, hogy térítsen meg a felperesnek 3600 Ft perköltséget. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperestől származó 1988. június 7-i felhívásra tett, 1988. június 27-én történt alperesi ajánlattal és azzal – az ajánlati kötöttségi határidőn belül feladott – 1988. július 19-i felperesi megrendeléssel, mely az ajánlattal azonos tartalommal bírt, létrejött a szerződés. Az ajánlattól lényegében egy kérdésben tért el a megrendelés, de a személyes megbeszélések során, mint azt a közvetett írásbeli bizonyítékok igazolják, ebben az egy kérdésben – a fizetési feltételekben – is megállapodás történt, mert akkreditív alkalmazását kötötték ki. Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy döntését a perben irányadó anyagi jog, a Magyar Polgári Törvénykönyv, valamint a magyar jogrend szerves részét képező nemzetközi adás–vételi szerződésről szóló Bécsi Egyezmény alapján határozta meg.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést. Kérte az ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását, perköltségben történő marasztalását. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem rendelkezett hatáskörrel a per tárgyalására, a felperes nem tartozik a Ptk. 685. §-ának c) pontjában felsorolt gazdálkodó szervezetek közé. Sérelmezte, hogy nem adott helyt az elsőfokú bíróság azon bizonyítási indítványának, hogy a Hamburgi Tőzsde Egyesülés feltételeit vizsgálja a szerződés létrejöttére nézve, mivel a felperes ennek a szervnek a választott bíróságát kötötte ki a szerződésben. Álláspontja szerint a magyar jog szerint a szerződés érvényesen nem jött létre, a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy a fizetési feltételekben a felek megegyeztek volna. Ha a szerződés érvényesen létrejött, a magyar bíróságnak nincs hatásköre az ügyben, a vita eldöntésére a nyugatnémet polgári jog az irányadó.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását, az alperesnek a költségekben történő marasztalását kérte.
Az alperes az ellenkérelemre észrevételt tett, abban megerősítette azt az álláspontját, hogy a szerződés a fizetési feltételben való megegyezés hiányában érvényesen nem jött létre, tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ezt csak többlet kikötésnek minősítette.
Az alperes fellebbezése alapos.
A felperes keresetében a szerződés „érvényességének”, illetve létrejöttének megállapítását kérte. Vitatott volt a felek között, hogy a per elbírálása magyar bíróság elé tartozik-e, s ha igen, akkor a perre mely bíróságnak van hatásköre. A perben becsatolt iratanyag alapján megállapítható volt, hogy a felek esetleges jogvitájukra joghatósági kikötést nem alkalmaztak. Az 1979. évi 13. tvr. 54. §-a alapján magyar bíróság vagy más hatóság eljárhat minden olyan ügyben, amelyben ez a törvényerejű rendelet a magyar bíróság vagy más hatóság joghatóságát nem zárja ki. Ennek megfelelően a perben a magyar bíróság hivatott eljárni, és a per a Pp. 22. §-a szerint a helyi bíróság hatáskörébe tartozik, mert az alperes a Ptk.-nak a szerződéskötés, illetőleg az elsőfokú elbírálás időpontjában hatályban volt 685. §-ának c) pontja szerint nem minősült gazdálkodó szervezetnek, ezért a perre a Pp. 396. §-ára figyelemmel a Pp. XXV. fejezete nem alkalmazható.
A jelen esetben a helyi bíróságnál magasabb hatáskörű bíróság járt el, ami miatt a Pp. 233. §-ának (3) bekezdése szerint fellebbezésnek nincs helye. Az eljárás lényeges szabályai megsértésére sem került sor, nincs adat arra, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. XXV. fejezetének külön szabályait alkalmazta volna. Mindebből az is következik, hogy a felek jogvitája nem tartozik a Pp. 365. §-a (1) bekezdésének a) pontja alá, hanem a kereseti kérelem a Pp. 123. §-a szerinti megállapítási keresetnek minősül. Elsősorban tehát abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a megállapítási kereset indításának feltételei fennállnak-e.
A Pp. 123. §-ának második fordulata alapján megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet. Az idézett jogszabály tehát két együttes feltételhez köti a megállapítási kereset előterjesztését, mely feltételek fennállását a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés azon a megfontoláson alapul, hogy a felperes ne követelhessen kevesebbet, amikor joga többre, azaz a marasztalásra is megnyílt. A felperes jogi álláspontja szerint a felek között érvényes adásvételi szerződés jött létre, melyet az alperes megszegett, a szerződést nem teljesítette, ezért kárt okozott. A Ptk. 313. §-a szerint, ha a kötelezett a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja, a jogosult választhat a késedelem és a lehetetlenülés következményeinek alkalmazása között. A felperes teljesítést nem követelt, de a Ptk. 312. §-ának (2) bekezdése alapján élhetett volna a kártérítés iránti jogával. A felperes kára – az elmaradt haszon – a szerződés megszegésekor nyomban bekövetkezett, annak összegét meghatározta a felperes és a B. cég között létrejött szerződés értéke. A kereset benyújtásakor már folyt az eljárás a felperes ellen Hamburgban, így a követelés összegszerűségéről is tudomással bírt, majd 1989. júliusában az őt marasztaló ítélet meg is született. A marasztaló ítélet birtokában a keletkezett kár összege is pontosan meghatározható volt. A felperes azonban még a másodfokú eljárás során – a bíróság figyelmeztetése ellenére – sem élt a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt jogával és nem kérte az alperes marasztalását.
Amennyiben pedig a felperes a szerződés létrejöttét maga sem látta volna megnyugtatóan bizonyítottnak, annak sem volt jogi akadálya, hogy keresetét vagylagosan a Ptk. 6. §-ára is alapítsa.
Nem volt tehát olyan ok, ami miatt a felperes teljesítést ne követelhetett volna, ezért a Pp. 123. §-ának alapján megállapítási kereset előterjesztésére nem volt jogi lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése lapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Gf. I. 32 183/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás