PK BH 1991/351
PK BH 1991/351
1991.09.01.
A volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél azt, hogy a lakás „közös” vagy „önálló” bérlet-e, – nem a lakásrendelet, hanem a Családjogi Törvény rendelkezései alapján kell elbírálni [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (1) és (3) bek.; 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §].
A peres felek 1957. december 31-én kötött házasságából két, ma már nagykorú gyermek született. A házastársak 1969-ben vásárolták meg azt a házas ingatlant, ahol 1986. júliusáig éltek együtt.
A felek házassága kezdettől fogva nem volt kiegyensúlyozott. 1986. júliusában egy veszekedés után a felek gyermekükkel úgy állapodtak meg, hogy a felperes a tulajdoni illetőségének átengedése fejében beköltözik gyermekük kétszobás, tanácsi bérlakásába, gyermekük pedig az alpereshez költözik az ingatlanba. A megállapodás még ebben a hónapban foganatba ment. A csereszerződést a lakásügyi hatóság 1986. szeptember 15-én jóváhagyta, és ugyanezen a napon kötötte meg egyedül a felperes a lakásbérleti szerződést a tanácsi bérlakásra. Ezt követően az alperes és a fia a tulajdonukban álló házas ingatlant elcserélték egy tanyás ingatlanra. A házastársak e gyermeke azonban italozó életmódot folytatott, ezért az alperes 1986. októberében a felpereshez költözött annak bérlakásába, és inni járt ki a tanyára.
A felperes a keresetében a házasság felbontását és a tanácsi bérlakás kizárólagos használatára való feljogosítását kérte azzal, hogy a bíróság kötelezze az alperest a lakás kiürítésére.
Az alperes a házasság felbontását nem ellenezte, azt maga is kérte. Viszontkeresete a lakás megosztott használatára irányult. Abban az esetben, ha a bíróság mégis a lakás elhagyására kötelezné, 100 000 forint lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetésére tartott igényt.
A városi bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, a közös lakás használatát pedig megosztotta. A lakással kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. §-ának (2) bekezdése alapján az alperes bérlőtársnak minősül, annak ellenére, hogy a bérleti szerződés megkötésében nem vett részt. Tekintettel arra, hogy a lakás – alapterülete, alaprajzi beosztása, helyiségeinek száma, valamint a felek körülményei alapján – a megosztásra alkalmas, az alperes viszontkeresetének adott helyt.
A megyei bíróság ítéletével a városi bíróság ítéletének a lakáshasználatra vonatkozó fellebbezett rendelkezését – indokai alapján – helybenhagyta.
A jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az eljárt bíróságok a volt házastársi közös lakás használatát a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése alapján rendezték, mert úgy foglaltak állást, hogy a lakás a házastársak közös bérlete. Álláspontjukat az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 47. §-ának (2) bekezdésével indokolták, mely szerint a bérlőnek a lakásban lakó házastársa – a szolgálati lakásban lakó házastárs kivételével – akkor is bérlőtárs, ha a lakásbérleti szerződés megkötésében nem vett részt.
Ez a jogértelmezés azonban nem helytálló. Annak eldöntésénél ugyanis, hogy a volt házastársi közös lakást a házastársak lakáshasználatának rendezése során közös bérletnek vagy valamelyik házastárs önálló bérletének kell-e tekinteni, nem a lakásrendelet, hanem a Családjogi Törvény szabályaiból kell kiindulni.
Azt, hogy a lakás mikor tekinthető valamelyik házastárs önálló bérletének, a törvény nem határozza meg. A Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének, valamint 31/C. §-a (3) bekezdésének egybevetéséből az tűnik ki, hogy mindenképpen önálló bérlet a szolgálati lakás, amelynek a jogosult házastárs egyedüli bérlője, de önálló bérlet az a lakás is, amelynek az egyik házastárs a házasságkötést megelőzően egyedüli bérlője volt. Ebből az következik, hogy az „önálló bérlet” fogalma sajátos családjogi kategória, és a házastársak egymás közötti – belső – jogviszonyában az egyikük önálló bérletének minősülhet az a lakás is, amelynek – az R. felhívott rendelkezése szerint – külső jogviszonyban a bérlőtársai.
A Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdése a lakáshasználat rendezése során a különvagyoni lakás esetén a tulajdonosnak, önálló bérletnél az önálló bérlő házastársnak kedvezőbb helyzetet biztosít, mint a másik házastársnak, amikor kimondja, hogy a lakás használata elsősorban a tulajdonos, illetőleg a bérlő házastársat illeti meg. Abból, hogy a törvény az önálló bérletet a különvagyoni lakással azonos szabályozás alá vonja, az következik, hogy a törvény helyes értelmezése szerint önálló bérletnek kell tekinteni – az említett szolgálati lakáson és a házasságkötés előtt az egyik házastárs által egyedül szerzett lakáson kívül – azt a lakást is, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt ugyan, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan vagy az egyikük részére nyújtott vagyoni juttatásként szereztek bérleti jogot.
Az adott esetben a felperes az életközösség átmeneti jellegű megszakadásakor a felek közös tulajdonában levő ingatlanon fennállott 1/2 tulajdoni illetősége fejében jutott hozzá – csere folytán – a perbeli tanácsi bérlakáshoz, melynek kiutalása egyedül az ő javára szólt, és a lakásbérleti szerződést is kizárólag ő írta alá. Az alperesnek tehát ennek a lakásnak a megszerzésében semmiféle vagyoni hozzájárulása vagy személyes szerepe nem volt. Ezért – a törvény helyes értelmezése mellett – a perbeli tanácsi bérlakást – annak ellenére, hogy a „külső jogviszonyban” az alperes a későbbi beköltözésével annak bérlőtársává vált, a felek egymás közötti jogviszonyában, a lakáshasználat rendezése során a felperes önálló bérletének kell tekinteni. Ez pedig azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a lakás használati joga – kiskorú gyermek hiányában – a felperest illeti meg.
Természetesen abban az esetben, ha a lakás kizárólagos használatára a felperes válik jogosulttá, és az alperest a bíróság annak elhagyására kötelezi, az alperest a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső része a Csjt. 31/C. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján megilleti. Az ellenérték összegének megállapításánál azonban – egyebek mellett – nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes az alperessel történő megállapodása után a saját ingatlanilletőségének értékesítése folytán jutott hozzá a perbeli lakáshoz. A felperes távozása következtében az alperes előnyösebb helyzetbe került, mert résztulajdonát más ingatlanra cserélte el, mellyel jelenleg is rendelkezik. Az ellenérték mértékének megállapításánál tehát számításba kell venni, hogy az alperes ingatlantulajdoni hányaddal rendelkezik, mely lakáshelyzetének rendezését megkönnyítheti.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezéseit a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(P. törv. II. 20 150/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás