GK BH 1991/358
GK BH 1991/358
1991.09.01.
A vasút mentesül az áru megsérülése miatti felelőssége alól, ha a feladó nem tartotta meg a vasúti rakodás előírásait. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy az előírások kötelező vagy ajánlott jellegűek [1986. évi 2. tvr-tel kihirdetett Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezmény (CIM) 36. cikk 1. §, 3. § és 37. cikk 2. §].
A felperes keresetében 3094 ÁTS-nek megfelelő forintösszegű kártérítés és kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy a külföldi szállító 11 köteg transzformátorlemez–tekercset adott fel vasúti kocsiban a rendeltetési állomásra. A kiszolgáltatás során sérülést állapítottak meg, az alperes azonban elzárkózott a kártérítés megfizetése elől.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert védekezése szerint a kár a nem megfelelő rakodás következménye.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét az 1986. évi 2. törvényerejű rendelettel kihirdetett Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezmény (CIM) 36. cikke 3. §-ának d) pontjára hivatkozva elutasította, mert a felperes nem bizonyította, hogy a feladó által végzett rakodás megfelelő volt, és a sérülés nem az áru berakodásakor keletkezett.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, és annak megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte.
A fellebbezés alapos.
A CIM 36. cikkének 1. §-a értelmében a vasút felelős azért a kárért, amely az áru teljes vagy részleges elveszése vagy megsérülése folytán a fuvarozásra történt átvételtől a kiszolgáltatásig keletkezik. Ugyanezen cikk 3. §-a azonban kimondja, hogy a vasút mentesül a felelősség alól, ha az elvesztés vagy sérülés a §-ban felsorolt tények egyikével vagy ezek közül többel együttjáró különös veszélyből keletkezett. A 3. § d) pontja szerint mentesül a vasút a felelősség alól, ha a kárt hiányos rakodás okozta, és a rakodást a feladó végezte.
Végül a CIM 37. cikkének 2. §-ában foglaltak szerint, amennyiben a vasút állítja: az elvesztés vagy a megsérülés a 35. cikk 3. §-ában felsorolt különös veszélyek egyikéből vagy ezek közül többől származhatott, úgy azt kell vélelmezni, hogy az ténylegesen abból keletkezett.
A CIM-hez kapcsolódnak a Nemzetközi Vasút Szövetség által kiadott vasúti rakodási szabályok is. Ezek lehetővé teszik, hogy hengeres árut akár fektetve, akár állított helyzetben rakjon be a feladó a vagonba, és úgy fuvaroztasson. Az álló helyzetben való berakodásnak azonban feltétele az, hogy a henger alakú küldemény átmérője nagyobb legyen, mint a magassága, és a két tényező aránya megfeleljen a 0,7/1-nek.
A perbeli esetben a henger magassága 0,84 m volt, alapzatának átmérője pedig 0,83 m. E két adat összevetéséből már egyértelműen megállapítható, hogy a 0,7/1-es aránynak a henger nem felel meg. Valójában azonban a tényleges viszonyok ennél is kedvezőtlenebbek voltak, mert a hengerek aljára a feladó fából készült alátétet helyezett 0,19 m-es magasságban, amely egységet képezett a hengerrel. Ilyenformán az állított henger magassága végül is 1,03 m volt, alapzatának átmérője pedig 0,83 m. Egyébként az állított helyzetben vagonba rakott hengerek rögzítve nem voltak, és nem töltötték ki a vagont olyan terjedelemben, hogy egymásnak támaszkodva idézték volna elő a rögzítés állapotát. A feladó tehát a rakodásra vonatkozó szabályokat nem tartotta meg.
A fellebbezési tárgyaláson a felek utaltak a rakodási előírás kötelező vagy ajánlott jellegére. Ennek a kérdésnek azért nem volt a per eldöntése szempontjából jelentősége, mert a kárért való felelősségre a CIM 36–37. cikke az irányadó, és a feladó szakszerűtlen rakodása esetén – a CIM 37. cikkének 2. §-ában foglalt vélelemre is figyelemmel – a vasút akkor is mentesül felelőssége alól, ha a rakodási előírás nem kötelező.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján – az indokolásnak a fellebbezés folytán szükséges kiegészítésével – helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf. III. 31 542/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás