GK BH 1991/360
GK BH 1991/360
1991.09.01.
Az ügyben eljárt bíró és a fél között fennálló munkaviszony – akkor is, ha az másodállásra vagy mellékfoglalkozásra irányul – olyan függőségi viszonyt keletkeztet, amely elfogultsági kifogás alapjául szolgálhat [Pp.. 13. § (1) bek. e) pont].
A felperes által 466 180 Ft bérleti díj megfizetése iránt indított perben az alperes a bérelt ingatlanon az általa végzett kerítés–felújítási munkáknak – a kereseti követeléssel megegyező összegű – ellenértékét kívánta beszámítani.
Az elsőfokú bíróság a keresettel egyezően marasztalta az alperest, megállapítva, hogy a beszámítani kért követelés nem tekinthető lejártnak, mert az annak alapjává tett kerítésépítés hatósági engedély hiányában készült, annak a jogi sorsa ezért még nem rendezett.
Az ítélet ellen az alperes jelentett be fellebbezést.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke törvénysértés címen a megyei bíróság mint másodfokú bíróság ítélete ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján törvényességi óvást emelt.
A törvényességi óvás alapos.
A Pp. 13. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése – a Pp. 13. §-a (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban felvett okoktól függetlenül – egyéb okból nem várható (elfogultság). A másodfokon eljáró bírósági tanács tagjaitól beszerzett nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy az előadó–bíró – aki nyilatkozata szerint nem érezte magát perben elfogultnak – a felperessel, mint másodállású adjunktus oktatási tevékenység ellátására munkaviszonyban áll. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a bíró és a fél között fennálló munkaviszony – akkor is, ha az másodállásra vagy mellékfoglalkozásra irányul – olyan függő kapcsolatnak tekintendő, amelyre figyelemmel – a bíró eltérő nyilatkozata ellenére – nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése.
A kifejtettek szerint a per elintézéséből kizárt bíró vett részt a másodfokú határozat meghozatalában, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a másodfokon eljárt bíróságot – az eljárási szabályoknak megfelelő összetételű tanácsban – új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(G. törv. IV. 32 094/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
