BK BH 1991/387
BK BH 1991/387
1991.10.01.
Az elsőfokú ítélet egyes iratellenes ténymegállapításai és az indokolási kötelezettség felületes teljesítése nem nyújt alapot a másodfokú bíróságnak eltérő tényállás megállapítására és bizonyítás felvétele nélkül felmentő rendelkezésre [Be. 258. § (1) bek. b) pont és (2) bek., 239. § (1) és (2) bek., 240. § (4) bek.].
L. BH 91/10/387
A városi bíróság a megismételt eljárás eredményeként meghozott ítéletével az I-V. r. terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan, társtettesként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás büntettében, valamint folytatólagosan, társtettesként elkövetett magánokirat-hamísítás vétségében. Ezért őket halmazati büntetésként szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. terhelt a kisszövetkezet alkalmazásában állt segédmunkásként, a II. r. terhelt e szövetkezet üzemvezetője, a III. r. terhelt pedig annak elnökhelyettese.
A IV. r. terhelt a vállalat kábelüzemének raktárosa, míg az V. r. terhelt ennek az üzemnek a vezetője volt.
A vállalat és a kisszövetkezet szerződést kötött, amelynek értelmében a kisszövetkezet a vállalat kábelfeldolgozó üzemének területén kábelválogatási, darabolási és kábelköpeny lefejtési munkát végez a vállalat részére.
A kisszövetkezet üzemvezetője, a II. r. terhelt - az elnökhelyettessel, III. r. terhelttel történt előzetes megbeszélés alapján - megegyezett a telepen dolgozó munkások tevékenységének irányítását és adminisztrálását végző I. r. terhelttel, hogy fiktív nevekre, valótlan, el nem végzett teljesítményeket számolnak el. E célból az I. r. terhelt hamis munkavállalási szerződést készített, amelyeken a dolgozók nevét és adatait ő töltötte ki. A megállapodások létrejöttét a szerződéseken a II. r. terhelt mint munkáltató igazolta, a bér kifizetést pedig a III. r. terhelt engedélyezte. A fiktív „teljesítményeket” az I. r. terhelt az építési naplóba bevezette.
A fiktív munkavégzéseket csak akkor lehet elszámolni, ha azok a vállalat képviselői által vezetett mérlegelési jegyzéken is szerepelnek. Ezért e vállalat mérlegelést végző dolgozója, a IV. r. terhelt - munkahelyi vezetője, az V. r. terhelt tudtával - rendszeresen igazolta ezen valótlan többletteljesítményeket. A kisszövetkezetnél havonta összesítették az elvégzett munkát, s arról a III. r. terhelt a számlát összeállította. A számlákat ezután megküldték a vállalat részére, ahol azokat az V. r. terhelt kollaudálta, illetve intézkedett a kifizetés iránt.
Hét hónap leforgása alatt a kisszövetkezet a fenti módon 576 938 forint jogtalan árbevételhez jutott, amelynek mintegy 140 000 forintos munkabér hányadát az I-V. r. terheltek egymás között felosztották.
A városi bíróság ítélete az I. r. terheltre vonatkozóan elsőfokon jogerőre emelkedett. Minthogy azonban a II-V. r. terheltek, valamint védőik fellebbezést jelentettek be, az ügyben másodfokon a megyei bíróság járt el, amely a városi bíróság ítéletét a II-V. r terheltet érintően megváltoztatta, és őket a folytatólagosan, társtettességben, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettének, továbbá a folytatólagosan, társtettesként megvalósított magánokirat-hamísítás vétségének vádja alól - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján - felmentette.
A másodfokú bíróság a határozatának indoklásában rögzítette, hogy a hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárás során az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése keretében részben iratellenesen, részben pedig önmagával is ellentétes indokkal fogadta el a terhelő adatokat anélkül, hogy azok helytálló voltát, illetve hiteltérdemlőségét kellően vizsgálta volna. A másodfokú bíróság ezek után a határozatában elemezte a megítélése szerint iratellenes és megfelelően meg nem vizsgált ténymegállapításokat, majd mint megalapozatlan tényeket mellőzte az elsőfokú ítélet tényállásából azt, hogy:
a II. r. és a III. r. vádlott megegyezett az I. r. vádlottal a fiktív nevek szerepeltetésében és a valótlan teljesítmények elszámolásában;
A II. r., a III. r. és a IV. és V. r. vádlott között megállapodás jött létre az el nem végzett munkáról történő mérlegelési jegyek kiállítására vonatkozóan:
a fiktív teljesítmények árbevételének munkabérhányadából a II. r. és a III. r. vádlott is vett fel pénzt amelyen a IV. és V. r. vádlottal megosztoztak.
Az ekként módosított tényállás alapján pedig nem találta minden kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy a II-V. r. terheltek az I. r. terhelttel szándékegységben eljárva a vállalatot tévedésbe ejtették, s ezáltal közösen 576 938 forint kárt okoztak. Azt sem látta bizonyítottnak, hogy a II. r. és a III. r. terheltek a magánokirat-hamísításban részt vettek.
A megyei bíróság ítélete ellen a II-V. r. terhelt terhére - eljárási szabálysértés miatt - emelt törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bírósági eljárás egyik legjelentősebb elvi szabályát rögzíti a Be. 239. §-ának (1) bekezdése, amikor kimondja, hogy a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan. E rendelkezés helyes értelme szerint a másodfokú eljárásban az elsőfokú bírósági tárgyaláson közvetlenül megvizsgált és értékelt bizonyítékok alapján megállapított tények tekintetében a tényálláshoz kötöttség elve érvényesül. A szabad bizonyítás [Be. 5. § (3) bek.], és a közvetlenség [Be. 10. § (2) bek.] alapelvének a másodfokú eljárásban is érvényesülő követelménye folytán a bizonyítékokat az elsőfokú bíróságtól eltérően értékelni s az ott megállapított tényállástól eltérő tényállást megállapítani a másodfokú eljárásban nem lehet. Ebből következően a tényálláshoz kötöttség elve szenved sérelmet, ha a másodfokú bíróság a megalapozott elsőfokú ítélet esetén bizonyítást vesz fel, illetve új ténybeli következtetést alkalmaz.
A Be. 240. §-a szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlanságának kiküszöbölése végett bizonyításnak csak akkor van helye, ha az ítélet hiányos vagy részben nincs felderítve. E rendelkezés abból a megfontolásból indul ki, hogy a tényállás megállapítása alapvetően az elsőfokú bíróság feladata, továbbá hogy a másodfokú eljárásban korántsem az ügy újbóli elbírálásáról van szó, hanem a másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot és az azt megelőző eljárást csupán felülbírálja. Ezért a bűntetti eljárásban bizonyítást nem lehet felvenni, ha a tényállás megalapozott, de akkor sem, ha a tényállás teljesen megalapozatlan.
A Be. 258. §-ának (2) bekezdéséből kitűnően viszont a másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel, az elsőfokú bíróság által megállapítottól eltérő tényállást pedig kizárólag akkor állapíthat meg, ha a felvett bizonyítás alapján a vádlott felmentésének vagy a vele szemben az eljárás megszüntetésének van helye [Be. 258. §-a (1) bekezdésének b) pontja].
Az adott esetben a megyei bíróság határozottan állást foglalt abban a kérdésben, hogy az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során a bizonyítást a szükséges mértékben lefolytatta. Arra sem utalt ezzel összefüggésben, hogy a városi bíróság ítélete felderítetlen vagy hiányos volna. Pusztán arra hivatkozott, hogy az ítélet iratellenes ténymegállapításokat tartalmaz, továbbá, hogy a bíróság nem adott számot arról, miszerint egyes bizonyítékokat miért tartott aggálytalannak, másokat viszont miért nem tekintett hiteltérdemlőnek. Ekként tehát a Be. 240. §-a szerint bizonyítás törvényi előfeltételei nem álltak fenn.
A megyei bíróság egyébiránt a másodfokú tárgyaláson a II-IV. r. terheltet meghallgatta, mégpedig ugyanazon a tényekre nézve amelyekre az elsőfokú bíróság előtt is már többször és ugyanilyen értelemben nyilatkoztak. Meghallgatásukon túlmenően azokat a nyilvántartásokat szerezte be, amelyek a nyomozati iratok között egyébként is rendelkezésre álltak.
A jegyzőkönyvből és a határozat indoklásából nyomon követhetően a másodfokú bíróság mindezt nem tekintette bizonyításfelvételnek. Már csupán azért sem tekintette annak, mert a meghallgatás olyan újabb, értékelhető bizonyítékot nem eredményezett, amely alapot teremthetett volna a bizonyítékok eltérő értékelésével és az eltérő tényállás megállapításával kapcsolatos törvényi korlátozás - Be. 258. §-ának (2) bekezdése szerinti - feloldásra.
A másodfokú határozatból kitűnően a megyei bíróság voltaképpen az indoklási kötelezettség [Be. 163. §-ának (4) bekezdése] felületes teljesítését rótta fel sz elsőfokú bíróság hibájául; nevezetesen azt, hogy az egymással ellentétes tartalmú bizonyítékok sokoldalú értékelését elmulasztotta, és ezzel összefüggésben az egyes bizonyítékok hiteltérdemlősége kérdésében kialakított álláspontját sem világította meg kellően. Az e körben jelzett hiányosságokat pedig a másodfokú bíróság akként látta kiküszöbölhetőnek, hogy a II-V. r. vádlott cselekvőségére vonatkozóan felmerült bizonyítékokat ismét egybevetette, majd ennek eredményeként az elsőfokú bíróság által mérlegeléssel rögzített tényeket aggályosnak nyilvánította.
A bizonyítékok ilyen jellegű „felülmérlegelésére” azonban a másodfokú eljárásban nincs törvényes lehetőség, hiszen a Be. 261. §-ának (1) bekezdése értelmében amennyiben olyan eljárási szabálysértés történt, amely az ítéletet lényegesen befolyásolta (így különösen ha az elsőfokú bíróság az indoklási kötelezettségének nem, vagy nem kellően tett eleget), csak az ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának lehet helye.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság mint másodfokú bíróság ítélete a II-V. r. terheltet érintően törvénysértő, ezért a fenti határozatot hatályon kívül helyezte és az ügyet a nevezettekkel szembeni új másodfokú eljárásra a megyei bírósághoz visszaküldte azzal, hogy az eljárást a megyei bíróság másik tanácsa folytassa le. (B. törv. 1174/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás