PK BH 1991/394
PK BH 1991/394
1991.10.01.
Ingatlannak az OTP útján történő értékesítése esetén nincsen jogszabályi akadálya annak, hogy a vevő az eladó OTP-vel kötött szerződésben megállapított vételáron felüli összeg megfizetésében állapodjon meg az eredeti eladóval [Ptk. 200. §, 365. § (1) bek.].
A felperesek a perbeli lakóházukat el kívánták adni, az alperesek meg akarták vásárolni azt. Megállapodtak, hogy az ingatlanért 1 200 000 forint illeti meg az eladókat azzal, hogy az alperesek vállalják az ingatlant terhelő OTP kölcsöntartozás kiegyenlítését is.
A vételár kifizetéséhez elegendő összegű készpénz nem állt az alperesek rendelkezésére, ezért a felek megállapodtak abban is, hogy a felperesek az OTP-nek adják el az ingatlant, az alperesek pedig az OTP-től vásárolják meg azt, mert ebben az esetben pénzügyi kedvezményekben részesülnek. Az alperesek kötelezettséget vállaltak arra, hogy az OTP által kifizetett vételár és az 1 200 000 forint közötti különbözetet egyösszegben, az OTP ügyintézés után két hónapon belül megfizetik, a felpereseknek. Ennek megfelelően 50 000 forintot megfizettek, míg további 64 000 forint megfizetésére 1988. október 31. napjáig vállaltak kötelezettséget.
A felperesek az OTP-nek ajánlották fel ingatlanukat megvételre, az OTP vételárként a kölcsöntartozás elszámolása után részükre 1 064 063 forintot fizetett ki 1988. július 7. napján. Az alperesek ugyanakkor 1 297 800 forint vételárért vásárolták meg ugyanezt az ingatlant az OTP-től.
A felperesek a módosított keresetükben 64 000 forint és járulékai megfizetésére kérték kötelezni az alpereseket, a közöttük létrejött megállapodás teljesítéseként.
Az alperesek az ellenkérelmükben a megállapodás tartalmát nem vitatták, elismerték, hogy 64 000 forint tartozásuk még fennáll. Annak megfizetését azért tagadták meg, mert a lakás olyan rossz műszaki állapotú, hogy azt teljesen fel kell újítani.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetének helyt adott. Vételárhátralék címén – a Ptk. 364. §-ának (1) (helyesen a Ptk. 365. §-ának (1) ) bekezdésére utalással – kötelezte az alpereseket 64 000 forint és annak törvényes mértékű kamata megfizetésére.
Az alperesek fellebbeztek.
Fellebbezési kérelmükben továbbra is az épület műszaki hibáira hivatkoztak, utóbb azonban kiegészítették azt azzal, hogy tagadták a megállapodásuk érvényességét. Ezt azzal indokolják hogy, az OTP-vel kötötték az adásvételi szerződést, így a felperesekkel kötött megállapodás nem minősül adásvételnek, tehát vételárral sem tartoznak. A megállapodás semmis, ez okból az eredeti állapot visszaállításának van helye, ezért a kereset elutasítása mellett a korábban kifizetett 50 000 forint és kamata visszafizetésére kérték kötelezni a felpereseket.
A másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és a felperesek keresetét teljes egészében elutasította. Kötelezte egyben őket arra, hogy 60 nap alatt egyetemlegesen fizessenek meg 50 000 forintot az alpereseknek. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a peres felek között létrejött megállapodás célja az volt, hogy az alperesek mint vevők olyan, az állami költségvetés részéről biztosított lakásvásárlási kedvezményhez jussanak, amely nem illetné meg őket abban az esetben, ha közvetlenül a felperesektől, mint eladóktól vásárolták volna meg a perbeli ingatlant. Ekként a felperesek a megállapodás szerinti pénzösszeget azért kapták, hogy az alperesnek ezt a lehetőséget biztosítsák, azaz kevesebb összegű készpénzzel történő rendelkezés mellett is meg tudjanak egy ilyen értékű ingatlant vásárolni. A peres felek a szerződést a hatályos jogszabályok megkerülésével kötötték, ekként a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a szerződés semmis. Az érvénytelenség jogkövetkezményeként a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján a felek között el kell számolni.
A másodfokú bíróság határozata ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A jogvita lebírálásakor annak kellett döntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a felperesek az alperesek kezdeményezésére és érdekében hajlandóak voltak az alperesek által megvásárolni kívánt ingatlanukat az Országos Takarékpénztár részére történő eladás útján értékesíteni. A felek szükségesnek tartották annak rendezését, hogy amennyiben a felperesek az Országos Takarékpénztár útján történő értékesítés esetén nem kaphatják meg az általuk indokoltnak tartott 1 200 000 forintos vételárat, az ebből adódó értékkülönbözet ne terhelje a felpereseket.
A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely tiltaná azt, hogy a felperesek igényelhessék a mások érdekében történő eljárásuk kapcsán őket ért tényleges vagyoni káruk megtérítését; továbbá azt, hogy az adott esetben az alperesek, akik érdekében a felperesek eljártak ne vállalhassanak kötelezettséget a felmerülő kár megtérítésére.
Ebből következően a felek megállapodását a másodfokú bíróság alaptalanul minősítette jogszabályba ütköző semmis ügyletnek, így nem volt jogi lehetősége arra sem, hogy a szerződéskötés előtti állapot visszaállítását rendelje el.
A perben nem volt vitás az a tény, hogy a felperesek az alperesek kérelmének megfelelően, az Országos Takarékpénztár részére értékesítették az ingatlanukat. Az ingatlan ellenértékeként a felperese az alperesek vállalásának megfelelő összeggel kevesebbet kaptak. A felperesek részéről tehát megvalósultak mindazok a tények, amelyekre alapítottan jogszerűen követelhetik az alperesektől az említett szerződési nyilatkozatuknak megfelelő teljesítést. E körben nem érdektelen, hogy az alperesek ellenkérelmükben maguk sem vitatták azt, hogy 64 000 forinttal és annak járulékaival tartoznak. Amire alapítottan ennek az összegnek a megfizetését megtagadták, annak a felek jogviszonyában azért nincs jelentősége, mert a hibás teljesítés kapcsán őket ért vagyoni hátrány kiküszöbölésére, az OTP-vel megkötött adásvételi szerződés alapján, az őket megillető szavatossági jogaik érvényesítésével kaphatnak jogvédelmet, miként ezzel a jogosultságukkal – a perben rendelkezésre álló adatok szerint – éltek is.
A fentiekben kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság helyes eljárása az lett volna, ha az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéleti rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyja. A Legfelsőbb Bíróság ezért, a másodfokú határozatot a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és helyébe lépően a jogszabályoknak megfelelő döntést hozva hagyta helyben az elsőfokú bíróság határozatát azzal az indokbeli módosítással, hogy a fentiekben kifejtettekből következően a felperesek követelésének jogcíme nem vételárhátralék. Arra ugyanis az alperesek okkal hivatkozhattak, hogy a felperessel nem kötöttek adásvételi szerződést.
(P. törv. I. 20 285/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás