• Tartalom

1991. évi IV. törvény

1991. évi IV. törvény

a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról1

2010.04.01.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya mindenki számára biztosítja a jogot a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. E jogok gyakorlásának elősegítése, a foglalkoztatási feszültségek feloldása, valamint az álláskeresők támogatásának biztosítása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja.2

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § A foglalkoztatás elősegítése a munkanélküliség megelőzése és hátrányos következményeinek enyhítése érdekében a Kormány, a helyi önkormányzatok, továbbá a munkaadók és a munkavállalásra jogosultak, valamint az utóbbiak érdekképviseleti szervezetei együttműködnek.

2. § (1)3 A foglalkoztatás elősegítése és az álláskeresők támogatása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. E rendelkezés nem zárja ki azt, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben levőket többletjogosultságok illessék meg.

(2)4 A menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként elismert, továbbá a bevándorolt vagy letelepedett jogállású, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyeket az e törvény és végrehajtási szabályai által tartalmazott jogokat és kötelezettségeket illetően a magyar állampolgárral azonos jogok és kötelezettségek illetik meg és terhelik. Törvény, valamint kormányrendelet e szabálytól a külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy (a továbbiakban: a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy) tekintetében eltérő szabályokat állapíthat meg.

3. § (1)5 A törvényben meghatározott célok megvalósulását állami foglalkoztatási szerv segíti elő.

(2)6

(3)7 Az állami foglalkoztatási szerv irányításában a munkaadók, a munkavállalók, valamint — a helyi szervek tekintetében — a helyi önkormányzatok is közreműködnek.

(4)8 Az állami foglalkoztatási szerv tevékenységét humánszolgáltatásként, a munkanélküliség lélektani és társadalmi összefüggéseinek figyelembevételével végzi.

(5)9 Az állami foglalkoztatási szerv a tevékenysége során – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság jogszabályaiban foglaltaknak megfelelően – együttműködik az EGT tagállamainak foglalkoztatási szolgálataival, valamint az Európai Koordinációs Hivatallal.

4. § (1)10 Minden munkavállalásra jogosultnak és munkaadónak joga van az állami foglalkoztatási szerv e törvény 13/A. §-a (2) bekezdésének a) és c) pontjában meghatározott szolgáltatásának ingyenes igénybevételéhez.

(2) A munkaerőpiaci szerv11 a hozzáforduló munkavállalót, valamint munkaadót jogairól és kötelezettségeiről tájékoztatja, igényének érvényesítéséhez segítséget nyújt.

5. § (1)12 A foglalkoztatási feszültségek megszüntetésére, kezelésére és feloldására, valamint a munkanélküliség megelőzésére, csökkentésére és hátrányos következményeinek enyhítésére a III. fejezetben, valamint más jogszabályokban meghatározott munkaerő-piaci szolgáltatásokat, foglalkoztatást elősegítő támogatásokat, illetőleg egyéb eszközöket kell alkalmazni.

(2) A foglalkoztatási lehetőségek bővítését, a munkanélküliség megelőzését, valamint időtartamának csökkentését a foglalkoztatáspolitika körébe nem tartozó eszközök alkalmazásával (pl. adókedvezmények biztosításával, továbbá területfejlesztési és a munkahelyteremtést támogató, elkülönített pénzalapok felhasználásával, az oktatási rendszer és a foglalkoztatáspolitika összehangolásával) is elő kell segíteni.

6. § (1)13 Az állami foglalkoztatási szerven kívül munkaközvetítést (a továbbiakban: magán-munkaközvetítés) az folytathat, aki megfelel az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban előírt feltételeknek. Aki magán-munkaközvetítői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát az illetékes állami foglalkoztatási szervnél bejelenteni. A bejelentésben – ha a bejelentő egyéni vállalkozó – meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait. A bejelentés alapján az illetékes állami foglalkoztatási szerv a tevékenység végzésére jogosultakról nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(2)14 Külföldi munkavállalásra vonatkozó munkaközvetítő tevékenység csak a fogadó ország jogszabályainak megfelelő munkavállalásra irányulhat.

(3)15 Az, aki magán-munkaközvetítő tevékenységet folytat, a munkát kereső személytől – kivéve, ha a (4) bekezdésben meghatározott jogszabály eltérően nem rendelkezik – díjat, költséget nem igényelhet.

(4)16 A magán-munkaközvetítő tevékenység folytatásának, valamint az (1) bekezdés szerinti bejelentés megtételének feltételeit és részletes szabályait a Kormány rendeletben határozza meg. Ennek során

a) egyes munkavállalói csoportok vagy a magán-munkaközvetítő által nyújtott egyes szolgáltatások tekintetében a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően rendelkezhet, továbbá

b)17 vagyoni biztosíték meglétét írhatja elő.

(5)18 A magán munkaközvetítő tevékenység hatósági ellenőrzését ellátó szerv, valamint a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szervei az ellenőrzés céljainak meghatározásában és tapasztalatainak értékelésében együttműködnek.

7. §19 (1) A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott harmadik országbeli állampolgár (a továbbiakban: harmadik országbeli állampolgár) a Magyar Köztársaság területén a 2. § (2) bekezdésében, valamint a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel az állami foglalkoztatási szerv által kiállított engedély alapján létesíthet foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt. Az engedélyezési kötelezettség alá tartozó foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges szerződés csak az engedély beszerzését követően köthető meg.

(2) A Kormány a 2. § (2) bekezdésében foglaltakon túlmenően, rendeletben mentességi eseteket határozhat meg.

(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az (1) bekezdés szerinti engedélyezési kötelezettség alóli mentesség eseteit rendeletben állapítsa meg.20

(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy foglalkoztatása tekintetében, nemzetközi szerződésben vagy európai közösségi jogi aktusban foglaltak szerint a 2. § (2) bekezdésében meghatározott egyenlő bánásmód követelményétől eltérő szabályokat állapítson meg.21

(5) Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), hogy – a szabályozással érintett foglalkozás szerint feladatkörrel rendelkező miniszterekkel egyetértésben – rendeletben határozza meg

a) a Magyarországon egyidejűleg összesen, valamint az egyes állami foglalkoztatási szervek illetékességi területén, továbbá az egyes foglalkozásokban foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb számát,22

b) azokat a foglalkozásokat, amelyekben a magyarországi munkanélküliség alakulására és összetételére tekintettel harmadik országbeli állampolgár nem foglalkoztatható, valamint

c) az engedélyezési eljárás részletes szabályait.23

(6) Az egyes állami foglalkoztatási szervek illetékességi területén foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb számának meghatározásához az illetékes munkaügyi tanács előzetes véleményét be kell szerezni.

8. § (1)24 Az Országgyűlés szabályozza a munkanélküliség megelőzését, illetőleg csökkentését szolgáló foglalkoztatási eszközöket, az álláskeresőket megillető juttatásokat, a munkaerőpiaci szervezetrendszert25, valamint ezek finanszírozásának módját.

(2)26 A Kormány döntéseinek előkészítése, valamint végrehajtása során figyelembe veszi azok foglalkoztatáspolitikai összefüggéseit és következményeit. Ennek megfelelően gondoskodik e döntések összehangolásáról, valamint arról, hogy a munkavállaláshoz és a foglalkoztatáshoz fűződő alapvető hazai érdekek ne szenvedjenek sérelmet. A Kormány az Európai Unió foglalkoztatási stratégiájához igazodóan Nemzeti Foglalkoztatási Akció Tervet készít. A Kormány meghatározza a kormányzati szerveknek a foglalkoztatáspolitika megvalósításával kapcsolatos feladatait.

(3)27

(4)28 A helyi önkormányzat a külön törvényben meghatározott foglalkoztatási feladatainak ellátása során

a)29 külön jogszabályban meghatározott közmunkát, közcélú foglalkoztatást szervez, a külön törvényben meghatározott rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek foglalkoztatásának elősegítése céljából – a települési kisebbségi önkormányzat, az állami foglalkoztatási szerv és a szociálpolitikai kerekasztal véleményének kikérésével – külön törvényben foglaltak szerint közfoglalkoztatási tervet készít,

b) figyelemmel kíséri a helyi foglalkoztatási viszonyok alakulását,

c)30 döntéseinek előkészítése, valamint végrehajtása során figyelembe veszi azok foglalkoztatáspolitikai következményeit,

d)31 részt vesz a helyi foglalkoztatási érdekegyeztetésben,

e)32 az állami foglalkoztatási szerv működési feltételeihez és fejlesztéséhez támogatást nyújt.

(5)33 A helyi önkormányzat a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott közfoglalkoztatási terv tervezetét véleményezés céljából, 15 napos határidővel megküldi az állami foglalkoztatási szerv és a szociálpolitikai kerekasztal részére. Ha az állami foglalkoztatási szerv és a szociálpolitikai kerekasztal a véleményezési határidőn belül nem ad véleményt, úgy kell tekinteni, hogy a közfoglalkoztatási terv tervezetében foglaltakkal egyetért.

(6)34 A munkaadó:

a) érdekképviseleti szervei útján részt vesz a foglalkoztatási érdekegyeztetésben,

b)35 segíti az állami foglalkoztatási szerv munkáját, ennek keretében munkaerőigényéről és annak megszűnéséről folyamatosan, de legkésőbb a betöltés esedékességekor — a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium által meghatározott módon — tájékoztatja az állami foglalkoztatási szervet,

c)36 járulék fizetésével hozzájárul az álláskeresők támogatásához.

(7)37 A munkavállaló:

a) képviselői útján részt vesz a foglalkoztatási érdekegyeztetésben,

b) együttműködik a munkaerőpiaci szolgáltató szervvel, valamint a munkaadóval, mérlegeli a felajánlott átképzési, foglalkoztatási lehetőségeket, együttműködik új munkahely felkutatásában,

c)38 álláskeresők támogatásának biztosítására járulékot fizet.

(8)39

II. Fejezet

FOGLALKOZTATÁSI ÉRDEKEGYEZTETÉS SZERVEZETE

Országos Érdekegyeztető Tanács40

9. §41 A Kormány az országos jelentőségű foglalkoztatáspolitikai kérdésekben a munkavállalók és a munkaadók országos érdekképviseleti szervezeteivel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (a továbbiakban: OÉT) egyeztet. Ennek során az OÉT

a) véleményezi a foglalkoztatást közvetlenül érintő törvénytervezeteket,

b) évente beszámoltatja a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületét,

c) a munkájában résztvevő országos munkaadói és munkavállalói szövetségek útján kijelöli a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületének a munkaadói, továbbá munkavállalói képviselőit, és javaslatot tesz a visszahívásukra.

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete

10. §42 (1) A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (a továbbiakban: MAT) a munkaadók, a munkavállalók és a Kormány képviselőiből álló testület, amely a Munkaerőpiaci Alappal kapcsolatos jogokat, illetőleg kötelezettségeket az e törvényben foglaltak szerint gyakorolja, illetőleg teljesíti.

(2) A MAT munkaadói oldala a munkaadók képviselőiből, munkavállalói oldala a munkavállalók képviselőiből, kormányzati oldala a Kormány képviselőiből áll.

(3) A MAT megbízatása négy évre szól.

(4)43 Ha a MAT a megbízatásának lejártát követő munkanapig nem alakul meg, a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási és rehabilitációs alaprészével kapcsolatos döntési jogkörét a miniszter gyakorolja.

10/A. §44 (1)45 A MAT tagjait a munkaadók képviselői tekintetében az OÉT-ben képviselettel rendelkező országos munkaadói szövetségek, a munkavállalók képviselői tekintetében az OÉT-ben képviselettel rendelkező országos munkavállalói szövetségek jelölik, egyéb megegyezés hiányában az általuk képviseltek részéről teljesített munkaerő-piaci járulékfizetés arányának figyelembevételével. A MAT tagjait a miniszter bízza meg, valamint vonja vissza a megbízást. A Kormány képviseletét ellátó tagok közül a megbízásra, illetőleg a megbízás visszavonására egy tag esetében az államháztartásért felelős miniszter tesz javaslatot, további öt tag esetében a megbízásról, illetőleg a megbízás visszavonásáról a miniszter a saját hatáskörében dönt.

(2) A MAT új tagját, ha a korábbi tag megbízatásának megszűnésére

a) a MAT megbízatásának lejárta miatt került sor, legkésőbb a lejáratot megelőző 15. napig,

b) egyéb okból kerül sor, az ok bekövetkezésétől számított 30 napon belül

kell jelölni.

(3)46 A MAT-nak nem lehet tagja, illetve nem vehet részt a szervezetét érintő döntések meghozatalában az a személy, aki olyan szervezetnek a tulajdonosa, vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója, amelyet a MAT döntései közvetlenül érintenek. E rendelkezés alkalmazása szempontjából a Kormány képviseletét ellátó tagok tekintetében figyelmen kívül kell hagyni a Miniszterelnöki Hivatallal, a minisztériumokkal, az országos hatáskörű szervekkel, továbbá az állami foglalkoztatási szervvel fennálló közszolgálati és közalkalmazotti jogviszonyt.

(4) A MAT egyes oldalain résztvevő tagok száma hat főnél több nem lehet.

(5) A tagok megbízatása a MAT megbízatásának időtartamára szól. A MAT döntéseinek meghozatalában csak az vehet részt, aki megbízólevéllel rendelkezik.

(6) Ha a szavazásra a MAT

a) oldalai jogosultak, az oldalak szavazata egyenlő,

b) tagjai jogosultak, az egyes oldalak hat-hat szavazattal rendelkeznek.

(7)47 A MAT közszolgálati jogviszonyban nem álló tagjai a miniszter által meghatározott tiszteletdíjban részesülnek.

(8)48 A MAT ügyrendjét egyhangúan maga határozza meg.

Munkaügyi Tanács49

11. §50 (1) Az állami foglalkoztatási szervek illetékességi területén a foglalkoztatási és a munkaerő-piaci képzési, valamint a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációját elősegítő támogatások nyújtásával kapcsolatos helyi érdekegyezetés ellátására a munkaadók, a munkavállalók, valamint az önkormányzatok képviseletét ellátó tagokból álló testületként munkaügyi tanács (a továbbiakban: munkaügyi tanács) működik. A munkaügyi tanács megbízatása négy évre szól.

(2) Ha a munkaügyi tanács a megbízatásának lejártát követő munkanapig nem alakul meg, a hatáskörébe tartozó kérdésekben az állami foglalkoztatási szerv vezetője dönt.

12. §51 (1)52 A munkaügyi tanácsnak a munkaadók képviseletét ellátó tagokból álló munkaadói oldalába az OÉT-ben képviselettel rendelkező országos munkáltatói szövetségek, a munkavállalók képviseletét ellátó tagokból álló munkavállalói oldalába az OÉT-ben képviselettel rendelkező munkavállalói szövetségek egy-egy tagot jelölnek, illetve vonják vissza a jelölést. Ennek feltétele, hogy az országos munkáltatói, illetve munkavállalói szövetség az adott régióban tagszervezettel rendelkezzen. A tagokat – jelölés, illetőleg annak visszavonása alapján – az állami foglalkoztatási szerv vezetője bízza meg a munkaügyi tanács megbízatásának lejártáig terjedő időtartamra, továbbá hívja vissza. A munkaügyi tanács önkormányzati oldalának egy-egy tagját a működési területéhez tartozó megyékben

a) a megyei kistérségi fórumok,

b) a munkaügyi tanács illetékességi területén lévő megyei jogú városok, valamint

c) a regionális fejlesztési tanács

választja, illetve hívja vissza. A Közép-magyarországi Régióban a munkaügyi tanács önkormányzati oldalának egy tagját a Fővárosi Közgyűlés, három tagját a fővárosi kerületi önkormányzatok, valamint további két tagját a régióban működő megyei kistérségi fórumok választják, illetve hívják vissza. A választás, illetve visszahívás alapján a tagok részére a megbízólevelet az állami foglalkoztatási szerv vezetője adja át, illetve vonja vissza.

(2)53 A munkaügyi tanácsnak nem lehet tagja az a személy, aki olyan szervezetnek a tulajdonosa, vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója, amely az állami foglalkoztatási szerv által közvetített személyek részére rendszeres szolgáltatást (képzést, munkaközvetítést) nyújt. A munkaügyi tanács a tagjai tekintetében további összeférhetetlenségi szabályt is megállapíthat.

(3)54

(4)55 A tagok megbízatása a munkaügyi tanács megbízatásának időtartamára szól. A megbízatásról, annak változásáról az állami foglalkoztatási szerv vezetője 15 napon belül értesíti a MAT-ot.

(5) A munkaügyi tanács új tagját, ha a korábbi tag megbízatásának megszűnésére

a) a munkaügyi tanács megbízatásának lejárta miatt került sor, legkésőbb a lejáratot megelőző 15. napig,

b) egyéb okból kerül sor, az ok bekövetkezésétől számított 30 napon belül

kell jelölni, illetőleg megválasztani.

(6)56 Ha a tagokat kijelölő, illetőleg választó szervezetek között vita merül fel, a vitás kérdésekben az állami foglalkoztatási szerv vezetője a MAT-hoz fordulhat.

(7)57 A munkaügyi tanács döntéseinek meghozatalában csak az vehet részt, aki megbízólevéllel rendelkezik.

(8) A munkaügyi tanács a munkavállalók, a munkaadók és az önkormányzatok képviselőinek megegyezésével határoz. A munkaügyi tanács határozatának meghozatala során a munkaadói, a munkavállalói, valamint az önkormányzati oldalt egy-egy szavazat illeti meg. A munkaügyi tanács megegyezés hiányában a MAT-hoz fordulhat, amelynek képviselője közvetít a felek között, és javaslatot tesz a megállapodásra.

(9) A munkaügyi tanács az ügyrendjét egyhangúan maga határozza meg.

(10)58 A munkaügyi tanács a foglalkoztatási feladatok ellátása érdekében együttműködik az illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanácsokkal, valamint regionális területfejlesztési tanáccsal.

13. §59 A munkaügyi tanács

a) véleményezi a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének az illetékességi területén rendelkezésre álló eszközei felhasználásának elveit és az egyes támogatások arányát,

b) az illetékességi területén figyelemmel kíséri és értékeli a Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeinek felhasználását,

c) kezdeményezi és véleményezi az illetékességi területe foglalkoztatási helyzetével kapcsolatos rövid és hosszú távú programokat, és figyelemmel kíséri azok végrehajtását,

d)60 előzetesen véleményezi a miniszternek az egyes állami foglalkoztatási szervek illetékességi területén foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb számának meghatározására vonatkozó döntését,

e)61 véleményezi az állami foglalkoztatási szerv működését,

f)62 a b)–d) pontban foglaltakról tájékoztatást kér az állami foglalkoztatási szerv vezetőjétől,

g)63 előzetes véleményezési jogot gyakorol az állami foglalkoztatási szerv vezetőjének vezetői megbízásával, illetőleg a vezetői megbízás visszavonásával kapcsolatban,

h)64 ellátja más jogszabályban meghatározott feladatait.

III. Fejezet

MUNKAERŐPIACI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK65

Munkaerőpiaci szolgáltatások

13/A. §66 (1)67 Az állami foglalkoztatási szerv a munkahelykeresést, a munkához, valamint megfelelő munkaerőhöz jutást, továbbá a munkahely megtartását szolgáltatások nyújtásával is elősegíti.

(2) A munkaerőpiaci szolgáltatások formái a következők:

a) munkaerőpiaci és foglalkozási információ nyújtása,

b) munka-, pálya-, álláskeresési, rehabilitációs, helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás,

c) munkaközvetítés.

(3) Támogatás nyújtható annak, aki a (2) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott munkaerőpiaci szolgáltatást a (4) bekezdés szerinti jogszabályban meghatározott feltételekkel nyújtja.68

(4)69 Felhatalmazást kap a

a) Kormány, hogy rendeletben határozza meg a munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó szervezetek akkreditációjának, valamint az akkreditált szervezetek ellenőrzésének szabályait,

b) miniszter, hogy rendeletben határozza meg az egyes munkaerő-piaci szolgáltatásokat – ideértve az egyes munkavállalói csoportok számára nyújtható speciális szolgáltatásokat –, a szolgáltatások szakmai követelményeit, a szolgáltatások igénybevételének időtartama alatt a keresetpótló juttatás nyújtásának feltételeit és a szolgáltatások, valamint a (3) bekezdésben meghatározott támogatás nyújtásának feltételeit.

Képzések elősegítése70

14. §71 (1)72 Támogatható az állami foglalkoztatási szerv által felajánlott, vagy elfogadott képzése annak a személynek,

a)73 aki álláskereső,

b)74 aki 25. életévét – felsőfokú végzettségű személy esetén a 30. életévét – nem töltötte be, és a tanulói, hallgatói jogviszonya megszűnését követően álláskeresési járadékra és álláskeresési segélyre nem szerzett jogosultságot,

c)75 aki gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesül,

d)76 aki rehabilitációs járadékban részesül,

e)77 akinek munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik, és ezt a munkaadó a munkavállalóval és az állami foglalkoztatási szervvel előzetesen írásban közölte, vagy

f)78 aki közhasznú munkavégzésben vesz részt, és a képzésben való részvételt vállalja, továbbá

g)79 aki munkaviszonyban áll és rendszeres foglalkoztatása képzés nélkül nem biztosítható.

(2)80 Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott személyek képzése akkor támogatható, ha a képzés időtartama hetente nem haladja meg a húsz órát, és

a)81 a gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban részesülő személy képzése a gyermek egy éves – gyermekgondozási díj folyósítása esetén másfél éves – korának betöltését követően kezdődik meg, valamint

b) a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személy kereső tevékenységet nem folytat.

(3)82 A MAT meghatározhatja a képzési támogatásban részesíthetők további körét.

(4)83 Képzési támogatásként

a) az (1) bekezdés a)–b) pontjában, valamint e)–g) pontjában meghatározott személy részére a b) pontban foglaltak kivételével

aa) keresetkiegészítés vagy keresetpótló juttatás, valamint

ab) a képzéssel kapcsolatos költségek megtérítése;

b) az (1) bekezdés c)–d) pontjában meghatározott személy, valamint a rendelkezésre állási támogatásra jogosult álláskereső részére az általános iskolai végzettség megszerzéséhez, vagy a szakképzés megkezdéséhez, a külön jogszabályban meghatározott bemeneti kompetenciák megszerzéséhez szükséges képzésben történő részvételhez a képzéssel kapcsolatos költségek megtérítése

adható.

(5)84 A keresetkiegészítés a képzést megelőzően elért átlagkereset és a képzés alatt elért kereset különbözetéig terjedhet.

(6)85 A keresetpótló juttatás összege nem lehet alacsonyabb a megállapításakor hatályos kötelező legkisebb munkabér 60 százalékánál, és nem haladhatja meg a megállapításakor hatályos kötelező legkisebb munkabér összegét.

(7)86

(8)87 Az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszonyt létesített álláskereső személy részére keresetpótló juttatás akkor állapítható meg, ha kötelezettséget vállal arra, hogy az egyszerűsített foglalkoztatását az állami foglalkoztatási szervnek a foglalkoztatást követő legkésőbb harmadik munkanapon bejelenti.

(9)88 Nem folyósítható keresetpótló juttatás azokra a napokra, amelyeken a képzésben részt vevő személy neki felróható okból óralátogatási kötelezettségének nem tett eleget, vagy alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszonyban állt.

(10)89 A (8) bekezdésben meghatározott ellátást, illetve támogatást – erről szóló külön határozat nélkül – a mulasztás, illetve a munkavégzés napjára járó keresetpótló juttatás összegével csökkentett összegben kell folyósítani.

(11)90 A képzéssel kapcsolatos költségek részben vagy teljes mértékben megtéríthetők.

14/A. §91 (1) Az állami foglalkoztatási szerv a – külön jogszabály szerint érvényes munkaerőigénnyel rendelkező – munkaadóval, a munkaadó erre irányuló kérelme esetén megállapodást köt arra vonatkozóan, hogy

a) az állami foglalkoztatási szerv a munkaerőigény kielégítése érdekében képzési támogatást nyújt álláskeresők számára a munkaerőigényben meghatározott munkakör betöltéséhez szükséges, állam által elismert szakképesítést nyújtó képzésben, vagy munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére irányuló képzésben (betanító képzésben), valamint a közúti közlekedés C, D és E járműkategóriájára érvényes vezetői engedély és gépjárművezetői képesítési igazolvány megszerzését biztosító képzésben történő részvételhez,

b) a munkaadó vállalja, hogy az a) pontban meghatározott álláskeresővel vagy a képzés megkezdését megelőzően, vagy a képzés alatt, vagy a képzés által nyújtott szakképesítés megszerzését követően munkaviszonyt létesít.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott álláskeresőket a munkaadó választja ki a munkaerőigényében foglaltaknak megfelelő, álláskeresőként nyilvántartott személyek közül.

(3) A megállapodás az (1) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza

a) a képzésben részt vevő álláskeresők kiválasztásának módját,

b) a munkaerőigényben meghatározott, betöltésre váró munkakör megjelölését,

c) azoknak a képzéseknek a megjelölését, amelyekhez az állami foglalkoztatási szerv támogatást nyújt,

d) a munkaadó arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a képzésben részt vevő álláskeresővel mely időponttól kezdődően fog munkaviszonyt létesíteni,

e) a munkaadó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy hozzájárul-e a képzés költségeihez, illetőleg a képzés lebonyolításához szükséges szakmai és tárgyi feltételek biztosításához.

Álláskeresők vállalkozóvá válásának elősegítése92

15. §93

Foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatások

16. §94 (1) A munkaadó részére külön jogszabályban meghatározott hátrányos helyzetű személy munkaviszony keretében történő foglalkoztatásához a munkabér és járuléka legfeljebb ötven százalékának, megváltozott munkaképességű személy esetében legfeljebb hatvan százalékának megfelelő összegű támogatás nyújtható, ha a munkaadó

a) a foglalkoztatást legalább a támogatás folyósításának időtartama alatt vállalja, és

b) a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónapban a munkavállaló munkaviszonyát a működési körében felmerülő okból rendes felmondással nem szüntette meg, és

c) kötelezettséget vállal arra, hogy a b) pont szerinti munkaviszony megszüntetésére a támogatás folyósításának időtartama alatt sem kerül sor.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás legfeljebb egyévi időtartamra, a legalább huszonnégy hónapja álláskeresőként nyilvántartott személy foglalkoztatásához legfeljebb kétévi időtartamra nyújtható.

Közhasznú munkavégzés támogatása

16/A. §95 (1)96 A munkaadó részére – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség legfeljebb hetven százalékáig terjedő mértékű támogatás nyújtható, ha

a) a lakosságot vagy a települést érintő közfeladat, vagy önkormányzat által önként vállalt, a lakosságot illetőleg a települést érintő feladat ellátása, vagy közhasznú tevékenység folytatása érdekében,

b)97 az állami foglalkoztatási szerv által kiközvetített álláskereső foglalkoztatását vállalja, munkaviszony keretében úgy, hogy

c) ezzel a foglalkoztatással a foglalkoztatottainak létszámát a foglalkoztatás megkezdését megelőző havi átlagos statisztikai állományi létszámához képest bővíti, és

d) a foglalkoztatással nyújtott szolgáltatás ellenértékeként más szervtől díjazásban nem részesül.

(2)98 A támogatás egy munkavállaló foglalkoztatásához folyamatosan legfeljebb egy évi időtartamra állapítható meg. A munkavállaló ezen munkaviszonya megszűnését, illetve megszüntetését követő két éven belüli ismételt, bármely munkaadónál történő foglalkoztatásához az (1) bekezdés alapján támogatás abban az esetben nyújtható, ha a közhasznú munkára történő közvetítés időpontjában nem jogosult álláskeresési járadékra (munkanélküli járadékra), vállalkozói járadékra. Az (1) bekezdés c) pontjában említett megelőző havi átlagos statisztikai állományi létszámba nem számít be az a munkavállaló, akinek foglalkoztatása az (1) bekezdésben meghatározott támogatással történt.

(3)99 A statisztikai állományi létszám bővítésére vonatkozó, (1)—(2) bekezdésben meghatározott feltétel fennállásától rendkívül indokolt esetben el lehet tekinteni.

(4)100 A nonprofit gazdasági társaság részére az (1) bekezdésben meghatározott támogatás abban az esetben nyújtható, ha az állami foglalkoztatási szerv által kiközvetített álláskereső foglalkoztatására – foglalkoztatottai számának a foglalkoztatás megkezdését megelőző havi átlagos statisztikai állományi létszámához viszonyított bővítésével – nem üzletszerű gazdasági tevékenységében kerül sor.

(5)101 Ha a közhasznú munka támogatásának anyagi fedezetéül a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének

a)102 a decentralizált pénzügyi kerete szolgál, a munkaügyi tanács meghatározhatja azokat a feltételeket, valamint települések körét, ahol a támogatás a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség legfeljebb 90 százalékáig nyújtható;

b) központi kerete szolgál, a MAT a közhasznú munka támogatásának mértékét a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség legfeljebb 90 százalékában, időtartamát legfeljebb két évben határozhatja meg.

(6)103

(7)104

Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatásának támogatása105

16/B. §106 (1) A gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálya alá tartozó munkaadó részére a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban: Szoc. tv.) meghatározott rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy teljes munkaidőben, munkaviszony keretében történő foglalkoztatásához legfeljebb a támogatás megállapításakor hatályos rendelkezésre állási támogatás összegének megfelelő mértékű támogatás nyújtható, ha a munkaadó

a) a foglalkoztatást legalább a támogatás folyósításának időtartama alatt vállalja, és

b) a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónapban meglévő munkavállalója munkaviszonyát a működési körében felmerülő okból rendes felmondással nem szüntette meg, és

c) kötelezettséget vállal arra, hogy a b) pont szerinti munkaviszony megszüntetésére a támogatás folyósításának időtartama alatt sem kerül sor.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás legfeljebb egyévi időtartamra nyújtható.

Önfoglalkoztatás támogatása107

17. §108 Támogatás nyújtható annak az álláskeresőnek, valamint rehabilitációs járadékban részesülő személynek, aki munkaviszonyon kívüli tevékenységgel gondoskodik önmaga foglalkoztatásáról, ideértve azt is, aki vállalkozást indít, vagy vállalkozáshoz csatlakozik.

Munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés támogatása

18. §109 Támogatás nyújtható új munkahelyek teremtéséhez, a meglévő munkahelyek megtartásához, a foglalkoztatási szerkezetátalakítás elősegítéséhez, valamint a munkaerő szakmastruktúrájának korszerűsítéséhez fűződő foglalkoztatáspolitikai célok elérése érdekében.

A foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok átvállalása

18/A. §110 (1)111

(2)112

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása

19. § (1)113 A Munkaerőpiaci Alap rehabilitációs alaprészéből támogatás nyújtható megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő beruházáshoz, valamint külön rendeletben meghatározott, beruházásnak nem minősülő bővítéshez, egyéb fejlesztési célú kifizetéshez.

(2)114 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében foglalkoztatásuk támogatására e törvényben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat állapítson meg, továbbá meghatározza a támogatások és szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos eljárást.115

19/A. §116

Munkaerőpiaci programok támogatása

19/B. §117 (1) A Munkaerőpiaci Alap előre meghatározott, összetett célok érdekében biztosíthatja olyan programok megvalósításának pénzügyi fedezetét, amelyek térségi foglalkoztatási célok megvalósítására, munkaerőpiaci folyamatok befolyásolására, valamint a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő rétegek foglalkoztatásának elősegítésére irányulnak.

(2)118 Az (1) bekezdésben meghatározott programok keretében a munkaerőpiaci szolgáltatások és foglalkoztatást elősegítő támogatások egyidejűleg és egymásra épülve is nyújthatók. A programokon aktívan részt vevő álláskereső számára a különböző jogcímeken megállapítható támogatás, támogatások helyett egységes támogatás állapítható meg. Ha a program által elérni kívánt cél megvalósítása érdekében indokolt, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokra vonatkozó szabályoktól – a 20. § (2) bekezdése szerinti jogszabályban meghatározott feltételekkel és módon – a támogatást nyújtó szerv eltekinthet.

(3)119 Munkaerő-piaci program keretében a munkaadó részére a munkaviszonyban foglalkoztatott személy munkabére és járulékai legfeljebb száz százalékának megfelelő összegű támogatás nyújtható.

(4)120 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben határozza meg a (2) bekezdésben foglalt egységes támogatás megállapításának feltételeit.

Egyes általánostól eltérő foglalkoztatási formák támogatása

19/C. §121 Támogatás nyújtható a részmunkaidős, valamint olyan foglalkoztatáshoz, amelynek során a munkavégzés a foglalkoztató székhelyéhez, telephelyéhez nem tartozó helyen, számítástechnikai eszköz felhasználásával történik.

A foglalkoztatást elősegítő támogatások közös szabályai

20. § (1)122 A 13/A. § (3) bekezdésében, a 14–16/A. §-ban, a 17–18/A. §-ban, a 19/A. §-ban, valamint a 22. §-ban meghatározott támogatás a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészéből, a 19/B–19/C. §-ban meghatározott támogatások a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási és rehabilitációs alaprészéből nyújthatók.

(2)123 A 16/B. §-ban meghatározott támogatás a Munkaerőpiaci Alapba a 39. § (13) bekezdése szerint átcsoportosított pénzeszközből nyújtható. E támogatással kapcsolatos, a 2010. költségvetési éven túl áthúzódó kötelezettségvállalás fedezetét a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprész központi kerete finanszírozza.

(3)124 A 13/A. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott szolgáltatások, a 14. §-ban, a 16–18. §-okban, valamint a 19/B–19/C. §-okban meghatározott támogatások a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az állami foglalkoztatási szerv közreműködésével megvalósításra kerülő munkaerő-piaci programokban is nyújthatók.

(4)125 A miniszter – a MAT véleményének meghallgatásával – rendeletben határozza meg a 14–19. §-ban, valamint a 19/B–19/C. §-ban meghatározott támogatások további feltételeit, odaítélésének, megszüntetésének és visszakövetelésének részletes szabályait. A miniszter a 45. életévüket betöltött, valamint a roma származású személyek munkaerőpiaci helyzetének javítása, foglalkoztatásának elősegítése érdekében e törvényben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat állapíthat meg.

(5)126 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy – a MAT véleményének meghallgatásával – rendeletben határozza meg

a) a keresetpótló juttatás összegének differenciált megállapítására vonatkozó szabályokat, valamint

b) a 14/A. §-ban meghatározott megállapodás esetén a kötelezően nyújtandó képzési támogatás szabályait.

(6)127 Ha a foglalkoztatást elősegítő támogatás mértékének meghatározása – jogszabály alapján – a foglalkoztatott munkabérének alapulvételével történik, a támogatást – annak teljes időtartama alatt – a megállapításkor figyelembe vett munkabér alapulvételével kell folyósítani. Ha a támogatás folyósítása alatt emelkedik a kötelező legkisebb munkabér, akkor az azt követő időszakra az állami foglalkoztatási szerv – a munkaadó kérelmére – a támogatás összegét a kötelező legkisebb munkabér emelkedésének arányában megnövelheti, de a támogatás százalékos mértéke nem emelkedhet.

21. §128 (1) Az e törvényben, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott, foglalkoztatást elősegítő támogatások nyújtása esetén a támogatásban részesülővel hatósági szerződést kell kötni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott hatósági szerződés tartalmazza:

a)129 a szerződést kötő közigazgatási hatóság nevét, székhelyét, az ügy számát,

b)130 a támogatásban részesülő természetes személy esetében a nevét, lakó-, tartózkodási- vagy szálláshelyét, anyja nevét, nem magyar állampolgár esetében állampolgárságát, az érvényes úti okmány számát is,

c)131 a támogatásban részesülő szervezet esetében a megnevezését (székhelyét, telephelyét), adószámát a képviseletre jogosult személy megnevezését, valamint a szervezet pénzforgalmi számlaszámát és a számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató megnevezését,

d)132 a közigazgatási hatóság által nyújtott támogatás formáját, mértékét, folyósításának időtartamát, módját, a folyósítás egyéb feltételeit,

e) az EK-szerződés 87–88. §-a szerint állami támogatásnak minősülő támogatás nyújtása esetén

ea) a támogatás kategóriájának megnevezését, a támogatás tartalmát,

eb) a támogatásban részesülő tájékoztatását arról, hogy a csekély összegű, de minimális támogatásként nyújtott támogatásokkal kapcsolatos iratokat 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat bemutatni,

f) a támogatás nyújtásának alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések megjelölését,

g)133 a szerződésszegésnek minősülő magatartásokat és azok jogkövetkezményeit,

h) a jogszabály által meghatározott, valamint a felek által szükségesnek tartott jognyilatkozatokat,

i) a szerződéssel kapcsolatban felmerülő vitás kérdésekben közigazgatási perben eljáró bíróság megnevezését.

(3) Ha a támogatásban részesülő a hatósági szerződésben foglaltakat megszegi, a támogatás további folyósítását meg kell szüntetni, és a támogatásban részesülő köteles a támogatást a (4) bekezdésben foglaltak szerint visszafizetni.

(4)134 Ha a Munkaerőpiaci Alapból nyújtott támogatást a (3) bekezdésben foglaltak alapján vissza kell követelni, a támogatást a kötelezettségszegés napjától a visszakövetelésről rendelkező határozat meghozatalának napjáig a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek135 a késedelmi pótlék mértékére vonatkozó rendelkezése szerint kiszámított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell visszafizetni. Amennyiben a kötelezett visszafizetési kötelezettségének a visszakövetelésről rendelkező határozatban megjelölt határidőig nem tesz eleget, e határidő elmulasztásának napjától a befizetés napjáig a támogatás összegének alapulvételével kiszámított késedelmi pótlékot is köteles fizetni.

(5)136 A támogatást nyújtó hatóság vezetője – erre irányuló kérelem esetén – különös méltánylást érdemlő esetben eltekinthet a késedelmi pótlék felszámításától, illetve dönthet a már felszámított késedelmi pótlék részben vagy egészben történő elengedéséről, továbbá – a munkaadónak nem minősülő természetes személy részére nyújtott támogatás esetén – a visszakövetelt támogatás visszafizetésének részben vagy egészben történő elengedéséről.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott méltányosság szempontjából, természetes személy esetében figyelembe vehető különösen kedvezőtlen szociális helyzete, valamint az, hogy a támogatás visszafizetése a kötelezett és a háztartásában élők megélhetését súlyosan veszélyeztetné.

(7)137 Aki foglalkoztatást elősegítő támogatásban részesül, köteles a támogatást megállapító hatóságnak haladéktalanul bejelenteni, ha a támogatást megalapozó körülményeiben változás következik be.

IV. Fejezet

A LÉTSZÁMLEÉPÍTÉSEK HÁTRÁNYOS KÖVETKEZMÉNYEINEK ENYHÍTÉSÉT CÉLZÓ TÁMOGATÁSOK SZABÁLYAI138

22. §139 A munkaadó részére támogatás nyújtható az általa végrehajtandó csoportos létszámleépítésnek a munkavállaló számára hátrányos következményeit enyhítő intézkedések megtételéhez.

23. §140

V. Fejezet

ÁLLÁSKERESŐK TÁMOGATÁSA

24. §141 Az álláskereső részére – az e törvényben meghatározott feltételek szerint – álláskeresési támogatásként álláskeresési járadék, álláskeresési segély, valamint költségtérítés jár.

Álláskeresési járadék

25. §142 (1) Álláskeresési járadék illeti meg azt, aki143

a) álláskereső,

b)144 az álláskeresővé válását megelőző négy éven belül legalább háromszázhatvanöt nap – a 27. § (1) bekezdésében meghatározott – jogosultsági idővel rendelkezik,

c) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, továbbá táppénzben nem részesül,

d)145 munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az állami foglalkoztatási szerv sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában előírt feltételek alkalmazásában a munkahely akkor megfelelő, ha

a)146 az álláskereső képzettségi szintjének, vagy az állami foglalkoztatási szerv által felajánlott és a képzettségi szintnek megfelelő képzési lehetőség figyelembevételével megszerezhető képzettségének, vagy az általa utoljára legalább hat hónapig betöltött munkakör képzettségi szintjének megfelel, vagy az általa utoljára legalább hat hónapig ellátott egyéni, illetőleg társas vállalkozói tevékenység képzettségi szintjének megfelel,

b) egészségi állapota szerint az álláskereső a munka elvégzésére alkalmas,

c) a várható kereset az álláskeresési járadék összegét, illetőleg – amennyiben az álláskeresési járadék összege a kötelező legkisebb munkabérnél alacsonyabb – a kötelező legkisebb munkabér összegét eléri,

d) a munkahely és a lakóhely közötti naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi álláskereső esetében a két órát nem haladja meg,

e) az álláskereső foglalkoztatása munkaviszonyban történik.

(3) A megváltozott munkaképességű álláskereső esetében az (1) bekezdés d) pontjában előírt feltétel alkalmazásában a munkahely akkor megfelelő, ha megfelel a (2) bekezdés a)–c) és e) pontjában foglalt feltételeknek, és a munkahely és a lakóhely közötti naponta – a megváltozott munkaképességű álláskereső által igénybe vehető közlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje a két órát nem haladja meg.

(4) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott munkaviszony időtartamába nem számítható be a fizetés nélküli szabadság harminc napot meghaladó időtartama, kivéve, ha annak igénybevételére

a) háromévesnél – ha a munkavállaló a gyermek gondozása céljából gyermekgondozási segélyben részesül, tizennégy évesnél – fiatalabb gyermek gondozása, vagy tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermek otthoni ápolása [a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 138. § (5) bek.], valamint

b) közeli hozzátartozó ápolása [Mt. 139. § (1) bek.], továbbá

c) saját részére magánerőből lakás építése [Mt. 140. § (1) bek.]

miatt kerül sor.

(5)147 Az álláskereső részére a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő, rövid időtartamú munkalehetőség (ideértve a közhasznú foglalkoztatást, valamint a külön jogszabályban meghatározott közmunkát és a közcélú foglalkoztatást is) felajánlható.

Álláskeresési járadék mértéke148

26. §149 (1) Az álláskeresési járadék összegét az álláskeresőnek az álláskeresővé válását megelőző négy naptári negyedévben elért, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 19. §-ának (3) bekezdésében meghatározott munkaerő-piaci járulék alapja (a továbbiakban: járulékalap) havi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani.

(2) Ha az álláskereső az álláskeresővé válását megelőző négy naptári negyedévben több munkaadóval állt munkaviszonyban, vagy több vállalkozói tevékenységet is folytatott, vagy munkaviszonyban állt és vállalkozói tevékenységet is folytatott, az álláskeresési járadék összegét valamennyi munkaadónál, illetőleg vállalkozói tevékenysége során elért járulékalap alapulvételével kell az (1) bekezdés szerint kiszámítani.

(3) Megelőző négy naptári negyedévi járulékalap hiányában a járadék számításának alapja a négy naptári negyedévnél rövidebb időszakban elért járulékalap havi átlagos összege. Ha a megelőző négy naptári negyedévben egyáltalán nincs az álláskeresőnek járulékalapja, akkor az álláskeresési járadék megállapításának alapja a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér 130 százaléka.

(4) Az egy napra járó álláskeresési járadék számításának alapja az (1) és (3) bekezdésben meghatározott összeg harmincad része.

(5) Az álláskeresési járadék napi összege a folyósítás első szakaszában – amely a folyósítási időtartam feléig, de legfeljebb 91 napig terjed – a (4) bekezdés alapján meghatározott járadékalap 60 százaléka, de legalább az álláskeresési járadékra való jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegének 60 százaléka, legfeljebb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegének 120 százaléka.

(6) Az álláskeresési járadék napi összege a folyósítási időtartam második szakaszában az álláskeresési járadékra való jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegének 60 százaléka. Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el a minimálbért, akkor mindkét szakaszban az álláskeresési járadék napi összege az (1) és (3)–(4) bekezdés szerint számított összeg 60 százaléka.

(7)150 A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló rendeletek hatálya alá tartozó személyek esetében az Európai Gazdasági Térség másik tagállamában szerzett bért, szakmai jövedelmet vagy átlagkeresetet az (1) bekezdésben meghatározott járulékalapként kell figyelembe venni.

(8)151 A 27. § (12) bekezdésében meghatározott ideiglenes ellátás összege a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos kötelező legkisebb munkabér 60 százaléka.

Álláskeresési járadék folyósításának időtartama

27. §152 (1)153 Az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát (a továbbiakban: folyósítási idő) – a 25. § (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – annak az időtartamnak az alapulvételével kell megállapítani, amely alatt az álláskereső az álláskeresővé válást megelőző négy év alatt munkaviszonyban töltött, vagy egyéni, illetőleg társas vállalkozói tevékenységet folytatott, feltéve ez utóbbi esetben, hogy vállalkozói tevékenysége alatt járulékfizetési kötelezettségének eleget tett (a továbbiakban együtt: jogosultsági idő). A jogosultsági idő tartamába nem számítható be az az időtartam, amely alatt az álláskereső álláskeresési járadékban vagy vállalkozói járadékban részesült. Az előbbiekben meghatározott négyéves időtartam meghosszabbodik a következő időtartamokkal, vagy azok egy részével, ha ezen időtartamok alatt munkaviszony nem állt fenn, vagy az álláskereső jogosultsági időnek minősülő vállalkozói tevékenységet nem folytatott:

a) a sor-, valamint tartalékos katonai szolgálat, továbbá a polgári szolgálat,

b) a keresőképtelenséggel járó betegség,

c) a beteg gyermek ápolására igénybe vett táppénzes állomány,

d) a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozási segély folyósítása,

e)154 a rehabilitációs járadék, a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíj, a rendszeres szociális járadék, az átmeneti járadék, továbbá a bányászok egészségkárosodási járadéka folyósításának,

f) az előzetes letartóztatás, valamint a szabadságvesztés, és az elzárás büntetés,

g) az ápolási díj és a gyermeknevelési támogatás folyósítása,

h)155 a nappali tagozaton történő tanulmányok folytatásának

időtartamával.

(2)156 Az álláskeresési járadék folyósítási idejének kiszámítása során öt nap jogosultsági idő egy nap járadékfolyósítási időnek felel meg. Ha a kiszámítás során töredéknap keletkezik, a kerekítés szabályait kell alkalmazni.

(3) Az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap.

(4)157 Az álláskeresési járadék folyósításának kezdő napja az álláskeresőnek az állami foglalkoztatási szervnél történő jelentkezésének napja.

(5) Ha a munkaviszonyt az álláskeresővé válást megelőző 90 napon belül a munkavállaló rendes felmondással, továbbá a munkaadó rendkívüli felmondással szüntette meg, az álláskereső részére álláskeresési járadék az előbbiekben meghatározott módon megszüntetett munkaviszony megszűnését követő 90 nap elteltével folyósítható, tekintet nélkül arra, hogy az álláskeresési járadék folyósításához szükséges feltételekkel rendelkezik.

(6)158 A folyósítási idő számítása szempontjából a jogosultsági idő csak egyszer vehető figyelembe. Ha az álláskereső az álláskeresési járadék folyósításának számára meghatározott időtartamát teljes mértékben nem vette igénybe, az ismételt folyósításnál a járadékfolyósítás időtartamának alapját képező jogosultsági időt a tényleges járadékfolyósítási időtartamnak megfelelően csökkenteni kell. Ezt a rendelkezést alkalmazni kell a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló rendeletek hatálya alá tartozó személy által, az Európai Gazdasági Térség másik tagállamában igénybevett munkanélküli ellátás tekintetében is.

(7)159 Az álláskeresőnek az állami foglalkoztatási szervnél történő jelentkezése és az álláskeresési járadék folyósításának az (5) bekezdésben foglaltak szerint megállapított kezdő napja közötti időtartam az álláskeresési járadék folyósításának idejébe nem számít be.

(8)160 Ha az álláskeresési járadékban részesülő személy a járadék folyósítási idejének kimerítését megelőzően határozatlan időtartamú, legalább napi négy óra munkaidejű munkaviszonyt létesít, kérelmére a folyósítási időből még fennmaradó időtartamra járó juttatás összegének a (9) bekezdésben meghatározott mértékét egy összegben ki kell fizetni. A kifizetés további feltétele, hogy az álláskeresési járadékban részesült személy a járadék megszüntetésétől a kifizetés napjáig folyamatosan munkaviszonyban álljon. A munkaviszony fennállását a munkaadó igazolja. A kérelmet az álláskeresési járadék folyósítási idejének lejártát követő 30 napon belül kell benyújtani, a juttatást a kérelem benyújtásától számított negyvenöt munkanapon belül kell kifizetni.

(9)161 A (8) bekezdésben meghatározott, egy összegben kifizetendő juttatás mértéke

a) a munkaviszonynak a folyósítási idő 26. § (5) bekezdésében meghatározott első szakaszában történő létesítése esetén a még hátralévő időtartamra járó juttatás összegének 80 százaléka,

b) a munkaviszonynak a folyósítási idő 26. § (6) bekezdésében meghatározott második szakaszában történő létesítése esetén a még hátralévő időtartamra járó juttatás összegének 30 százaléka.

(10)162 A (9) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha az álláskereső az álláskeresési járadék folyósítása alatt ugyanazzal a munkaadóval létesít munkaviszonyt, amellyel az álláskeresési járadék megállapítását megelőzően utoljára munkaviszonyban állt.

(11)163 Ha az álláskereső részére az állami foglalkoztatási szerv (illetőleg annak kirendeltsége) a (8) bekezdésben meghatározott összeget kifizette, úgy kell tekinteni, hogy az álláskereső az álláskeresési járadék folyósítási idejét kimerítette.

(12)164 Ha az állami foglalkoztatási szerv a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló rendeletek hatálya alá tartozó álláskereső részére ideiglenes ellátást állapít meg, az ellátás addig folyósítható, amíg az – álláskeresési járadék vagy álláskeresési segély megállapításához szükséges – az Európai Gazdasági Térség másik tagállamában szerzett jogosultsági időre, valamint szakmai jövedelemre, bérre vagy átlagkeresetre, valamint az igénybe vett munkanélküli ellátásra vonatkozó bizonyíték rendelkezésre nem áll. Az ideiglenes ellátás folyósításának időtartama nem haladhatja meg a 180 napot.

Álláskeresési járadék folyósításának megszüntetése és szüneteltetése

28. §165 (1) Meg kell szüntetni az álláskeresési járadék folyósítását, ha az álláskereső:

a) kéri,

b)166 álláskeresési járadékban részesül, és törlik a nyilvántartásból,

c)167 rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra válik jogosulttá,

d)168 kereső tevékenységet folytat, kivéve a 29. § (1) bekezdésének d) pontjában foglaltakat,

e) olyan képzési lehetőséget fogad el, amelynek során a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét elérő rendszeres támogatásban részesül,

f) oktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat,

g) meghalt,

h) az álláskeresési járadék folyósítási idejét kimerítette,

i)169 a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló közösségi rendeletek hatálya alá tartozik, az Európai Gazdasági Térség másik tagállamába távozik, és legfeljebb a távozás időpontjától számított három hónap elteltével a Magyar Köztársaság területére nem tér vissza.

(2) Ha az álláskeresési járadék folyósításának megszüntetése az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott ok miatt, valamint a keresőtevékenység folytatása miatt úgy történik, hogy az álláskereső 36. § (1) bekezdése szerinti bejelentést elmulasztotta, az álláskereső részére álláskeresési járadék csak a folyósítás megszüntetésének kezdő napjától számított 90 nap elteltével folyósítható még akkor is, ha a jogosultsághoz szükséges feltételekkel egyébként rendelkezik.

29. §170 (1) Szüneteltetni kell az álláskeresési járadék folyósítását, ha az álláskereső

a)171 a terhességi gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási díjra, illetőleg gyermekgondozási segélyre való jogosultságának megállapítását jelenti be,

b) előzetes letartóztatásban van, szabadságvesztés, elzárás büntetését tölti, kivéve ha a szabadságvesztés-büntetést pénzbüntetés átváltoztatása miatt állapították meg,

c) a 25. § (5) bekezdésében meghatározott közhasznú munkavégzés alatt,

d) rövid időtartamú, legfeljebb kilencven napig tartó kereső tevékenységet folytat, feltéve, hogy bejelentési kötelezettségének [36. § (1) bek.] eleget tett,

e) a 14. § (6) bekezdésében meghatározott keresetpótló juttatásban részesül.

(2) Ha az álláskeresési járadék folyósítása szünetelésének oka megszűnik, és fennállnak a 25. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek, az álláskeresési járadékot a megállapító határozatban meghatározott feltételekkel – figyelemmel a 26. § (9) bekezdésében foglaltakra – tovább kell folyósítani.

(3)172 Szüneteltetni kell az álláskeresési járadék folyósítását azokra a napokra, amelyeken az álláskeresési járadékban részesülő személy alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszony keretében munkát végzett. Az állami foglalkoztatási szerv ebben az esetben az álláskeresési járadékot – erről szóló külön határozat nélkül – a munkavégzés napjaira járó álláskeresési járadék összegével csökkentett összegben folyósítja.

Álláskeresési segély

30. §173 (1) Az álláskereső kérelmére álláskeresési segélyt kell megállapítani, ha rendelkezik a 25. § (1) bekezdésének c)–d) pontjában, továbbá (2)–(5) bekezdésében meghatározott feltételekkel, és

a) az álláskeresési járadékot részére legalább 180 nap időtartamra állapították meg, és annak folyósítását a 28. § (1) bekezdésének h) pontjában meghatározott ok miatt szüntették meg, és a kérelmét az álláskeresési járadék folyósításának megszüntetésétől számított 30 napon belül benyújtotta, vagy

b)174 álláskeresővé válását megelőző négy éven belül legalább 200 nap jogosultsági idővel rendelkezik, és álláskeresési járadékra nem jogosult, vagy

c) a kérelem benyújtásának időpontjában a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb öt év hiányzik, és legalább 140 napon át álláskeresési járadékban részesült, és az álláskeresési járadék folyósítása időtartamát kimerítette.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben az álláskeresési segélyre való jogosultság további feltétele, hogy az álláskereső

a) az álláskeresési járadék folyósításának kimerítését követően három éven belül betöltötte az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott életkort, és

b) rendelkezik az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel.

(3)175 Az álláskeresési segély összege a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos kötelező legkisebb munkabér 40 százaléka. Ha a 26. § (1)–(3) bekezdése szerinti járadékalap az előbbi összegnél alacsonyabb volt, az álláskeresési segély összege a járadékalappal megegyező összeg.

(4) Az álláskeresési segély

a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben 90 nap, amennyiben az álláskereső a kérelem benyújtásának időpontjában az 50. életévét betöltötte, 180 nap,

b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben 90 nap,

c) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben az álláskereső öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj jogosultságának megszerzéséig terjedő

időtartamra folyósítható.

(5)176 Ha a (4) bekezdés a)–b) pontja alapján megállapított álláskeresési segély folyósítása a (8) bekezdésben, valamint a 28. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában, továbbá e)–f) pontjában meghatározott okból, a folyósítási idő kimerítését megelőzően megszüntetésre kerül, ismételt álláskeresővé válás esetén az álláskeresési segélyt a folyósítási időtartamból még hátralévő időtartamra folyósítani kell, feltéve, hogy az álláskereső álláskeresési járadékra nem jogosult. A folyósítási időtartam kimerítését követően az álláskeresési segély megállapítását megalapozó jogosultsági idő időtartama az e törvény alapján járó ellátásokra való jogosultság szempontjából nem vehető figyelembe.

(6)177 Az álláskeresési segély folyósításának kezdő napja az álláskeresési segély iránti kérelem benyújtását követő nap. Töredék hónap esetén az egy napra járó álláskeresési segély összege a (3) bekezdésben meghatározott összeg harmincad része.

(7)178 Meg kell szüntetni az álláskeresési segély folyósítását

a) a 28. § (1) bekezdésének a)–c) pontjában, valamint e)–g) pontjában meghatározott feltételek fennállása esetén, továbbá

b) ha az álláskereső az álláskeresési segély folyósítási időtartamát kimerítette.

(8)179 A (7) bekezdésben foglaltakon kívül az (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott esetben meg kell szüntetni az álláskeresési segély folyósítását, ha az álláskereső kereső tevékenységet folytat, kivéve az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszonyt.

(9)180 Az álláskeresési segély folyósítására a 28. § (2) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(10)181 Szüneteltetni kell az álláskeresési segély folyósítását a 29. § (1) bekezdésében meghatározott esetben.

(11)182 Az (1) bekezdés c) pontja alapján megállapított álláskeresési segély folyósítását a (8) bekezdésben foglaltakon kívül szüneteltetni kell

a) a kereső tevékenység időtartamára, függetlenül az időtartam mértékétől,

b) 90 napra, ha az álláskereső a 36. § (1) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettséget elmulasztotta, továbbá

c) ha az álláskereső az álláskeresési segély folyósításának szünetelése alatt folytatott kereső tevékenység eredményeként álláskeresési járadékra szerzett jogosultságot. Ez utóbbi esetben az álláskeresési járadék folyósítási idejének kimerítését követően az álláskeresési segélyt kell tovább folyósítani.

Költségtérítés

31. §183 Az álláskereső részére járó járadék vagy segély megállapításával, valamint a munkahelykereséssel kapcsolatos (ideértve a lakóhelyétől a az állami foglalkoztatási szervhez történő oda- és visszautazást, valamint az állami foglalkoztatási szerv által kezdeményezett foglalkozás-egészségügyi szakvélemény beszerzéséhez szükséges utazást is), a tömegközlekedési eszköz igénybevételével felmerült indokolt helyközi utazási költséget meg kell téríteni. Jogszabály az álláskereső részére az e §-ban felsorolt okokból felmerült, indokolt helyi utazási költségek megtérítéséről is rendelkezhet.184

32. §185

33. §186

34. §187

35. §188

Az ellátásokra vonatkozó közös rendelkezések189

36. § (1)190 A munkanélküli ellátásban részesülő személy az általa folytatott kereső tevékenységet, valamint az őt foglalkoztató munkaadó nevét, címét és adószámát, adószámmal nem rendelkező magánszemély munkaadó esetében adóazonosító jelét – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – legkésőbb a munkakezdést megelőző napon, a kereső tevékenység megszűnését a megszűnést követő napon köteles az állami foglalkoztatási szervnek bejelenteni.

(2)191 Az álláskeresési járadékban részesülő személynek az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszonyát legkésőbb a foglalkoztatást követő harmadik munkanapon be kell jelentenie.

(3)192 A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló közösségi rendeletek hatálya alá tartozó álláskereső legalább tizenöt munkanappal a távozást megelőzően köteles bejelenteni az állami foglalkoztatási szervnek, ha munkakeresés céljából az Európai Gazdasági Térség másik tagállamába kíván távozni.

36/A. §193 A munkaadó – az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszony esetét kivéve – a munkaviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén, az utolsó munkában töltött napon köteles a munkanélküli igazolólapot a munkavállalónak átadni. Az igazoló lap kiállítására, valamint annak tartalmára vonatkozó szabályokat a miniszter rendeletben állapítja meg.194

36/B. §195 Az állami adóhatóság az ellátásra való jogosultság igazolása céljából kérelemre igazolást ad ki az egyéni és társas vállalkozó részére a munkaerő-piaci járulék alapjáról és a járulék befizetéséről, megjelölve a járulékfizetési kötelezettség alól mentes időszakokat is.

Visszafizetési és megtérítési kötelezettség

37. § (1)196 Az, aki ellátást jogalap nélkül vett fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított hat hónapon belül írásban kötelezték.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott idő elteltével a jogalap nélkül felvett ellátást akkor lehet visszakövetelni, ha a jogalap nélküli kifizetést az ellátásra jogosult vétkes magatartása idézte elő.

(3)197 Ha a munkanélküli ellátásban részesülő személy mezőgazdasági őstermelőként folytat kereső tevékenységet, köteles az adóévben felvett munkanélküli ellátást visszafizetni.

(4)198 Az, aki az álláskereső halálát követően a munkanélküli ellátást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni.

(5)199 Az állami foglalkoztatási szerv vezetője – erre irányuló kérelem esetén – különös méltánylást érdemlő esetben dönthet a jogalap nélkül felvett és visszakövetelt munkanélküli ellátás visszafizetésének részben vagy egészben történő elengedéséről.

(6)200 Ha a bíróság jogerősen megállapította, hogy a munkaadó a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a munkaadó köteles a bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig az érintett részére kifizetett munkanélküli járadék és annak járulékai összegét a Munkaerőpiaci Alap szolidaritási alaprészébe befizetni. A bíróság a jogerős határozatot az állami foglalkoztatási szervnek megküldi, amely ennek alapján határoz.

(7)201 Az (5) bekezdésben meghatározott méltányosság szempontjából a 21. § (6) bekezdésében foglaltakat kell figyelembe venni.

(8)202 A járadék és segély visszakövetelése esetén késedelmi pótlék nem számítható fel.

38. § (1) A munkaadó és egyéb szerv köteles megtéríteni a jogalap nélkül kifizetett ellátást, ha az ellátás jogalap nélküli kifizetése, mulasztásának vagy a valóságtól eltérő adatszolgáltatásnak következménye és az ellátást a 37. § alapján visszakövetelni nem lehet.

(2) Ha az ellátás jogalap nélküli kifizetéséért a munkaadót vagy egyéb szervet és az ellátásra jogosultat is felelősség terheli, a jogalap nélkül felvett ellátást a közrehatásuk arányában kötelesek visszafizetni, illetve megtéríteni. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, a felelősöket egyenlő arányban kell megtérítésre, illetőleg visszafizetésre kötelezni.

VI. Fejezet

A MUNKANÉLKÜLI ELLÁTÁSOK203

ÉS A FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK FEDEZETE

Munkaerőpiaci Alap

39. §204 (1) A Munkaerőpiaci Alap a Munkanélküliek Szolidaritási Alapja, a Foglalkoztatási Alap, a Szakképzési Alap, a Rehabilitációs Alap, valamint a Bérgarancia Alap összevonásával létrehozott elkülönített állami pénzalap. Az összevonásra került alapok követelései és tartozásai a Munkaerőpiaci Alapot illetik meg, illetőleg terhelik.

(2)205 A Munkaerőpiaci Alap célja a foglalkoztatáshoz, a munkanélküliséghez, a képzési rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó pénzeszközök összevonásával, egységes kezelésével

a)206 az álláskeresők támogatásának biztosítása,

b)207 a munkaerő alkalmazkodásának, az álláskeresők munkához jutásának támogatása,

c)208 a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek munkavállalói szociális biztonságának elősegítése,

d)209 a képzési rendszer fejlesztésének támogatása,

e) a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése,

f)210 hozzájárulás a korengedményes nyugdíjak kifizetésének részbeni finanszírozásához,

g) az egyes alaprészekből finanszírozott ellátások, támogatások működtetésével kapcsolatos kiadások fedezetének biztosítása, valamint

h)211 hozzájárulás az állami foglalkoztatási szerv működési és fejlesztési kiadásainak finanszírozásához,

i)212 az Európai Foglalkoztatási Szolgálat működési és fejlesztési kiadásainak finanszírozásához történő hozzájárulás.

(3) A Munkaerőpiaci Alapon belül – a pénzeszközök felhasználásának célja szerint – a következő alaprészeket kell elkülöníteni:

a)213 szolidaritási alaprészt az álláskeresési járadék, az álláskeresési segély, a munkanélküli járadék, a pályakezdők munkanélküli segélye, az előnyugdíj, a nyugdíj előtti munkanélküli segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a költségtérítés (31. §), valamint ezek juttatásával kapcsolatos postaköltség, továbbá a kifizetett ellátásokat terhelő, a társadalombiztosítási szabályokban meghatározott járulék finanszírozására, valamint a válság miatt létszámleépítéssel érintett munkavállalók foglalkoztatásának – az álláskeresési támogatás folyósítása helyett történő – elősegítésére;214

b)215 jövedelempótló támogatás alaprészt

1. az álláskeresők jövedelempótló támogatása, valamint azt külön törvény szerint terhelő egészségügyi hozzájárulás hetvenöt százalékának, hajléktalan munkanélküli esetében teljes összegének, továbbá

2.216

c)217 foglalkoztatási alaprészt a foglalkoztatást elősegítő támogatások, a nem az állami foglalkoztatási szerv által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtására, az állami felnőttképzési intézmény munkaerő-piaci képzéssel kapcsolatos feladatainak finanszírozására, az állami foglalkoztatási szerv által alap- és középfokú oktatási intézményben pályaválasztás elősegítése érdekében szervezett munkaerő-piaci információkat nyújtó rendezvény kiadásaira, a MAT működtetésére, a társadalmi párbeszéd intézményeinek működéséhez és fejlesztéséhez való hozzájárulásra, a munkaügyi tanácsok működéséhez való hozzájárulásra, valamint a keresetpótló juttatással kapcsolatos postaköltség finanszírozására;

d) bérgarancia alaprészt, a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvényben meghatározott támogatás finanszírozására;

e)218 a képzési alaprészt, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben, valamint a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott feladatok, támogatási programok finanszírozására;

f)219 rehabilitációs alaprészt, foglalkozási rehabilitációt elősegítő programok, a foglalkozási rehabilitációt elősegítő közalapítványok támogatására, valamint az alaprész kezelésével, működtetésével kapcsolatos költségek fedezetére, melynek összege nem haladhatja meg a rehabilitációs hozzájárulás módosított bevételi előirányzatával egyező kiadási előirányzat 3 százalékát;

g)220 működési alaprészt az állami foglalkoztatási szervek jogszabályban meghatározott alapfeladatai ellátásához, továbbá fejlesztéséhez történő hozzájárulásra, a Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeit kezelő szervezet működtetésére és fejlesztésére, a szakképzési és felnőttképzési feladatot ellátó szervezet működtetésére és fejlesztésére, továbbá a munkaügyi hatóság munkaerő-piaci ellenőrzési feladataihoz történő hozzájáruláshoz, valamint foglalkoztatási és képzési célú közalapítványok működéséhez való hozzájáruláshoz.

h)221

(4)222 Az egyes alaprészek terhére elszámolhatók az alap könyvvizsgálatának díja arányosan, valamint az alaprészből finanszírozott ellátások, támogatások igénybevételének hirdetésével, közzétételével kapcsolatos kiadások, szakértői díjak, valamint az alaprészek pénzeszközei visszakövetelésével, behajtásával kapcsolatban felmerülő díjak és költségek.

(5)223 A Munkaerőpiaci Alap külön előirányzataiból finanszírozott támogatások igénybevételének hirdetésével, közzétételével kapcsolatos kiadásokra, szakértői díjakra az alaprészekből finanszírozott támogatásokkal kapcsolatos ilyen jellegű kiadásokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(6)224 A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése érdekében a Munkaerőpiaci Alap költségvetési befizetést teljesít. Felhatalmazást kap

a) a Kormány, hogy rendeletben határozza meg

1. a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkaadók akkreditációjának, továbbá az akkreditált munkaadók ellenőrzésének szabályait;225

2. a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatás feltételeit, módját és mértékét;226

b)227 a miniszter, hogy rendeletben szabályozza

1. az akkreditációs eljárás és követelményrendszer;228

2. a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatás további feltételeinek, igénylésének, folyósításának, nyilvántartásának, megszüntetésének és visszakövetelésének, valamint ellenőrzésének részletes szabályait.

(7)229 A Munkaerőpiaci Alap külön jogszabályban foglaltak szerint költségvetési befizetést teljesít a települési önkormányzatoknak az álláskeresők és az Szt. szerinti rendszeres segélyt igénylő ellátásával és foglalkoztatásával kapcsolatos feladatai megvalósítása céljából.

(8)230 Az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével, uniós források bevonásával megvalósuló programok, támogatások, valamint járulékátvállalás tekintetében a Munkaerőpiaci Alap mint központi programok kedvezményezettje finanszírozza az előbbiekben említett intézkedések végrehajtása érdekében teljesített kifizetéseket.

(9)231 A Munkaerőpiaci Alap bevételét képező járulék, illetőleg hozzájárulás beszedése érdekében igénybe vett szolgáltatás díja a Munkaerőpiaci Alapnak azt az alaprészét terheli, amelynek kiadásai finanszírozása érdekében a járulék fizetése történik.

(10)232 A Munkaerőpiaci Alap alaprészeinek központi pénzügyi kerete által finanszírozott program esetében a programhoz közvetlenül kapcsolódó igazolt költségek az érintett keret terhére elszámolhatók, illetve abból megtéríthetők.

(11)233 Az elkülönített alaprészek bevételeit és kiadásait az éves költségvetési törvény címenként, illetve alcímenként tartalmazza. A (3) bekezdés g) pontjában meghatározott célok megvalósításához szükséges pénzeszközök a működési alaprészen belül célonként önálló előirányzatot képeznek.

(12)234 A Munkaerőpiaci Alap költségvetésében külön előirányzat tartalmazza:

a) a külön jogszabályban meghatározott járulékkedvezmény megtérítésére szolgáló pénzeszközöket,

b) az európai uniós operatív programok előfinanszírozásának céljára szolgáló pénzeszközöket,

c) az európai uniós társfinanszírozásra szolgáló pénzeszközöket,

d) a közmunka céljára átadandó pénzeszközöket,

e) a társadalmi párbeszéd programok finanszírozására szolgáló pénzeszközöket,

f) a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadandó pénzeszközöket,

g) a tranzakciós díjak finanszírozására szolgáló pénzeszközöket,

h) a költségvetési befizetéseket,

i)235 2010. évben a „Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása” fejezeti kezelésű előirányzatnak pénzeszközátadást,

j)236 uniós forrás terhére – előleg bevonásával – megvalósuló operatív programok finanszírozására szolgáló pénzeszközöket,

k)237 az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap elő- és társfinanszírozására szolgáló pénzeszközöket.

(13)238 A Munkaerőpiaci Alap a helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatásaira biztosított forrásból átcsoportosított pénzeszköz terhére finanszírozza a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek foglalkoztatásának külön jogszabályban meghatározott támogatását.

39/A. § (1)239 A Munkaerőpiaci Alappal a miniszter rendelkezik. Rendelkezési jogát

a) a (2)–(5) bekezdésben foglaltak szerint a MAT-tal,

b)240 a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze tekintetében – a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározottak szerint – az oktatásért felelős miniszterrel

c)241

megosztva gyakorolja.

(2) A MAT a Munkaerőpiaci Alap tekintetében

a)242

b) dönt

1.243 a Munkaerőpiaci Alap egyes alaprészei közötti átcsoportosításról – a képzési célú alaprész pénzeszközeiből történő átcsoportosítás kivételével –

2. az érdekegyeztetés működési feltételeinek biztosításához történő hozzájárulásról, annak felhasználási módjáról,

3.244 a gazdaságfejlesztést, területfejlesztést szolgáló központi programokhoz való csatlakozásról, továbbá kiemelten a rehabilitációs foglalkoztatást és az esélyegyenlőséget segítő programok, valamint a munkaerőpiaci intézményfejlesztési programok Munkaerőpiaci Alapból történő hazai finanszírozásáról

4.245 a projektek benyújtását megelőzően a PHARE, majd az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló munkaerőpiaci programok Munkaerőpiaci Alapból történő hazai finanszírozásáról

5.246 az állami foglalkoztatási szervnek a MAT által indított programokhoz tartozó feladatairól, s az ezzel összefüggő, a Munkaerőpiaci Alap működési alaprészében nem tervezett, a 39. § (6) bekezdésében meghatározott kiadások finanszírozásáról;

c)247 véleményezi a Munkaerőpiaci Alap éves költségvetését;

d)248 véleményezi az álláskeresők támogatásaira, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokra, a Munkaerőpiaci Alappal való gazdálkodásra vonatkozó jogszabálytervezeteket, valamint – a munkahelyteremtő támogatások kivételével – a miniszter egyedi döntéseinek tervezetét. A miniszter az álláskeresők támogatásaira, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokra, a munkahelyteremtést, foglalkoztatási szerkezetátalakítást elősegítő programok és támogatások szabályaira vonatkozó, a Munkaerőpiaci Alap rehabilitációs alaprészéből nyújtható támogatásra vonatkozó, valamint a 19. § (2) bekezdésében meghatározott támogatásra vonatkozó rendeletet a MAT véleményének meghallgatása nélkül adja ki, ha a MAT álláspontja az erről szóló előterjesztés benyújtását követő 30 napon belül nem született meg;

e) értékeli

1.249 rendszeresen, de legalább félévenként a Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeinek felhasználását,

2. a Munkaerőpiaci Alap éves beszámolóját,

3.250 a munkanélküli ellátások251 és foglalkoztatást elősegítő támogatások, valamint az állami foglalkoztatási szerv ellenőrzése során szerzett tapasztalatokat;

f) az e) pontban meghatározott értékelés alapján intézkedéseket kezdeményezhet;

g) a Munkaerőpiaci Alap felhasználásáról szakértői vizsgálatokat kezdeményezhet;

h) határoz a Munkaerőpiaci Alap felhasználására vonatkozó döntések nyilvánosságra hozatalának módjáról;

i) tájékoztatást kérhet a munkaügyi tanácsoktól.

(3) A MAT

a) a foglalkoztatási alaprész tekintetében dönt

1.252 a központi és decentralizált keret arányáról, a decentralizálás elveiről, valamint az átcsoportosításokról,

2.253 központi foglalkoztatási, képzési, a megváltozott munkaképességű álláskeresők és a fogyatékos személyek képzését, az esélyegyenlőséget elősegítő képzési, valamint a munkaerőpiaci integrációs programok indításáról, valamint a programokhoz kapcsolódó költségekről,

3. foglalkoztatási és képzési célú közalapítványok támogatásáról;

b) a rehabilitációs alaprész tekintetében dönt a központi és a decentralizált keret arányáról, a decentralizálás elveiről, valamint az átcsoportosításokról;

c)254 a képzési alaprész tekintetében rendszeresen tájékoztatást kérhet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsnak a Munkaerőpiaci Alapot érintő javaslatairól.

(4)255 A miniszter

a)256

b)257 dönt a Munkaerőpiaci Alap egyes alaprészei közötti átcsoportosításról, ha a MAT döntése

1. jogszabályba ütközik,

2. veszélyezteti a munkanélküli ellátások258 kifizetésének biztonságát,

3. az előterjesztés benyújtásától számított 30 napon belül nem születik meg;

c)259 a foglalkoztatási és a rehabilitációs alaprész tekintetében dönt a központi és decentralizált pénzeszközök arányáról, a decentralizálás elveiről, ha a MAT döntése

1. jogszabályba ütközik,

2. nem születik meg a tárgyév január 30-áig, illetve az előterjesztés benyújtását követő 30 napon belül;

d)260

e) a MAT-nak a (2) bekezdés g) pontja szerinti kezdeményezésére szakértői vizsgálatot rendel el.

(5)261 A miniszter dönt

a) – a b) pontban meghatározott kivétellel – a foglalkoztatási és rehabilitációs alaprész központi pénzügyi keretének felhasználásáról,

b) központi foglalkoztatási, képzési és munkaerőpiaci integrációs programok indításáról és költségeiről, ha a MAT döntése

1. jogszabályba ütközik,

2. nem születik meg a tárgyév január 30-áig, illetve az előterjesztés benyújtását követő 30 napon belül.

(6)262

(7)263

(8)264 A miniszter a Munkaerőpiaci Alap év végi egyenlegének megóvása érdekében a MAT véleményének meghallgatásával dönthet

a)265 a keletkezett többletbevételek felhasználásának mértékéről,

b) a kiadások évközi ütemezésének módosításáról,

c) a Munkaerőpiaci Alap 39. § (3) bekezdésének c), valamint e)–g) pontjaiban meghatározott alaprészek tekintetében a kiadások csökkentéséről.

(9)266 A Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeinek felhasználásáról e törvény, valamint külön jogszabály267 szerint a foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium, valamint az állami foglalkoztatási szervek gondoskodnak.

(10)268 A Munkaerőpiaci Alap bevételi és kiadási előirányzatát és annak alaprészek közötti megosztását az Országgyűlés címenként és alcímenként a költségvetési törvényben hagyja jóvá. Az alaprészen belüli további jogcímeket a miniszter állapítja meg.

(11)269

39/B. §270 (1)271 A Munkaerőpiaci Alap egyes alaprészeinek pénzeszközei a MAT, illetőleg a miniszter döntése szerint – a működési alaprészt illetően a törvényben meghatározott módon – egymás közt átcsoportosíthatók, feltéve, ha erre az eredeti előirányzatokon felül képződő többletbevételek fedezetet biztosítanak, vagy egyes alaprészek tényleges kiadásainak az előirányzatoktól való elmaradása várhatóan fedezetet nyújt.

(2)–(3)272

(4)273 Az állami foglalkoztatási szervek tervezési, működési, finanszírozási és beszámolási rendjére — a Munkaerőpiaci Alapból történő finanszírozás sajátosságainak figyelembevételével — a központi költségvetési szervekre vonatkozó jogszabályok előírásai az irányadók.

(5)274 A Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze terhére tárgyéven túli fizetési kötelezettség a MAT által meghatározott mértékig vállalható, amely nem haladhatja meg a tárgyévi eredeti, előirányzat módosítás esetén a módosított kiadási előirányzat 40 százalékát.

39/C. §275 (1) A Munkaerőpiaci Alap bevétele:

a)276 a Tbj.-ben meghatározott munkaerő-piaci járulék;

b)277

c)278

d)279 a rehabilitációs hozzájárulás;

e)280 a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott szakképzési hozzájárulás;

f)281 a központi költségvetési támogatás;

g)282 az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével, uniós források bevonásával megvalósuló programok, támogatások, valamint járulékátvállalás végrehajtása érdekében befolyó bevételek;

h)283 a privatizációból származó bevételek;

i)284 egyéb bevételek: a Munkaerőpiaci Alap javára teljesített visszafizetés, a hatósági eljárás alapján befolyt bevétel, bírság, késedelmi pótlék, kamatbevétel, a Munkaerőpiaci Alap javára teljesített önkéntes befizetés, támogatás, valamint a működésével összefüggő bevétel;

j)285 uniós forrás terhére megvalósuló operatív program finanszírozására szolgáló előleg;

k)286 az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alaptól az 1927/2006 EK rendelet alapján társfinanszírozás címen befolyó bevétel.

(2) A Munkaerőpiaci Alapba teljesített visszafizetések azt az alaprészt növelik, amelyből a támogatást, illetőleg az ellátást folyósították.

(3) A Munkaerőpiaci Alapba önkéntes befizetések is teljesíthetők, amelyek közérdekű kötelezettségvállalásnak minősülnek.

(4)287 A Munkaerőpiaci Alap javára fennálló követelések a követelést nyilvántartó szervek döntése alapján behajthatatlannak minősíthetők. E szervek a behajthatatlan követeléseket törlik a nyilvántartásaikból.288

(5)289 A (4) bekezdés alkalmazásában az a követelés behajthatatlan

a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, illetve amelyre a végrehajtás során behajtott forrás nem nyújt fedezetet,

b) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,

c) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével,

d) amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található, és a felkutatása igazoltan nem járt eredménnyel,

e) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,

f) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült,

g)290 amelyet az állami foglalkoztatási szerv a közösségi jog alapján migráns ellátásként kifizetett és az ellátás megtérítése érdekében tett intézkedés az érintett tagállam illetékes intézménye felé nem vezetett eredményre.

(6)291 A (4)–(5) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a 39. § (3) bekezdésében meghatározott alaprészekkel szemben a Munkaerőpiaci Alap létrejöttét megelőzően keletkezett követelésekre is.

(7)292

39/D. §293 (1) A Munkaerőpiaci Alap rendelkezésére álló pénzeszközök tárgyév végi záróállománya nem lehet kevesebb a tárgyévi kiadási főösszeg eredeti előirányzatának 25/365 részénél (a továbbiakban: likviditási tartalék).

(2) Amennyiben a Munkaerőpiaci Alap záróállománya nem éri el az (1) bekezdésben meghatározott minimális szintet, úgy ennek eléréséhez fel kell tölteni a likviditási tartalékot.

(3) A feltöltés ütemezése a költségvetési törvény előírásai szerint történik. A feltöltés további lehetséges forrásai:

a) tervezett mértéket meghaladó bevételek;

b) kiadási előirányzatok tárgyévben fel nem használt része.

(4)294 Amennyiben a tárgyévet megelőző év végén a Munkaerőpiaci Alap megállapított záró állománya a likviditási tartalék szintjét meghaladta, úgy az e szint fölötti rész tárgyévi felhasználásáról a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével dönt az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel.

(5)295 A rendszeres szociális segély átalakításával összefüggő, a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében uniós forrás terhére megvalósuló program finanszírozása érdekében a Munkaerőpiaci Alap záró állományában jelentkező, tárgyévben fel nem használt pénzeszköz – a miniszternek a pénzügyminiszterrel egyetértésben meghozott döntése alapján – a tárgyévet követően felhasználható.

40. §296

41. §297

Rehabilitációs hozzájárulás

41/A. §298 (1) A munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak létszáma a 20 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a létszám 5 százalékát (kötelező foglalkoztatási szint).

(2)299 A munkaadó létszámának megállapítása során a közhasznú munkavégzés, a közcélú munkavégzés, valamint a közmunka keretében foglalkoztatott munkavállalókat, továbbá a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény, illetve a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény hatálya tartozó munkavállalókat, és azokat a munkavállalókat, akiknek foglalkoztatása az Mt. 106. §-a szerinti kirendelés, az Mt. 150. §-ának (1) bekezdése alapján más munkáltatónál történő átmeneti munkavégzés, továbbá az Mt. 193/C. §-ának a) pontjában meghatározott munkaerő-kölcsönzés keretében történik, figyelmen kívül kell hagyni.

(3) A rehabilitációs hozzájárulás éves összege a kötelező foglalkoztatási szintből hiányzó létszám, valamint az (5) bekezdésben meghatározott rehabilitációs hozzájárulás szorzata.

(4)300 Az (1)–(3) bekezdés alkalmazásában létszámon a tárgyévi átlagos statisztikai állományi létszámot kell érteni. A statisztikai állományi létszámot egy tizedes jegyre kerekítve a kerekítés általános szabályai szerint kell meghatározni.

(5)301 A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 2010-ben 964 500 Ft/fő/év. A rehabilitációs hozzájárulás mértékét 2011. január 1-jétől kezdődően az adott naptári évre vonatkozó költségvetési törvény határozza meg.

(6)302

42. §303

42/A. §304 (1)305 A rehabilitációs hozzájárulást a fizetésére kötelezett munkaadó maga vallja be, állapítja meg, és közvetlenül fizeti be az állami adóhatóságnál vezetett számla javára.

(2)306 A rehabilitációs hozzájárulásra év közben negyedévenként előleget kell fizetni. Az előleg mértéke a mindenkori tárgynegyedévre vonatkozó tényadatok alapján kiszámított éves rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség huszonöt százaléka. Az előleg összegét a munkaadó maga állapítja meg, vallja be és fizeti be. A negyedik negyedévre előleget fizetni nem kell. A tevékenységét megkezdő kötelezett az első teljes negyedév után köteles először bevallást és előlegfizetést teljesíteni.

(3)307 A rehabilitációs hozzájárulás e törvény által nem szabályozott kérdéseiben az adózás rendjéről szóló törvény308 rendelkezéseit kell alkalmazni

(4)309 A rehabilitációs hozzájárulás fizetésének e törvényben nem szabályozott kérdéseiben az Art. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. A rehabilitációs hozzájárulást az állami adóhatóság naponta utalja át a Munkaerőpiaci Alap javára.

Munkaerőpiaci Alap egyes alaprészei felhasználására vonatkozó sajátos szabályok

43. § (1)310 A foglalkoztatási alaprész központi keretre és az állami foglalkoztatási szervek által felhasználható (decentralizált) keretre, továbbá az állami felnőttképzési intézmények képzési és képzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását szolgáló képzési keretre (a továbbiakban: képzési keret) osztható fel. A rehabilitációs alaprész központi keretre és decentralizált keretre osztható fel.

(2)311 A Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének központi kerete felhasználható:

a) központi foglalkoztatási, képzési és munkaerőpiaci integrációs programok és kutatások támogatására;

b)312 a 18. §-ban meghatározott munkahelyteremtési támogatásra,

c)313 foglalkoztatási és képzési célú közalapítványok támogatására;

d)314 foglalkoztatást elősegítő támogatások továbbfejlesztésére vonatkozó kutatások és programok támogatására;

e)315 az érdekegyeztetés működési feltételeinek biztosításához történő hozzájárulásra;

f)316 a PHARE majd az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló programok hazai finanszírozására;

g)317 a társadalmi párbeszéd intézményei működéséhez és fejlesztéséhez való hozzájárulásra;

h)318 1996. január 1-je előtt a Foglalkoztatási Alap terhére vállalt kötelezettségek teljesítéséből adódó kifizetésekre.

(3)319 A Munkaerőpiaci Alap rehabilitációs alaprészének központi kerete felhasználható

a) a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának külön jogszabályban meghatározott módon történő elősegítésére,

b) a foglalkozási rehabilitációt elősegítő programok támogatására,

c) foglalkozási rehabilitációs képzést, rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő közalapítványok támogatására,

d)320 a PHARE és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló programok hazai finanszírozására.

(4)321 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozható további, törvényben nem szabályozott támogatásokat rendeletben állapítson meg.322

(5)323 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg az állami foglalkoztatási szerv által, európai uniós források felhasználásával nyújtható foglalkoztatást elősegítő támogatásokat.324

(6)325 A foglalkoztatási alaprész képzési keretét az alaprészen belül elkülönítetten kell kezelni.

(7)326 A képzési keretet a miniszter a foglalkoztatási alaprész (ideértve a felnőttképzési keretet is) pénzeszközeinek felhasználási célok szerinti felosztása előtt hozza létre a foglalkoztatási alaprészen belül. A képzési keret a regionális képző központok – a miniszter által meghatározott – képzési és képzéssel kapcsolatos feladatainak finanszírozására használható fel.

(9)327

(10)328

43/A. §329 (1)330 A képzési alaprész forrása a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben előírt szakképzési hozzájárulás, valamint az alaprész javára teljesített visszafizetések, önkéntes befizetések, támogatások, továbbá működésével összefüggő bevételek.

(2)331

43/B. §332 Az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével, az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap bevonásával megvalósuló programok tekintetében a Munkaerőpiaci Alap a támogatásokat elő- és társfinanszírozza. Az előfinanszírozott összeget terheli az Európai Globalizációs Alap által meg nem térített kiadás.

43/C. §333 Az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével, uniós források bevonásával megvalósuló programok, támogatások, valamint járulékátvállalás tekintetében a Munkaerőpiaci Alap mint központi programok kedvezményezettje a támogatásokat előfinanszírozza, amelyet az Európai Unió az intézkedések végrehajtásáról szóló elszámolás elfogadását követően megtérít. Az Európai Unió felé elszámolt, de az Európai Unió által meg nem térített összegek közötti különbözet a Munkaerőpiaci Alapot terheli.

43/D. §334 A rendszeres szociális segély átalakításával összefüggő, a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével megvalósuló programot a Munkaerőpiaci Alap, mint a központi program kedvezményezettje előfinanszírozhatja, illetve az uniós források terhére finanszírozhatja. Az Európai Unió felé elszámolt, de az Európai Unió által meg nem térített összegek közötti különbözet a Munkaerőpiaci Alapot terheli.

44. §335

45. §336

46. §337

46/A. §338

46/B. §339

VII. Fejezet

47. §340 (1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben jelölje ki az állami foglalkoztatási szervet. Az állami foglalkoztatási szervek feladataira, egymás közötti kapcsolatára vonatkozó szabályokat a Kormány rendeletben határozza meg.341

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg az állami foglalkoztatási szervek illetékességi területét.342

(3)343 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis vezetésére, az abban nyilvántartásba veendő adatok szolgáltatására és a nyilvántartásból történő adatigénylés rendjére vonatkozó részletes eljárási szabályokat rendeletben állapítsa meg.344

(4)345 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg az állami foglalkoztatási szerv által álláskeresőként nyilvántartott személyek létszáma megállapítására, valamint közzétételének módjára vonatkozó részletes szabályokat.

48. §346 Azt a személyt, akinek a települési önkormányzat közcélú munkát ajánlott fel, az állami foglalkoztatási szerv küldi el a közcélú foglalkoztatáshoz szükséges foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra. A foglalkozás-egészségügyi vizsgálat térítési díját az állami foglalkoztatási szerv téríti meg a vizsgálatot végző szerv részére.

49. §347 (1) Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály a foglalkozási rehabilitáció szakterületén foglalkozási rehabilitációs szakértő igénybevételét írja elő, vagy az ilyen szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével – szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll foglalkozási rehabilitációs szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás alatt, rendelkezik a miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Aki az (1) bekezdés szerint szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a miniszternek bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(3) A miniszter a szakértői tevékenység végzésére jogosult, a (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

(4) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben határozza meg a foglalkozási rehabilitációs szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket.

(5) A miniszter a foglalkoztatási rehabilitációs szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e és nem áll-e a szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a miniszter adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a foglalkoztatási rehabilitációs szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(6) Az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a miniszter a foglalkoztatási rehabilitációs szakértő nyilvántartásának törléséig kezeli.

50. §348

50/A. §349

51. §350

51/A. §351 (1)352 Az állami foglalkoztatási szerv és a települési önkormányzat megállapodhat a munkanélküli járadékban,353 pályakezdők munkanélküli segélyében részesülő álláskeresők ellenőrzéséről. A megállapodás alapján a települési önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző) hatósági ellenőrzést végez arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat területén állandó vagy ideiglenes lakóhellyel rendelkező, munkanélküli járadékban,354 pályakezdők munkanélküli segélyében részesülő álláskereső folytat-e e törvénybe ütköző kereső tevékenységet.

(2)355 Megállapodás esetén az (1) bekezdésben meghatározott ellátásban részesülő, az önkormányzat területén állandó vagy ideiglenes lakóhellyel rendelkező álláskeresőkről az állami foglalkoztatási szerv tájékoztatja a jegyzőt.

(3)356 A jegyző az (1) bekezdésben meghatározott ellátás folyósítása alatt történő kereső tevékenység folytatásáról és annak bizonyítékairól írásban tájékoztatja az állami foglalkoztatási szervet.

(4)357 Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzés eredményeként a munkanélküli járadék,358 a pályakezdők munkanélküli segélyének folyósítását az állami foglalkoztatási szerv megszünteti, a települési önkormányzat ezen ellátások — a 28. § (2) bekezdésében meghatározott időtartamra járó — összegének megfelelő támogatásban részesül. A támogatást a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének központi pénzügyi keretéből kell folyósítani, és az a 16/A. §-ban, valamint 17. §-ban meghatározott célokra használható fel.

(5)359 Az (1) bekezdésben meghatározott megállapodásban az önkormányzat vállalja, hogy az e címen kapott támogatást elkülönítetten kezeli, és félévenként tájékoztatja az állami foglalkoztatási szervet annak felhasználásáról.

(6)360 Ha az önkormányzat a támogatást a (4) bekezdésben meghatározott céltól eltérően használja fel, az állami foglalkoztatási szerv a megállapodást felbontja, és az önkormányzat köteles a támogatás visszafizetésére.

(7)361 A támogatást a települési önkormányzat részére az ellátást megszüntető határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül kell folyósítani. A folyósítás lebonyolítása a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a helyi önkormányzatokért felelős minisztérium megállapodása szerint történik.

(8)362

(9)363 Az álláskeresőt az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzés során a jegyzővel szemben is terheli a jelentkezési és rendszeres kapcsolattartási kötelezettség.

52. §364

53. §365 (1)–(2)366

(3)367 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben meghatározza az állami felnőttképzési intézmény feladatait, az állami felnőttképzési intézmény irányítását ellátó szervet, az állami felnőttképzési intézmény vezetőjének jogállását, kinevezésének rendjét, az állami felnőttképzési intézmény irányításának rendjét és szabályait, az állami felnőttképzési intézmény és az állami foglalkoztatási szerv – a Munkaerőpiaci Alapból támogatott – munkaerő-piaci képzések lebonyolításával kapcsolatos együttműködését, az állami felnőttképzési intézmény feladatai ellátásának finanszírozását, a képzési keret felhasználásának szabályait.368

Munkaerőfejlesztő és -képző központ

53/A. §369

VIII. Fejezet

ELJÁRÁSI SZABÁLYOK370

54. § (1)371

(2)372 A 43. § (2) bekezdésének a) pontja, továbbá a pályázat alapján nyújtható foglalkoztatást elősegítő támogatások esetében a pályázati felhívásban az elbírálásra nyitva álló határidő legfeljebb három hónapban állapítható meg. Ha e törvény, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott támogatásban természetes személy részesül, a hatósági szerződést csak személyesen kötheti meg.

(3)373 Ha az állami foglalkoztatási szerv nem e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály, hanem más jogszabály alapján nyújt a foglalkoztatás elősegítése érdekében támogatást, a támogatással kapcsolatos ügyben az eljárására e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, kivéve, ha a támogatásról szóló jogszabály ettől eltérően rendelkezik.

(4)374 A közösségi jogszabályok szerinti migráns munkavállaló munkanélküli ellátásával, vállalkozói járadékával kapcsolatos ügyben az érdemi határozatot negyvenöt munkanapon belül kell meghozni.

(5)375 Az e törvény, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály által szabályozott

a)376 kérelemre indult közigazgatási eljárásban az ismert ügyfelet az eljárás megindításáról nem kell értesíteni,

b)377 hivatalból folytatott közigazgatási eljárásban az ügyfélnek az eljáró hatóság felhívására közölnie kell az érdemi döntéshez szükséges adatokat, valamint a természetes személyazonosító adatait.

(6)378 Az e törvényben, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott közigazgatási hatósági ügyben a hiánypótlási felhívást a kérelem beérkezésétől számított tíz munkanapon belül kell kibocsátani, a végrehajtás foganatosításáról az önkéntes teljesítés elmaradásának megállapításától számított tíz munkanapon belül kell dönteni.

(7)379 Az e törvényben meghatározott nyilvántartásokat magyar nyelven kell vezetni. Az e törvényben meghatározott szerv a hatósági bizonyítványt magyar nyelven állítja ki.

(8)380 A külföldiek magyarországi foglalkoztatására vonatkozó szabályok megtartásának ellenőrzésére és az ennek alapján indult eljárásra a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény eljárási szabályait kell alkalmazni.

(9)381 Az 58. § (5) bekezdése d) pontjának 5. alpontjában meghatározott együttműködési kötelezettség keretében – a (10) bekezdésben foglaltak kivételével – az ügyfél

a)382

b) az állami foglalkoztatási szervnél az általa meghatározott időpontban, de legalább három havonta jelentkezik, és

c) az 58. § (5) bekezdés d) pontjának 1–4. alpontjaiban bekövetkezett változást – annak bekövetkezésétől számított 8 napon belül – bejelenti az állami foglalkoztatási szervnek, és

d) maga is aktívan keres munkahelyet, és

e)383 az állami foglalkoztatási szerv által felajánlott munkaerő-piaci szolgáltatást, valamint az állami foglalkoztatási szerv által támogatott képzési lehetőséget elfogadja, illetőleg igénybe veszi,

f)384 részt vesz a megfelelő munkahelyhez jutást elősegítő munkaerő-piaci programban,

g)385 a megfelelő munkahelyre szóló állásajánlatot elfogadja.

(10)386 Az az álláskereső, aki a 35. életévét nem töltötte be, és általános iskolai végzettséggel nem rendelkezik, az 58. § (5) bekezdése d) pontjának 5. alpontjában meghatározott együttműködési kötelezettség keretében a (9) bekezdés a)–c) pontjában, valamint e) pontjában foglaltakat köteles teljesíteni.

(11)387 Az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként – kérelmére – azt a személyt veszi nyilvántartásba, aki

a) megfelel az 58. § (5) bekezdés d) pontjának 1–5. alpontjaiban meghatározott feltételeknek és

b) kötelezettséget vállal arra, hogy az állami foglalkoztatási szervvel a (9)–(10) bekezdésben foglaltak szerint

együttműködik.

(12)388 Álláskeresési megállapodást kell kötni azzal az ügyféllel

a) akinek részére álláskeresési támogatás megállapítására kerül sor,

b)389 a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben390 meghatározott rendelkezésre állási támogatásra jogosult.

(13)391 Álláskeresési megállapodás köthető azzal az ügyféllel, akinek az együttműködési kötelezettségét álláskeresési megállapodásban célszerű szabályozni.

(14)392 Az állami foglalkoztatási szerv – külön jogszabályban meghatározott időponttól – törli az álláskeresők nyilvántartásából az álláskeresőt, ha

a) kéri, vagy

b) az 58. § (5) bekezdés d) pont 1–4. alpontjaiban meghatározott feltételek bármelyike megszűnt, vagy

c) meghalt, vagy

d) jelentkezési kötelezettségének ismételten, felszólítás ellenére nem tesz eleget, vagy

e) a (9) bekezdés e)–g) pontjában, valamint a (10) bekezdésben foglalt együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy

f) a körülményeiben bekövetkezett változás miatt nem tekinthető külön jogszabályban meghatározott aktív munkahelykeresőnek, vagy

g) álláskeresési járadékra, álláskeresési segélyre, valamint vállalkozói járadékra nem jogosult vagy ezek folyósítási idejét kimerítette, és rendszeres szociális segélyben részesül, vagy

h) külön törvény szerint az aktív korúak ellátására jogosult, de egészségkárosodottnak minősül, ezért a külön törvényben meghatározott együttműködési kötelezettség nem terheli, vagy

i) álláskeresési járadékra, álláskeresési segélyre, valamint vállalkozói járadékra nem jogosult vagy annak folyósítási idejét kimerítette, és külön törvény szerint aktív korúak ellátásának megállapítását kéri, feltéve, hogy a Szoc. tv. 37/B. § (1) bekezdése alapján az állami foglalkoztatási szervvel nem köteles együttműködni.

(15)393 Az állami foglalkoztatási szerv hatósági ellenőrzési tevékenységére a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény hatósági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az állami foglalkoztatási szerv a személyazonosság megállapítására alkalmas okmány felmutatására szólíthatja fel azt az ügyfelet, akinek személyazonosságát meg kell állapítania.

(16)394 A nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó személyre e törvény rendelkezéseit az egyezmény szabályai szerint kell alkalmazni.

(17)395 Az állami foglalkoztatási szerv a (13) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott feltételek fennállása esetén – kérelmére – nem törli az álláskeresők nyilvántartásából azt az ügyfelet, aki vállalja, hogy az állami foglalkoztatási szervvel a (9) bekezdésben foglaltak szerint együttműködik.

54/A. §396 (1)397 A munkanélküli ellátást,398 vállalkozói járadékot, valamint foglalkoztatást elősegítő támogatást megállapító, illetve folyósító szerv az e törvényen, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályon alapuló igényét öt év alatt érvényesítheti. Ha a követelésre alapot adó magatartás bűncselekmény, a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a büntethetőség el nem évül.

(2) Az e törvény alapján esedékessé vált és fel nem vett ellátást az esedékességtől számított egy éven belül lehet felvenni.

(3) Az igény elévülése az esedékessé válás napján kezdődik. Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni. Az elévülés utáni teljesítést elévülés címén visszakövetelni nem lehet.

(4) Ha a jogosult az igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított hat hónapon belül ezt akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra.

(5) Az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás, az igénynek a bíróság előtti érvényesítése, megegyezéssel történő módosítása, az egyezségkötés, valamint a kötelezett elismerése az elévülést megszakítja. Az elévülés megszakadása, illetőleg az elévülés megszakítását előidéző eljárás jogerős befejezése után az elévülési idő újra kezdődik. Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg.

55. §399 (1) Ha a támogatás pénzügyi fedezetéül a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási, valamint rehabilitációs alaprészének

a) központi kerete szolgál, a minisztérium vagy az állami foglalkoztatási szerv,

b) a decentralizált pénzügyi kerete szolgál, az állami foglalkoztatási szerv

köt a támogatásban részesülővel hatósági szerződést.

(2)400

56. § (1)401 A Munkaerőpiaci Alap javára fennálló – a jogszabályban meghatározott kis összegű követelés értékhatárát meghaladó – tartozás adók módjára behajtandó köztartozás.402

(2)403 A Munkaerőpiaci Alap404 Pénzeszközeinek hatékony felhasználása, valamint az azokból történő téves kifizetések elkerülése érdekében, ha a tényállás tisztázott,

a)405 az álláskeresési járadék és álláskeresési segély iránti kérelemnek helyt adó,

b)406 az álláskeresési járadék és álláskeresési segély folyósítását szüneteltető, valamint megszüntető, továbbá

c) a foglalkoztatást elősegítő támogatás folyósítását megszüntető

határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható.

(3)407 Az e törvényben és a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott ügyekben mérlegelési jogkörben hozott határozat ellen kérelem alapján – a kijavítás kivételével – akkor van helye jogorvoslatnak, ha a kérelem elutasítására a jogszabályban meghatározott feltételek hiánya miatt került sor, vagy a határozatot hozó szerv a mérlegelési jogkör gyakorlására irányadó jogszabályban meghatározott szabályokat megsértette.

(4)408

56/A. §409 (1)410 Rendbírságot köteles fizetni

a)411 az a munkaadó, munkavállaló, egyéb szerv, illetőleg személy, aki e törvényben, valamint a felhatalmazása alapján hozott jogszabályban, az Mt. 94/D. §-ában és 193/D. §-ának (1) bekezdésében, továbbá közigazgatási határozatban, hatósági szerződésben meghatározott bejelentési [kivéve a 8. § (5) bekezdés b) pontjában, valamint a 36. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettséget], nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségének nem vagy nem az előírt módon tesz eleget, vagy valótlan adatot szolgáltat;

b)412 az a felszámoló, aki a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget.

(2)413 A rendbírság összege 5000 forinttól 500 000 forintig terjedhet. Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a rendbírságot munkavállalónként kell kiszabni.

(3)414 A befizetett rendbírság hatvan százaléka a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészét növeli, negyven százaléka a rendbírság kiszabására jogosult szerv saját bevétele, amely személyi juttatásokra nem használható fel.

(4)415 A rendbírság kiszabására, továbbá a törvény végrehajtásához szükséges nyilvántartások vezetésére vonatkozó szabályokat a miniszter rendeletben állapítja meg.416

57. §417 Az állami foglalkoztatási szerv határozata – ide nem értve az 56. § (3) bekezdése szerinti határozatot – bíróság által megváltoztatható. Az 56. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a bíróság a jogsértő határozatot hatályon kívül helyezi, és a hatóságot új eljárás lefolytatására utasítja.

Adatvédelmi rendelkezések

57/A. §418 (1)419 A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium, az állami foglalkoztatási szerv és a munkaügyi hatóság az álláskeresési támogatással, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal, a munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, továbbá a külföldiek magyarországi foglalkoztatásával kapcsolatos tevékenysége, valamint hatósági ellenőrzése során, valamint a munkaügyi adatszolgáltatásra kötelezett munkaadó e tevékenységével összefüggésben a külön jogszabályban meghatározott TAJ-számot alkalmazhatja.

(2)420 Az (1) bekezdésben meghatározott szervek a jogszabályban meghatározott feladataik ellátásával összefüggésben a következő adatok nyilvántartására jogosultak:

a)421 természetes személyazonosító adatok,

b)422 állampolgárság, bevándorolt, letelepedett, menekült vagy oltalmazott jogállás,

c) lakóhely (tartózkodási hely);

d) foglalkozás, munkahely, munkakör (tevékenység),

e) a munkanélküli ellátás,423 a foglalkoztatást elősegítő támogatás, valamint a munkaerőpiaci szolgáltatás megállapításához és igénybevételéhez e törvényben és más törvényben meghatározott adatok,

f) iskolai végzettség(ek), szakképzettség(ek),

g) jövedelemre vonatkozó adatok,

h)424 a megváltozott munkaképességgel kapcsolatos adatok,

i)425 munkáltató adatai (név, cím, székhely, telephely, gazdálkodási forma, adószám, TB nyilvántartási szám, TAJ szám, KSH szám).

(3) Az (2) bekezdés alapján nyilvántartásba vett adatokból

a)426 a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv az ellátás megállapítása, folyósítása, ellenőrzése céljából a TAJ szám alkalmazásával az a)c), e) és g) pontjai,

b)427 a szociális igazgatás szerve az aktív korúak ellátása megállapítási és folyósítási feltételei fennállásának megállapítása céljából a TAJ szám alkalmazásával az a)c) és e) pontjai,

c)428 a központi és területi idegenrendészeti hatóság a külföldiek beutazásához és tartózkodásához kapcsolódó, törvényben meghatározott feladataik ellátása céljából az a)–d) és f)–h) pontjai,

d)429 az állami adóhatóság az adókötelezettség ellenőrzése, valamint a munkaerő-piaci járulék bevallásának és befizetésének ellenőrzése céljából az a), c), d), e) és g) pontjai

szerinti adatok igénylésére jogosult.

(4)430

(5) Az (1) bekezdésben megjelölt szervek más szerv és természetes személy részére adatot csak jogszabályban meghatározott módon szolgáltathatnak.

(6)431 A (3) bekezdés alapján adatigénylésre jogosult szervek felé az állami foglalkoztatási szerv kapcsolati kódot képezhet, a nyilvántartásában szereplő személyekre vonatkozó adatszolgáltatás igénylése, teljesítése, valamint az adatszolgáltatást kérő nyilvántartásának karbantartása céljából.

(7)432 A kapcsolati kód tartalmát és képzési szabályait az állami foglalkoztatási szerv határozza meg. A kapcsolati kódot az adatkezelés céljának teljesülése után az állami foglalkoztatási szerv és az adatkérő nyilvántartásából törölni kell.

(8) A (2) bekezdés szerinti adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra – személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók.

(9) Az (1) bekezdésben meghatározott szervek kötelesek adatvédelmi szabályzatot kiadni.

(10)433 A megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztató munkaadó nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a megváltozott munkaképességű munkavállaló természetes személyazonosító adatait, a társadalombiztosítási és adóazonosító jelét, a munkaképesség változásának mértékét, illetőleg a fogyatékosság tényét, továbbá az ezek igazolására szolgáló okirat másolatát. A nyilvántartást a munkáltató a foglalkoztatás megszűnését követő öt évig köteles megőrizni.

Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis434

57/B. §435 (1) Az állami foglalkoztatási szerv az Szt.-ben meghatározott aktív korúak ellátására jogosult személyekről a munkaerő-piaci helyzetük javítása, a jegyző, valamint állami foglalkoztatási szerv ezzel összefüggő feladatai eredményes ellátásának elősegítése, a jogosultsági és folyósítási feltételek fennállásának megállapítása és ellenőrzése céljából elkülönített elektronikus nyilvántartást vezet (a továbbiakban: adatbázis).

(2) Az adatbázis tartalmazza az aktív korúak ellátására jogosult személyek tekintetében

a) a jegyző által az Szt. 19. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint átadott, ott meghatározott adatokat,

b) a munkaügyi hatóság által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8. §-ának (4)–(5) bekezdése alapján az állami foglalkoztatási szervnek átadott, és az adatbázisban nyilvántartott személyekre vonatkozó adatokat,

c) a munkaerő-piaci helyzetükkel összefüggő, következő adatokat:

ca) munkaerő-piaci képzésben történő részvétel,

cb) közmunka keretében történő foglalkoztatás,

cc) közcélú foglalkoztatás,

cd) közhasznú foglalkoztatás,

ce) munkaerő-piaci programban történő részvétel,

cf) bértámogatással létesített munkaviszony keretében történő foglalkoztatás,

cg) munkaviszony – támogatás nélkül történő – létesítése,

ch) állami foglalkoztatási szerv szolgáltatásainak igénybevétele,

ci) alkalmi foglalkoztatásban történő részvétel,

cj) az álláskeresési megállapodás megkötésének időpontja,

d) az álláskeresőként történő nyilvántartással összefüggő következő adatokat:

da) a nyilvántartásba vétel időpontja,

db) a nyilvántartásból történő törlés, illetve a nyilvántartás szünetelésének időpontja és indoka.

(3) Az állami foglalkoztatási szerv haladéktalanul törli a munkaügyi hatóság által megküldött, azon személyekre vonatkozó adatokat, akik az adatbázisban nem szerepelnek.

(4) Az állami foglalkoztatási szerv a települési önkormányzat jegyzőjének – az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az adatbázis adataihoz való hozzáférést folyamatos elektronikus adatkapcsolat keretében biztosítja.

(5) A települési önkormányzat jegyzője az aktív korúak ellátására való jogosultság feltételeinek megállapítása érdekében ellenőrizheti, hogy az ellátás iránti kérelmet benyújtó ügyfél szerepel-e az adatbázisban. Az állami foglalkoztatási szerv a települési önkormányzat jegyzője számára az aktív korúak ellátása folyósítási feltételei fennállásának megállapítása céljából az adatbázisban lévő adatok közül csak azon személy adataihoz teszi lehetővé a hozzáférést, akinek az ellátásra való jogosultságát a jegyző állapította meg.

(6) Az (1) bekezdés szerinti adatok statisztikai célra felhasználhatóak és statisztikai célú felhasználásra, személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatóak.

57/C. §436

57/D. §437

57/E. §438

Fogalommeghatározások és záró rendelkezések439

58. § (1)440 Ez a törvény 1991. március hó 1. napján lép hatályba.

(2) A törvény hatálybalépésekor juttatásban vagy támogatásban részesülők esetében a juttatást, illetve a támogatást a megállapításkor hatályos jogszabályok szerint kell tovább folyósítani.

(3)441

(4)442 E törvény

a) 36. § (1) bekezdése, 37. § (3)–(4) és (8) bekezdése, 46/A. § (4) bekezdése, 54. § (4) bekezdése tekintetében munkanélküli ellátáson az álláskeresők támogatását,

b) 37. § (6) bekezdése tekintetében munkanélküli járadékon az álláskeresési járadékot és az álláskeresési segélyt

is érteni kell.

(5) E törvény alkalmazásában

a)443 munkaviszonyon: a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszonyt, közszolgálati jogviszonyt, közalkalmazotti jogviszonyt, bírósági és igazságügyi, valamint ügyészségi szolgálati viszonyt, a biztosított bedolgozói – és az 1994. június 1-jét megelőzően létesített – ezzel egy tekintet alá eső bedolgozói jogviszonyt, a hivatásos nevelő szülői jogviszonyt, a szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonyát, – ide nem értve az iskolai szövetkezet nappali tagozatos tanuló, hallgató tagját – fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos és szerződéses állományú tagjának szolgálati viszonyát kell érteni,

b) munkavállaló: az, aki az a) pontban meghatározott munkaviszonyban áll,

c)444 munkaadó: az a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, illetve magánszemély és annak jogi személyiséggel nem rendelkező társasága, aki munkavállalót foglalkoztat, vagy foglalkoztatni kíván.

d)445 álláskereső: az a személy, aki

1. a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, és

2. oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, és

3.446 öregségi nyugdíjra nem jogosult, valamint rehabilitációs járadékban nem részesül és

4.447 az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszony kivételével munkaviszonyban nem áll, és egyéb kereső tevékenységet sem folytat, és

5. elhelyezkedése érdekében az állami foglalkoztatási szervvel együttműködik, és akit

6. az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart.

Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes, az Európai Közösséggel és tagállamaival nemzetközi szerződést kötött állam állampolgára, az 1. pontban foglalt rendelkezés alkalmazása során, a nemzetközi szerződésben foglaltak szerint álláskeresőként akkor is nyilvántartásba vehető, ha Magyarországon engedély alapján végezhet munkát.

e)448 kereső tevékenység: – az 1–4. pontban foglaltak figyelembevételével – minden olyan munkavégzés, amelyért díjazás jár, továbbá kereső tevékenységet folytatónak kell tekinteni azt a személyt is, aki külön törvény449 szerint egyéni vállalkozónak minősül, valamint aki gazdasági társaság tevékenységében személyes közreműködés vagy mellékszolgáltatás keretében történő munkavégzés útján vesz részt, illetve aki a társaság vezető tisztségviselője vagy a társasági szerződésben közreműködési/munkavégzési kötelezettsége/joga fel van tüntetve.

1. Az olyan munkavégzés, amelyért jogszabály alapján tiszteletdíj jár, akkor minősül kereső tevékenységnek, ha a havi tiszteletdíj mértéke a kötelező legkisebb munkabér 30 százalékát meghaladja.

2. A mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal folytatott tevékenység akkor minősül kereső tevékenységnek, ha az abból származó bevételt a személyi jövedelemadóról szóló szabályok szerint a jövedelem kiszámításánál figyelembe kell venni.

3. A külön törvény alapján végzett közérdekű önkéntes tevékenység nem minősül kereső tevékenységnek.

4. A külön törvény alapján nevelőszülői jogviszony keretében végzett tevékenység nem minősül kereső tevékenységnek,

f)450

g)451 kötelező legkisebb munkabér, minimálbér: a jogszabályban meghatározott kötelező legkisebb havi munkabér legmagasabb mértéke.

h)452 öregségi nyugdíjkorhatár: a személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár, a társadalombiztosítási jogszabályok által egyes munkakörökben biztosított korkedvezmény figyelembevételével,

i)453 öregség nyugdíjra jogosult személy: aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabályok által egyes munkakörökben biztosított korkedvezmény figyelembevételével – elérte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik, továbbá az is, aki előrehozott öregségi nyugdíjban, korengedményes nyugdíjban, bányásznyugdíjban, egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványtól öregségi nyugdíjban, valamint szolgálati nyugdíjban részesül,

j)454 munkaközvetítő tevékenység: olyan szolgáltatások összessége, amelynek célja a munkát keresők és a munkát kínálók találkozásának elősegítése,

k)455 pályakezdő álláskereső: a 25. életévét — felsőfokú végzettségű személy esetén 30. életévét — be nem töltött, a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkező, az állami foglalkoztatási szerv által nyilvántartott álláskereső, feltéve, ha munkanélküli járadékra456 a tanulmányainak befejezését követően nem szerzett jogosultságot. Nem tekinthető pályakezdő álláskeresőnek, aki

1. terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, illetőleg gyermekgondozási segélyben részesül,

2. előzetes letartóztatásban van, szabadságvesztés, illetve elzárás büntetését tölti,

3. sor- vagy tartalékos katonai szolgálatot, továbbá polgári szolgálatot teljesít,

l)457 rövid időtartamú munka: olyan, az állami foglalkoztatási szerv által felajánlott, vagy az álláskereső által megtalált munka, amelynek időtartama összefüggően a 90 napot nem haladja meg,

m) megváltozott munkaképességű személy: aki testi vagy szellemi fogyatékos, vagy akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahelymegtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkennek. Ettől eltérően a 41/A. § alkalmazása szempontjából a megváltozott munkaképességű személy fogalmát külön jogszabály határozza meg,

n)458 alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszony: az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény által szabályozott alkalmi munka,

o)459 közhasznú tevékenység: a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. §-ának c) pontjában felsorolt tevékenységek,

p)460 háztartás: az Szt. 4. §-a (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott személyek,

q)461 jövedelem: az Szt. 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jövedelem,

r)462 egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa,

s)463 egyéni vállalkozó: a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint biztosított, a Tbj. 4. §-ának b) pontjában meghatározott személy,

t)464 társas vállalkozó: a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerint biztosított, a Tbj. 4. §-ának d) pontjában meghatározott személy,

u)–v)465

(6)466 A törvény alkalmazásában a

a)467 a munkavállaló rendes felmondásán, a köztisztviselő, a közalkalmazott, valamint a Magyar Honvédség, a fegyveres testületek és rendészeti szervek hivatásos állományú tagjának lemondását;

b)468 munkaviszonynak a munkáltató részéről rendkívüli felmondással történő megszüntetésén a közszolgálati jogviszony hivatalvesztéssel, a közalkalmazotti jogviszony elbocsátással, valamint a hivatásos és szerződéses állományú jogviszonynak a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 53. §-a e)–f) pontjában, 56. §-a (2) bekezdésének b) pontjában, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 56. §-ának e)–f) pontjában, és 59. §-a (2) bekezdésének c) pontjában;

c)469 a munkaviszonynak a munkaadó részéről rendes felmondással történő megszüntetésén a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonynak felmentéssel történő megszüntetését is érteni kell;

d)470

(7)471 Ahol jogszabály munkaügyi szakigazgatási szervet, munka- vagy munkaerőközvetítő szervet, munkaügyi szolgáltató irodát említ, ezen az állami foglalkoztatási szervet kell érteni.

(8)472 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben határozza meg

a)473 – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – az álláskeresési járadék összege kiszámításának, ennek keretében a 26. § (1) bekezdésében meghatározott járulékalap havi átlagos összege meghatározásának, valamint az álláskeresési járadék és álláskeresési segély folyósításának

b)474 az álláskeresőként való nyilvántartásba vétel, valamint a nyilvántartásból való törlés részletes feltételeinek, továbbá az álláskeresési megállapodás,475

c) az EGT tagállamaiban történő munkahelykereséssel kapcsolatos költségtérítés feltételeinek és odaítélésének,

d)476

e)477

f)478

g)479 az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó szervezetek akkreditációs eljárásáért, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltató akkreditációs eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj480

szabályait.

(9)481 A 39. § (3) bekezdés a) pontja szerinti kiegészítő segélyre az 1999. évben munkanélküli járadékban részesülők a járadék folyósításával megegyező időtartamra, de legfeljebb 1999. december 31-ig jogosultak. A kiegészítő segély egy napra járó összege 33 forint. A kiegészítő segélyt a munkanélküli járadékkal együtt – a segély megállapítására irányuló külön határozat nélkül – kell kifizetni. A kiegészítő segélyt a személyi jövedelemadóról szóló, 1998. évi LXV. törvénnyel módosított 1995. évi CXVII. törvény 1. számú mellékletének 1.3. pontjában meghatározott állami szociális rendszer keretében nyújtott szociális segélynek kell tekinteni.

(9)482 Ahol e törvény

a) gyermekgondozási díjat, gyermekgondozási segélyt, terhességi gyermekágyi segélyt, gyermeknevelési támogatást, ápolási díjat, öregségi nyugdíjat, rokkantsági, valamint baleseti rokkantsági nyugdíjat, rendszeres szociális járadékot, átmeneti járadékot, továbbá bányászok egészségkárosodási járadékát,

b) munkaviszonyt

említ, azon az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően az EGT tagállamaiban hatályos jogszabályok szerinti megfelelő ellátásokat és jogviszonyokat is érteni kell.

(10)483 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az e törvény szerinti magán-munkaközvetítési tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a tevékenység bejelentésének és az e tevékenységet folytatók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a magán-munkaközvetítői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket rendeletben szabályozza.484

59. §485 (1) E törvény rendelkezéseit az Európai Gazdasági Térség tagállamai tekintetében az Európai Közösségben migráns munkavállalókról, önálló vállalkozókról, diákokról, nyugdíjasokról és magukat önerőből eltartókról, valamint családtagjaikról szóló közösségi jogszabályok szerint kell alkalmazni.

(2)486 E törvénynek az álláskeresési járadék összegének kiszámítására vonatkozó, valamint az álláskeresési járadékra, valamint álláskeresési segélyre való jogosultsági időt meghatározó rendelkezéseit az Európai Gazdasági Térség tagállamai tekintetében az Európai Közösségek migráns munkavállalóinak, önálló vállalkozóinak, valamint ezek családtagjainak szociális biztonsága tárgykörében elfogadott közösségi rendeletek hatálya alá tartozó személyekre és ellátásokra e közösségi rendeletek szabályai szerint kell alkalmazni.

(3)487 E törvény alkalmazásában az Európai Gazdasági Térség tagállamának kell tekinteni az Európai Unió tagállamát és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államot, valamint azt az államot, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

(4)488 E törvénynek

a) az álláskeresőként való nyilvántartásba vétel feltételeire,

b) az álláskeresési járadékra, valamint az álláskeresési segélyre

vonatkozó rendelkezéseit az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes, az Európai Közösséggel és tagállamaival nemzetközi szerződést kötött állam állampolgárára, a nemzetközi szerződésben foglaltak szerint kell alkalmazni.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

60. §489 (1) Ez a törvény

a) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-i 2003/109/EK tanácsi irányelv 11. cikk (1) bekezdése a) pontjának és 21. cikkének,

b) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a törvény

a) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1

A törvényt az Országgyűlés az 1991. február 12-ei ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja 1991. február 23.

2

A preambulum a 2005: LXX. törvény 19. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 2. § első mondata a 2003: CXXV. törvény 39. §-ával megállapított szöveg. A 2. § eredeti szövegének számozását a 2002: LIII. törvény 1. §-a (1) bekezdésre változtatta, szövege a 2005: LXX. törvény 19. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdését a 2002: LIII. törvény 1. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2007: I. törvény 96. § (1) bekezdésével megállapított, a 2009: CXXXIV. törvény 22. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 68. pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 3. § (3) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (4) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (5) bekezdését a 2002: LIII. törvény 2. §-a iktatta be, e módosító törvény 53. § (3) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lépett hatályba. A 3. § (5) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (1) bekezdése az 1999: CXXII. törvény 1. §-ával megállapított, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

11

A 2001: XXIV. törvény 19. § (3) bekezdése alapján a munkaerőpiaci szervezeten Állami Foglalkoztatási Szolgálatot kell érteni.

12

Az 5. § (1) bekezdése a 2008: CVII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

13

A 6. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

14

A 6. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

15

A 6. § (3) bekezdését az 1997: CXX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

16

A 6. § (4) bekezdését a 2002: LIII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

17

A 6. § (4) bekezdés b) pontja a 2009: CXXVI. törvény 54. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 6. § (5) bekezdését a 2002: LIII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

19

A 7. § a 2009: CXXXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

24

A 8. § (1) bekezdése a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

25

A 2001: XXIV. törvény 19. § (3) bekezdése alapján a munkaerőpiaci szervezeten Állami Foglalkoztatási Szolgálatot kell érteni.

26

A 8. § (2) bekezdése a 2002: LIII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

27

A 8. § (3) bekezdését az 1998: LXXXVI. törvény 77. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 8. § (4) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2008: CVII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 8. § (4) bekezdés a) pontja a 2009: CXXXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

30

A 8. § (4) bekezdésének új c) pontját a 2008: CVII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti c)–d) pont jelölését d)–e) pontra változtatva.

31

A 8. § (4) bekezdése eredeti c) pontjának jelölését a 2008: CVII. törvény 18. § (2) bekezdése d) pontra változtatta.

32

A 8. § (4) bekezdésének d) pontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik franciabekezdése szerint módosított szöveg. A 8. § (4) bekezdése eredeti d) pontjának jelölését a 2008: CVII. törvény 18. § (2) bekezdése e) pontra változtatta.

33

A 8. § új (5) bekezdését a 2008: CVII. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(6) bekezdés számozását (6)–(7) bekezdésre változtatva.

34

A 8. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 18. § (3) bekezdése (6) bekezdésre változtatta.

35

A 8. § (6) – eredeti (5) – bekezdésének b) pontja az 1996: CVII. törvény 1. §-ának (4) bekezdésével megállapított, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének harmadik, tizenegyedik és huszadik franciabekezdése szerint módosított szöveg.

36

A 8. § (6) – eredeti (5) – bekezdésének c) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

A 8. § (6) bekezdése az 1993: XCVI. törvény 77. §-a a) pontjának megfelelően módosított szöveg. A 8. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 18. § (3) bekezdése (7) bekezdésre változtatta.

38

A 8. § (7) – eredeti (6) – bekezdésének c) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

39

A 8. § (7) bekezdését az 1995: LII. törvény 19. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 8. § eredeti (7) bekezdésének számozása a 2008: CVII. törvény 18. § (3) bekezdése alapján (8) bekezdésre változott.

40

A 9. §-t megelőző alcím a 2002: XLVII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

41

A 9. § az 1996: CVII. törvény 2. §-ával, bevezető rendelkezése a 2002: XLVII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

42

A 10. § és az előtte lévő alcím az 1996: CVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

43

A 10. § (4) bekezdése a 2002: XLVII. törvény 2. §-ával megállapított, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

44

A 10/A. § az 1996: CVII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

45

A 10/A. § (1) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított, valamint a 2009: LXXVII. törvény 178. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

46

A 10/A. § (3) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenkettedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

47

A 10/A. § új (7) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdése számozását (8) bekezdésre változtatva.

48

A 10/A. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2006: CXIII. törvény 3. § (2) bekezdése (8) bekezdésre változtatta.

49

A 11. §-t megelőző alcím a 2006: CXIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

50

A 11. § a 2006: CXIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (4) bekezdése alapján a 2007. január 1. napja előtt működő megyei (fővárosi) munkaügyi tanácsok 2007. január 1. napjával megszűnnek. Ha a munkaügyi tanács a megszűnést követő munkanapig nem alakul meg, a hatáskörébe tartozó kérdésekben az állami foglalkoztatási szerv vezetője dönt.

51

A 12. § az 1996: CVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

52

A 12. § (1) bekezdése a 2007: XIX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 26. § (6) bekezdése alapján a munkaügyi tanács – a megyében lévő többcélú kistérségi társulások elnöksége által jelölt – tagjának megbízatása az új rendelkezés szerint jelölt tag megbízatásával, de legkésőbb a 2007. április 1-jét követő hatvan napon belül megszűnik. A munkaügyi tanács új tagjait 2007. május 31-ig kell megválasztani.

53

A 12. § (2) bekezdésének első mondata a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

54

A 12. § (3) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

55

A 12. § (4) bekezdésének második mondata a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonkilencedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

56

A 12. § (6) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (4) bekezdése alapján a 2007. január 1. napja előtt működő megyei (fővárosi) munkaügyi tanácsok 2007. január 1. napjával megszűnnek. Ha a munkaügyi tanács a megszűnést követő munkanapig nem alakul meg, a hatáskörébe tartozó kérdésekben az állami foglalkoztatási szerv vezetője dönt.

57

A 12. § (7) bekezdésének utolsó mondatát az 1998: LXXXVI. törvény 77. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 12. § (10) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (4) bekezdése alapján a 2007. január 1. napja előtt működő megyei (fővárosi) munkaügyi tanácsok 2007. január 1. napjával megszűnnek. Ha a munkaügyi tanács a megszűnést követő munkanapig nem alakul meg, a hatáskörébe tartozó kérdésekben az állami foglalkoztatási szerv vezetője dönt.

59

A 13. § a 2006: CXIII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (4) bekezdése alapján a 2007. január 1. napja előtt működő megyei (fővárosi) munkaügyi tanácsok 2007. január 1. napjával megszűnnek. Ha a munkaügyi tanács a megszűnést követő munkanapig nem alakul meg, a hatáskörébe tartozó kérdésekben az állami foglalkoztatási szerv vezetője dönt.

60

A 13. § új d) pontját a 2009: CXXXIV. törvény 3. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti d)–g) pont megjelölését e)–h) pontra változtatta.

61

A 13. § eredeti d) pontjának megjelölését e) pontra változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 3. §-a.

62

A 13. § eredeti e) pontjának megjelölését f) pontra változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 3. §-a.

63

A 13. § eredeti f) pontjának megjelölését g) pontra változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 3. §-a.

64

A 13. § eredeti g) pontjának megjelölését h) pontra változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 3. §-a.

65

Az 1999: CXXII. törvény 4. §-a állapította meg.

66

A 13/A. §-t és az előtte lévő alcímet az 1999: CXXII. törvény 4. §-a iktatta a szövegbe.

67

A 13/A. § (1) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

69

A 13/A. § (4) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

70

Lásd még az 1993: LXXVI. törvényt.

71

A 14. § az 1996: CVII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

72

A 14. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

73

A 14. § (1) bekezdésének a) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

74

A 14. § (1) bekezdésének új b) pontját a 2001: XXIV. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti b) pont jelölését d) pontra változtatva. A b) pont a 2010: XXXIX. törvény 41. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

75

A 14. § (1) bekezdésének új c) pontját a 2001: XXIV. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti c) pont jelölését e) pontra változtatva.

76

A 14. § (1) bekezdésének új d) pontját a 2007: LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a korábbi d)–f) pont megjelölését e)–g) pontra változtatva, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését.

77

A 14. § (1) bekezdése eredeti b) pontjának jelölését d) pontra változtatta a 2001: XXIV. törvény 2. § (1) bekezdése. A 14. § (1) bekezdésének d) pontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg, megjelölését e) pontra változtatta a 2007: LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése.

78

A 14. § (1) bekezdése eredeti c) pontjának jelölését e) pontra változtatta a 2001: XXIV. törvény 2. § (1) bekezdése, megjelölését f) pontra változtatta a 2007: LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése.

79

A 14. § (1) bekezdése eredeti d) pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2001: XXIV. törvény 2. § (1) bekezdése, megjelölését g) pontra változtatta a 2007: LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése.

80

A 14. § új (2) bekezdését a 2001: XXIV. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (2)–(5) bekezdés számozását (3)–(6) bekezdésre változtatva.

81

A 14. § (2) bekezdésének a) pontja a 2004: CI. törvény 318. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

82

A 14. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2001: XXIV. törvény 2. § (2) bekezdése.

83

A 14. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2001: XXIV. törvény 2. § (2) bekezdése, szövege a 2008: CVII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 14. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2001: XXIV. törvény 2. § (2) bekezdése.

85

A 14. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2001: XXIV. törvény 2. § (2) bekezdése, szövege a 2008: CVII. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, második mondatát a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

86

A 14. § új (7) bekezdését a 2002: LIII. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a korábbi (7)–(10) bekezdés számozását (8)–(11) bekezdésre változtatva. A 14. § (7) bekezdését a 2005: CV. törvény 16. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

87

A 14. § új (7) bekezdését az 1997: CXX. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. A (7) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatta a 2002: LIII. törvény 6. § (2) bekezdése. A (8) bekezdés a 2009: CLII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 14. § (8) bekezdését az 1997: CXX. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2002: LIII. törvény 6. § (2) bekezdése, szövege a 2005: LXX. törvény 19. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

89

A 14. § (9) bekezdését az 1997: CXX. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be, számozását (10) bekezdésre változtatta a 2002: LIII. törvény 6. § (2) bekezdése, szövege a 2005: LXX. törvény 19. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

90

A 14. § (10) – eredeti (7) – bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2002: LIII. törvény 6. § (2) bekezdése.

91

A 14/A. §-t és alcímét az 1998: LXXXVI. törvény 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: CV. törvény 16. § (5) bekezdése. A 14/A. §-t megelőző alcímet a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 14/A. §-t újonnan a 2008: CVII. törvény 20. §-a iktatta be.

92

A 15. § előtti alcím a 2005: CV. törvény 16. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

93

A 15. §-t a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

94

A 16. § a 2008: CVII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

95

A 16/A. §-t és alcímét az 1994: XLVII. törvény 1. §-a iktatta a szövegbe.

96

A 16/A. § (1) bekezdése az 1999: CXXII. törvény 5. §-ával, bevezető szövegrésze a 2008: CVII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 16/A. § (1) bekezdésének b) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

98

A 16/A. § (2) bekezdését az 1994: CV. törvény 1. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatta. A (2) bekezdés a 2005: LXX. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

99

A 16/A. § (3) bekezdését az 1995: LII. törvény 6. §-ának (1) bekezdése iktatta be, s egyidejűleg a korábbi (3)–(4) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatta. A rendelkezés a módosító törvény 19. §-ának (1) bekezdése értelmében 1995. június 27-én lépett hatályba.

100

A 16/A. § (4) bekezdése a 2008: CVII. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított és 52. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

101

A 16/A. § (5) bekezdése az 1996: CVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

102

A 16/A. § (5) bekezdésének a) pontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének kilencedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

103

A 16/A. § (6) bekezdését az 1995: LII. törvény 6. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2002: LIII. törvény 53. § (1) bekezdése.

104

A 16/A. § (7) bekezdését a 2001: XXIV. törvény 19. § (1) bekezdése helyezte hatályon kívül.

105

A 16/B. §-t megelőző alcímet a 2004: XX. törvény 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése, újonnan a 2009: CXXXIV. törvény 5. §-a iktatta be.

106

A 16/B. §-t a 2004: XX. törvény 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése, újonnan a 2009: CXXXIV. törvény 5. §-a iktatta be.

107

A 17. §-t megelőző alcím az 1999: CXXII. törvény 54. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

108

A 17. § a 2007: LXXXIV. törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését.

109

Az új 18. §-t és új alcímét a 2001: XXIV. törvény 3. §-a iktatta be.

110

A 18/A. § az 1997: CXX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

111

A 18/A. § (1) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

112

A 18/A. § (2) bekezdését a 2009: CLIII. törvény 15. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

113

A 19. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta az 1997: CXX. törvény 8. §-a.

114

A 19. § (2) bekezdését az 1997: CXX. törvény 8. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A 19. § (2) bekezdése a 2008: CVII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

116

A 19/A. §-t valamint az előtte levő alcímet az 1995: CXXIV. törvény 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése.

117

A 19/B. §-t és az előtte lévő alcímet az 1999: CXXII. törvény 6. §-a iktatta a szövegbe.

118

A 19/B. § (2) bekezdése a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

119

A 19/B. § új (3) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 10. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

120

A 19/B. § (3) bekezdése a 2001: XXIV. törvény 5. §-ával megállapított és a 2002: XLVII. törvény 56. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. A 19/B. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2006: CXIII. törvény 10. §-a.

121

A 19/C. §-t és alcímét a 2002: LIII. törvény 7. §-a iktatta a szövegbe.

122

A 20. § (1) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 20. § új (2) bekezdését a 2009: CXXXIV. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(5) bekezdésének számozását (3)–(6) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2010: XXXIX. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 20. § új (2) bekezdését a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (11) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdés számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva. A 20. § korábbi (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 6. § (2) bekezdése.

125

A 20. § (2) bekezdése a 2002: LIII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg. A 20. § (2) bekezdésének harmadik mondatát a 2006: CXIV. törvény 50. § (10) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte. A 20. § (3) – eredeti (2) – bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 6. § (2) bekezdése.

126

A 20. § (3) bekezdését a 2002: XLVII. törvény 56. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 24. §-a iktatta be, számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (11) bekezdése. A 20. § korábbi (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 6. § (2) bekezdése.

127

A 20. § (4) bekezdését az 1997: CXX. törvény 9. §-ának (3) bekezdése iktatta be, második mondata a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (11) bekezdése. A 20. § korábbi (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 6. § (2) bekezdése.

128

A 21. § a 2005: LXXXIII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

129

A 21. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

130

A 21. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 21. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

131

A 21. § (2) bekezdésének c) pontja a 2009: LXXXV. törvény 71. §-a szerint módosított szöveg.

132

A 21. § (2) bekezdés d) pontja a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

133

A 21. § (2) bekezdésének g) pontja a 2008: CVII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

134

A 21. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

136

A 21. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

137

A 21. § (7) bekezdése a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

138

A IV. FEJEZET címe az 1997: CXX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

139

A 22. §-t az 1997: LI. törvény 27. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 1997: CXX. törvény 11. §-a iktatta be, szövege az 1998: LXXXVI. törvény 19. §-ának b) pontja, a 2008: CVII. törvény 52. § (1) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

140

A 23. §-t az 1997: LI. törvény 27. §-ának (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

141

A 24. § és az előtte lévő cím a 2005: LXX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 19. § (11) bekezdése alapján a 2005. november 1-jét megelőzően megállapított, és ebben az időpontban folyósított munkanélküli ellátást a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint tovább kell folyósítani azzal, hogy az ellátás folyósítása során a 2005. november 1-jétől a munkaügyi központ kirendeltségével való együttműködésre az álláskeresővel kötött álláskeresési megállapodásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

142

A 25. § és az előtte lévő alcím a 2005: LXX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 19. § (12)–(13) bekezdése alapján annak a részére, akinek munkanélküli járadékra való jogosultsága 2005. november 1-jét megelőzően keletkezik, és ezen ellátásra való kérelmét legkésőbb 2005. október 31-én benyújtja, az ellátást a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell megállapítani. Annak a részére, akinek a munkanélküli járadék folyósítása 2005. november 1-jén vagy ezt követően szünetel, a szünetelésre okot adó körülmény megszűnését követően az ellátását a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell tovább folyósítani.

143

A 2005: LXX. törvény 19. § (14) bekezdése alapján az az álláskereső, aki 2005. július 5-én az Flt. 58. §-a (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott munkaviszonyban áll, és a 2005. július 5-ét megelőző négy éven belül legalább 200 nap munkaviszonnyal rendelkezik, és 2005. november 1-jén vagy azt követően munkaviszonya úgy szűnik meg, hogy álláskeresési járadékra nem szerez jogosultságot, álláskeresővé válása esetén munkanélküli járadékra jogosult, feltéve, ha az erre irányuló kérelmet a munkaviszony megszűnésétől számított 15 napon belül benyújtotta.

144

A 25. § (1) bekezdésének b) pontja a 2009: LXXVII. törvény 124. § (1) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

145

A 25. § (1) bekezdésének d) pontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenkilencedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

146

A 25. § (2) bekezdésének a) pontja a 2009: LXXVII. törvény 124. § (2) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

147

A 25. § (5) bekezdése a 2008: CVII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

148

A 26. §-t megelőző alcím a 2005: LXX. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

149

A 26. § a 2009: CXXXIV. törvény 7. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 22. § (8) bekezdését.

150

A 26. § (7) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

151

A 26. § (8) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

152

A 27. § és az előtte lévő alcím a 2005: LXX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

153

A 27. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: LXXVII. törvény 126. § (1) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

154

A 27. § (1) bekezdésének e) pontja a 2007: LXXXIV. törvény 20. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését.

155

A 27. § (1) bekezdésének h) pontját a 2006: CXIII. törvény 11. §-a iktatta be. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

156

A 27. § (2) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 126. § (2) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

157

A 27. § (4) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése és (3) bekezdésének tizenhetedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

158

A 27. § (6) bekezdése a 2010: XXXIX. törvény 36. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 27. § (7) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése és (3) bekezdésének tizenhetedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

160

A 27. § (8) bekezdése a 2008: CVII. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

161

A 27. § új (9) bekezdését a 2008: CVII. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 51. § (17) bekezdése alapján a rendelkezést azon személyekre kell alkalmazni, akiknek az álláskeresési járadékot 2009. január 1. napját követően állapították meg.

162

A 27. § új (10) bekezdését a 2009: CXXXIV. törvény 8. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (10) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta.

163

A 27. § (9) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik franciabekezdése szerint módosított szöveg. A 27. § korábbi (10) – eredeti (9) – bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 8. §-a.

164

A 27. § (12) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 36. § (4) bekezdése iktatta be.

165

A 28. § és az előtte lévő alcím a 2005: LXX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

166

A 28. § (1) bekezdésének b) pontja a 2006: CXIII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

167

A 28. § (1) bekezdés c) pontja a 2007: LXXXIV. törvény 31. § c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését.

168

A 28. § (1) bekezdésének d) pontja a 2005: CV. törvény 16. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

169

A 28. § (1) bekezdés i) pontját a 2010: XXXIX. törvény 36. § (5) bekezdése iktatta be.

170

A 29. § a 2005: LXX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

171

A 29. § (1) bekezdésének a) pontja a 2008: CVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

172

A 29. § (3) bekezdését a 2005: CV. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLII. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A 30. § és az előtte lévő alcím a 2005: LXX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 19. § (12)–(13) bekezdése alapján annak részére, akinek nyugdíj előtti munkanélküli segélyre való jogosultsága 2005. november 1-jét megelőzően keletkezik, és ezen ellátásra való kérelmét legkésőbb 2005. október 31-én benyújtja, az ellátást a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell megállapítani. Annak a részére, akinek a nyugdíj előtti munkanélküli segély folyósítása 2005. november 1-jén vagy ezt követően szünetel, a szünetelésre okot adó körülmény megszűnését követően az ellátását a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell tovább folyósítani.

174

A 30. § (1) bekezdésének b) pontja a 2009: LXXVII. törvény 178. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

175

A 30. § (3) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 22. § (8) bekezdését.

176

A 30. § új (5) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(9) bekezdés számozását (6)–(10) bekezdésre változtatva. A 30. § (5) bekezdése a 2009: LXXVII. törvény 178. §-ának c) pontja, a 2009: CXXXIV. törvény 22. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

177

A 30. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2006: CXIII. törvény 13. §-a (6) bekezdésre változtatta.

178

A 30. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 2006: CXIII. törvény 13. §-a (7) bekezdésre változtatta.

179

A 30. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2006: CXIII. törvény 13. §-a (8) bekezdésre változtatta, szövege a 2009: CLII. törvény 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

180

A 30. § új (9) bekezdését a 2008: CVII. törvény 29. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9)–(10) bekezdés számozását (10)–(11) bekezdésre változtatva.

181

A 30. § (9) – eredeti (8) – bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 29. §-a (10) bekezdésre változtatta.

182

A 30. § (10) – eredeti (9) – bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 29. §-a (11) bekezdésre változtatta.

183

A 31. § a 2005: LXX. törvény 10. §-ával megállapított, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik és tizennyolcadik franciabekezdése, a 2009: LXXVII. törvény 178. §-ának d) pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

185

A 32–34. §-t és a 32. § előtti alcímet a 2005: LXX. törvény 19. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 19. § (12)–(13) bekezdése alapján annak a részére, akinek álláskeresést ösztönző juttatásra való jogosultsága 2005. november 1-jét megelőzően keletkezik, és ezen ellátásra való kérelmét legkésőbb 2005. október 31-én benyújtja, az ellátást a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell megállapítani. Annak a részére, akinek álláskeresését ösztönző juttatás folyósítása 2005. november 1-jén vagy ezt követően szünetel, a szünetelésre okot adó körülmény megszűnését követően az ellátását a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell tovább folyósítani.

186

A 32–34. §-t és a 32. § előtti alcímet a 2005: LXX. törvény 19. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 19. § (12)–(13) bekezdése alapján annak a részére, akinek álláskeresést ösztönző juttatásra való jogosultsága 2005. november 1-jét megelőzően keletkezik, és ezen ellátásra való kérelmét legkésőbb 2005. október 31-én benyújtja, az ellátást a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell megállapítani. Annak a részére, akinek álláskeresését ösztönző juttatás folyósítása 2005. november 1-jén vagy ezt követően szünetel, a szünetelésre okot adó körülmény megszűnését követően az ellátását a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell tovább folyósítani.

187

A 32–34. §-t és a 32. § előtti alcímet a 2005: LXX. törvény 19. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 19. § (12)–(13) bekezdése alapján annak a részére, akinek álláskeresést ösztönző juttatásra való jogosultsága 2005. november 1-jét megelőzően keletkezik, és ezen ellátásra való kérelmét legkésőbb 2005. október 31-én benyújtja, az ellátást a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell megállapítani. Annak a részére, akinek álláskeresését ösztönző juttatás folyósítása 2005. november 1-jén vagy ezt követően szünetel, a szünetelésre okot adó körülmény megszűnését követően az ellátását a 2005. október 31-én hatályos szabályok szerint kell tovább folyósítani.

188

A 35. §-t az 1995: CXXIV. törvény 30. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

189

A 36. §-t megelőző alcím a 2010: XXXIX. törvény 41. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

190

A 36. § (1) bekezdése a 2002: LIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg. A 2005: CV. törvény 16. § (8) bekezdése alapján a munkanélküli ellátás(ok) kifejezés alatt álláskeresők támogatása kifejezést is érteni kell. A 36. § (1) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizennyolcadik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

191

A 36. § (2) bekezdése a 2009: CLII. törvény 19. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 36. § (3) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 36. § (6) bekezdése iktatta be.

193

A 36/A. §-t az 1991: LXXXIX. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLII. törvény 19. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

195

A 36/B. §-t a 2009: LXXVII. törvény 127. §-a iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

196

A 37. § (1) bekezdése az 1995: LII. törvény 13. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

197

A 37. § (3) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 17. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatta. A 2005: CV. törvény 16. § (8) bekezdése alapján a munkanélküli ellátás(ok) kifejezés alatt álláskeresők támogatása kifejezést is érteni kell.

198

A 37. § új (4) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 44. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(5) bekezdés számozását (5)–(6) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni. A 37. § (4) bekezdése a 2005: CV. törvény 16. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 16. § (8) bekezdése alapján a munkanélküli ellátás(ok) kifejezés alatt álláskeresők támogatása kifejezést is érteni kell.

199

A 37. § (4) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2002: LIII. törvény 18. §-ával megállapított szöveg, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2005: LXXXIII. törvény 44. § (1) bekezdése. A 37. § (5) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonkettedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

200

A 37. § (5) – eredeti (3) – bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2005: LXXXIII. törvény 44. § (1) bekezdése. A 2005: CV. törvény 16. § (9) bekezdése alapján a munkanélküli járadék kifejezésen álláskeresi járadék, álláskeresési segély kifejezést is érteni kell. A 37. § (6) bekezdésének második mondata a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizennyolcadik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

201

A 37. § (7) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 44. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

202

A 37. § (8) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 44. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 178. §-ának e) pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

203

A 2005: LXX. törvény 19. § (5) bekezdése alapján munkanélküli ellátásokon álláskeresők támogatását is érteni kell.

204

A 39. §-t szövegét újonnan megállapította és az előtte levő alcímet beiktatta az 1995: CXXIV. törvény 8. §-a. Utóbb az 1996: CVII. törvény 37. § (1) bekezdés i) pontja módosította.

205

A 39. § (2) bekezdése az 1996: CVII. törvény 18. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, felvezető szövege a 2001: LI. törvény 19. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

206

A 39. § (2) bekezdésének a) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

207

A 39. § (2) bekezdésének b) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

208

A 39. § (2) bekezdés c) pontjában a „gazdálkodó szervezetek” szövegrész helyébe a „vállalkozások” szövegrész lép a 2010: XXXIX. törvény 41. § (5) bekezdése alapján [2011. január 1-jén lép hatályba].

209

A 39. § (2) bekezdésének d) pontja a 2001: LI. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

210

A 39. § (2) bekezdésének f) pontját az 1999: CIX. törvény 20.§-ának (1) bekezdése iktatta be, mely az eredeti f)-g) pontokat g)-h) pontra változtatta.

211

A 39. § (2) bekezdésének h) pontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

212

A 39. § (2) bekezdésének i) pontját a 2002: LIII. törvény 19. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

213

A 39. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: CXXXIV. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

215

A 39. § (3) bekezdésének b) pontja az 1996: LXXXIX. törvény 6. §-ával megállapított és a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

216

A 39.§ (3) bekezdése b) pontjának 2. alpontját az 1999: CXXII. törvény 54 .§-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

217

A 39. § (3) bekezdés c) pontja a 2009: CXXXIV. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

218

A 39. § (3) bekezdésének e) pontja a 2006: CXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

219

A 39. § (3) bekezdésének f) pontja a 2001: XXIV. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

220

A 39. § (3) bekezdésének g) pontja a 2006: CXIII. törvény 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

221

A 39. § (3) bekezdésének h) pontját a 2004: CI. törvény 247. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának a) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

222

A 39. § (4) bekezdése az 1999: CXXII. törvény 18. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A 39. § új (5) bekezdését a 2008: CVII. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(12) bekezdés számozását (6)–(13) bekezdésre változtatva.

224

A 39. § (5) bekezdését a 2001: XXIV. törvény 19. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2004: CXXXV. törvény 83. §-a iktatta be. A 39. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 30. § (1) bekezdése (6) bekezdésre változtatta.

227

A 39. § (6) – eredeti (5) – bekezdése b) pontjának bevezető szövegrésze a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második franciabekezdése szerint módosított szöveg.

229

A 39. § új (6) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a korábbi (5)–(7) bekezdések számozását (7)–(9) bekezdésre változtatva. A (6) bekezdés a 2004: CXXXV. törvény 83. §-ával megállapított és a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. A 39. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 30. § (1) bekezdése (7) bekezdésre változtatta.

230

A 39. § új (7) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 14. § (5) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7)–(9) bekezdés számozását (8)–(10) bekezdésre változtatva. A 39. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 30. § (1) bekezdése (8) bekezdésre változtatta.

231

A 39. § új (5) bekezdését az 1997: CXX. törvény 18. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe és egyidejűleg az eredeti (5)–(6) bekezdés számozását (6)–(7) bekezdésre változtatta. A 39. § (8) – eredeti (5) – bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 30. § (1) bekezdése (9) bekezdésre változtatta.

232

A 39. § (6) – eredetileg (5) – bekezdése az 1998: LXXXVI. törvény 9. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg, számozását a 2008: CVII. törvény 30. § (1) bekezdése (10) bekezdésre változtatta.

233

A 39. § (10) – eredeti (6) – bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta és szövegét megállapította a 2008: CVII. törvény 30. § (1)–(2) bekezdése.

234

A 39. § (11) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 14. § (7) bekezdése iktatta be. A 39. § eredeti (11) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta és szövegét megállapította a 2008: CVII. törvény 30. § (1) és (3) bekezdése.

235

A 39. § (12) bekezdés i) pontja a 2009: CXXXIV. törvény 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

236

A 39. § (12) bekezdés j) pontját a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (12) bekezdése iktatta be.

237

A 39. § (12) bekezdés k) pontját a 2009: CXXXIV. törvény 10. § (4) bekezdése iktatta be.

238

A 39. § (12) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 14. § (7) bekezdése iktatta be. A 39. § eredeti (12) bekezdésének számozását (13) bekezdésre változtatta és a bekezdést hatályon kívül helyezte a 2008: CVII. törvény 30. § (1) bekezdése és 52. § (1) bekezdésének c) pontja, újonnan a 2009: CXXXIV. törvény 10. § (5) bekezdése iktatta be.

239

A 39/A.§ (1) bekezdése a 2000:LXXXIX. törvény 12.§-ának (1) bekezdésével megállapított, felvezető szövege a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

240

A 39/A. § (1) bekezdésének b) pontja a 2006: CXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

241

A 39/A. § (1) bekezdésének c) pontját a 2002: XLVII. törvény 56. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

242

A 39/A. § (2) bekezdésének a) pontját a 2002: LIII. törvény 53. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

243

A 39/A. § (2) bekezdése b) pontjának 1. alpontja a 2002: LIII. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított és a 2003: LXXXVI. törvény 22. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

244

A 39/A. § (2) bekezdésének b) 3. alpontja a 2001: LXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

245

A 39/A. § (2) bekezdésének b) új 4. alpontját a 2001: LXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti 4. alpont számozását 5. alpontra változtatva. A 39/A. § (2) bekezdése b) pontjának 4. alpontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

246

A 39/A. § (2) bekezdésének b) 4. pontja az 1998: LXXXVI. törvény 19. §-ának d) pontja szerint módosított szöveg, számozását 5. alpontra változtatta a 2001: LXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdése. A 39/A. § (2) bekezdése b) pontjának 5. alpontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenharmadik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

247

A 39/A. § (2) bekezdésének c) pontja a 2006: CXIII. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A 39/A. § (2) bekezdésének d) pontja a 2005: LXX. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

249

A 39/A. § (2) bekezdése e) pontjának 1. alpontja a 2006: CXIII. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

250

A 39/A. § (2) bekezdése e) pontjának 3. alpontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

251

A 2005: LXX. törvény 19. § (5) bekezdése alapján munkanélküli ellátásokon álláskeresők támogatását is érteni kell.

252

A 39/A. § (3) bekezdése a) pontjának 1. alpontja a 2002: LIII. törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CXIV. törvény 50. § (10) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

253

A 39/A. § (3) bekezdése a) pontjának 2. alpontja a 2001: LXXVIII. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított és a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

255

A 39/A. § (4) bekezdése az 1998: LXXXVI. törvény 10. § (5) bekezdésével, bevezető rendelkezése a 2002: XLVII. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

256

A 39/A. § (4) bekezdésének a) pontját a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

257

A 39/A. § (4) bekezdésének b) pontja az 1999: CXXII. törvény 54.§-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

258

A 2005: LXX. törvény 19. § (5) bekezdése alapján munkanélküli ellátásokon álláskeresők támogatását is érteni kell.

259

A 39/A. § (4) bekezdésének c) pontja a 2002: XLVII. törvény 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

260

A 39/A.§ (4) bekezdésének d) pontját a 2000: LXXXIX. törvény 21.§-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

261

A 39/A. § új (5) bekezdését az 1998: LXXXVI. törvény 11. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva. Az (5) bekezdés a 2002: XLVII. törvény 8. § (5) bekezdésével megállapított, felvezető szövege a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

262

A 39/A. § (6) bekezdését az 1998: LXXXVI. törvény 11. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva. A 39/A. § (6) bekezdését a 2008: CVII. törvény 52. § (1) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

263

A 39/A. § eredeti (5) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta az 1998: LXXXVI. törvény 11. §-a. A 39/A. § (7) bekezdését a 2008: CVII. törvény 52. § (1) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

264

A 39/A. § új (8) bekezdését a 2005: LXX. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8)–(10) bekezdés számozását (9)–(11) bekezdésre változtatva. A 39/A. § (8) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CXIII. törvény 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

265

A 39/A. § (8) bekezdésének a) pontja a 2006: CXIV. törvény 50. § (10) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

266

A 39/A. § új (8) bekezdését a 2002: LIII. törvény 20. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a korábbi (8)–(10) bekezdés számozását (9)–(11) bekezdésre változtatva. A (8) bekezdés számozását (9) bekezdésre változtatta a 2005: LXX. törvény 12. § (2) bekezdése, szövege a 2006: CXIII. törvény 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 39/A. § (9) – eredeti (8) – bekezdésének számozását a 2005: LXX törvény 12. § (2) bekezdése (10) bekezdésre változtatta, szövege a 2006: CXIII. törvény 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

269

A 39/A. § (11) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

270

A 39/B. § az 1996: CVII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

271

A 39/B. § (1) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

272

A 39/B. § új (2) bekezdését a 2002: LIII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdések számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva. A (2)–(3) bekezdést a 2003: LXXXVI. törvény 22. § (4) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

273

A 39/B. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: LIII. törvény 21. § (2) bekezdése. A 39/B. § (4) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonhatodik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

274

A 39/B. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: LIII. törvény 21. § (2) bekezdése, az (5) bekezdés a 2005: CLIII. törvény 87. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

275

A 39/C. §-t az 1995: CXXIV. törvény 11. §-a iktatta a szövegbe.

276

A 39/C. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: LXXVII. törvény 128. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

277

A 39/C. § (1) bekezdésének b) pontját a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának b) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

278

A 39/C. § (1) bekezdésének új c) pontját a 2004: CI. törvény 248. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti c)–g) pontok jelölését d)–h) pontra változtatva. A 39/C. § (1) bekezdésének c) pontját a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának b) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

279

A 39/C. § (1) bekezdése eredeti c) pontjának jelölését d) pontra változtatta a 2004: CI. törvény 248. §-a.

280

A 39/C. § (1) bekezdésének d) pontja a 2001: LI. törvény 19. § (12) bekezdésével megállapított szöveg, jelölését e) pontra változtatta a 2004: CI. törvény 248. §-a.

281

A 39/C. § (1) bekezdése eredeti e) pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2004: CI. törvény 248. §-a.

282

A 39/C. § (1) bekezdésének új g) pontját a 2006: CXIII. törvény 17. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti g)–h) pont jelölését h)–i) pontra változtatva.

283

A 39/C. § (1) bekezdésének g) – eredeti f) – pontjának jelölését a 2006: CXIII. törvény 17. § (1) bekezdése h) pontra változtatta.

284

A 39/C. § (1) bekezdésének h) – eredeti g) – pontja a 2005: LXXXIII. törvény 45. §-ával megállapított szöveg, jelölését a 2006: CXIII. törvény 17. § (1) bekezdése i) pontra változtatta.

285

A 39/C. § (1) bekezdés j) pontját a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (13) bekezdése iktatta be.

286

A 39/C. § (1) bekezdés k) pontját a 2009: CXXXIV. törvény 11. §-a iktatta be.

287

A 39/C. § (4) bekezdését az 1997: CXX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CXIII. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

289

A 39/C. § (5) bekezdését az 1997: CXX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2002: LIII. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

290

A 39/C. § (5) bekezdésének g) pontját a 2008: CVII. törvény 31. §-a iktatta be.

291

A 39/C. § (6) bekezdését az 1997: CXX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2002: LIII. törvény 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

292

A 39/C. § (7) bekezdését az 1997: CXX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2002: LIII. törvény 53. § (1) bekezdése.

293

A 39/D. §-t a 2005: CLIII. törvény 87. § (2) bekezdése iktatta be.

294

A 39/D. § (4) bekezdése a 2008: CVII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

295

A 39/D. § (5) bekezdését a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (14) bekezdése iktatta be.

296

A 40. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

297

A 41. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

298

A 41/A. § az 1997: CXX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

299

A 41/A. § (2) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

300

A 41/A. § (4) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 22. § (2) bekezdése alapján a 2009. december 15-én folyamatban lévő számítások során is alkalmazni kell.

301

A 41/A. § (5) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 22. § (7) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1-jétől keletkezett fizetési kötelezettségekre kell alkalmazni.

302

A 41/A. § (6) bekezdését az 1998: LXXXVI. törvény 14. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának d) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

303

A 42. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának e) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

304

A 42/A. §-t az 1995: CXXIV. törvény 16. §-a iktatta a szövegbe.

305

A 42/A. § (1) bekezdése a 2005: LXXXV. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 40. § (5)–(6) bekezdését.

306

A 42/A. § (2) bekezdése a 2005: LXXXV. törvény 53. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 40. § (5)–(6) bekezdését.

307

A 42/A. § (3) bekezdése a 2003: XCII. törvény 180. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

309

A 42/A. § (4) bekezdését az 1997: CXX. törvény 23. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXVII. törvény 130. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

310

A 43. § (1) bekezdése a 2005: CV. törvény 14. §-ával megállapított, első mondata a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonhatodik és huszonnyolcadik francia bekezdése és a 2006: CXIV. törvény 50. § (10) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

311

A 43. § (2) bekezdése az 1998: LXXXVI. törvény 16. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

312

A 43. § (2) bekezdésének új b) pontját a 2001: XXIV. törvény 12. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti b)–g) pontok jelölését c)–h) pontra változtatva.

313

A 43. § (2) bekezdése eredeti b) pontjának jelölését c) pontra változtatta a 2001: XXIV. törvény 12. §-a.

314

A 43. § (2) bekezdésének c) pontja az 1999: CXXII. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, jelölését d) pontra változtatta a 2001: XXIV. törvény 12. §-a.

315

A 43. § (2) bekezdésének új d) pontját az 1999: CXXII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, jelölését e) pontra változtatta a 2001: XXIV. törvény 12. §-a.

316

A 43. § (2) bekezdése f) – eredeti d) – pontjának jelölése az 1999: CXXII. törvény 20. § (2) bekezdésével és a 2001: XXIV. törvény 12. §-ával megállapított jelölés, szövege a 2001: LXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

317

A 43. § (2) bekezdésének g) – eredeti e) – pontját hatályon kívül helyezte a 2001: XXIV. törvény 19. § (1) bekezdése, újonnan a 2002: LIII. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

318

A 43. § (2) bekezdése h) – eredeti f) – pontjának jelölése az 1999: CXXII. törvény 20. § (2) bekezdésével és a 2001: XXIV. törvény 12. §-ával megállapított jelölés.

319

A 43. § új (3) bekezdését az 1998: LXXXVI. törvény 16. §-ának (2) bekezdése iktatta be, s egyidejűleg az eredeti (3)- (4) bekezdés számozását (4)- (5) bekezdésre változtatta.

320

A 43. § (3) bekezdésének d) pontját a 2001: LXXVIII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

321

A 43. § (4) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

323

A 43. § új (5) bekezdését a 2008: CVII. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva.

325

A 43. § (5) bekezdését újonnan a 2002: LIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: LXX. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CXIV. törvény 50. § (10) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg. A 43. § (5) bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 33. § (2) bekezdése (6) bekezdésre változtatta. [A 43. § eredeti (6) bekezdését a 2002: LIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXIV. törvény 50. § (9) bekezdésének a) pontja.]

326

A 43. § új (8) bekezdését a 2005: LXX. törvény 13. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. A 43. § (8) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második franciabekezdése szerint módosított szöveg. A 43. § (8) bekezdésének számozását a 2008: CVII. törvény 33. § (2) bekezdése (7) bekezdésre változtatta. [A 43. § eredeti (7) bekezdését a 2005: LXX. törvény 13. § (4) bekezdése iktatta be, a 2006: CXIV. törvény 50. § (9) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.]

327

A 43. § (7) bekezdését a 2002: LIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2005: LXX. törvény 13. § (4) bekezdése. A 43. § (9) bekezdését a 2006: CXIV. törvény 50. § (9) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

328

A 43. § (8) bekezdését a 2002: LIII. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be, számozását (10) bekezdésre változtatta a 2005: LXX. törvény 13. § (4) bekezdése. A 43. § (10) bekezdését a 2006: CXIV. törvény 50. § (9) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

329

A 43/A. §-t az 1995: CXXIV. törvény 18. §-a iktatta a szövegbe.

330

A 43/A. § (1) bekezdése a 2003: LXXXVI. törvény 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

331

A 43/A. § (2) bekezdését az 1998: LXXXVI. törvény 77. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

332

A 43/B. §-t az 1995: CXXIV. törvény 19. §-a iktatta a szövegbe, utóbb az 1996: CVII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CXXXIV. törvény 14. §-a iktatta be.

333

A 43/C. §-t a 2006: CXIII. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2008: CVII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

334

A 43/D. §-t a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (15) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXXXIV. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

335

A 44. §-t és az azt megelőző címet és alcímet újonnan a 2004: CI. törvény 250. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának f) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

336

A 45. §-t újonnan a 2004: CI. törvény 250. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának g) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

337

A 46. §-t és alcímét újonnan a 2004: CI. törvény 250. §-a iktatta be,hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának h) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

338

A 46/A. §-t és alcímét újonnan a 2004: CI. törvény 250. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának h) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

339

A 46/B. §-t és alcímét újonnan a 2004: CI. törvény 250. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának h) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

340

A 47. § a 2006: CXIII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg. A 47. §-t megelőző címet és alcímet a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

343

A 47. § (3) bekezdését a 2008: CVII. törvény 35. §-a iktatta be.

345

A 47. § (4) bekezdését a 2009: CXXXIV. törvény 16. §-a iktatta be.

346

A 48. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 48. §-t újonnan a 2008: CVII. törvény 36. §-a iktatta be.

347

A 49. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 49. §-t újonnan a 2009: CXXXIV. törvény 17. §-a iktatta be.

348

Az 50. §-t a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

349

Az 50/A. §-t és a megelőző alcímet az 1996: CVII. törvény 27. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése.

350

Az 51. §-t az 1999: CXXII. törvény 54. § (2) bekezdése, az előtte lévő alcímet a 2005: LXXXIII. törvény 339. § 2. pontja helyezte hatályon kívül.

351

Az 51/A. §-t az 1992: LXXX. törvény 77. §-a iktatta a szövegbe.

352

Az 51/A. § (1) bekezdése a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

353

A 2005: LXX. törvény 19. § (7) bekezdése alapján munkanélküli járadékon álláskeresési járadékot, álláskeresési segélyt is érteni kell.

354

A 2005: LXX. törvény 19. § (7) bekezdése alapján munkanélküli járadékon álláskeresési járadékot, álláskeresési segélyt is érteni kell.

355

Az 51/A. § (2) bekezdése a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése, 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

356

Az 51/A. § (3) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenhatodik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

357

Az 51/A. § (4) bekezdése az 1996: CVII. törvény 29. §-a és a 2005: LXX. törvény 19. § (3) bekezdése, első mondata a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

358

A 2005: LXX. törvény 19. § (7) bekezdése alapján munkanélküli járadékon álláskeresési járadékot, álláskeresési segélyt is érteni kell.

359

Az 51/A. § (5) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenhatodik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

360

Az 51/A. § (6) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

361

Az 51/A. § (7) bekezdésének második mondata a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének harmadik és hatodik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

362

Az 51/A.§ (8) bekezdését az 1999: CXXII. törvény 54.§-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

363

Az 51/A. § (9) bekezdése a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

364

Az 52. §-t a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

365

Az 53. §-t hatályon kívül helyezte a 2001: CI. törvény 30. § (5) bekezdése, újonnan a 2005: LXX. törvény 15. §-a iktatta be. Az 53. §-t megelőző alcímet a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

366

Az 53. § (1)–(2) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

367

Az 53. § (3) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második és huszonnyolcadik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

369

Az 53/A. §-t és az előtte levő alcímet az 1991: LXXXIX. törvény 26. §-a iktatta a szövegbe, utóbb a §-t az 1996: CVII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

370

Az 54. §-t megelőző cím a 2001: LXXVIII. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

371

Az 54. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta az 1997: CXX. törvény 27. § (1) bekezdése. Az (1) bekezdést a 2009: LVI. törvény 21. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

372

Az 54. § (2) bekezdését az 1997: CXX. törvény 27. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

373

Az 54. § új (3) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (9) bekezdésre változtatva. Az 54. § (3) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

374

Az 54. § új (4) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. A 2005: CV. törvény 16. § (8) bekezdése alapján a munkanélküli ellátás(ok) kifejezés alatt álláskeresők támogatása kifejezést is érteni kell. A (4) bekezdés a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

375

Az 54. § (5) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

376

Az 54. § (5) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

377

Az 54. § (5) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

378

Az 54. § (6) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

379

Az 54. § (7) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

380

Az 54. § (8) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

381

Az 54. § (3) bekezdését az 1997: CXX. törvény 27. §-ának (2) bekezdése iktatta be, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2005: LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése. Az 54. § (9) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 20. § (1) bekezdésével, bevezető szövegrésze a 2008: CVII. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

382

Az 54. § (9) bekezdés a) pontját a 2009: CXXXIV. törvény 22. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

383

Az 54. § (9) bekezdésének új e) pontját a 2008: CVII. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti e) pont jelölését g) pontra változtatva.

384

Az 54. § (9) bekezdésének f) pontját a 2008: CVII. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be.

385

Az 54. § (9) bekezdése eredeti e) pontjának jelölését a 2008: CVII. törvény 37. § (2) bekezdése g) pontra változtatta.

386

Az 54. § új (10) bekezdését a 2008: CVII. törvény 37. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (10)–(14) bekezdés számozását (11)–(15) bekezdésre változtatva.

387

Az 54. § új (11) bekezdését a 2009: CXXXIV. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (11)–(16) bekezdés számozását (12)–(17) bekezdésre változtatta.

388

Az 54. § új (10) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (10) bekezdés számozását (14) bekezdésre változtatva. Az 54. § (11) – korábbi (10) – bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 18. § (1) bekezdése.

389

Az 54. § (11) bekezdésének b) pontja a 2008: CVII. törvény 37. § (4) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 21. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

391

Az 54. § (11) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be. Az 54. § (12) – korábbi (11) bekezdésének számozását (13) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 18. § (1) bekezdése.

392

Az 54. § (12) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be. Az 54. § (13) – korábbi (12) – bekezdésének számozását (14) bekezdésre változtatta és szövegét megállapította a 2009: CXXXIV. törvény 18. § (1)–(2) bekezdése.

393

Az 54. § (13) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, számozását a 2008: CVII. törvény 37. § (3) bekezdése (14) bekezdésre változtatta. A (14) bekezdés a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. Az 54. § korábbi (14) bekezdésének számozását (15) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 18. § (1) bekezdése.

394

Az 54. § (4) bekezdését az 1997: CXX. törvény 27. §-ának (3) bekezdése iktatta be, számozását a 2006: CXIII. törvény 20. § (3) bekezdése (14) bekezdésre, a 2008: CVII. törvény 37. § (3) bekezdése (15) bekezdésre, a 2009: CXXXIV. törvény 18. § (1) bekezdése (16) bekezdésre változtatta.

395

Az 54. § (16) bekezdését a 2008: CVII. törvény 37. § (6) bekezdése iktatta be, számozását (17) bekezdésre változtatta a 2009: CXXXIV. törvény 18. § (1) bekezdése.

396

Az 54/A. §-t az 1997: CXX. törvény 28. §-a iktatta a szövegbe.

397

Az 54/A. § (1) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

398

A 2005: LXX. törvény 19. § (5) bekezdése alapján munkanélküli ellátáson álláskeresők támogatását is érteni kell.

399

Az 55. § a 2006: CXIII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

400

Az 55. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 21. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

401

Az 56. § (1) bekezdését az 1996: CVII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, majd az 1998: LXXXXVI. törvény 17. §-ának (1) bekezdése új (1) bekezdést iktatott be. Az (1) bekezdés a 2002: LIII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

402

Az 56. § (1) bekezdésében meghatározott tartozás végrehajtására – a 2005: LXXXIII. törvény 333. §-a alapján – a végrehajtó szolgálatok létrejöttéig az adózás rendjéről szóló 2003: XCII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

403

Az 56. § (2) bekezdése az 1995: LII. törvény 16. §-ának (1) bekezdésével megállapított, és az 1995: CXXIV. törvény 30. §-ának (4) bekezdése, a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

404

Az 1995: CXXIV. törvény 30. §-ának (4) bekezdése értelmében ahol jogszabály Foglalkoztatási Alapot említ azon Munkaerőpiaci Alapot kell érteni.

405

Az 56. § (2) bekezdés a) pontja a 2010: XXXIX. törvény 41. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

406

Az 56. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: XXXIX. törvény 41. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

407

Az 56. § (3) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

408

Az 56. § (4) bekezdését az 1997: LI. törvény 27. §-ának (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

409

Az 56/A. §-t az 1995: LII. törvény 17. §-a iktatta a szövegbe.

410

Az 56/A. § (1) bekezdése a 2001: LXXVIII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

411

Az 56/A. § (1) bekezdésének a) pontja a 2005: LXXXIII. törvény 50. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

412

A 2001: LXXVIII. törvény 25. § (2) bekezdése alapján a 2001. december 22-ét követően elrendelt felszámolási eljárásokban kell alkalmazni.

413

Az 56/A. § (2) bekezdése a 2009: CXXXIV. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

414

Az 56/A. § (3) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

415

Az 56/A. § (4) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

417

Az 57. § a 2006: CXIII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

418

Az 57. §-t és az előtte lévő alcímet az 1997: LI. törvény 24. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

419

Az 57/A. § (1) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

420

Az 57/A. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CXIII. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

421

Az 57/A. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 20. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

422

Az 57/A. § (2) bekezdésének b) pontja a 2008: CVII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

423

A 2005: LXX. törvény 19. § (5) bekezdése alapján munkanélküli ellátáson álláskeresők támogatását is érteni kell.

424

Az 57/A. § (2) bekezdésének új h) pontját a 2006: CXIII. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti h) pont jelölését i) pontra változtatva. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

425

Az 57/A. § (2) bekezdésének h) pontja a 2002: LIII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg, jelölését a 2006: CXIII. törvény 25. § (3) bekezdése i) pontra változtatta.

426

Az 57/A. § (3) bekezdésének a) pontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének harmincegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

427

Az 57/A. § (3) bekezdésének b) pontja a 2008: CVII. törvény 52. § (2) bekezdésének ba) alpontja szerint módosított szöveg.

428

Az 57/A. § (3) bekezdésének új c) pontját a 2005: LXX. törvény 16. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti c) pont jelölését d) pontra változtatva.

429

Az 57/A. § (3) bekezdésének c) pontja a 2003: XCIV. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, jelölését d) pontra változtatta a 2005: LXX. törvény 16. §-a. Az 57/A. § (3) bekezdésének d) pontja a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének harminckettedik franciabekezdése, a 2009: LXXVII. törvény 178. §-ának f) pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

430

Az 57/A. § új (4) bekezdését az 1997: CXX. törvény 30. §-a iktatta a szövegbe és egyidejűleg az eredeti (4)–(8) bekezdés számozását (5)–(9) bekezdésre változtatta, a (4) bekezdést a 2003: XCIV. törvény 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2004. május 1. napjával.

431

Az 57/A. § (6) bekezdése a 2002: XLVII. törvény 11. § (3) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonnegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

432

Az 57/A. § (7) bekezdése a 2002: XLVII. törvény 11. § (4) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének huszonnegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

433

Az 57/A. § (10) bekezdését a 2006: CXIII. törvény 25. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 27. § (5) bekezdése alapján a 2007. január 1. napján folyamatban lévő közigazgatási ügyekben a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni.

434

Az 57/B. §-t megelőző alcímet a 2003: XCIV. törvény 2. §-a iktatta be, a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 68. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVII. törvény 39. §-a iktatta be.

435

Az 57/B. §-t a 2003: XCIV. törvény 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 238. § (1) bekezdése, újonnan a 2008: CVII. törvény 39. §-a iktatta be.

436

Az 57/C–57/E. §-t a 2003: XCIV. törvény 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 238. § (1) bekezdése.

437

Az 57/C–57/E. §-t a 2003: XCIV. törvény 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 238. § (1) bekezdése.

438

Az 57/C–57/E. §-t a 2003: XCIV. törvény 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: LXI. törvény 238. § (1) bekezdése.

439

Az 58. §-t megelőző címet a 2001: LXXVIII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

440

Az 58. § (1) bekezdésének második és harmadik mondatát az 1996: CVII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

441

Az 58. § (3) bekezdését az 1996: CVII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

442

Az 58. § (4) bekezdése a 2007: LXXXII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

443

Az 58. § (5) bekezdésének a) pontja a 2005: CXIX. törvény 204. §-ával megállapított szöveg.

444

Az 58. § (5) bekezdésének c) pontja az 1995: LII. törvény 18. §-ának (1) bekezdésével megállapított, a 2009: CXXXIV. törvény 22. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

445

Az 58. § (5) bekezdésének d) pontja a 2006: CXIII. törvény 26. §-ával megállapított, a 2009: CXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése és 22. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

446

Az 58. § (5) bekezdés d) pontjának 3. alpontja a 2007: LXXXIV. törvény 20. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését.

447

Az 58. § (5) bekezdés d) pontjának 4. alpontja a 2009: CLII. törvény 19. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

448

Az 58. § (5) bekezdés e) pontja a 2009: CXXXIV. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított és a 2010: XXXIX. törvény 41. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

450

Az 58. § (5) bekezdésének f) pontját az 1994: XLVII. törvény 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: CVII. törvény 52. § (1) bekezdésének c) pontja.

451

Az 58. § (5) bekezdésének g) pontját az 1995: LII. törvény 18. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

452

Az 58. § (5) bekezdésének h) pontját az 1996: LIX. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

453

Az 58. § (5) bekezdésének i) pontját az 1996: LIX. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 1997: CXX. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

454

Az 58. § (5) bekezdésének j) pontja az 1997: CXX. törvény 31. §-ával megállapított és a 2001: XXIV. törvény 19. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

455

Az 58. § (5) bekezdésének k) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik franciabekezdése szerint módosított szöveg.

456

A 2005: LXX. törvény 19. § (7) bekezdése alapján munkanélküli járadékon álláskeresési járadékot, álláskeresési segélyt is érteni kell.

457

Az 58. § (5) bekezdésének l) pontja a 2005: LXX. törvény 19. § (4) bekezdése, a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenötödik franciabekezdése szerint módosított szöveg.

458

Az 58. § (5) bekezdésének n) pontját az 1999: CXXII. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLII. törvény 19. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

459

Az 58. § (5) bekezdésének o) pontját az 1999: CXXII. törvény 24. §-a iktatta be.

460

Az 58. § (5) bekezdésének p) pontját a 2002: LIII. törvény 30. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CVII. törvény 52. § (2) bekezdésének bb) alpontja szerint módosított szöveg.

461

Az 58. § (5) bekezdésének q) pontját a 2002: LIII. törvény 30. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CVII. törvény 52. § (2) bekezdésének bb) alpontja szerint módosított szöveg.

462

Az 58. § (5) bekezdésének r) pontját a 2002: LIII. törvény 30. § (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

463

Az 58. § (5) bekezdésének s) pontját a 2004: CI. törvény 251. § (2) bekezdése iktatta be.

464

Az 58. § (5) bekezdésének t) pontját a 2004: CI. törvény 251. § (2) bekezdése iktatta be.

465

Az 58. § (5) bekezdésének u)–v) pontját a 2004: CI. törvény 251. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXVII. törvény 195. §-ának i) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 225. § (2)–(4) bekezdését.

466

Az 58. § (6) bekezdését az 1992: LXXX. törvény 78. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg a korábbi (6)–(7) bekezdés számozását (7)–(8) bekezdésre változtatta.

467

Az 58. § (6) bekezdésének a) pontja a 2007: XC. törvény 25. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

468

Az 58. § (6) bekezdésének b) pontja a 2002: LIII. törvény 30. § (4) bekezdésével megállapított és a 2005: LXX. törvény 19. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

469

Az 58. § (6) bekezdésének c) pontját az 1995: LII. törvény 18. §-ának (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

470

Az 58. § (6) bekezdésének d) pontját a 2001: XXIV. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: LXX. törvény 19. § (2) bekezdése.

471

Az 58. § (7) bekezdése a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének tizenhatodik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

472

Az 58. § (8) bekezdését újonnan a 2001: LXXVIII. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2002: LIII. törvény 30. § (5) bekezdésével megállapított, felvezető szövege a 2006: CXIII. törvény 27. § (3) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

473

Az 58. § (8) bekezdés a) pontja a 2010: XXXIX. törvény 36. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

474

Az 58. § (8) bekezdésének b) pontja a 2005: LXX. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

476

Az 58. § (8) bekezdésének d) pontját a 2006: CXIV. törvény 50. § (9) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

477

Az 58. § (8) bekezdés e) pontját a 2009: CXXXIV. törvény 22. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

478

Az 58. § (8) bekezdésének f) pontját a 2003: XCIV. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXIII. törvény 27. § (1) bekezdése.

479

Az 58. § (8) bekezdésének g) pontját a 2005: LXXXIII. törvény 51. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXXXIV. törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

481

Az 58. § (9) bekezdését az 1998: LXXXVI. törvény 18. §-a iktatta be.

482

Az 58. § (9) bekezdése a 2002: LIII. törvény 30. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 53. § (3) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lépett hatályba.

483

Az 58. § (10) bekezdését újonnan a 2009: LVI. törvény 19. § (4) bekezdése iktatta be.

485

Az 59. §-t a 2001: LXXVIII. törvény 6. §-a iktatta a szövegbe, e módosító törvény 24. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lépett hatályba.

486

Az 59. § (2) bekezdése a 2010: XXXIX. törvény 41. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

487

Az 59. § (3) bekezdése a 2007: I. törvény 96. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

488

Az 59. § (4) bekezdését a 2002: LIII. törvény 31. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: I. törvény 128. § (2) bekezdésének a) pontja, újonnan a 2009: CXXXIV. törvény 21. §-a iktatta be.

489

A 60. §-t és alcímét a 2007: I. törvény 96. § (5) bekezdése iktatta be. A 60. § a 2010: XXXIX. törvény 36. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére