• Tartalom

KK BH 1991/412

KK BH 1991/412

1991.10.01.
A társadalmi szervezet alapszabályának elfogadásáig nem kerülhet sor az ügyintéző és képviselő szervek megválasztására [1989. évi II. tv. (Etv.) 3. § (4) bek., 11. § (3) bek.].
L BH 91/10/412
A fogyasztási szövetkezet megyei szövetsége az 1990. december 12-én tartott küldöttközgyűlést. Úgy határozott, hogy a továbbiakban a három ágazat önálló érdekképviseleti szervet hoz létre. A takarékszövetkezeti ágazatot képviselő küldöttek az ugyancsak 1990. december 12-én tartott közgyűlésen egyhangú szavazással döntöttek a megyei takarékszövetkezetek szövetsége megalakulásáról és nyílt szavazással, ugyancsak egyhangúan megválasztották a szervezet tisztségviselőit: az elnököt, az alelnököt és a felügyelő bizottság három tagját.
Az alakuló ülés résztvevői ugyanakkor az előterjesztett alapszabály tervezetet nem fogadták el, annak az alakuló ülésen felvetett szempontoknak megfelelő átdolgozásával az ügyintéző szervezetet bízták meg. Az átdolgozott alapszabály elfogadására csak az 1991. január 11-én tartott küldöttgyűlésen került sor. Az elfogadott alapszabály 3. pontja értelmében a megyei szövetség tisztségviselői: az elnök, az alelnök, a felügyelő bizottság elnöke és tagjai, akiket a közgyűlés nyílt szavazással ötéves időtartamra választ. Az alapszabály a továbbiakban kimondja, hogy a tisztségviselők jogait és kötelezettségeit a közgyűlés által jóváhagyott Megyei Szövetség Szervezeti Szabályzata tartalmazza. Ezt a Szervezeti és Működési Szabályzatot az 1991. január 11-i közgyűlés még nem hagyta jóvá.
A szövetség elnöke 1991. január 17-én kérte a szervezet bírósági nyilvántartásba vételét. A megyei bíróság a szövetséget nyilvántartásba vette.
A megyei bíróság végzése ellen a megyei főügyészség fellebbezett. A fellebbezés alapos.
Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv) 3. §-ának (4) bekezdése a társadalmi szervezet alapításához szükséges minimális feltételeket szabályozza. E szerint a szervezet alapításához arra van szükség, hogy legalább tíz alapító tag a szervezet megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa, ügyintéző és képviseleti szerveit megválassza. Ennek alapján az alapszabály megállapításáig nem kerülhet sor az ügyintéző és képviseleti szervek megválasztására sem. Az Etv. 11. §-a (3) bekezdésének helyes értelmezése alapján az alapszabálynak kell rendelkeznie a tisztségviselők megválasztása körében arról is, hogy a titkos vagy nyílt szavazással kell e kérdésben dönteni. Ezért szükséges lett volna, hogy az alapszabály megállapítását megelőzően megválasztott tisztségviselőket az alapszabály elfogadása után a közgyűlés a tisztségükben megerősítse.
A kérelmező a fellebbezési eljárásban a Legfelsőbb Bíróság felhívására a hiányosságok egy részét pótolta; benyújtotta az Etv. 8. §-ának (1) bekezdésében foglalt előírásoknak megfelelő nyilatkozat és az ügyintéző, képviseleti szervek, valamint a megválasztott tisztségviselők hatáskörét szabályozó szervezeti és működési szabályzatot. Alapos a fellebbezés annyiban is, hogy a rendelkezésre álló iratokból nem állapítható meg, hogy a szervezet megalakulásáról, a tisztségviselők megválasztásáról és az alapszabály elfogadásáról döntő közgyűlés résztvevői jogosultak voltak-e a takarékszövetkezetek képviseletére. Jogi személyek által alapított társadalmi szervezet esetén nem mellőzhető a tagszervezetek nevében eljáró személyek képviseleti jogosultságának vizsgálata.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára kötelezte. (Legf. Bír. Kpkf. III. 25. 163/1991. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére