KK BH 1991/414
KK BH 1991/414
1991.10.01.
Az alapítvány jogképessége mindazon tevékenységre kiterjed, amit jogszabály nem tilt; az alapítvány tehát céljai megvalósítását nem veszélyeztető vállalkozási tevékenységet végezhet. [Ptk. 28. § (2) bek., 29. § (2) bek., 74/B. § (1) bek., 74/C. § (1)—(2) bek.; 96/1988. (XII. 22.) MT r. 1. § (2) bek.].
L BH 91/10/414
Az alapítványt az A. Kisszövetkezet és dr. C. K. 1990. szeptember 1-jén hozta létre. Az alapító okirat szerint az alapítvány kezelő szerve a kuratórium, melynek tagjai dr. C. K., P. Gy-né és B. J. A kuratórium tagjai egy személyben is jogosultak a pénzügyi kérdésekben rendelkezni. A megyei bíróság végzésével az alapítvány nyilvántartásba vette. A végzés fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A jogerős végzés ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt. Az óvás részben alapos.
A Ptk. 74/C. §-ának (1) bekezdése alapján az alapító - az alapító okiratban - kijelölheti a kezelő szervet, illetőleg ilyen célra külön szervezetet is létrehozhat. A kezelő szerv (szervezet) az alapítvány képviselője. A (2) bekezdés értelmében a bíróság köteles kezelő szerv (szervezet) kijelöléséről gondoskodni, ha erről az alapító nem rendelkezett, illetőleg a kezelő szerv (szervezet) a feladat ellátását nem vállalja. A Ptk. ezen rendelkezése alapján mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma 2. számú állásfoglalásában, hogy az alapító egyben az alapítvány kezelője nem lehet. A kezelő szerv (szervezet) az alapítvány általános ügyvezető és képviselő szerve, amelyet el kell választani az alapítványi vagyont rendelkezésre bocsátó alapítótól. A Ptk. 74/A. §-ának (3) bekezdése értelmében a nyilvántartásba vétel után az alapító az alapítványt nem vonhatja vissza, tehát a nyilvántartásba vételt követően az alapítvány az alapítótól függetlenül működik, az alapító az alapítványi vagyonnal már nem rendelkezhet.
Az alapítvány kezelő szerveként működő kuratórium tagjai dr. C. K., az alapítvány alapítója, továbbá P. Gy-né és B. J., a másik alapító, a kisszövetkezet tisztségviselői. Az alapítvány alapítói és a kezelő szervként működő kuratórium tagjai tehát azonos személyek.
A törvényességi óvás az alapító okirat hiányaként állapította meg, hogy az nem tartalmazza a vállalkozási tevékenység keretében folytatni kívánt tevékenységeknek a KSH egységes osztályozási rendszerének megfelelő megjelölését. A Ptk. 74/B. §-ának (1) bekezdése értelmében az alapító okiratban az alapítvány nevét, célját, a céljára rendelt vagyont és annak felhasználási módját, továbbá a székhelyét kell megjelölni. Az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló 96/1988. (XII. 22.) MT rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerint az alapítvány az alapító okiratban meghatározott cél megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodik. Az alapítvány vállalkozási tevékenységet is folytathat, amennyiben e tevékenység az alapítvány célját nem veszélyezteti.
Az alapítvány alapító okiratára vonatkozó jogszabályi rendelkezések tehát nem tartalmaznak olyan előírást, amely szerint már az alapításkor tételesen - a KSH egységes osztályozási rendszerének megfelelően - fel kell sorolni a végezni kívánt tevékenységeket. A Ptk. 29. §-ának (2) bekezdése ugyan előírja, hogy a jogi személy létesítéséről szóló okiratban meg kell állapítani a jogi személy tevékenységét is, ez azonban az alapítvány esetében - összhangban a Ptk. 74/B. §-ának (1) bekezdésével az alapítvány célját és a célra rendelt vagyon, valamint annak felhasználási módjának pontos meghatározását jelenti.
Az alapítvány minden olyan vállalkozási tevékenységet folytathat, amely az alapítvány célját nem veszélyezteti. Ez a jogosultsága nem a hivatkozott kormányrendeletből, hanem a Ptk. 28. §-ának (2) bekezdéséből következik, amely a jogi személyek jogképességét állapíthatja meg. Jogképességének terjedelmét csak jogszabály korlátozhatja. Ilyen korlátozást azonban az alapítvány tekintetében az idézett MT rendelet nem állapít meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a törvényességi óvásban kifejtett állásponttal, amely szerint az alapítvány vállalkozási tevékenységre csak akkor jogosult, ha az alapító okirat a végezni kívánt tevékenységek tételes felsorolását a KSH egységes osztályozási rendszerének megfelelően tartalmazza. (K. törv. III. 25. 194/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
