BK BH 1991/423
BK BH 1991/423
1991.11.01.
I. Az a körülmény, hogy a vádlott rendőr, nem zárja ki a könnyú testi sértés vétségének magánvádas eljárásban való elbírálását [Btk. 170. § (1) bek., 122. §; Be. 311. §].
II. A magánvádas büntető eljárásban — a viszonvád esetét kivéve — csak egy magánvádló szerepelhet [Be. 312. § (2) bek.].
L. BH 91/11/423
Az elsőfokú bíróság magánvádas eljárásban meghozott határozatával a vádlottat 2 rb. könnyű testi sértés vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. Kötelezte őt, hogy 500 forint bűnügyi költséget térítsen meg a magánvádló, 36 forintot pedig az állam részére.
Az ügyben a feljelentést Cs. J. magánvádló tette az ügyészségi nyomozó hivatalnál, és a rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőrfőtörzsőrmester vádlott megbüntetését kérte azért, mert őt és az élettársát, Sz. M-nét - hivatali működésétől függetlenül - tettlegesen, durván bántalmazta, ennek során mindkettőjüknek 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. Magánindítványnak tekintendő feljelentéséhez élettársa meghatalmazását nem csatolta. Meghatalmazás csatolására a jegyzőkönyvet felvevő ügyész sem hívta fel.
Mindezek után az említett nyomozó hivatal könnyű testi sértés vétsége miatt nyomozást rendelt el a vádlott ellen. Ennek során tanúként került kihallgatásra a feljelentő élettársa, aki korábban a vádlott felesége volt, ennek során ő is kérte a vádlott megbüntetését.
A nyomozás lefolytatása után a nyomozó hivatal a Be. 314. §-ának (2) bekezdésére utalva, ügyészi aláírással az elkövetés helye szerint illetékes városi bírósághoz küldte meg az iratokat, a vádlott által elkövetett 2 rb. könnyű testi sértés vétsége miatt további eljárás lefolytatása végett.
Erre az áttételre nyilvánvalóan azért került sor, mert a nyomozati iratokból egyértelműen megállapítható, hogy a bántalmazás nem a vádlott rendőri tevékenységével volt összefüggésben, és az a sértett lakóhelyén történt.
A városi bíróság az ügyben személyes meghallgatást tartott, az erről felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint „a feljelentők kérték a feljelentett megbüntetését”, ő viszont elismerte a cselekmény elkövetését, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben „békén hagyja a feljelentőket”.
Ezek után került sor az érdemi tárgyalásra, amelyen az elsőfokú bíróság a Be. 312. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat szem elöl tévesztve és figyelmen kívül hagyva az ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat iránymutatását (BH 1984/98. sorszám) mindkét sértettet magánvádlóként szerepeltette.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét „magánvádló” fellebbezéssel élt, egyaránt a vádlott terhére, megbüntetését kérve.
A másodfokú tárgyaláson a magánvádló élettársa bírói kérdésre kijelentette, hogy a feljelentést a magánvádló az őt ért bántalmazás vonatkozásában felkérésére és szóbeli meghatalmazása alapján tette meg. Ezt támasztja alá egyébként az eljárás során tanúsított magatartása is.
Az élettárs nagykorú hozzátartozója (Btk. 137. § 5. pont) az említettek szerint meghatalmazás alapján járt el, a megyei bíróság a másik sértett magánindítványát kellő időben előterjesztettnek tekintette (BJD 1853, BH 368/1982. sorszám), annak ellenére, hogy saját maga a vádlott megbüntetését - a fentebb említettek szerint - csak a vonatkozó 30 napi határidő eltelte után kérte.
A magánvádlók a másodfokú tárgyaláson kioktatás után akként nyilatkoztak, hogy a továbbiakban Sz. M. kíván magánvádlóként eljárni. Tudomásul vették, hogy ebben az esetben Cs. J-t a sértett jogai illetik meg (BH 98/1981. sorszám).
A megyei bíróság ezek után - arra tekintettel, hogy az elsőfokú eljárás során mindketten azonos álláspontot képviselnek, az általuk bejelentett perorvoslatok azonos irányúak voltak -, a két magánvádló szerepeltetésében megnyilvánuló eljárási szabályszegés ellenére a végzést nem találta hatályon kívül helyezendőnek.
Az kétségtelen, hogy a vádlott mint a rendőrség hivatásos állományú tagja a Btk. alkalmazásában, a 122. §-ának (1) bekezdése értelmében „katona”. Tevékenysége azonban a szorosan vett magánéletével kapcsolatos. Nem szolgálatban, nem a szolgálati működési területén és nem is egyenruhában tevékenykedett. Így magatartása semmiképp nem minősülhet katonai bűncselekménynek (Btk. XX. fejezet), de közvádra üldözendő hivatali bűncselekménynek sem. A cselekményét tehát a Be. 331. §-ának helyes értelmezése mellett eleve nem a katonai büntető eljárásban kell elbírálni.
Nincs olyan jogszabály, amely ilyen esetben - a nem katonai bíróság hatáskörébe tartozó - ügy magánvádas eljárásban való elbírálását kizárná, ha az ügyész - mint a jelen esetben - nem kívánja átvenni a vád képviseletét. Az érdemi elbírálást tehát ilyen jellegű eljárási okok nem akadályozzák, a Be. 333. §-ának (4) bekezdése csak a katonai büntető eljárásra tartozó ügyekben zárja ki a magánvád alapján folyó eljárást.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok egybevetett, gondos értékelése alapján, lényegében a vádlott beismerésével is összhangban állapította meg, hogy a vádbeli napon a vádlott Sz. M-nét és Cs. J-t tettlegesen bántalmazva nekik 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott.
Nem értett egyet viszont a megyei bíróság - a vádlott beismerése ellenére - az elsőfokú bírósággal abban, hogy jelen esetben a büntetés célja a próbára bocsátással is elérhető, bár ennek alkalmazása „katonával”, tehát rendőrrel szemben sem eleve kizárt (BH 183/1989. sorszám).
A megyei bíróság megítélése szerint a szinte útonálló módon, rendkívül durván végrehajtott bántalmazások büntetés kiszabását teszik szükségessé, az általános visszatartás érdekében is.
A megyei bíróság ezért a rendelkező részben írtak szerint bűnösnek mondotta ki a vádlottat 2 rb. könnyű testi sértés vétségében. A halmazati büntetés kiszabása során súlyosítóként értékelte a halmazatot, a nyilvános elkövetést, azt, hogy a vádlott nőt is bántalmazott.
Ugyanakkor nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe a megbánást, azt, hogy három gyermek után fizet tartásdíjat, végül pedig, hogy a házon belül kialakult áldatlan helyzet nemcsak neki róható fel. A megyei bíróság a vádlott indulatának azonban csak kisebb enyhítő hatást tulajdonított, hiszen a sérelmére megvalósult rongálás észlelésétől a cselekmény elkövetéséig bizonyos idő telt el.
A megyei bíróság mindezek értékelése után úgy látta, hogy az alternatív büntetések közül a pénzbüntetés alkalmazása indokolt. A napi tételek számát a cselekmény tényleges tárgyi súlyához, a bűnösség fokához igazodóan állapította meg. Ugyanakkor az egynapi tétel összegét a szerény rendőri keresetből élő, jelentős mértékű tartásdíjat fizető vádlott anyagi helyzetéhez igazítottan határozta meg. Ezért a vádlottat 80 napi tétel pénzbüntetésre ítélte és az egynapi tétel összegét 60 forintban állapította meg. (Fejér Megyei Bíróság Bf. 509/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás