PK BH 1991/433
PK BH 1991/433
1991.11.01.
A mezőgazdasági termékértékesítésre és az ún. részes munkavállalásra kötött szerződéses jogviszony elhatárolása és a szolgáltatások elszámolása [Ptk. 99. §, 417. § (1) bek., 419. § (2) bek.].
A peres felek között 1983. novemberében három írásbeli megállapodás jött létre, amelyekkel a felperes azonos feltételek mellett összesen 800 sertés hízlalását vállalta fel. A felek a szerződést megállapodásnak címezték, az alperest munkaadóként, a felperest pedig részes munkavállalóként nevezték meg.
A szerződés 4. pontja szerint az állami gazdaság a szerződött sertésenként 380 kg táp biztosítását vállalta, amennyiben azt a részes munkavállaló igényli. A háztáji szabályzatban szereplő díjtételekért a táp kiszállítását is vállalta.
A sertések az állami gazdaság tulajdonában maradtak. A szerződés 9. pontja rendelkezett az elhullások igazolásának módjáról, valamint arról, hogy az esetleges elhullás vesztesége a munkavállalót terheli.
A felperes a szerződés szerinti táp kiszállítására igényt tartott. Az állami gazdaság a megrendelt táp folyamatos biztosításának nem tett eleget, a szerződött állományhoz viszonyítva 183 q-val kevesebb tápot biztosított a felperesnek.
A felperes a 800 darabos állomány mellett további 402 darab sertés hizlalására kötött szerződést a mezőgazdasági termelőszövetkezettel, vállalta az állomány részére a táp biztosítását is.
A két állatállomány nem volt elkülönítve. A felperes által vezetett napló szerint a sertések között nagyarányú megbetegedés és elhullás következett be. A vizsgálatra beküldött elpusztult állatoknál a megbetegedések mellett nagyfokú lesoványodást és kannibalizmusból eredő sérüléseket állapítottak meg.
A szerződés szerint a felperes a felhízlalt állatokat 1984. július havában volt köteles leadni. Ennek a kötelezettségének csak kis részben tett eleget. Az alperes alkalmazottjai által tartott ellenőrzéskor a nagyarányú elhullásról nem tett említést. Az alperessel szemben 592 darab sertéssel nem számolt el.
A felperes a módosított keresetében az alperes szerződésszegésére, a tápszállítási kötelezettség elmulasztására hivatkozással 1 881 839 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az állami gazdaságot.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. A felperes elleni követelését viszontkeresettel érvényesítette, 1 230 237 forintot követelt a felperestől a hízó alapanyag ellenértékére, a kiszállított táp értéke és a szállítási költség fejében. Arra is hivatkozott, hogy a jogvita a döntőbizottság hatáskörébe tartozik a részes munkavállalásra tekintettel.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmét elutasította. A viszontkereset alapján arra kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 473 177 forintot, ennek az összegnek kamatát, valamint 60 000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a viszonkeresetet is elutasította.
A hatásköri kérdésben úgy foglalt állást, hogy a felek megállapodása tartalmilag mezőgazdasági termékértékesítési szerződés, amelynek megkötéséhez csupán felhasználták az állami gazdaságnál a részes munkavállalásra rendszeresített formanyomtatványt. A jogvita elbírálására a bíróságnak van hatásköre.
A felek egymással szemben támasztott követelésének megítélésénél a felperes terhére vette figyelembe, hogy nem tájékoztatta az alperest és a másik gazdálkodó szervet sem, hogy egyidejűleg két állomány hizlalására kötött szerződést, az ellenőrzéskor a tényleges állapotról nem tájékoztatta az alperes dolgozóit, a megsérült állatok megfelelő elkülönítéséről nem gondoskodott. Az alperes terhére pedig a tápszállítás hiányosságait vette figyelembe. Ezekre tekintettel a felperesre terhesebben 60–40%-os kármegosztás alkalmazását látta indokoltnak. A felperes kárigényéből többletkiadás címén munkabért, takarmányozási kiadást, gyógyszerköltséget fogadott el. A viszonkeresetből 799 845 forintot, a felperes keresetéből 326 668 forintot elfogadva a marasztalási összeg a beszámítás után 473 177 forint.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, az alperes pedig csatlakozó fellebbezéssel élt. Mindkét fellebbezési támadás az elsőfokú ítélet megváltoztatására és az ellenérdekű fél teljes marasztalására irányult.
A fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróság nem folytatta le a bizonyítást abban a szükséges körben, amely elégséges lenne helyes tényállás megállapításához, a felek jogviszonyának minősítéséhez és az abból eredő jogvita megnyugtató elbírálásához.
Az azonos feltételekkel kötött három szerződés elnevezése, a szerződő felek megjelölése mellett más tartalmi elemekben is eltér a mezőgazdasági termékértékesítési szerződéstől. A Ptk. 417. §-ának (1) bekezdése szerint a termékértékesítési szerződéssel a termelő meghatározott mezőgazdasági tevékenységre, termelésre, állatok hizlalására, a megrendelő pedig a termék átvételére és ellenérték megfizetésére vállal kötelezettséget.
Az alperes a perbeli munkamegállapodásokkal költségtérítést vállalt, amelynek egyik része, a bérköltség mellett a szerződésnek olyan kikötései is voltak, amelyek nem tulajdoníthatók csupán annak, hogy az alperes felhasználta a részesmunka vállalásra rendszeresített szerződésmintát. A jogviszonyt a felek szerződési akarata alapján kell minősíteni. Az írásbeli megállapodás alapján azonban nem állapítható meg, hogy a felek akarata ténylegesen mire irányult.
A kereseti és a viszontkereseti követeléssel érvényesített igények elbírálásához is alapvető kérdések maradtak feltáratlanul. Vonatkozik ez elsősorban a különböző megítélésű igények elválasztására. Az alperes elszámolási kötelezettség mellett bocsátott hízó alapanyagot és tápot a felperes rendelkezésére. A szerződés szerint az elszámolás körébe tartozik a táp szállításával felmerült költség is. Az alperes ezt a három tételt érvényesítette viszontkeresetében. Ezekre nézve – amennyiben a felek jogviszonya termékértékesítési szerződés – a Ptk. 419. §-ának (2) bekezdése az irányadó, amely szerint a megrendelő által elszámolásra vagy előlegként adott szolgáltatások visszafizetését a termelő nem tagadhatja meg azon az alapon, hogy azok a termelés eredményéből nem fedezhetők. Ezekre a szolgáltatásokra a feleknek kell elszámolást készíteniük, annak tételeivel, összegszerűségével a bíróságnak akkor indokolt foglalkozni, ha a termelő a megrendelő által kimutatott elszámolást vitássá teszi.
Erre nézve a felek a szükséges nyilatkozatokat nem tették meg. Az elsőfokú bíróság pedig tévesen tekintette az elszámolásból eredő követelést az alperes kárának, alkalmazva arra kármegosztást a felelősségi szabályok téves alkalmazásával. Az elszámolást az állományban bekövetkezett elhullás csupán annyiban érintheti, hogy tekintettel a tulajdonjog fenntartására, a Ptk. 99. §-a szerint az alperes nem háríthatja át a termelőre azoknak az állatoknak az értékét, amelyek elhullásáért nem felelős. A szerződésnek ezzel ellentétes kikötése jogszabályba ütközik és ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis.
A kirendelt szakértők vizsgálták ugyan az elhullások okát, de nem képezte feladatukat és így nem is adtak véleményt arra a kérdésre, hogy volt-e olyan elhullás, amely a természetes veszteség körébe esik és ennek mi a mértéke.
A kifejtettek szerint a szerződés megszűnésével együttjáró elszámolás elfogadhatósága kérdésében csupán további bizonyítás után lehet dönteni.
A felperesnek a szerződésszegésre alapított kárigénye a Ptk. 318. §-ára figyelemmel a Ptk. 339. §-a és 340. §-a szerint bírálandó el. A peres felek azonban a szükséges nyilatkozatokat ebben a kérdésben sem tették meg; így a felperes tételes kimutatása kiegészítésre szorul, különösen az egyes kártételek indokainak és a bizonyítékoknak a megjelölésében. Az alperesnek ugyancsak részletesen, a kereseti kérelmek tételeit követve kell nyilatkoznia, és csak ezt követően lehet a szakértőhöz feltett kérdéseket úgy meghatározni, hogy azok és a kérdésekre adott válaszok alkalmasak is legyenek a kártérítési felelősség és a kár összegszerűségének megítélésére.
Ebben a körben kapnak szerepet azok a körülmények, amelyeket az elsőfokú bíróság tévesen az elszámolási igénynél értékelt, amikor kármegosztást alkalmazott.
Tekintettel arra, hogy a fentebb már kifejtettek szerint a bizonyítási eljárás terjedelmes kiegészítésére van szükség, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárásban elsősorban a felek jogviszonyát kell meghatározni, szükségesnek látszik ehhez a felperesnek és az alperesnek a szerződéskötésben részt vett dolgozóját együttesen meghallgatni.
A jogviszony tisztázása után, amennyiben az nyer megállapítást, hogy a felek mezőgazdasági termékértékesítési szerződést kötöttek a munkamegállapodással, nyilatkoztatni kell a felperest, hogy vitatja-e az alperes elszámolásának számszerűségét. Ehhez képest kell az elszámolás keretében esetlegesen szükséges bizonyítást lefolytatni.
A felperes tételes és részletesen indokolt kárigényére az alperest nyilatkoztatni kell. A vitássá tett tételekre szakértő további bevonásával indokolt a bizonyítást kiegészíteni. Az így megállapított kárnál kell mérlegelés tárgyává tenni a Ptk. 340. §-ában foglaltakat.
A fentiekhez képest tehát az elszámolást, a tulajdonosi kárveszélyviselés kérdését (Ptk. 99. §), valamint a kártérítési igényt egymástól elkülönítetten kell vizsgálni. Csak ezeknek a kérdéseknek a tisztázása után jut a bíróság abba a helyzetbe, hogy a felmerült jogvitában megalapozottan döntsön.
(Legf. Bír. Pf. I. 20 316/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás